holdas éjeken

Holdas éjeken tüzetraknak odafent -
apró kis fények melengetik a tejutat;
szerintem nincsenek csillagok, nem is voltak,
nagyapám találta ki, s elmondtam mindenkinek.

Olykor érdemes fent maradni, vaksin nézni fel
hol isten lakik. Kárpitja zselésített égő víz,
mert ők nem isznak soha. Ahol szükség nincs,
ott egyetlen játék elem, a tűz - nekik az kell.

S mondják, annál tisztábbat nem teremthet élő;
csak a robotok kísérleteznek, hogy hátha
ők jobban fogják tudni, mint a mennyei Atya.
s minden igyekezetük ismételten - ismétlő.

Aztán rám néz az angyal, hátha majd te, ugye?
S én bólintok, persze hogy én, a legkisebb.
Ebben maradtunk, hadd higgye a lehetetlent.
Amúgy nekem nem süt jobb pogácsát a hamu se.

Nem várom meg a reggelt, hideg lehet most a fa törzse;
tán a szíve is megáll s megállj int a betűző bogárnak.
Valahogy gondoskodni kéne az erdőkről sürögve-
forogva őzetetőket szénával rakodva, ha már nagy 

és híres erdővédőkké váltunk miközben két szemünket
bekötötték a fatolvajok, és azt kérik, hogy énekeljük, nos
folyton zeng a dal, s folyton fogy a hárs meg a piros
bogyós rózsafa, meg a farkasalma s ami hasznos.


Most-már lefekszem én is, őrködtem keveset, vakon
de minek is látni? úgysem hinnének nekem, úgy hiszem
hiába mondanám el, hogy a világ nem közvagyon,
hanem mindannyiunk magántulajdona, igen.