Csán-Gúék földjén

- "A Szeret folyó mellé küldenélek,
szólt később -, Bákó vára felé eredj,
s az átkelést óvatosan ejtsétek meg
még ma éjjel, ott biztosabb lesz nektek!"
Nagyanyó ebédfőzés reményében
gombát gyűjtögetett, én meg lebeszéltem;

Ne, akarjunk máris itt tüzet rakni,
hisz éjfél lesz mire átkelünk a vízen,
mondtam ám hamarabb sikerült átjutni
és lám pattogott a tűz a fövényen.
Itt is maradtunk letáborozva késő
ősz lett s egyre csak esett az eső...

Úgy eltelt a nyár, mintha békeidő
pásztor idillt furulyázó  nyara lenne ,
s elkövettem azt a hibát, hogy fénylő
szemű szerelmemmel elhitettem rendre,
többé nem lesz csetepaté, viadal;
családot is tervezzünk egy-akarattal.

hitte is ezt szép Ilonám, s úgy csókolt
mintha én lennék a föld békebírója.
Ám hamar meg is bántam, ugyanis sok volt,
egyre jobban gyarapodott az oka
annak, ami miatt rejtőzködtünk ismét;
még a lovak csengőjét is levétették -

mellettem haladó testvérbátyáim.
Előre Béla vágtatott mindig , s intett
ha szabad volt az út a táj lapályain.
Középen ment a szekér - fehérnépek,
vének utaztak azon,és három gyerkőc,
Hátul a Jani meg Gyurka fogta a gyeplőt.

Ej, de szépen tervezém... s nesze semmi!
egy nap a rómaiak üldözni kezdtek.
Érezvén a bánat öl meg, más nem, senki,
mert nem nyakam féltem, könnyeim peregtek;
ilyen kénytelenségben szinte égtem
a szégyentől, jaj, bajba került értem.

Mit ígértem, mit fogadkoztam neki,
ennek bizony a fele sem igaz már,
Maradt volna otthon, pulykát nevelni.
Majdhogy nem fogságba estem, ó atyám!
Megérdemeltem volna, ha ily dísztelen
anyámasszony katonája vált belőlem.


Innen kezdve magam megembereltem,
és szablyámat gyakorta elő is kaptam,
ellenség láttára már nem keseregtem,
kezdtem feltalálni magam e harcban.
Csángó leventék Tatrós folyón átkelve,
Kománfalva határánál siettek elénkbe