kispatak

Egyszerű 

G.-nek

 

Látod egyszerű ez, csak ülni

lent a porban, tűnődni némán

megváltást várni

földi pokolban. Mélázni elődök

erején, hitén, mikor vér és bor

folyt őseid kezén.

Az élet országút-felén,

poharad fenékig  kiittad,

s a füstöt tüdődre szívtad,

merülj még el a borban,

mint régiek egy igaz,

élet-adó korban.

  

Egyszerű így a csendben ülni,

szemlélődni, egy szót se szólni

és elfelejteni félni.

Engedd, szálljanak a vágyak,

szabad madárként repüljenek,

csak ülj békésen le a földre,

ne szorítsd ökölbe kezed

fürödj a hajnali napban,

érezd az égi fényt magadban,

eláraszt s gyöngyözve

mint érett bor tüze átjár,

árad szét agyadban.

 

Ülj nyugodtan, szemhéjad

mögött fényes látomás,

arcodra por szitál,

behinti lassan, fájó lelked is

betakarja, ne lássa más.

A kapu előtted tárva-nyitva áll,

beljebb kerülsz, kívül maradsz,

Fej vagy Írás ? Élet? Vagy Halál?

Dönteni kell, lehet, és szabad.

Kezed a kilincsen, rajtad áll,

ma félig üres már,

vagy telve félig a pohár?

 

Egyszerű igen, csak ülj szelíden,

emeld a poharat,

oltsd a szomjad, amíg szíved is

cseppenként csordul bele a borba.

Nem tehetsz mást, mint ülni

csendben, várni és remélni,

hogy ma végre mégis átölel,

melléd telepszik a porba,

ma koccint veled az Isten,

 s azt mondja: Úgy legyen.

2014 augusztus

 

 

Itt és ma rém jó…

 

(ragrímes rém-soroló, pozitívra sarkítva)

 

Itt ma a jó szándék is csupa jót akar,

Itt a kéz kezet fog és a bűn bűnt akar.

Itt él A Törvény, ha fél jogot emleget,

Itt fától az erdőt is rég látni lehet.

Itt a munka dala halkuló sóhaj,   

Itt szegénység honol, túl sok az óhaj,

Itt ma birtokolni lett a legfőbb szerény,

Itt a jövőben bízni, olcsó remény.

 

Itt aki fönt van, oly okosnak látszik,

Itt pár Para Zita nagy hévvel vitázik.

Itt a másik a más igazát se hallja

Itt magyar a skandert lenyomni akarja.

Itt minden sem az már, aminek látszik,

Itt az örök virtus virtussal csatázik,

Itt ellenfélből nyomban ellenség is válik

Itt az a győzelem, ha hibázik a másik.

 

Itt vannak elegen, akik ma is félnek,

Itt milliónyian úgy ma-holnapra élnek.

Itt kapzsiság, írígység uralja a lelket,

Itt szándékos rontás álarcot viselhet.

Itt enyész egy ország, de senki nem vétkes,

Itt csupa jó a szándék, csak a vége kétes.

Itt hosszú a lóláb és gyakorta kilátszik,

Itt a bolha sokszor elefántot játszik.

 

Itt joga van rá, ki nemzetet gyaláz,

Itt erény a silányság, ami porig aláz.

Itt harsogó, új eszmék öntik el a házat,

Itt hitellel szítják a fogyasztási lázat.

Itt a példaképek elavultnak tűnnek,

Itt becsület, erkölcs a talonban ülnek.

Itt mikor bemennél, a templom zárva,

Itt büntetés és tiltás szép karöltve járja.

 

Itt az anyanyelvet a sárba tiporják,

Itt sztárok  és média az életet uralják.

Itt ma úgy akarják, ne értsd soha többé:

Itt teremtett érték, hogy válhatott köddé?

Itt elfogyott hitele már az adott szónak,

Itt megnézik a fogát az ajándék lónak.

Itt jobb lett úgy kapni, hogy ne kelljen adni,

Itt nem kis feladat lett embernek maradni.

 

Itt elfogy - csak évente - néhány falu népe,

Itt a gyermeket ma ki tanítja szépre?

Itt marad e gyermek, ki tanulni vágyik?

Itt nem érték a tudás, noha annak látszik.

Itt a tiszta forrás régen beszennyezve,

Itt pentaton dal nem ér süket fülekbe.

Itt társas magányok mögé vajon ki láthat?

Itt megmondom ki vagy, ha láttam a házad.

 

Itt az emberek ma sem ismerik a múltat,

Itt a megbélyegzés soha el nem múlhat!

Itt csak alkoholban merül el a bánat,

Itt bús, régi dalok üzennek a mának.

Itt beteg lett sok ember és beteg a lélek,

Itt megváltást sokan csak „odaát” remélnek.

Itt ma férfiak és nők szerepet cserélnek,

Itt kik kioktatnak, halandzsát beszélnek.

 

Itt tiszta víz, erdő, állat pusztul miattunk

Itt feléljük a jövőt, mit előlegbe kaptunk.

Itt  külső érdek és szándék a mindenható,

Itt apáink tudása már ósdi, kidobható.

Itt tiszteletet vív ki a pénz hatalma,

Itt törvény a vizet más malmára hajtja.

Itt bűnös, pogány totem lett a turulmadár

Itt égi asszonyanyánk csak a piacra jár.

 

Itt magyarnak lenni nem volt könnyű soha,

Itt csak Isten óvott, s a Sors volt mostoha.

Itt megszakadt szívvel hagyták az országot,

Itt ki elmenekült, mégis visszavágyott...

Itt ma is regélők, mesemondók élnek,

Itt a csend hangjai föl az égig érnek.

Itt vigasztal az ima, s tisztulhat a lélek,

Itt emberek alkotnak, hatnak.. és még élnek.

 

Itt egykor is bölcsek, lámpások éltek

Itt szenvedés hangjaiból ált össze az ének.

Itt százezrek haltak hazáért, szabadságért

Itt ha látnák, ezért volt ? Ezért  a Máért?  

Itt harangok zengtek, zúgtak ádáz szélben

Itt ágyút öntöttek harangból merészen

Itt van ami megmaradt, és egy vigasz élhet

Itt Nagyok alkottak, s hatnak, amíg élnek!

 

 Ma már nem vár senki új csodát az égből,

Ma itt haza épül a pókháló reményből.

Ma minden már eladó, és naponta új adó,

Ma a statisztika csudajó, nagyon megbízható,

Ma az utcán is történnek olykor furcsa dolgok,

Ma megint dalolnak a jóbolond  koboldok

Ma rém jó a helyzet - egy kissé sarkítva,

ezért írtam így meg… csupa pozitívra.

 

 

Reményteli  illúzió-vízió:

   

Megáldja Isten a magyart „jó kedvvel, bőséggel”

megbékíti lelkét minden ellenséggel.

A múltat átfedi a jövő, az idő körbeér,

víg ezer-évek jönnek, a balsors véget ér:

a Kárpátok bércein béke honol és remény.

Szeretet, testvéri segítés, szép szó öröme száll,

Megtartó ének és ima égről földre visszaszáll…

 

 

Egy világmárkás cipőben

 

 

Földem Földed  Földje…   Földünk

élek rajta élsz általa…        belőle élünk

beszélek beszélsz….           beszélünk nézünk

szeretem szereted szereti… szeretjük ellene vétünk    

féltem félted  félti ….          féltjük féltik komolyan sokan

óvom óvod  óvja óvjuk …      óvnák már annyian magunktól is olyan    

bántom bántod  bántjuk…           bántják gyakran, sebeit felszaggatják újra

elhagyom elhagyod elhagyja… elhagyjuk, elhagyják egy nap tovább vándorolva 

siratom siratod  siratjuk ….        siratja majd a Nap lángkönnyeivel elárasztja betakarja

Földem Földed  Földünk…   etet itat él szeret félt haldoklik temet sirat elhagy beszél remél és

ragoz néz zenél  otthont ad  melegszik fázik  elhagy sirat szeret betakar félt  vándorol él  remél

 

 

 

 A bűvészmutatvány

 

  "Beszélek és amit mondok az fontos dolog, de

mindig csak a kezemet figyeljék, mert csalok"

 

- mondta a bűvész őszintén az imádott

Kedves Közönségnek.

Aztán előhúzott egy csomó színes kendőt

csak úgy valahonnan a semmiből;

a vöröset áthúzta egy sötétkéken, majd

fogott egy pirosat, egy fehéret, meg egy zöldet,

jól összecsomózta és szépen, pont középen

megrántotta, hogy biztosan ne váljon széjjel,

az égszínkéket is még hozzácsomózta,

a vörössel az egészet letakarta és bezárta

jól a kendőket egy üres hegedűtokba…

 

Azután jöttek a kártyák, jól pörögtek a lapok,

és bárki  láthatta, és lapot választhatott,

a bűvész kevert,  jól megkavarta, de végül

mindig előkerült pont az a hiányzó egy lap

a zakója legbelső zsebéből, vagy a cipőjéből..;

 

Aztán jöttek a kockák meg a poharak, ő mindig

tudta, hogy pontosan hány darab kocka

lapul ott a lefordított pohár alatt, pedig

már volt vagy tíz  nagy pohár és

nagyon sok kis kocka is, és valódi

mindegyik, egyik sem volt hamis;

 

Aztán következtek az újabb káprázatok,

előkerültek szép színes szallagok, és egy vekker

is zajosan csörgött az üresnek tűnő cilinderben.

Végül a bűvész előhúzta belőle a hangszertokba zárt

kendőket is, de csak három volt már összekötve,

a piros, a fehér, és a zöld, a közönség kíváncsin leste

hová is lett a többi…és akkor a  mutatványos

végül kinyitotta a gondosan lezárt hegedűtokot

és kieresztett belőle két egyforma szürke galambot,

s azok a csőrükben  egy-egy selyemmel elrepültek,

egyik kelet felé szállt a bordó kendővel,

másik átellenben húzott el a sötétkékkel,

az égszinkék ott maradt, a bűvész feje felett lebegett

a nézőtér a csodára figyelt, és a gyermekek nevettek…

 

hát így varázsolt, (vagy csalt) a bűvész, csakis a kezével…

 

Mezítláb

 

mezítláb átlépkedek

hozzád az izzó parázson

hogy elérd a kezem

nézem amint lassan

feljön a Hold

ezüst kabátban lehajol

hűsíti égett tenyerem

és tartja a hegyeket

vizeket fölöttem