huncfut-rimek

Valami szép csapda az unalomnak,
celebráció rímből ostya kalap
cicomának; mellé hízelgő borhang.
Teríteni egy utolsó svédasztalt;
s az asztalra olvasztott bálna uszonyt
a szerelem szeparéba, s egy vén kujont.

De neki már nem kell ígérni örök
hűséget, nem taníttatja magát
szerelmi ábécére; idő hömpölyög
amig karjaiban tartja a lányt.
Okosabb lenne soha be sem fejezni
a csókolózást, minek részletezni?

A végén szólnak - "mindjárt jón a kávé!"
Nem mernek elmenni, várják szüntelen.
Hm, hátunk mögött találka? megállj, hé!
Kilenc óra, ideje lenne kedvesem...
nem érkezik a kávé, mi történt?
a szívét valakinek összetörték!

Amit elkezdtem írni - annak épp
nem ismert a címe, folytatom és ha
kitaláltam - közre adom - miként
lehet, vagy találjátok ki de még ma!

Ez arról szól hogy van egy vers de még
nem írtam meg, mert nem tudom a címét.
Hogyan is írja az ember versét -,
ha a címére se jön rá semmiként?

Pedig én megtettem mindent - bizony!
felőlem az se gond, ha nem lesz ebből
se szonett, úgyis elfoglalt vagyok.

Előfordulhat egy baj, versiszony
parazitája terjed, ám, a netről -,
s az oltás segít - oltakozzatok.

Ki az osztó? és ad lapokat - annak
a két hatalomnak -, s mi itt a tét?
hazát hazárd kalandorokra csalnak,
ha minket letagadni semmiség.

Csak egy nép van, ország egy se; elestek.
Beszélhetsz szanszkritúl is, annyit ér,
mint akit billoggal megjegyeztek;
kiálthatsz amennyi a szádon kifér...

Akár verseket írhatsz, de kinek még?
vasárnap templomba járhatsz - mehetsz
ájtatos misére, ki vagy? törzsvendég.

De vidd a pénzt is, ingyen nem vehetsz
részt  van persely -, mindenki, adakozzon!
tudása számára sosem lesz haszon.

Fehér verőfényben gerle galamb
ne szállj ágra, havat szórsz a nyakamba;
szerelem tüze, égő lelkilant -,
az utak jegét végig elolvasztja.

Amott az ég mint egy ablak, ki néz
az égbe fel? sehol egy lélek -, annyi
a földhözragadt -, fáradt, kancsi ész;,
nagy önteltség, félsiker, pillanatnyi.

Havas rónára fekszik a jövő;
fura kételjek szemlélik a rejtélyt
ez itt a nép - mily lebilincselő!

Ó vajon hányból lesz célba lövő?
ők fogják visszafogni a teremtést,
vagy fegyvert eldobva, böjtölő?

Belenéz a szemembe a remény
mintha te szemed lenne drágaságom
ha most ébren volnék nem hiszem én
ne örülnénk mint két galamb az ágon

Csodás a remény szeme -, tisztakék;
amelyben rózsaszín arcod, mosolygós.
de középen ott egy mély szakadék;
rozsdás híd felette nagy veszélyt hordoz.

sok a család fékezni kell hamar
nehogy túl szaporodjunk, mondja Nixon;
azóta szerelem fészke a sifon.

Lesznek robotok, fejükön légcsavar.
Nem lesz már légyott se, vagy ha lesz is,
gombnyomásra tendál a genezis.