stapi blogja

Ismertető
stapi•  2020. február 13. 12:30

A birkapörkölt

A birkapörkölt

 

 

              Vendéget vártam. Egy régi barátomat hívtam meg vidékről, akivel valaha egy albérletben laktunk, rajtunk kívül még két társunkkal együtt. Onnan jártunk el – jómagam dolgozni, a többiek pedig gimnáziumba, illetve ez a barátom főiskolára. Miután 47 év közben már eltelt, végre meginvitáltam hozzánk, ugyan melegítenénk már fel a régi barátságot.

 

              A találkozásra Szarvason került sor, mivel aznap volt ott egy fúvószenekari koncert, melyre szintén meghívtam, és amely immár 20. alkalommal került megrendezésre – mindeddig telt ház előtt. Előbb viszont ajánlatos volt megebédelni, hát elballagtunk a Vadászkürt Vendéglőbe, mert – már előzőleg utánanézve – ígéretesen nagy adag, és aránylag olcsó birkapörkölt hirdettetett az Internet megfelelő oldalán.

 

Helyet foglaltunk az asztalnál, kértük és megszemléltük az étlapot, majd rendeltünk. Míg elkészült, megágyaztunk neki egy-egy féldeci Kaszinó Rummal, hogy kellő tiszteletet adjunk mind az ételnek, mind a megújult barátságnak, hátha így az szilárdabb lesz.

 

Két eléggé túlsúlyos ember várta hát beszélgetve, egyre vidámabban a megrendelt csodát, ami hamarosan megérkezett. Előbb az egyikünké, majd a másiké. A kettő között pedig néztünk hol egymásra, hol a már asztalon gőzölgő, igen púpos tányérra, és azt kérdeztük szinte egyszerre: „Lehet, hogy fél adagot kellett volna rendelnünk?“ A hatalmas adag láttán azonnal felrémlett bennünk a vacsora képe, amely a koncert után volt várható – lévén, hogy arra is hivatalosak voltunk –, és némi önbizalom hiányt érezve pislogtunk.

 

Nem volt mit tenni, miután a másik adag is megérkezett, nekiláttunk – kellő tisztelettel, és „magázva“ nyúltunk hozzá, attól való félelmünkben, hogy esetleg az asztalterítő is a kifizetendő darabok közé számít, ha véletlenül a tányérról arra helyezzük a pöri egy részét.

 

              Végül is nagyon ügyeseknek és elég éheseknek mutatkoztunk, mert a végén csak a csontos tányéron volt az adagból valamennyi, ami viszont eléggé fövetlennek és kopogósnak bizonyult. Gondolom, később valamely jól tartott eb rendesen elszórakozott vele... Bár a mai (szerintem buta) ide vonatkozó törvényekkel telt világban lehetséges, hogy egyszerűen a szeméttelepen kötött ki.

 

Végére hagytam, de nem kevésbé fontos megemlítenem, hogy a hölgy, aki kiszolgált, nem csak fiatal és csinos volt, de meglepően udvarias, előzékeny és kedves is! Ezúton is köszönjük Neki, hogy időt pazarolt ránk!

 

              A hangverseny ebben az évben is telt ház előtt zajlott. Mivel 20. alkalommal került megrendezésre (évente egy óévbúcsúztató), stílusosan 20 zeneszám hangzott el. A műsor alatt kissé teltnek ugyan, de nagyon jól éreztük magunkatt – sőt, még a vacsorával is megbírkóztunk a végén. Így aztán azt hiszem, nem hazudok, ha azt mondom: remekül zártuk az évet!

 

              Minden bizonnyal hosszú barátságnak nézünk elébe.

 

 

2020. február 13.

stapi•  2019. december 31. 07:02

Huszadjára

Huszadjára

 

Huszadjára csendül most már

fülünkbe a zene,

a zenekar időtálló,

bűvös hangversenye.

 

Hős, kitartó munkájával

hagyományt teremtett,

Szarvas nyüzsgő életébe

boldog időt ejtett.

 

Nem rejthetem véka alá:

nehéz volt a kezdet.

De megérte új köntösben

megtörni a csendet!

 

Kondacs Pali volt, ki "akkor"

Rubiconba lépett,

s túl a gyászos, vesztes csatán

öntudatra ébredt.

 

Nem esett ki, csak egy fél év,

s újra él a banda.

Nem múlhat el tollvonásra

a zene hatalma!

 

Itt van tehát a Nagy Csapat,

ifjakkal frissülve,

e magasztos feladatra

szívből felkészülve.

 

Hallgassuk most őket ismét,

áradjon a zene,

tenyerünket csapja össze

lelkesen üteme.

 

Búcsúztassuk ez Ó Évet

vidáman és fitten;

mindenkit itt, Magyarhonban,

– s minden magyart, bárhol is van –

 

Áldjon meg az Isten!

 

2018. június 16.

 

A Szarvasi Fúvószenekar huszadik óévbúcsóztató műsorán hangzott el, kifejezetten erre az alkalomra - mint jubileumi alkalom - írtam.

stapi•  2019. augusztus 19. 14:14

Kemencés Tanya

Kemencés Tanya

 

 

              Gyermekkorom a tanyán úgy él bennem, mint egy állandóan égő, hangulatos, vibráló mécses fénye. Utat mutat. Emlékeztet még régebbi, vagy az utána történt – de mindenképpen ezzel összefüggő – történésekre. Ha bevillan egy-egy kép, párhuzamot vonok vagy éppen ellentéteket keresek. Így van ez akkor is, amikor a – közelinek nem mondható, de nem is olyan nagyon távoli – Kemencés Tanyára gondolok, mely a 44-es főút mellett, a „Kamuti“ – vagy éppen „Kistölgyfa“ – csárdaként ismert, igen régi épület közelében van.

 

              Kemencés Tanya. Így, nagy kezdőbetűkkel, ahogy illik. Illik ez az ősök szelleméhez való tisztelgés miatt is, de illik a jelen kor olyan agilis, önfeláldozó emberei miatt is, akik elhatározásából és nagy-nagy kitartása jóvoltából egy olyan közösség épült és tart ki elképzelése mellett, amely tiszteli a múltat, és szeretné megmenteni az értékeit.

 

Néhányszor jómagam is tiszteletemet tettem e helyen, próbálva segítséget nyújtani az őszi elfoglaltság, a nevezetes szilvalekvár főzés közben, – remélve, hogy nem hátrafelé tolom a szekeret. Tanfolyam keretei között is megjelentem néhányszor, s ha egészségem és hiányos bátorságom engedné, talán más alkalmakra is elmennék.

 

Míg ezen elmélkedtem, többször is eszembe jutott – a tanya nevéből következően –, hogy vajon a kenyeret hogyan sütik? Élesztővel vagy – ha már múltat idéz e hely – lehetséges, hogy anélkül, csupán kovász felhasználásával?

 

Kissé öncélú, és talán magamutogató hatást kiváltó ez az érdeklődésem, mert magam is sütöm a kenyeret, és bizony egy ideje már csak kovászt használok. Ettől csak akkor térek el, ha nagyon sürgősen kell a friss kenyér. A kovászos kenyér egészségügyi hatásai kedvezőek az emberre, elsősorban az emésztőrendszerre. De erről okosabb emberek írtak már szakkönyvekben és az Interneten egyaránt, így én csak annyit írnék, hogy szívesen megnéznék egy ilyen sütést elejétől a végéig. Merthogy a jó pap is holtig tanul. (Mégis bután hal meg – mondta a fülem hallatára egy lelkész még fiatal koromban, amin aztán nagyot derültünk.)

 

              Kemencés Tanya... Újfent eszembe jut kedves ki tanyánk, ahol életem első kilenc évét tölthettem – nehezen, de mégis könnyen, hiszen a valódi nehézségek a szüleim vállán csapódtak le...

 

Volt kemencénk nekünk is. Láttam apámat fűteni, anyámat kenyeret dagasztani... Ő már nem csak kovászt használt, hanem élesztővel együtt kovászolt. A kovász mellé „párt“ használt, mely tulajdonképpen maga is kovász, csak liszttel, korpával – meg ki tudja, még mivel – felitatták, és napon megszárították. Hej, mennyivel más az illata, íze és az állaga azoknak a 4-5 kg-os kenyereknek, melyek egy hétig is ehetők voltak! (Bár a magam sütötte kenyeremet én is eszegetem 4 napig is, ha előbb el nem fogy... A bolti 2 naposan is nehezen fogyasztható. Vagy csak én vagyok finnyás? :)))

 

              Kemencés Tanya. Előtte a védetté nyilvánított, az épület tetejébe már belenőtt eperfa, mely azt hiszem, elhagyta a 200 éves kort, hiszen a tanya maga is 200 éves elmúlt. Vannak értékek hazánkban, így ez is egy olyan érték, ami megőrzésre méltó – a régi szokásokkal együtt. S ez az összetartó kis csapat mindent meg is tesz ennek érdekében.

 

              Isten segítse őket!

 

 

2019. augusztus 19.

 


https://kemencestanya.hu/

 

stapi•  2019. július 4. 12:53

Olvastam egy verset

Olvastam egy verset

 

Olvastam egy verset, melyben a vakondok

agronómusnak volt kinevezve éppen...

Szerintem ez állat nem lett ettől boldog,

paraszt volt ő mindig, marad a bőrében.

 

Minden felmenője földet művelt, ásott,

saját két kezével tette dolgát szépen...

Mért is váltana át, cserélné az álmot,

hűvös nyugodalmát mért hagyná el, kérem?

 

Nem ember ő, s főleg nem tart bankfiókot,

kukacvadász sorsát nemesíti nagyra...

Ó, te ember fia, ki a pénzed szórod,

magas lóhátadról nézz le a varangyra!

 

Segge alatt ás ő, mégis boldog, örvend;

szép a lelke ott is, hol a Nap sem fénylik...

Neked palotádban a kutyád is öklend,

üres szívvel gázolsz - aranylétben térdig!

 

2019. július 4.

stapi•  2019. június 22. 21:34

Az ész megáll

Az ész megáll

 

"Az ember esze megáll, s tűnődve lekuporodik."

 

Sír az ész és megáll, lekuporodva tűnődik...

Tán a képzelet játszik, s a látvány csak illúzió?

Bohócok rivalgása, a porond most az utca,

versengve hülyül a régen is bolond harcos ego.

 

Nem bírt az élettel, mert buta, s az ideája

a rombolás, rablás és ártatlanok gyilkolása.

Megritkult sorai: mint vénasszony tátott szája...

Többséget imitál rút-hazug legitimitása!

 

Vajúdik, egyre szül az Asszony, s betölti az űrt –

Mit e bohóc társaság csapolt a közös hordóba,

s most emelvényéről – hülyén bámulva – vicsorog,

s már zsebében nyílik a bicska, míg tölt a korsóba.

 

2019. június 22.

 

Az idézetet valakitől hallottam fiatal koromban.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom