kukkantsbeblogomba

Kis képernyő az égbolt, hol  madár
a mirtusz ágát hozza már, s a felhők
odagyülekeznek  körbe a táj
fölé; levegőhatárt von a felsőbb.


Nagy képernyő alant, s egy szalmaszál
végig röpködi; völgybe száll, kóvályog,
mint az éhes szúnyog, és megtalál.
Még a lélek is fény után sóvárog.


Hát hogyne vágynék a tavaszra, mondd
ha megerednek a patakok, elhívsz 
ibolyát szedve - motozni vadont?


Fürkészni foglak ahogyan elszédítsz,
s én zöld pázsitra dőlve ámulok:
Melletted immáron el nem árvulok.

Szabad integetés fatetején;
Lebeg a romantika fent az égen,
Alatta állok, s visszavárlak én 
Kedvesem, te vagy az én példaképem;

Ráadásul az ég alja tüzes, 
Testünk motorja sebességbe kapcsol -
Egymásba rohanunk - lila fűst lesz.
s a líra ceruzája összerajzol.

Kifestőkönyv az ágy melybe fekszünk
Hanyatt sápadok, te meg gyolcsra fektetsz,
S a csillagokról elfeledkezünk;

Könnyű vagy, ha innen felemelkedsz
Áldozva életünket szerelemért,
visszahullsz rám gyöngéd védelemért..

Lekopott betűkkel szerzem a dalt;
halk hangja lelkemen végig hullámzik. 
Gondterhelt a szívem, ketté szakadt;
színtelen a papír, halványra játszik,

Fekete a távol, mintha szurok
fedné a csillagokat, szél se moccan; 
egyedül vagyok, de nem búsulok,
gondolatban te hozzád folyamodtam.

Ó, kedvesem, ha eszedbe jutok,
hívd fel lelkem titkos számát ma, halló! 
s ne firtasd hogy vagyok, nem tudhatod;

légy e csöndes éterben messze hangzó,
s ha felhívtad a szívem, én kiáltok;
kibújtak már itt a hóvirágok.

a mai nap valódisága vagy
és bár másnapos szemekkel csodállak
csak azt várom szemeddel rám tapadj
fényes csillaga légy a félhomálynak

s mint dió belsejéből származó
napot árnyékoló fényt nem fogantál
hol egység burka véd használ a szó
többet ér a hiány egy alkalomnál

kávés csésze a kezemben - piros -
téves számnév áll itt rajta - huszonegy;
vásott fényes, de nyerőszám - biztos

ó, drágám hozzád a jövő buszon megy 
s nekem már nem kell váltanom jegyet
múltba révült arccal viszem a kenyeret

Itt mínusz van, csóktalan ez a tél,
Jég alatti patakok szépen lassan 
kijutnak e szorításból, ne félj!
Lesz tavasz, és lesz minden szépre balzsam.

s akkor virágok hoznak illatot,
s a pillangók játékos megújulást;
és szeretni téged még itt vagyok, 
hogy új csókban leljünk felszabadulást.

S  túrázni fogunk nagy hegyekre fel,
andalogni völgyekbe - csak mi ketten;
míg velünk egy újabb nyár, elszelel.

Az se baj-  hisz egy nap elmúlik  minden 
 lesz hó következő télre, s mi mégis
azt mondjuk, a magány hipotézis.