stapi blogja

Gyász
stapi•  2019. október 12. 09:24

Sóhaj

Sóhaj

 

Piszkos az öreg. Büdös is.

Lábát húzza, görnyedten jár.

Egy percre megáll, feltekint...

Sóhaja messzire száll.

 

Régen más volt. Neve volt.

Igaz, csak ő ismerte.

Termete szikár, arca csúnya,

a sors mégsem verte.

 

Csak az ember oly piszkos,

mint az öreg teste most!

Lelketlen féreg, dögevő,

étkéből hiányzik a rost.

 

Húst, ha romlott, kidobunk.

Így dobta ki őt a világ.

Nem bánta, elvolt évekig,

mint fa, amit a szú kirág.

 

Most jő a vég... Már várja.

Megy elé, vánszorog sántán.

S még most is néz rá ferde szem,

gúnyosan, biggyesztve, sárgán.

 

2019. október 12.

stapi•  2018. november 11. 00:04

Egyetlen név

Egyetlen név

Fehér, szürke, rózsaszín vagy fekete...
Mindegy, a bánat itt nem lát színeket.
Ha itt vagy, vedd elő, s tárd ki szívedet.
E helyt minden lakó egy-egy remete.

Hitével, vagy anélkül, de kilépett
a túlcsordult világ vad sűrűjéből,
s feje fölött - dísznek - fakó kereszt dől.
Életműve - ha volt - mára kiégett.

S ha egy-egy nevet még őriz a fáma,
behavazza azt is a múló idő,
nincs gyógyír, sem varázskapszula rá ma,

hogy folyton őrizzen az emlékezet.
Egyetlen név, mit sóhajthat a tüdő:
Jézus! Ki ÚR élet és halál felett.

2018. november 10.

stapi•  2018. szeptember 9. 15:25

Sóhajok hídja

Sóhajok hídja

 

Félhomály. Gyertyafény.

Mély tónusú ruhák.

Ravatal, gyászlepel...

Gondolatok kuszák -

Elfojtott sóhajtás,

fel-feltörő sikoly;

krizantém illata

érzelmeket tilol.

Gyászének, gyászbeszéd

el-elcsukló hangon;

hányatott életen

beköszönő alkony...

Szemekben gyöngyfüzér.

Tördelt kezek árja.

Léleknek fájdalma

enyhülését várja.

 

Így mulat az idő,

megcsörren az óra,

kattan a jégbilincs,

nincs már mód a jóra.

Gyászmenet előtt jár,

most rálép a hídra...

Veszve a visszaút –

Lezárta a hidra*.

 

2018. szeptember 6.

 

* A görög mitológiában az alvilág kapujának őrzője.

stapi•  2018. augusztus 17. 15:21

Elment

Elment

Elment -
Elment az élet.
Elugrándozott,
mint egy kerge kisnyúl.
Futnék utána, de béna a lábam.
Kóser emlék - keser' emlék.
F(r)ázisonként ráz az áram.
Elment az élet, s nem jön vissza.
Nyulam a harmat cseppjeit issza.
Béna lábam bukdácsol még...
Kapcsos könyvben az őszikék
rólam szóltak...
Rólam szólnak
gyenge mondák, visszás versek,
amik sorban ködbe vesznek.
Elment az élet.
Mint egy kerge kisnyúl,
elugrált.
Nem néz vissza, már nem issza
cseppjeit a hűs forrásnak...
Valahol már gödröt ásnak.
Rímbe hantolt életérzés,
csődközeli vak lenézés -
Ős-kövülten
kövült ősben
borostyánszín arc...
Lecsengett a harc.
Elment az élet.
Elment -

2018. augusztus 17.

stapi•  2018. április 21. 15:20

Otthon?!

Otthon?!

Készül a szelfi... másra terelni...
Mit tud a híres, kit tüze hoz?
Vére a régi, köntöse védi,
pénzzel a zsebben - szól az eposz.

Otthona lett ez, mert mama kedvez,
száz baba vár még... Majd idejön!
Törve a házad, - massza, ha árad -
mert a határon mind ki-be jön.

Nincs igaz otthon már, csak az ostrom
százada él most, nincs aki véd;
Istened ellen támad az ellen,
szelleme nélkül szól vakigét.

Majd ha a mennyek Istene véget
vet rohamuknak végeken, ott,
eljön a boldog békeidőszak,
s bűn-teli kornak vége legott.

2018. április 21.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom