stapi blogja

 

MINDEN!

 

Várnai Zseni: Csodák csodája

c. verséhez kapcsolódva

 

Jó ez, igaz is talán,

de mit szól hozzá az egyed, a madár,

jószág, ember, állat,

ha nem örök benne e szép tárlat,

hanem: – ha becsukja szemét,

nem látja, nem hallja többé

a természet lágy neszét?

Nem veszti tőle az eszét?

 

Csoda a természet, csoda az ember,

a zöld lombú fák, a kéklő tenger,

minden, mit láthatunk, hallhatunk,

melyben mégsem maradhatunk...

Csoda, mert csoda az Isten,

'Ki által előállt minden!

 

S én – mindezek tört része,

melyet tárol és megóv

e határtalan csésze, –

lehetnék benne a sróf...

Ha

éledne bennem az Isten,

s éltemből és éltemben

Övé lenne –

 

MINDEN!

 

2021. március 20.

Győzni fogsz

ÁlmodóHold-nak sok szeretettel

 

Látom, szíved lassan elalél...

Naponta bánatban fürdőzik. –

Mindent elfeledve újra él,

ki erőt feszítve gyürkőzik

 

neki, az élet terhét hordva;

mocsokban, sárban is oly tisztán,

mint nemes – vad alanyba oltva.

Gyümölcsöt terem az új indán,

 

derűre derűt hoz két szeme,

napsütés ragyogja álmát is;

felüdít mindenkit külleme,

beszéde gyógyít, mint az ánizs.

 

Ilyen vagy, kedvesem, így érzem.

Emelkedj felül hát a borún!

Istened átvisz majd e vészen,

s túl leszel a lelki háborún!

 

Ővele győzni fogsz egészen.

 

2020. január 20.

Ebéd

 

Elharangozták a delet,

gőzölög a pörkölt.

Aki éhes, bátran ehet,

pár falatot elkölt...

 

E pörköltnek híg a leve,

nem ízlik ez másnak;

a szakácsnak kopik neve,

s neki gödröt ásnak.

 

Öreg, suta, meg tán vak is,

nem lát a bográcsig...

Amit főzött, beteg, hamis,

nem jut el a szájig.

 

De a vándor nem válogat,

örömódát csámcsog!

Majd a végén piszkál fogat,

s enyhülnek a ráncok.

 

2019. december 11. 13:24

Vénasszonyok nyara 2

 

Egy nyugdíjas képzelgése

hasítja a falut,

vénasszonyok szép nyarában

megnyitja a kaput.

 

Iskolába iparkodok,

hátamon a táska,

annyi gyerek megy az úton,

mint megannyi sáska...

 

Ugyan, dehogy! Csak egy vagyok

a vöröslő múltból,

de a csoda segíthet majd

feltámadni újból.

 

És ez álom olyan édes,

elképzelni jó azt,

hogy egy csomó suhancot a

suli egybeforraszt.

 

Várni kell rá, várok én is,

bár, mire az meglesz,

úgy lehet, a történelem

emlékeket leplez.

 

Ha a CSOK-kal sikert érünk,

talán más világ jön:

egy erősebb nyugdíjalap

segíthet, hogy tűnjön

 

a szegénység netovábbja,

a gyengülő genom,

s beépülve a tudatba,

értelemmel bevon.

 

Felnőtt, gyermek összeforrva

építi a jövőt,

s tudatával teremti meg

a család-kikötőt.

 

E jövőt ha így szemlélem,

s derűlátó vagyok,

képzeletem elsuhanva

már nem sokat nyafog:

 

Iskolába iparkodok,

hátamon a táska...

Annyi gyerek megy az úton,

mint megannyi sáska!

 

2019. október 23.

Vénasszonyok nyara

 

Vénasszonyok nyarát éljük,

az október integet;

vadlibáknak hadát nézzük,

s számoljuk az ikszeket.

 

Az unokám iskolába

bandukol ma lelkesen,

kavicsokat rúg a lába...

Mozdulatát ellesem.

 

Aztán kecses kis ugrással

kerékpárra pattan fel,

s karikázva, öntudattal,

villámgyorsan illan el.

 

Ismerősnek tűnik minden,

csak az aszfalt olyan más...

Földes utca ma már nincsen,

s gyalog járni sem szokás.

 

De az ősi, jó természet

megőrizte szép arcát,

beérleli a termésed,

kiszínezi az almát.

 

Ökörnyálban úszik a táj,

- faluban és kívül is, -

fülig érve örül a száj,

elszáradva a tövis.

 

Szép e két hét, ami langyos,

a napsugár szikrát hány;

a gyermek is örül, hangos,

tetszik neki a látvány.

 

Jómagam az ikszeimmel

nosztalgián billegek,

s talán őrzöm verseimben,

'mi előttem ellebeg.

 

2019. október 22.