huncfut-rimek

Blog, vagy nem blog, négyzetre teszem;
négy sarkában rímjeim ültetem.
Evickélve jégen, mint sápadt malac;
nagy elszántság így kreál szalonnát.
Bagóért szeress, s ha majd beleszakadsz -,
kapsz cserébe pezsdítő borzongást.

Blog négybe vágva, egy negyed lemetszve.
Maradék részéből gyúrnék galacsint.
Az est becsukódik, mint bicska kattan.
Halastóba az éj belekortyint.
Minden tartozásom, rendre megadtam,
reggelre az ágyból is kilöttyint.

Háromnegyed Blog megsemmisül most is;
közelségben kedvezőbb álláspont
előnybe részesülhet a csók is;
ceruzacsonkkal írt búcsú zsibong

Hősszerelmes érzéseink lengő mérlegen
távolságon át hosszú karral ölelkezem
Előzékeny volnék mindenkivel, de olykor
utálom a világot. akármi felhorzsol
imádják a pénzt - nagy vákuum, s bár relatív;
nem hat meg, hogy eme nyomulás invazív.
Engem mindig szerettek, virág illat
vesz körül, rózsám így csalogat

Örök remény szükség van reád időtlen;
Szerelmünk lángja füstmentes előttem,
előtted - s az élő mögött sok halott van,
mocsokban járunk, s megtisztulunk kárhozottan.

nem szór szeme villámot
kit felkap forgószél,
legyőzi a tolvaj zsarnokot
nem kell élni sötétben...nem fél
aki tett valamit a közért

eltűnik a parazita, vagy behódol;
esetleg szárnyas zebrán menekül
szőrén üli meg, avagy kutyagol,
zsebéből potyog a szajré veszettül.
Hintazebra ügess, ne legeld a füvet...
,
szégyen festi a sminket a pléhpofán. -
jó lenne mégy néhány iszappakolás,
vezeklésre hogyan nemesül, nem tudom
kisepri a nép, nincs pardon

hamarosan telve bájjal , lopva
jön az éj; szárnyait csattogja,
köröz felettünk súlypontja
néhány felhője, tán ledobja?

Kapu tárul halkan és nyikorogva;
hazatérő csoszogása hallatszik,
öltönyét ajtó előtt lekapja,
beköszön, s ajtó mögött eltűnik.

Szúnyogok sűrű csoportban
Zajos sereggel köröznek,
bagoly huhog, egér fut riadtan,
hol vagyok? sötét börtönben?

A tűz elhamvadt. motoszkál
az álmot kereső, átfordul
másik oldalára a lámpák
kialudtak, kutya felmordul.

Idő elteltével szél motoz;
hamarosan kinéz a félhold .
Töpreng, mint egy költő, ha fokoz
giccses dalt, homloka felhőkarcolt

Beletlen galamb kis bögyébe nyeli
a kipergő búzaszemeket és
elrepül messzire, békét keresni,
mire visszatér kikell a vetés.

ám a róka belecskéje bíz korog
galambot vadászik s úgy lenyeli,
oda a béke, gyomrából folyósok
viszik az energiát, az élteti.