huncfut-rimek
Gondolatokhol szent szelek tisztítófuvallata
hol szent szelek tisztító fuvallata
takarítja el ellenségeim, ott
az emberbarát fák meg nem törnek
földig hajolnak s én tisztelem őket
nézd mily magas ez a tölgy és a makk
isten áldása, mily csodás parittyakő
megcélzom vele a meddő valóságot
s akarom legyen áldást teremtő
falra pók
falra pók visszalóg meg se főzi a legyet
röntgenfény hajszálba hatol s meglehet
csigalassúsággal gyilkol az árnyék
de a halál audienciával még várnék
túlélés ösztöne - pókhálóba ne kerülj
nincs igazam-igazad inkább repülj
mint egy legyecske megelőzni a véged
hátha az emberiség igazságra téved
aprószent a gyufaskatulyában képzeld
szerelmes méghozzá istenien ég bent
isten kihúzza mint szokás a gyufaszálat
s rájuk adja a bíbor pizsamákat
a szitakötő pápa
Csíksomlyón szitát köt a pápa
előtte az erdélyi szitakötő bátyja
Dominus vobiscum Ó csíki Mária
bekerítettek téged székelyország fia
vaskapun keresztül megy hozzád a nép
őrzik ám a kaput az idegen herék
mikor lesz itt mikor szitakötőgyár
mondd már meg mondd már meg imádkozó betyár
odafent az isten súlytalan lebeg
kihullnak kezéből a magyar imakönyvek
s azon töpreng hogy mikor unjuk meg
hisz "nem tettem soha semmit értetek"
leáll a képzelet
ha írni akarok leáll a vekker
s bámul az ablak fényes ürege
és lóg a festmény kivágott ege
kitalálni kell az időt mégegyszer
mi tudná kedvem félórákra szabni
vagy tizenkétszer fél tölcsér adag
ezt osztom tizenkétszer álmatag
fele részben jó lenne jót kacagni
aztán többé nem is írni - minek?
hiszen az élet nem olvasásból áll
bár a költőket bánat eszi meg
nem kell sajnálni, időtöltésileg
elmegy egy két olvasás, s nem muszáj
átélni jobb ha el se képzelitek
a forrás avagy semmi nem vers
a forrás isten lényege
földből feltörő bátorság vize
nekem a fejem hűti másnak a szíve
dermed meg tőle jegesre
mit csináltál ember?
ittál isten szavaiból és megrészegedtél?
azóta verselgetsz, ez nem fer
gonosz utánzat vagy - szenilis lettél?
semmi nem vers, semmi
hátrakerülve hasbeszélő a világ
üres a fül nem érzékeli
hogy rezeg a betűzetlen valóság
üres kagylóba csöpög a rím
fájdalmat érez a kalapács
kockákat gurít a láb széles a sín
légy bakter - másik vágányra válts
nem létező a költő, sikolt
mert mégis van keze szája nagy
s ha éhes ott a baromfibolt
műfoga közt csirkelába szakad
légüres tér a versfüzet, keskeny
mint a gorillák lőtere - és pufog
a vaktöltény homlokba verten
hátba se szúrnak a vidám kritikusok