huncfut-rimek

Nincs szükség már nevetésre? röhej
szitura mikor kerül sor -, ne viccelj!
Komoly lelki nyomor, győz a közhely,
ha vicces is, mélabú nem vidít fel.

Tekints körbe,bele néz a semmibe.
Közélet kakukkja, csőre görbe.
Ott hagyta a poént - mások fészkébe,
kikelt a tojás, egy tag feltörte.

Jó lenne a lét, de fészke belapult
melyből kirepült tréfa, meg az élc;
a polgár nem derül, magánytól életunt.

Merevre görbült fásult ridegség,
kéne csöppnyi viszketegség, önérzet,
s jót vihogva letojni az egészet.

ne érts  félre, tévhit -, babonaság.

ilyen hiedelmere biztos jövő 

nem építhető, hol a származást

palást alatt fegyverként kapják elő.

Be ne dőlj nagy szólamoknak, s ki csapdát
felállít, markába nevet, na várj
csak, majd megtudod, hogyan adagolják
a just a nemzetteknek, te csak várj.

Nem nyelvében él, hanem reakciós
vezérmondatokban, lásd a Benes
magyarellens dekrétumát, holott élt,

S élni fog ott is  ez   a nyelv, de sajnos
a nemzet már nem! Tanulni kéne, s
a múlt téveszméit levetni -, sose féld.

Csak írj, ha agg lelked sírni kénytelen.
Ilyenkor nem boldogságról fecseg betű;
bátran kell verd vén klaviaturád -, legyen
a kitartás mint pajzs -, csökönyös, együgyű.

Hisz hiába éltek lángelmék, elhulltak,
mint a nádszál hülyék elleni harcban, és
nem tudták azokat megtörni, kudarcnak
kelepcéje végzett velük, rongy söpredék.

Írd meg annak, ki nyomodba lép, ne higgye,
mit betanult, pár szamárság, értelmed ad!
savanyúbb lesz számára az a lötty, innye
megutálja, kit vak nehézség szorongat.

Az aranyos rímek ha szépen díszlenek -
csak éke dalnak, senkit nem gyözhet meg;
Kire nem vetül gazdagság fénye, lézeng,
mint sivatagban az eltévedt, tönkremegy.

Ha művészet áldomása kínál nedűt,
idd ki fenékig -, sose áltasd gyermeked.
Világosítsd fel, hogy fájdalomba került -
bármit  elérni, ne várjon segélykezet.

mint ki fények porában, tömegbűzében
az embert csak festményről ismeri,
távcsövel keresem barátom e földön;
csillagok távlata a hátterem,
s egy bálterem üres kongása emlékeim;

Nem sors elől szökve,épp ellenkezőleg
annak kerekét gurítom, s ha elakad
kátyúból kötélideggel tépem ki egyedül;
Szekérnyom sehol nagy az én szabadságom
mégse irigyeljetek, nem válik hasznotokra.

Mert szebbek vagytok mint én -, sőt jobak;
mint a csillagok ragyogtok de távolból
jaj mi lenne, ha közelebb mennék, Holdak
kráterei merednének rám, avagy a Kánaán?

Hibernálva roppant egyszerűen ,
tudomásul vett pillantás kanócát
begyújtom, és fellobban szemünkben
a megújító szeretet -, szerenád

Kiszámolni nem fogom, mennyi most
a csók honoráriuma, az, ingyen
töled kapható; tölts ki papirost,
örök játszma sorsunk eme filmben

Minden titok egyszer majd kiderül
valamilyen szinten -, nem lehetetlen
kelepce. Hangyányi álmokba gyül;
együtt alvás kényelme hevítetlen.

Kis hangyám, ó boldogság, bolondság;
cipellj csak morzsákat - ugyis elejted;
az ábrándkép elárverezve rég.

Valóság burkát léhán ne rongáld;
kecsegtet a felkelő nap, ma fénytelt.
Minden gyözelem elnapolt veresség.