stapi blogja

Koronás szilveszter

Koronával küzdünk, ezt mindenki tudja.
Kinek vad mesékre, kinek dalra futja.
Az én dalom immár felróva egy kőre,
hol olvasom, hol meg iszom nyakra-főre...

Koronával küzdünk, koronás az évünk.
Olykor keseredünk, máskor izzik vérünk!
A világnak vége? Vagy csak fordul egyet?
Van, ki így gondolja, s van, ki mászik hegyet...

Így jöhet a vége - mint ennek az évnek -
szilveszteri álmok ragyogó ölének!
Többet vártunk volna, többet szeretetből,
valóságos támaszt tiszta becsületből!

S mi jutott minékünk? A folyondár átfon...
Maga alá gyűr az álomtalan álom!
A fél ország húzza szekerét a sárból,
míg a másik fele - űzve mohó vágytól -

visszataszigálná, szakadékba lökné,
ülne föl a bakra, válna már elnökké!
Utcákat cifrázna testeket aggatva,
hogy az éjszakáján nyugton elalhatna...

Koronával küzdünk, ezt mindenki tudja.
Kinek vad mesékre, kinek dalra futja.
Az én dalom immár felróva e kőre,
hogy aki olvassa, igyon nyakra-főre!...

Vagy - ha dolgát tudja - a fokosát fogja,
s legyen ez országnak teremtője, drogja!
Tolja a szekeret fel a dombtetőre,
s emelje a TÖRVÉNYT végre jogerőre!

2020. december 28.

A "drogja" itt nem kábítószert, hanem lelkesítőt jelent.

Üzenet az ó évtől

 

Itt állok a világ sarkán,

én vagyok az Ó Év.

Neked küldök üdvözletet,

te ragyogó Új Év!

 

Ha majd egyszer beköszöntesz,

nézzél vissza énrám,

vésd eszedbe, mi a bűnöm,

hogy is áll a szénám.

 

Volt-e vajon mértékadó,

‘mit követni kéne,

vagy az egész, úgy, ahogy van,

minden új év réme?

 

Én magam is szégyenkezem,

ahogy múltam nézem,

hisz sokakat a szerencse

sosem fogott kézen,

 

hogy a gödör pereméről

ne a mélybe hulljon,

hanem a jó sorsán végre

békén megnyugodjon.

 

De nem azért álltam ide,

hogy csak siránkozzak,

hanem a múlt tanulságán

jó tanácsot hozzak,

 

és az üres szólamok már

teljenek meg kinccsel,

ne legyen itt olyan ember

‘ki beérje nincs-csel...

 

Munkát kapjon, aki keres,

ha dolgozni akar,

maradhasson e hazában

minden szorgos Magyar;

 

megélhessen tisztességgel,

tisztes munkabérből,

s ne a padon fagyoskodjon

havazástól, dértől.

 

Mondanék még szépet és jót,

de az időm véges.

Ha ez meglesz, a jövőben

minden más is szép lesz!

 

Végezetül azt kívánom,

jöjjenek a táncok,

legyen boldog minden ember,

s tűnjenek a ráncok.

 

Petárdaszó hirdesse ki

szerte e világon:

Magyar honban a békesség

túlnőtt a vitákon!

 

2017. április 2.

Küszöb előtt tizenkét szűz

toporogva vénembert űz.

Búcsúzik az, csak körülnéz,

hátra tekint, múltat idéz...

 

Mit visz el, és mit hagy nekünk,

amivel még elélhetünk?

Fejcsóválva, bosszúsan int:

elmaradt a jólét megint.

 

Viszont maradt a sok tahó,

s feketére váltott a hó!

Tarka lett a vágyott nyugat...

Sok kis kutya Holdat ugat.

 

Holdon túl a Nagy Babilon

terpeszkedik vállaidon.

Egyre fújja az új igét:

Csendesítsd az égi misét!

 

A harangod papír legyen,

hited ne lásson át hegyen!

Alázatod minket illet,

Allah ad rád másik inget!

 

Felejtsd el a régi Istent,

vagy itt hagysz te mindent, mindent...

Unokád ha meg is marad,

új hitet – vagy halált arat!

 

Ez hát, mit e vénember hagy

maga mögött, amint befagy,

s betáncol a tizenkét szűz.

Szemükben a szerelemtűz

 

olvadást, vagy jeget takar? –

Vagy egy végső vihart kavar?

Nagy-nagy tüzet fog majd rakni,

s forró helyen fogunk lakni?

 

Küszöb előtt tizenkét szűz

toporogva vénembert űz.

Búcsúzik az, körülkémlel,

szembesül a szörnyű ténnyel.

 

‘Mit elkezdett, telve heggel,

s nem követi egy szebb reggel!

Sötétségbe hajlik a Nap,

a húsodba kutya harap.

 

Ezért űzi tizenkét szűz,

a szemükben lángoló tűz.

Üres gyomruk nagyot kordul,

elnyelnék e nyomort orvul,

 

ha engednénk, s nem vitatnánk,

ki a nagyobb, s van-e hazánk;

ÚNIÓ, vagy nemzetállam;

nálad a kulcs, avagy nálam...

 

...E világnak forró zaján

meggyógyulsz-e, kicsi hazám?! –

Tizenkét szűz nyitásra vár

decembernek fagyos haván.

 

Egy tucat ők, ennyi az év.

Új kezdethez bőven elég!

Bárki legyen, ki Országunk

eladná, vagy töri águnk,

 

szilveszterrel távozzon az.

Így lesz hazánk hű és igaz!

Induljon az első lépés,

új létben a nagy kiképzés:

 

Űzzük együtt e vénembert,

s a begördült szörnyű hengert!

Unokáink ne mondják majd:

megtűrtük e vérengző fajt.

2016. március 31.

Megint eljött ez a nap,

lefuthat a koncert!

Megtartottuk magunknak

máig ezt a módszert.

 

– Csak az a baj, hogy e Hon

elsüllyed a múltba,

mint a vödör ott alul,

merül el a kútba.

 

Emlékezzünk hát ma itt!

Pergessük a filmet:

mi volt egykor, s mi van ma –

Mondjuk el a viccet!

 

Másként volt ez valaha!

Mentünk a határon,

útlevéllel, vízummal

reszkettünk a vámon.

 

Szárnyas kapu nem akadt,

volt homok a sávon,

zöldhatáron katona,

géppisztoly a háton.

 

De az idő meg nem áll,

elosont a biztos,

jött helyette liberó,

s beflangál sok izmos.

 

Céda lett a Büszke Nő,

játszadoz’ a tűzzel!

Míg a járom felkerül,

s lerombolva Brüsszel...

 

Persze, ő csak áldozat,

élettere nincsen,

osztozik majd az elit

a maradék kincsen.

 

Pénzes bödön a Nagy Úr.

Megosztja a Földet!

Kötni való bolonddá

teszi a sok „bölcset“.

 

Így történt, hogy a Szép Hölgy

– pepitába bújva –

történelmi alapon

csak e nótát fújja:

 

„Hej, de szép lesz ez a föld,

ha változik színe!“

– Sakktáblán az igaz hit

mattot adott, íme...

 

Európát püföli,

hívja az imára,

átnevezi gyökerét

Eurábiára.

 

Mindeközben sok a holt,

ez a ISIS rendje!

Hullik, kinek életén

ott van a keresztje. ––

 

–––

 

De azt hiszem, elég lesz

e görbe tükörből,

lépj ki, ha még ki lehet,

e mágikus körből!

 

Mulass, hogy ha kedved van,

hiszen ez a napja!

Szilveszteri bolondság

lett az élet papja.

 

De ha inkább rám hallgatsz:

gondolkodni kezdesz!

S ha felébredsz, reggel majd

új létet teremtesz.

 

2016. március 24.

Mi végre, ó, hogy reményt érlelsz,

füled tapasztod zengő érceken,

szemed bámul láda belsejében,

s hited nem törik – halkan énekelsz.

 

Pedig hazug a szó, és hazug a kép,

láttatja véled álombéli táját,

tudatodba mélyíti torzonborz világát –

hallgasd, nézd, mily boldog a nép!

 

A párt. A másik! Hoz majd aranykort.

A szomszéd képét hátrafelé fordítsd,

mákszemnyi ünnepedet a világba ordítsd,

tágult torkodon szóljon disszonáns akkord!

 

Légy boldog, hisz van rá okod!

Csak egyet ne tégy: ne kutass valót.

De hidd a testtelen álommanót!

De verd, verd a dicsőítő dobot,

 

sámánének fura hangjait halld,

turul tollain csillogjon vak nap,

szemed gödrére boruljon kalap –

füleidbe fogadd a mámorító dalt.

 

Nem látod így meg sohasem a jót,

temeted majd csodálatos álmod,

s véle hantolod büszke családod...

lassan, de biztosan mélybe süllyed hajód –

 

De most még láthatsz, most még nem késő.

Ma még kinyithatod tudatod,

s láthatod, utad hogyan futhatod.

Sorsod szobrásza! Kezedben a véső!

 

Csak nyisd ki füled. Szemed lásson.

Ismerj, tanulj, érts. Táguljon értelmed.

Ne bízz a mában, mert nincs védelmed –

Egy párt sem érted áll a páston!

 

Magának markol, magának viszen

a köz javából ez, oroz amaz –

nem jön általuk a hőn várt tavasz!

Figyelj a költő szavára, hiszen:

 

Ha majd a szellemi drága napvilág

ragyog honunk felhőtlen kék egén,

s egyenlők leszünk a jog tengerén,

akkor igen! Mondhatjuk büszkén, világ:

 

„Itt van már a Kánaán.“

 

2011. április 19.