Köszönöm.

Köszönöm hogy velem zuhantál,

S tisztogattad előttem az élet mélységét.

Mikor éppen nem ohajtottam a fecsegő felszínt,

S rajta lévő indulat szépségét.

S letisztulhattam tölgy hordókban,

Lehettem áldozat mint Krisztus vére.

Hogy adtál időt nekem,

Aki tőled azt, sose kérte.

Hogy belém dagadtál,

Mint akona a kukorica fosztásba.

Nem hagyva rést a gonosznak,

S vesszőm, és söprőm voltál, végül a foszlásban.

Mert gyökér nélkül nőttem én,

Egy kis falu galád álmain cseperedve.

Hogy másztál velem onnét végig,

A költészet családfáján, oda fel a fellegekbe.

Mind végig mutatva utam,

Én járva rajta elösször senki más.

Hol rejtekem lehetett a jelen,

De az utókornak majd egy gammavillanás.