huncfut-rimek

lapos a föld s mivelhogy hazudni kell
mindig valami szép elámulást
hozó hihetetlent - forogj világ
mert így akarták sebaj - szédülni kell

mert mi is lenne ha egy nap megállnál
és rendeznéd az emberek baját
s visszaadnád átvertek igazát
mi lenne ha hirtelen belapulnál

hogy mi lehessünk újra középen
s minket kerülgessen a nap az égen
hogy nekünk ragyogjon minden csillag

a meglehet  nemcsak az én szeszélyem
hogy  szeretnénk lenni tán fontosabbak
tán igazabbak ebben az életben

rezes sugarak égi cicoma
alatta színváltó fák földi színfal
egy lét és rendeltetés viszonya
légburokba kötnek szükséglet szíjjal

de ki következtet ki dolgokat
és nyomoz még szerelem recept után
hol hős holtak sírja emel dombokat
hol sárba tipornak egymásután

nem reagálok a kérdésekre
kétszeres igyekezettel ölellek
mint soha ezidáig keblemre

adj reményt egy szerelmes nincstelenek
mondd hogy sírig tart vagy azon is túl
oda hol majd minden jóra fordul

Alkímiás mosolyok mögött rafinált szem,
S jön a csöndvegyész a hátsó ajtón át,
de erre a tekintetre már nem emlékszem;
nem ismertem fel az elmúlás tébolyát.

Most-már más ábrándokat kerget a mindenség -
ki vagyok neki, egy érzéki csalódás?
s jönnek az angyalok, helyettem befizessék,
noha náluk azért nincs elhamarkodás.

Ikonizálva viszonylag szűk keretébe
szentképeké lesz mindahány zajongó...
Csöndvegyész is bekerül mondjuk a háttérbe,
boszorkánykonyháját kuruzslókra hagyó.

Futószalagra szánt lenyűgöző alakzat,
főleg, ha vegyszer végzi a reakciót
és a világ eközben vígan poharazgat
és vízköves álmok folynak a csapokból.

néma cinkosok de szelídek - szendék
ha vigyorognak ámul a kígyó
mennyire jobbak nála - észbontó
epéjük számára egy méregegység

később adódhat új esedékesség
s a kedves bűnrészesek brigádja
kezet-nyújt az oligarchiára
s dominál átvertek közt a békesség

nem kell oda holmi tömeggyilkos
bárki kifosztható ha sok a cinkos
semmilyen következménye nem lesz

mert ugye a hüllőnek nincs keze
enne ellenére ő mégis elvesz
mert szájába adta a drukkere

Hidegvér palackban - oly gyakran adtam el-
vegyetek -, imitt maradt még valami;
ez a szív makacs még nem adhatja fel -
a játékot halálig kell játszani.

Szomjazták türelmem, herdáltam s kifogytam
de ezért nem az utolsó cseppig
ár alatt bérével tengődve kínlódtam
s most nevetek, hisz tudtam felmelegszik