huncfut-rimek

a csend egyszerű hisz van füldugó
de ha nincs kitalálom mint a flakont
amiből kinyomták a hanglecsó
fehér kenőcsét s kenték, mint az Avont

az álhírek címlapjára, de zsír!
galambom szerelmed ritka nemesfém
te szépítőt sose kenő zefír
paszulyt főző s ágyat vető menyecském

kalapálj hangtompítóval világ
nekem ne kertelj a zajból elég volt
leakarom parkettázni kertem

letesztelnek hogy tompult-e logikánk
de értünk ne hintsék a vitriolt
mert megmérgezik a természetet

ködös ég alján a kecsketej
abban gömbölyödik a fecskemell
tavaszra vár kancamánia
fényes csizmát hord kapcagrácia
egyszer majd nagy lagzi lesz
mezítlábas gyermekáldást hirdess
jéghideg év végi rekreáció
mikor jön el már a kompenzáció?

a ferde szél elzavart - örömdal
fut innen isten oltalmába - fentebb
megunván e földi őrületet
nem tartja már vissza magas börtönfal.

csók sem enyhíti babám - keserved
levadult ám az elnyomó hatalom
kinek népirtás megannyi alkalom
ő a tettes nem sorsod kegyetlen.

mondd teérted mit tehetnék? hidd el
a jövő gyermeke már most elnyomott
s te annak örülsz ha nem köhint fel

csalárd az ellen emberségtől elszokott
te csak hordj maszkot majd ő helyetted
magának szebb új világot tervezget

az emberek közti érintkezés
dumaeszköze élezi a rezgést
vizezve köszörűjét s az egész
gégefőt persze - mint olcsó betűprést

s a eszme kígyózva tekeredik
be a garatba ahol jól megőrli
a gyávaság vízimalmán alig
kiabálva s a fülekbe kiküldi

de azt nem a közös hasznára - nem
rafináltan megcélozó csalétek
alagutakat ás benned bennem

veszélyforrás a szó vele lekötnek
tegyél maszkot a szájra ne beszélj
locsogjanak ők helyetted, csak ezért

mostmár emberek vagyunk-e?
vagy mostmár szájkosaras ebek?
mostmár élhetünk-e még emberként?
mert mostmár a maszkurák nem nevetnek;

mostmár kikerüljük-e egymást?
vagy mostár észrevesszük a másikat is?
mostmár normálisak leszünk megint?
mert mostmár a legyek azért még csípnek