Kemencés Tanya

Kemencés Tanya

 

 

              Gyermekkorom a tanyán úgy él bennem, mint egy állandóan égő, hangulatos, vibráló mécses fénye. Utat mutat. Emlékeztet még régebbi, vagy az utána történt – de mindenképpen ezzel összefüggő – történésekre. Ha bevillan egy-egy kép, párhuzamot vonok vagy éppen ellentéteket keresek. Így van ez akkor is, amikor a – közelinek nem mondható, de nem is olyan nagyon távoli – Kemencés Tanyára gondolok, mely a 44-es főút mellett, a „Kamuti“ – vagy éppen „Kistölgyfa“ – csárdaként ismert, igen régi épület közelében van.

 

              Kemencés Tanya. Így, nagy kezdőbetűkkel, ahogy illik. Illik ez az ősök szelleméhez való tisztelgés miatt is, de illik a jelen kor olyan agilis, önfeláldozó emberei miatt is, akik elhatározásából és nagy-nagy kitartása jóvoltából egy olyan közösség épült és tart ki elképzelése mellett, amely tiszteli a múltat, és szeretné megmenteni az értékeit.

 

Néhányszor jómagam is tiszteletemet tettem e helyen, próbálva segítséget nyújtani az őszi elfoglaltság, a nevezetes szilvalekvár főzés közben, – remélve, hogy nem hátrafelé tolom a szekeret. Tanfolyam keretei között is megjelentem néhányszor, s ha egészségem és hiányos bátorságom engedné, talán más alkalmakra is elmennék.

 

Míg ezen elmélkedtem, többször is eszembe jutott – a tanya nevéből következően –, hogy vajon a kenyeret hogyan sütik? Élesztővel vagy – ha már múltat idéz e hely – lehetséges, hogy anélkül, csupán kovász felhasználásával?

 

Kissé öncélú, és talán magamutogató hatást kiváltó ez az érdeklődésem, mert magam is sütöm a kenyeret, és bizony egy ideje már csak kovászt használok. Ettől csak akkor térek el, ha nagyon sürgősen kell a friss kenyér. A kovászos kenyér egészségügyi hatásai kedvezőek az emberre, elsősorban az emésztőrendszerre. De erről okosabb emberek írtak már szakkönyvekben és az Interneten egyaránt, így én csak annyit írnék, hogy szívesen megnéznék egy ilyen sütést elejétől a végéig. Merthogy a jó pap is holtig tanul. (Mégis bután hal meg – mondta a fülem hallatára egy lelkész még fiatal koromban, amin aztán nagyot derültünk.)

 

              Kemencés Tanya... Újfent eszembe jut kedves ki tanyánk, ahol életem első kilenc évét tölthettem – nehezen, de mégis könnyen, hiszen a valódi nehézségek a szüleim vállán csapódtak le...

 

Volt kemencénk nekünk is. Láttam apámat fűteni, anyámat kenyeret dagasztani... Ő már nem csak kovászt használt, hanem élesztővel együtt kovászolt. A kovász mellé „párt“ használt, mely tulajdonképpen maga is kovász, csak liszttel, korpával – meg ki tudja, még mivel – felitatták, és napon megszárították. Hej, mennyivel más az illata, íze és az állaga azoknak a 4-5 kg-os kenyereknek, melyek egy hétig is ehetők voltak! (Bár a magam sütötte kenyeremet én is eszegetem 4 napig is, ha előbb el nem fogy... A bolti 2 naposan is nehezen fogyasztható. Vagy csak én vagyok finnyás? :)))

 

              Kemencés Tanya. Előtte a védetté nyilvánított, az épület tetejébe már belenőtt eperfa, mely azt hiszem, elhagyta a 200 éves kort, hiszen a tanya maga is 200 éves elmúlt. Vannak értékek hazánkban, így ez is egy olyan érték, ami megőrzésre méltó – a régi szokásokkal együtt. S ez az összetartó kis csapat mindent meg is tesz ennek érdekében.

 

              Isten segítse őket!

 

 

2019. augusztus 19.

 

https://kemencestanya.hu/