Költészet napjára. Szólongat a csend.

Már néha szólongat a csend,

Idebent, szívem félfáján.

S érzem hogy marakodnak véle falósejtjeim,

Rajtam, mint a teremtés prédáján.

Pedig lassan útra kelek,

Magába szippant a végtelen.

De van egy álmom, akár egy fekete lyuk

S ha megébredek életképtelen.

Nem lettèl valóságos,

Csak szereztelek mint a tolvaj, hogy tapintsalak.

Csak akkor voltam boldog igazán,

Mikor ez ábrándokbol véggül összeloptalak.

Száguldok majd feléd pallókról eregetve,

Féregjukakon át, mint egy nyomorék.

S kipukkanik előtted a lelkem ha odaérek,

Mint egy szappanbuborék.