huncfut-rimek

a ferde szél elzavart - örömdal
fut innen isten oltalmába - fentebb
megunván e földi őrületet
nem tartja már vissza magas börtönfal.

csók sem enyhíti babám - keserved
levadult ám az elnyomó hatalom
kinek népirtás megannyi alkalom
ő a tettes nem sorsod kegyetlen.

mondd teérted mit tehetnék? hidd el
a jövő gyermeke már most elnyomott
s te annak örülsz ha nem köhint fel

csalárd az ellen emberségtől elszokott
te csak hordj maszkot majd ő helyetted
magának szebb új világot tervezget

az emberek közti érintkezés
dumaeszköze élezi a rezgést
vizezve köszörűjét s az egész
gégefőt persze - mint olcsó betűprést

s a eszme kígyózva tekeredik
be a garatba ahol jól megőrli
a gyávaság vízimalmán alig
kiabálva s a fülekbe kiküldi

de azt nem a közös hasznára - nem
rafináltan megcélozó csalétek
alagutakat ás benned bennem

veszélyforrás a szó vele lekötnek
tegyél maszkot a szájra ne beszélj
locsogjanak ők helyetted, csak ezért

mostmár emberek vagyunk-e?
vagy mostmár szájkosaras ebek?
mostmár élhetünk-e még emberként?
mert mostmár a maszkurák nem nevetnek;

mostmár kikerüljük-e egymást?
vagy mostár észrevesszük a másikat is?
mostmár normálisak leszünk megint?
mert mostmár a legyek azért még csípnek

Hosszú handabandázás itt az ünnep
míg a rabszolga lazít a munkán,
meg a bojtár - odakint a pusztán,
mini sereg indulhat el a sztyeppén

Eledelük lesz a fekete kecském,
lenyúzzák ahogy kell s eszik lustán
kutyaként hevernek birka bundán
ha jön a hideg én is viselhetném.

A nejem hölgyválaszkor táncra kér,
s ha megbámul minket egy óskandináv
mesélni kezdi ezt, ha hazatér.

Naná!azt hiszi, itt minden nő kacér,
de nem tudja mi az a délibáb
bolyong a világban s mindenhol facér.

Izé a vers, befektetés a közösbe;
széles, komoly gomolyfelhő - mi lehull
valahol, mint eső - kopár agyvelőkbe...
s ha jó az ész, kihajt mint fű vagy fa belül;

aztán terem, s ha nem akkor persze léha
volt a mag, és észrevétlen elavult -;
ritka eset, hisz zömében klassz poéma
mindenik, viszont van ami korcsosult.

Izé ne félj, mind jó ami szimpla -, lelkes,
ámbár a profi, sokszor nyakatekert
palira vesz - noha így - látszatra, rendes
még ámulatba is ejt mert prózavers

Szóval a szó, ha dalokba-öntöd, üdvös
zengje lazán és szerényen örömöd-
bánatod; míg feletted az ég ezüstös;
s földi társad szeretét megköszönöd