huncfut-rimek

Bekiabálnék versbe -, nagy torok -,
te harsogás művésze, fintorogva
lehalkítóm hangszóród. Nyikorog
tekerőm, kenné be angolszalonna.

De hol az angol,This is dificult;
döfik utramodernek. benga körmök,
hasított paták, kürtszava kimúlt.
Kajla csordást karcsúsíják a görcsök.

Iszapban hűsül a vén költészet;
a csatornába néha vizet mernek;
Vigyázz minden cseppje örökséged.

A líra szarvából már lereszeltek,
az epika hibátlan, azt bőgi Mú!
hátravan még az az, aranyborjú.

közlöm veletek hogy ez egy szonett
ki nem hiszi nem kell utána járjon
mert a végére hagyok egy szlogent
s akkor most tollamat vénámba mártom

milyenek kell lennie úgy tudom
nem egóm dönti el, hanem erényem
melyért énemmel folyton alkuszom
hogy e kettő paritását elérjem

anyag és anyagtalan az írás
dalolhatsz hanggal is de itt hangtalan
látványból lesz nyilván e jelhalmaz

ki nem látja annak akármi más
csakis a látónak vers mit alkottam
s akkor lesz szonett ha belehallgatsz

ha a jelek nem vibrálnak a szív
attól független dobog de az észtok
halmozva tétova lelke passzív -
ilyenkor érvényesül a művészjog

viszont számon tartani egy művészt
akkor érdemes, ha művé-be-krepál
amúgy ne feszegessük a kérdést
mert új-hangra a tömeg nem koncentrál

idevonatkozhat az is akit
méltatlanként tartanak számon egyként
vagy egyetlenként ki nem sokadik

kit illik emlegetni ötpercenként
magas mint jéghegyen az eszkimó
belőle egy van csak - másból millió

le kell mindent bontani vége van
nem kellenek már az álmok az ének
süket fülekbe ordít íratlan
gumifalról a betűk visszatérnek

legyőznek minket a képek a gép
megöli a szavakat- hogy ne mesélj
ne dalolj ne gondolkozz ez a vég
maholnap a dadogás is remeklés 

rögzítsd egy videóra hogyha sírsz
mert ha nem látják nem hiszik el úgyse
mindent látni kell csak jel egy betű

nincs mögötte se varázsszem se film
azt el kell képzelni ám hogyha nem megy
meghalt a költészet ez egyértelmű

szerepet vált, nem tanít a vers
írója egyszerű paraszt, vagy vájár
nem kérdi szárnyalsz-e vagy lebegsz
írásközben elnémítja a szájzár
mindenkinek jót kívánt, húslevest
célba-szalad a betű bár sántál
nem méri hogy a pumpa ereszt
megeszi a babot, de sosem ágál
s az érzések viszik s ő repeszt
márványra helyezi az új formulát
s felteszi a legújabb lemezt

költeni jó a gondolatok
egymásután elfogynak üres a fej
fehér alapon lenyomatok
minden gondolat vágólapra lel
aztán lehet összefércelni
aztán lehet zavarba-jönni

mikor mi...:)