huncfut-rimek

Fel hát lelkitársak. kósza a nyár;
ma még itt, maholnap mégis odébb áll;
Fel a trambulinra, mondd csak mire vár -,
ki fejest nem ugrik, homokban szanál?

Csodára vár s kémlelget kék eget;
nem is kék az, hanem lila halandzsa,
ne kísértsen naptejes örület
van gond - piperés éltető balzsamra.

Egyenlőségjelet teszek ma fel
a homlokotokra, kedves földiek;
ringassák testetek mély zöld vizek,

E kádban és is elvagyok s ha kell
fejest is ugrok módjával, na persze!
a térdem sajog, ez nem medence...

Te, mért peng a szívgitárja, s mi pattog,
akaródzik vakarózni tetvesen?
nemhogy csendesen basavelni -, hagytok
na, varjú hájjal hizlalt kövérek.

Gyere hozzám, ott lakom, de nem itthon :)
Fügefát tüzelek, bőregeret
hamuba sülten aprítok lapítón;
majd felvágom az aranyeredet...

Jogobella! fotócella fülön csíp.
Peng a szív; bendzsót gyantáz torkon át,
Hull a könnyem, mint az eső, önts kölnit.

Aki hörpint belőle, stampedli smárt
csillagozza körbe a pátriát
daljon hozzá pentaton-vaníliást.

Bokor mellé áll fel a tájfutó
szaladhat két irányba is de inkább
középutat választ; önlassuló
meg öngyorsuló tempóban nekiáll.

A bucka bokát törhet ki -, habár
puha a sok túrás, futás a lényeg;
noha utadba állhat birkanyáj,
libapásztorlány te mégse szerénykedj.

Miért repesztünk dombokon miért?
A tatár se kerget, se barna medve;
pucol valamerre mindahány és

szuszog s kifullad, s leroskad elesve.
iramlik hozzá a sport vezető.
Marad a táj így - lábnyomokkal festve,

A csend misungja arcunkra fakul,
mint a viskó teteje; - ifjodna egy helyt
szerényen a nép de nincs tálcasúly;
Varázsló köpete testekbe fecskend...

Készül a beton, melybe még lehet
befúrni, tipli se kell jól berögzül;
Ebet se köss karóhoz ha lehet,
s ha nem - akkor ugass nála különbül.

Lemez bőr az arc is, szerenádos
hamis mise e kornak, s tépj virágot
gyümölcsfákról, hisz ez csak kertváros.


S ha álmod szótlanságig szuggerálod -,
a mágus bűveröje dobot feszít;
Ta-tam haladtamban elcsöndesít

Lent lukadtak ki a lila hegyek
s mentünk bele mint kukacok a sajtba
kikapartunk sok csillogó szenet
cserébe kenyeret adott a bánya

Áldom azokat akik velem ott
lent (alant)egy csőből szívtak levegőt.
Zúgtak a nehéz ventilátorok
s nyeltük a port, meg a füstöt.

Nem számított - mennyi a munka, nem
mert egymásért izzadva lelkesedtünk;
igazi élet hol nem csak nekem

hanem a másiknak is jót tehettünk!
Elfáradtak avult szellőztetők.
lassan beomlik s eltemeti a föld.