huncfut-rimek

Kit vaksi közönybe sodort a szakértő
beszűkül a világa irányvonalán;
mint pár odalett szemüveg keresendő
számára komoly kenet élni kaján
Vagy gyógyszeren! Élni csupán, ki ezért lett
ember, neki és neked ez egészen
természetes; égi malaszt; nevetésnek
se tárgya kevés adomány, fele mégsem.


Maródiak oltva be ócska keverttel,
beszélik -, az egykori hangulat, íz;
hányad viszony - életadó tenyerekkel -,
bögrében a langymeleg (ice) teavíz
Segítenek azt hiszed érted is őket
Habár amit észlel a nép furaság
Elrejtik a szép patyolat lepedőket
Holnapra virágos a mandulafánk.

Kórság beteges mosolyát felidézvén,
Kevéske sebészi edény hova tűnt
gáláns rab erénye -. mosolyt alig ejtőn?
aggkórosok érzik a mellkasi bűnt.
Kit kórokozat terel annak a cucca
szkafanderes, és higiénikus ám
szabályokat olvas a vén magyarokra.

Verejtékes a költészet, erőltet
de nem érzed ezt a versen - s csalódsz.
Kilopja minden titkod s úgy lebőgett
utána nehezen vigasztalódsz.

Megizzaszt, mérlegel, s bár változékony
libegése hol fent, hol lent lötyög.
Faragnád, hiszen lelked lobbanékony -
kiélezve és hosszan körmölöd.

Ezért értsd meg, a poéta is aprít,
mint a hagymaszárát az a szakács;
miközben egy kis fehér lisztet barnít -,

Vizet is tölt rá s jön a habarás.
Kavargatja és addig - addig kóstol,
míg kihull kezéből a golyóstoll.

Szép a combja a békának, nyúzza
mindjárt meg a gólya s jön a nyár,
szúnyog akkor bosszút áll, a rusnya,
S e percben eltört a zablaszár.
Kis lovász cseréli jó kötőfék
csillog mint a lány szeme de zöldszép.

Nyergelni kezd - nagy, izmos  a lóláb -
csak meg ne rúgja, mert harapós,
s a lány oly aranyos nem hord szoknyát
s a lovaglónadrág takarós.
Lónyakába csimpaszkodik - indul
nő kentaur árkon bokron is túl.

Lelkében luggat teret a távol;
Kancája fut, mintha értené
késő minden pillanat s betáncol
ösztönösen napkelet felé;
ámbár nyugatra készült a vágta
ám ott tavaszt amúgysem találna.

Édes Múzsám hova, hova? kérdem;

Mért hamis a lovad a fakó,

Rántsd vissza kantárt de csak értem!

"Nem tehetem, nem nekem való

gyönge karom nem bír véle , viszlát -

majd megfordul ez, vagy te többé nem látsz"

hol vagy akaratlény, mondd kitől félsz?
Vak vezet világtalant, s hazug
gödröt ás, tán ölni kész s te mégis félsz?
Mért gyűlöl ennyire? s zár kaput,
korlátozza léted, ki ez hogy mer
osztogatni tév-szót eszementen?

kit érdekel hogy mennyi meg hányszor
hány kisbogár mászkál odakint;
évmilliók telnek s vajon épp most
ébred egy vírus hogy ártson így?
Mihaszna lenne, hisz eddig elvolt
emberek nélkül mért izgat orvost

meg rendőrt, hogy mutál, vagy kalimpál?
Drinkbár és politika - pohár
alján a döntés, kiitta immár,
s lenyelt egy bacilust, a bogár
megteszi a hírekbe bemondják
két hét karantén zászlót bevonták

Keresztbe tett lábbal löki a jóhírt ,
kijelentve fennhangon - itt van ám
az influenza vége! és a gyógyírt
nem orvosok adják, hanem imák...

Milyen ima? fejét felkapja menten
a hisztériakeltő, nos, tehát
a "betegek" tőle már nem félnek, nem!
s lezsírozza a csaló pajeszát.

Vakard fejed csirkefogó, profitálj
teóriamentesen, ma kap léket
hipotézised, etika nuku

Fő már vírusból a parasztragu,
kutya se fordul fel tőle - érted?
amibe kapaszkodsz az egy szalmaszál