huncfut-rimek

vegyük ki a kápét gyerekek
többet nem játszunk cserebere vásár
becsaptatok mehettek
kinek mije van tartsa magánál
mert nincs akiben megbízhass
ennyi és ennyi és ennyi

inkognitóban pingpong kaszinóban
vargánya kalapos vadnyugati
ütőkártyámra bámul, s a lovét
farzsebbe pakolom hátul s újra ki

kétezer tizenhárom alvatlan
holdvilága üzekedik a parkban
magányát ekként bosszulva lankad
én meg hajadnak nézem a paplant

szerelmem a szívem mint fagyban
drótra kiterített nagykabát
olvadni kezd egy váróteremben
s deszkát gyalul belőlem a végzet

barátod vagyok mint akit műhelyben
hozzád enyveztek - s a Nap lakkozza
fénysugarával árnyékunkat - nyertem
némák a nyerőgépek s lelépek - tova

hallucinál egy madár mintha esti
rigó lenne, nem galambom, te búzát
sosem ettél tenyeremből se tudsz enni
tehát jó neked a csirketáp

autópálya hangtalan veszettlárma
csóktalan kanyarokba szusszan
vákuumos estém volt szivarvég a számban
csermely a lajbizsebemben loccsan
bepiált a sok némber - lázasan
vezetek a debreceni horoszkóp szerint
abajgató cián habzik az Óperencián
gázpedálon a nehézláb slendrián

ölelj törvénytelen meg ha élek
de ha nem meg se őszüljek mint
az atmoszféra lánya olyan vagy tényleg
úgyse hiányzol csak percenként ugrik
ki a szívem a helyéből utánad
szellemként kóborolsz mindenhol
valamit a legyek is duruzsolnak

A felhő műhelyében kalapács
se ütlegel vastartályt, se leöntő
nem babrál hogy csengve-bongva lazán
bodorítsa a párát, mint egy festő.

Csak úgy érzésből, mintha értené
világfájdalmunk, ködöt ont lihegve;
szinte önfeláldozásnak venné -,
ha nem köhögne közbe -, és keresztbe.

Mű a felhő mert ma ez a divat -,
kitudja később milyen lesz; haladjunk;
sötétítőt az ablakra ne rakj.

Ugyanis hamarosan mind megtudjuk -,
mi Lopföldön lakunk, lop itt az is
ki nem akar -, finnugrásunk rómais

Olyan sokan gondoskodnak ma rólunk -
törődnek velünk, aggodnak értünk;
megáll az ész, féltik egészségünk.
Ki gondolta voln' igy felmegy a dolgunk

Nem úgy mint egykor, midön az is gond volt
ha állományt kértünk hűlés miatt;
az az idő elmúlt, most vigyáznak,
nehogy egy baci leadja a kulcsot,

Ilyen a sors egyszer lent máskor újfent;
adagolták már sok rosszat nekünk,
de most megfordult a világ velük;

na végre biztos mid megmaradunk, mert
hozzák a rengeteg gyógyszert. hallom
kötelezővé teszik ne essen bajom!

https://youtu.be/UzE_oOK1tho

Időtlen csoda rendre görbe torz
haláli virágvész, s a sarkifészek
ablak nélküli bambaság betont
szürkeségre csonkán keskenyedve srégvert.

Makacs igétlenség - pár polcra tök,
fal alá üres üveg; de az óbor
feneketlen hordóé, ki bödönt
ki kannát sorba százszor hajnalkor.

Mostantól az első szó kiskapu
a nagy szavak felé, akár egy virág
szépen illatos de nem sokáig - ;

mikor már mindenben sárga tabu
szorongásnál lazább, tollas a sirály;
nagy esők széle hosszán - locsogásig.