huncfut-rimek

Faváz a téma gyalult portéka
Kapoccsal aggatva mint tyúk belé T
Kiállítom egy reggel hogy lássa
Aki akarja a vakság tüdejét

felöltő alatt feszült idegek,
mint felajzott íj -, s a cél ismeretlen,
nem mindenkié acél drót; kivert
eb farkára kötött doboz zörög bent

szalad az állatt hajszolt halálig
még ott a szeretet jámbor szemében;
bekötött szemű akarat játszik
önfeledten és áll egy szikla szélen

de most ki kell löni bár tompa nyíl
betalál a félelem közepébe
minő koppanás jó drága tandíj

beint a bíró -jogsid el van véve -
köpönyeg csere mindenképp muszáj
ideged komám rugalmatlan műszál

Megismer a köd, paskol őszi eső;
köhintve festem befejezetlen
képemet, két félkezemben esernyő,
foly arcomon múltidő rendesen.

Eső színét vaksin csakis én látom,
bogárként éltek fent esőcseppek,
de megsokasodtak, nyűzsgő rakáson;
harapva egymást lám, vízé lettek.

Bogár gégéjüket hogy kiharapták,
nem a vérük folyt, hanem égivíz,
akár a Bérescseppet, lehullatják,

Úgyhogy ettől lesz frissebb az agyvíz;
Esőbe álljon az összes jó művész,
S a rossz is, s akkor nem lesz tetűvész.

Abafi, a tesom, mint, s miszerint
a földim -, tulajdonképpen piacra
megy, népiesen bakonyába, kint
bezárt a kávésnak apró butikja.

Na, mondja -,sebaj, nézek egy dinnyét;
meg is nézi, tül érettek, nem izlik
ez annyira, mint valamikor rég.
Elképzelem mint somfordál hazáig.

előrukkol a mesekényszer
elmeséltem talán kétszer
fülbesúgnám ma neked is
de attól félek összeszídsz

volt egy vágyam téged látni
mióta tart ne találd ki
engem kínoz nem ám téged
sokba került büszkeséged