Kemencés Tanya

stapi•  2019. augusztus 19. 14:14

Kemencés Tanya

 

 

              Gyermekkorom a tanyán úgy él bennem, mint egy állandóan égő, hangulatos, vibráló mécses fénye. Utat mutat. Emlékeztet még régebbi, vagy az utána történt – de mindenképpen ezzel összefüggő – történésekre. Ha bevillan egy-egy kép, párhuzamot vonok vagy éppen ellentéteket keresek. Így van ez akkor is, amikor a – közelinek nem mondható, de nem is olyan nagyon távoli – Kemencés Tanyára gondolok, mely a 44-es főút mellett, a „Kamuti“ – vagy éppen „Kistölgyfa“ – csárdaként ismert, igen régi épület közelében van.

 

              Kemencés Tanya. Így, nagy kezdőbetűkkel, ahogy illik. Illik ez az ősök szelleméhez való tisztelgés miatt is, de illik a jelen kor olyan agilis, önfeláldozó emberei miatt is, akik elhatározásából és nagy-nagy kitartása jóvoltából egy olyan közösség épült és tart ki elképzelése mellett, amely tiszteli a múltat, és szeretné megmenteni az értékeit.

 

Néhányszor jómagam is tiszteletemet tettem e helyen, próbálva segítséget nyújtani az őszi elfoglaltság, a nevezetes szilvalekvár főzés közben, – remélve, hogy nem hátrafelé tolom a szekeret. Tanfolyam keretei között is megjelentem néhányszor, s ha egészségem és hiányos bátorságom engedné, talán más alkalmakra is elmennék.

 

Míg ezen elmélkedtem, többször is eszembe jutott – a tanya nevéből következően –, hogy vajon a kenyeret hogyan sütik? Élesztővel vagy – ha már múltat idéz e hely – lehetséges, hogy anélkül, csupán kovász felhasználásával?

 

Kissé öncélú, és talán magamutogató hatást kiváltó ez az érdeklődésem, mert magam is sütöm a kenyeret, és bizony egy ideje már csak kovászt használok. Ettől csak akkor térek el, ha nagyon sürgősen kell a friss kenyér. A kovászos kenyér egészségügyi hatásai kedvezőek az emberre, elsősorban az emésztőrendszerre. De erről okosabb emberek írtak már szakkönyvekben és az Interneten egyaránt, így én csak annyit írnék, hogy szívesen megnéznék egy ilyen sütést elejétől a végéig. Merthogy a jó pap is holtig tanul. (Mégis bután hal meg – mondta a fülem hallatára egy lelkész még fiatal koromban, amin aztán nagyot derültünk.)

 

              Kemencés Tanya... Újfent eszembe jut kedves ki tanyánk, ahol életem első kilenc évét tölthettem – nehezen, de mégis könnyen, hiszen a valódi nehézségek a szüleim vállán csapódtak le...

 

Volt kemencénk nekünk is. Láttam apámat fűteni, anyámat kenyeret dagasztani... Ő már nem csak kovászt használt, hanem élesztővel együtt kovászolt. A kovász mellé „párt“ használt, mely tulajdonképpen maga is kovász, csak liszttel, korpával – meg ki tudja, még mivel – felitatták, és napon megszárították. Hej, mennyivel más az illata, íze és az állaga azoknak a 4-5 kg-os kenyereknek, melyek egy hétig is ehetők voltak! (Bár a magam sütötte kenyeremet én is eszegetem 4 napig is, ha előbb el nem fogy... A bolti 2 naposan is nehezen fogyasztható. Vagy csak én vagyok finnyás? :)))

 

              Kemencés Tanya. Előtte a védetté nyilvánított, az épület tetejébe már belenőtt eperfa, mely azt hiszem, elhagyta a 200 éves kort, hiszen a tanya maga is 200 éves elmúlt. Vannak értékek hazánkban, így ez is egy olyan érték, ami megőrzésre méltó – a régi szokásokkal együtt. S ez az összetartó kis csapat mindent meg is tesz ennek érdekében.

 

              Isten segítse őket!

 

 

2019. augusztus 19.

 


https://kemencestanya.hu/

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

stapi2020. január 31. 12:08

@AlmodoHold: Köszi, hogy itt jártál, kedves Holdacska! (Különleges nevet választottál. Minden alkalommal ízlelgetem. Szeretek álmodni, álmodozni magam is, és szeretem a Holdat is. :) Szeretettel várlak máskor is!

AlmodoHold2020. január 31. 11:18

Jó hogy megörökítetted ezzel a kis epizóddal a "Kemencés tanyát". Régen a tanyákhoz eperfa is tartozott, hogy mennyire összetartoztak a tájban, azt a tetőbe nőtt eperfa ág is jól mutatja. Ma már eperfák sincsenek, kivesznek, mint a kemencés tanyák, ha a múlt kincseit őrző emberek meg nem mentik őket hírmondóul. Te is ilyen Őrző vagy ezzel a kedves történettel, amit köszönök.

stapi2019. szeptember 2. 17:03

Közben alaposabban utánajártam a dolognak, és kiderült, hogy kb. 200 éves a tanya és a fa, de inkább valamivel több. Ha jól belegondolunk, hogy ez közel negyed évezred, akkor azt hiszem, van okunk elgondolkodni. Jó dolog a múltidézés ( https://youtu.be/Ka05Qu6CzoA ), pláne, ha közben értéket is teremtünk!

stapi2019. augusztus 21. 08:32

@955kondoros: Örülök, hogy ezt megírtad, kedves András! Úgy van, ahogy írtad. Az úttól beljebb van 40-50 m-rel a tanya. Egy hatalmas, 100 évnél idősebb (talán 130?) éves eperfa van előtte, az ága már belevastagodott a tetőbe. Szét van hasadva a törzse, láncokkal, pántokkal van összefogva. Most, hogy a Pont Mi alapítvány a kezébe vette, védetté nyilváníttatták.

A Szabados tanyáról nem tudok, nyilván már elbontották. De Szarvason van egy Szabados Tóth Gábor nevű zenetanár. Lehet, hogy a leszármazottjuk? A Szarvasi Fúvószenekar karmestere. Magam is játszottam a vezényletével évekig. :)

955kondoros2019. augusztus 20. 17:29

Kedves Stapi!Nahát,akkor mi "földik" lennénk!Ez a tanya kicsit beljebb fekszik a főúttól kb 20-30m. Szemben "srévizave" laktak az unokatestvéremék Szabadosék,talán az ő tanyájuk nincs már meg.Kondoroson születtem,a kondorosi tanyavilágban gyerekeskedtem,az Apponyi tanyaiskolába jártam alsóban.A poeten Kondorosi K. András néven vagyok fenn,a K.= Kurilla. Szeretettel üdvözöllek:András

stapi2019. augusztus 20. 16:11

@magdus: Köszönöm szépen, hogy elolvastad, kedves Magdi! Lehet, hogy kicsit besegítettem, de azokat illeti a dicsőség, akik kijavították, közösséget alkottak, és folyamatosan ápolgatják. Örülök, hogy itt jártál! :)

@955kondoros: Kedves András! Igen, a valamikori Fiala kocsmáról van szó. Onnan vissza kb 400 m-re van (Szarvas felé), a másik oldalon. Nem járogatsz oda véletlenül? Mindenkit szeretettel várnak.

Köszönöm szépen, hogy megtiszteltél látogatásoddal! :)

955kondoros2019. augusztus 20. 15:44

A csárda "Fiala" csárdaként is ismert?Anno (Liszkai) kocsmárosokkal? Magam is a környékről való vagyok!Üdvözlettel:András

magdus2019. augusztus 20. 15:32

Jól írtad, hogy vannak értékeink és lehet, hogy Te most halhatatlanná tetted a Kemencés Tanyát.