TURIKARI68 blogja

Isten hozott.

Hozott szárnyam, benne a líra, 

Suhanik hogy újra írja, ez a birodalom.

Melyet hol szeret,

Hol megvet majd a magyar irodalom.

Vannak hibáim mit a farizeusok nem szeretnek, azért leszek eretnek.

S fájt hogy tudom!

S nem segít nekem itt belűlről a megabájt/szekundum.

És bemutatnak majd a templomba,

Hol bele folytanak e keresztvízbe

Ahol a fájdalom beköti a fejem. 

És boldoggá sem avatnak! A szívek,

Megyek ahogy jöttem, csak a szavak maradnak.

De ismert engem, ki ismerni akart,

S az isten tudta hogy szöveteimbe mit takart.

Mit bugyolált dugdosot titokban bennem,

Hogy csak a lelkem fog érinteni nem a testem. 

Ismeretlen helyen.

Letértem az útról,

Ibolyához hajólni.

Vedret merítem kutaknál,

Magamat vízbe folytatni.

A holdat dobáltam kővel benne,

Minta ő ott lenne, mért nem mégy haza?

Kútsudár pecázot utánunk,

A sötét éjszaka.

Fölösleges dolog,

Odalent az égből fodrot vetni.

Ha lesz is ki sír, dalykál a hullámsir,

De inkább fognak rajtam nevetni.

Hiába mondta anyám, fiam!

A rossz pénz nem vész el.

Mégis szedtem virágot tantusnak nyelvem alá,

Hol a lélek többé nem fészkel.

Már néha szólongat a csend,

Idebent, szívem félfáján.

S érzem hogy marakodnak véle falósejtjeim,

Rajtam, mint a teremtés prédáján.

Pedig lassan útra kelek,

Magába szippant a végtelen.

De van egy álmom, akár egy fekete lyuk

S ha megébredek életképtelen.

Nem lettèl valóságos,

Csak szereztelek mint a tolvaj, hogy tapintsalak.

Csak akkor voltam boldog igazán,

Mikor ez ábrándokbol véggül összeloptalak.

Száguldok majd feléd pallókról eregetve,

Féregjukakon át, mint egy nyomorék.

S kipukkanik előtted a lelkem ha odaérek,

Mint egy szappanbuborék.