stapi blogja

Technika
stapi•  2020. március 16. 10:34

Macska – Egér harc

Macska – Egér harc
téesztag módra

 

 

              Miután már nem élnek, mindegy, milyen nevet adok nekik, hát úgy döntöttem, hogy nem az akkori becenevükön nevezem történetem hőseit. Sőt, két történetet kovácsolok egybe, hiszen egyenként túl rövid lenne mindkettő. A történetben szereplő két úr – akárcsak Tom és Jerry – sok hasonló történet hőseinek összesítése is lehetne. Hogy tanulsága van-e, majd az utókor eldönti.

 

Az 1970-es években járunk. Macska barátunk nagyon értett a kerékpárokhoz. Minden biciklije jól futott, könnyű volt hajtani, és ő erre különösen büszke volt. Egér úr viszont arról volt híres, hogy ezt meg tudta akadályozni. Kitalálta, és „más, arra kapható“ emberekkel karöltve, a gumikat félig feltöltötték vízzel, és így pumpáltak hozzá levegőt. Aztán visszatették a tárolóba, így mire a „hagyó“ elérkezett, már szárazon, mit sem sejtetve magáról, pihent a helyén.

 

Macska felpattant rá és elkarikázott. De valami nem tetszett neki, mert néhány 10 méter után leszállt és vizsgálgatta. És ez így ment hazáig. Sőt, napokig. Újra és újra szétszedte, de bizony semmi hibát nem talált, mégis alig bírta felgyorsítani büszkeségét. Végül a gumik lecserélése mellett döntött, hátha... Ezen fáradozva észrevette a bennük felhalmozott vizet, és minden világossá vált.

 

              Most aztán rajta volt a sor. A bosszú nagyon édes, pláne, ha az eredmény olyan átható, mint ahogy az később bebizonyosodott. Őkelme ugyanis odarondított az Egér úr traktorának az ülésére, és a vékonyka üléspárnát óvatosan ráhelyezte, amire emez amúgy kedélyesen ráhuppant, és indított. Nos, ekkor meg ő volt kénytelen megállni az éktelen szag és a furcsa érzés miatt az ülepénél...

 

Azonnal tudta, „honnan fú a szél“, hát cselekedett. Apró darabokra szedte Macska járgányát, és a vázon meg a kerekeken szépen átgázolt a traktorral vagy hatszor, hadd vasalódjanak szép simára, majd egy vékony kötél segítségével felhúzta egy kb. 20 méteres jegenye közepéig. (Hogy ezt hogy csinálta, nem tudni, hiszen a levételéhez összejött a fél téesz...) Az apróbb alkatrészeket pedig szétszórta az éppen megmunkálásra váró földön, és – beszántotta!

 

              Így teljesedett be a büszkeségre okot adó, könnyű hajtású kerékpár sorsa, és így adott példát e meseszerű történet arról, hogy a harcnak soha nincs vége – amíg nincs vége!

 

 

2020. március 15. (04:00)

stapi•  2020. március 14. 18:26

Zaporozsec

Zaporozsec

(White Rabbit elbeszélése alapján)

 

              Történt egyszer, réges-régen, még a téeszek hőskorában, hogy volt a helyi termelőszövetkezetben egy vezető beosztású ember, Gyuri bácsi, aki az évek alatt olyan anyagi helyzetbe került, hogy szert tehetett egy Zaporozsec márkájú – a Tajga Réme, Záporeső, vagy egyszerűen csak Zápor-ként ismert – gépkocsira.

 

A történet a mi szempontunkból onnantól érdekes, hogy szerette volna átnézetni a műhelyben a „fiúkkal“, mert valami kis rendellenességet vett észre a működésében – vagy csak a hangjában(?)... Akik emlékeznek még rá, tudják, milyen Hofferre emlékeztető hangot hallatott.

 

Nos, ezt az újdonsült autótulajdonost abban az időben szerették megviccelni, kifigurázni a háta mögött, mert kissé esetlen, de nagyotmondó és büszke emberke volt. Így aztán amikor megjelent a műhelyben, a két szerelő automatikusan készenlétbe helyezkedett. Ahogy előadta a kérését – át tudnák-e vizsgálni az autóját –, a két szakember egymásra nézett, s rögtön tudta mindkettő, hogy mi a teendő.

 

              – Persze, Gyuri bácsi, hagyja csak itt! Egy-két hónap és kész lesz! – mondta egyikük, hogy ugrassa. Aztán az elképedt arcot látva engedékenyebb hangot ütütt meg, és mosolyogva hozzátette:

 

              – Egy hét múlva jöhet érte.

 

Nem várta meg az egy hetet, tűkön volt az öreg, hát három nap múlva visszament.

 

              – Mi van, emberek, halad az autó?

              – Halad, Gyuri bácsi, jöjjön, nézze meg!

 

A műhelyben terpeszkedett a Zaporozsec – kiterítve, mint egy robbantott rajz, az utolsó csavarig. Kaszni, motor, de még az önindító is a legapróbb darabokra volt szedve, minden a megfelelő táblán vagy edényben elhelyezve. Valóban úgy nézett ki az egész, mint egy szerelési rajz.

 

              – Atya viláááág!!! Mit csináltak maguk?! – és szinte sírva folytatta:

              – Muszáj volt ennyire szétszedni?!

              – Muszáj bizony, Főnök úr! – mondták kezüket széttárva, szinte egyszerre.

              – És... és... Emberek! Össze tudják ezt rakni?

              – Hááát... Megpróbáljuk, Gyuri bácsi!...

              – Miii??? Megpróbálják? Te Atya Úr Isten! Meg-pró-bál-ják???

 

Ekkorra az elképedése olyan mértéket öltött, hogy kezdték sajnálni. Na de a huszárvirtus csak akkor ér valamit, ha be van fejezve, így hát még egy kis olajat öntöttek a tűzre:

 

              – Gyuri bácsi... Ha mégse menne, majd kihívunk a szervízből valakit, aki ért hozzá...

 

Erre már nem talált szavakat az öreg. Megfordult és fejvakarva, morogva eltántorgott az irodák felé. Úgy gondolom, hogy egész életében nem tudatosodott benne, hogy a környék – ha ugyan nem az ország – legjobb szakembereinek táborából kerültek ide ezek a jobb sorsra érdemes, vicces kedvű emberek. Olyan helyeken dolgoztak előtte, mint a GANZ, a Csepeli Autógyár, a Finommecshanikai Művek, meg a Láng Gépgyár, melyek mindegyike világhírnévnek örvendett. (Nem is nagyon érthető, mit kerestek itt ezek a kiváló szakemberek – bár volna rá ötletem...)

 

              Nos, az egy hét eltelt, a gépkocsi újszerű állapotban csillogott a műhelyben, s az aggodalmasan belépő „főnök elvtársat“, alias Gyuri bácsit, a maga sajátos, egyenetlenül töfögő hangjával üdvözölte.

 

              – Jöjjön, Gyuri bácsi! – szólt az idősebb szerelő, akinek fia lehetett volna. – Látja, csak egy kicsit meg kellett szellőztetni az alkatrészeit, és máris tökéletes...

 

              – ...na és persze ez az egy hetes műhelyszag is sokat segített rajta... – kontrázott a másik. – Nem is tudni, hogy mitől, de végül mégiscsak meggyógyult!

 

Még talán a Zapi zajában is hallható lehetett, amint a nagy kő lesesik Gyuri bácsí szívéről – de legalábbis az arca erre utalt. S miután a láthatóan megkönnyebbült, kissé esetlen főnök elhajtott a csili-vili Zápor Jóskával, a két – valódi úriembernek bizonyult – szaki kezet fogott, és kajánul összekacsintva, elégedetten megveregette egymás vállát:

 

              – Ezzel megvolnánk, kollega!

 

Hogy ezek után mennyivel lett nagyobb elismerésben részük az uraknak – bocsánat, Elvtársaknak! –, azt nem tudom, de a gyanúmat nem is merem itt leírni, hiszen mégiscsak az egyenlőség jegyében lett megalkotva az akkori állami berendezkedés, és nagy biztonsággal állíthatom, hogy voltak tőlük egyenlőbbek is!...

 

2020. március 7.

stapi•  2010. április 3. 18:21

Számítástechnika

Megosztás

 

Megpróbáltam megláttatni,

hálózaton megosztani

egyik gépem két mappáját,

reménytelenségem tárgyát.

 

Ám a fránya XP-maki

kicselezett, - talán baki? -

egyik mappa látható lett,

a másik biz' elrejtetett!

 

Beállítás mind egyforma,

- ugyan bizony mi a norma? -

Megkérdezem: nekem vajon

kérelmet kell benyújtanom?

 

Microsofthoz intézhetem?

Bill Gates úrhoz személyesen?

Vagy tán inkább gépet vegyek?

Programozóval szereltet?

 

A méregtől már üvöltök,

működjél már, te büdös dög!

Lábtechnikám is a régi,

űrjármű lett, ami égi!

 

Kis István Mihály

2010 04 02

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom