kispatak

Rozella•  2019. április 13. 17:02

Úttalan


Úttalan

 

A fejekben „rend” van.

Idegkapcsolatok

ingerből szülnek gondolatot.

Kusza és bonyolult,

mégis egy rendszer,

de a lelkekben káosz

vív háborút az "örök" renddel.

 

Egyik sem hagy nyomot,

értelem-érzelem

-a valamiért valakitől kapott-

nyomtalan tűnik el.

A szív vétlen, tanácstalan,

már-már indulna,  de merre,

ha már az út is úttalan…

 

Rábízza magát a Jóistenre.

 






Rozella•  2019. március 5. 22:46

minden így jó


minden így jó

 

’minden így jó

minden így szép,

mindennel meg vagyok elégedve’

 

jó is az ha nyáron hull a hó

és a gps is el van tévedve

most már minden így jó

hajnal után rögtön jön az este

a hatalom a legerősebb szó

a legmulandóbb pedig az élet

de előbb ráfesti a fényt a képekre

hogy beragyogja a sötétet

és a legjobb hogy nem halt ki

még az a feketerigó

aki fütyül rá az életre

csak örül a tavasznak

a tavasz meg neki

ők egymásra szavaznak

ki tudja melyik miért teszi

talán nekik is pont így jó

rajtuk kívül ezt más nem értheti

 

 

 

Rozella•  2019. február 17. 21:11

Csukott szemmel


Csukott szemmel

 

Körülöttünk a táguló világegyetem…

Hiszem is, nem is, de az ember holtig tanul,

s mert látni szeretnék, behunyom a szemem.

Ez már az atomok, kettős spirálok kora,

a Nap árnyékában a vén Hold meglapul,

de éjjel kifényesíti egy csillag mosolya.

 

Hátamra még mindig zöld fű simul,

fölöttem virágzó, öreg cseresznyefa,

madaram elrejti fönt egy szirompalota,

csivitel a tavasz, füttyök sereglenek össze,

’kedv, remények’, s trillák, de miért is ne?

Felhők jönnek, furcsa alakokat öltenek,

magasra emelnek, ezeregy  meséikbe,

versengenek értem, és én velük megyek

messze, nagyon-nagyon messze...

 

Épp imént vizsgált meg a harkálydoktor,

szerencsére nálam mindent rendben talált,

útra készen még bennem a fényfaktor,

szívem egy tőzikéből mosolyt inhalált,

s olyan szabad vagyok, mint a szél,

ha akarom, bármikor megtehetem,

csak fekszem a fűben, becsukom a szemem

s érzem, köröttem egyre tágul és zenél

egy egész virág-egyetem…

 




Rozella•  2019. február 10. 19:01

jelen


jelen

 

csak jelen lenni mint a hold

sarlóval aratni csillagot

felhők fülébe belefütyülni

hajamba fűzni hajnali napot

 

elbeszélgetni hosszan a fákkal

megérinteni virágok szavát

nappali sötétségnek háttal

támasztani meg a ház falát

 

elkalandozni a lélekben

vágyakat írni bakancslistára

meséket hinni még az életben

egy igazi csodára várva

 

csak a várás örömét adni át

az egyetlen járható utat keresve

ahol két karja úgy ölel át

mintha örökké jelen lenne

 



Rozella•  2019. január 18. 16:30

az én mesém


az én mesém

 

mesélhetek a szerelemről végül

bádogszárnyú csendek hangzavarában

csillagdobáló szavak közt megszépül

az emlék és a télben újra nyár van

 

ködszemű árnyaim elűzöm messze

míg tenyeredre formázom az arcom

s leszek absztinens ha részeg az este

csak zenévé dobbanó szíved hallom

 

merészkedő kezem kezedbe téved

rezgéseid áthatolnak bőrömön

a földről fölemel az ölelésed

 

szívemből szétröppen az életöröm

melletted már a haláltól sem félek

s ha meghaltam éleszd föl a mesémet


 

 

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom