stapi blogja
SzerelemAz én uram pállott majom…
Az én uram pállott majom…
(Petőfi Sándor: Az én torkom álló malom)
(Stílusgyakorlat)
Az én uram pállott majom;
Nem látja meg üres bajom.
Árva szívem éhét veri…
Ő csak a borát vedeli.
Nincsen nékem másik uram,
Jól kiszikkadt már a kutam;
Jő a szomszéd, hozza vedrét,
Tele tölti üres medrét.
Míg az uram hörpölget csak,
Ez portáján jó rendet rak.
Tíz percet fog csak az egész,
Miközben az bögrébe néz.
2014. április 14.
Elgondolkodtató, hogy némely dolog talán sosem történne meg, ha jobban figyelnénk egymás igényeire.
Veremben
Veremben
Ifjú, - ki vérét hullatva
győztes csatát vív,
majd hazatérvén, hányódva
hasad meg a szív
megfáradt keblében...
Mit gondol vajon, s mi végre,
ha forró csókot remélve,
tüzes szerelmével
esik be az ajtón,
s terül el óhajtón...
s más él a szent mézzel?
2019. január. 21.
Szerelem
Szerelem
"A szerelem sötét verem..."
Másként hull a szó, ha terem!
Kéreg alá vésett álom -
Mindig él, ha meg nem bánom.
Meg nem bánom könnyeimet,
amíg enyém, addig tied.
Ámor nyila ha eltrafál,
ez az érzés is megtalál.
Ha megtalál, éltet éltet,
eltörli a múltat, véltet.
Egyesíti szíveinket,
verset firkant, rímre rímet.
Rímre rímet, sorra újat,
a fülünkbe gyógyírt bújtat.
Szerelem, ó, nem hagy cserben!
Hű öledben élet serken.
2018. október 1.
Édes álom
Édes álom
Két csillagod engem megigézett!
Ifju lelkem villám járta át!
Érintése telt ajkadnak végzet,
óhajtom az édes italát!
Mámorító tested közelsége!
Fölém hajolsz, és hozzám simulsz.
Szerelmünknek égi teljessége,
hogy ha végre néha elcsábulsz.
Rózsaillat kúszik kisszobádban,
és te vagy a fény, amely ragyog,
fogva tartasz arany kalitkában;
fogságomban oly boldog vagyok!
Remeg kezem, itt vagyok tevéled,
téged vágyik epedő szivem!
Arcod kedves mosolyával élek,
édes álom szívemen pihen!
Csábos szemed keskeny résén nézel,
pillantásod tüzén éledek;
elvarázsol a tündöklésével...
Ám de félek, hogy felébredek!
2010 04 23
Délibáb
Délibáb
2. változat
Fel-felrémlik életem ködéből
régi emlék, tarka délibáb,
előtűnik az éji sötétből
régi arc, mely vágyakozva vár.
Háza előtt, gömbakácok árnyán
homlokára esti fény borúl,
meggyes ajka bűvkörének láttán
alvó szívem szerelemre gyúl.
Otthonába térve, kisszobában,
szép szemébe nézve révedek;
albumába’ látom kiskorában,
mellé ülve egyre éledek.
Míg e képpel álmodozva mélán
bús magányba űz a régi vád,
lassan eszmél kába agyam némán:
nem való e tarka délibáb.
2010. április 10