TURIKARI68 blogja

 

 

Milyen szörnyű is a csend, benne kereslek, kutatlak

Hol a fájdalom csak jött, és ment, égetett vala,

Szívem folyton utat téved, s zihálva téged csahol.

Egyedül élek és halok e bánatommal

S te hon, nem vagy haza nekem sehol.

 

 

De e hun vagyok én a szikra fent az égnek,

Mi lángot ad idelent az avarnak.

És ezek a szavak pont engem akarnak, ím, előtted égek

Belőlem a mondatok nagy tüzet raknak.

 

Tiszta leszek, s mielőtt hazamegyek mosdatlan

A ketyegőn megállva ez az óramutató!

Tán csak akkor lesz igazán minden csudajó,

S a föld mibe hova visszavetnek valahányszor, talán nem tévedve gyanított

Aztán, elsuhanok a ház felett, mint egy zápor, ahol anyám járni tanított.

 

Oroszi/ 2024/ 03/ 15.

 

 

 

 

Amikor az embert becsapja az agya,

Egy képet vetítve maga elé, akár a délibáb!

És hirtelen gyermek lesz ő is ez úton, visszafelé ha megy, haza gondol.

Milyen jó volt ott még élni hát,

S minden apró emlékért megbolondul.

 

 

És hol- hol sem, otthon billeg apám,

Anyám a sparhelt mellet lohol, pont fő az ebéd.

Az illata, mint a csahos kutya,

Már a kert végében futva szalad eléd.

 

 

Megszólít a néhai csend, mit az idő ellopott az életből

Kicsent! Úgy tűnt tán örökre eltévedt.

De Kikötött a tengerész fregattja! Kezet nyújtok, s ő is megadja

Most örökre itt marad, még majszoljuk az ebédet.

 

 

 

 

 

 

 

Csak révedünk egymásba most, és mindörökké e hazán,

Az űrből kompot lesünk mi, szegény kiátkozott bolondok.

De majd, szerelembe esünk a mennyországba

S akkor, ott leszünk mi igazán boldogok.

 

Oroszi/ 2024/01/13

 

 

 

Én téged vártalak ki meghódít,

És ledőlnek e várfalak egy hajnalon,

Kit mindig mindenki becsapott, ha kapott a végére.

És együtt lestünk kerestünk a balkonon növényeiddel,

Hátha megjelensz, mint egy napsugár a kertvégébe.

 

 

Most már csak szeressünk, az lesz a mi dolgunk itt,

Hisz egymásnak kreált az isten,

S mi minden imádjuk is érte.

Ím, meg hogy reád találtam,

Mint hogy hálát adva felnézzek az égre.

 

 

Ó te drága! E jó és rossz világra leszállva egy jel vagy

Rőzse szívemnek szikra, izzó faláng.

Mi nincs eldugva többé előlem, s érintelek! Perzselsz!

De majd eggyé válva belőled, ha felkelsz, innen köddé,

Hol e csoda földet adott alánk.

 

 

Oly érzése van, e vacak embernek feléd,

Ha téged lát, fel se fogja temérdek.

Mintha csak egy angyal volnál,

És el se hisz a szemének.

 

Engem úgy adoptált a Kárpátok a Magor,

És e hun, akkor ő maga ott adott át valahol anyámnak.

Szívem, ha költ, hozzá, s hozzád simul örökké,

Majd újból minden a rögöké, nála megtalálnak.

 

Zirc/ 2023/10/24 Erzsébet kórház (205 kórterem)

 

Féltve őrzött kincse

Vagyok én anyámnak.

Furcsa egy keveréke,

A hírös Magyarországnak.

Tót volt a méh, a mag maga zsidó

Őseim Vagyont vesztett nemesek.

Így születtem meg én e hazára,

A szegény árva Nemecsek.

 

 

Mindenki szíve fáj bennem tág határok között,

 Hun, e föld mit az avar betakar.

A szlovák keresi a múltját a héber slomó harcol is érte, e kódis magyart pedig,

A csóró cigányzenész kísérte, csak mulatni akar.

 

 

Így lettem én! Ki a párját ritkítja, valaki ,aki ismerve e kórképet, szólít bennetek imára

Hol tán lehetek messiás! Ki falvak határában kővé dermedve e szittya pórnépet vigyázza.

Újra írja e hamisított történelmet,

Azért jöttem a világra.

 

Gic falunap.2023/ 08/12 18:56.

 

 

 

Hahó, ti angyalok immár hazafelé tartok,

Hogyha akartok látni leszegett fejjel.

Nincs hát otthon senki? Ki megkínálna engem,

Egy csésze levessel vagy emlőből édes tejjel.

 

 

Íme, a család kinek ez jutott, megállította a sorskeze a hamis,

A fene nagy falakra már gyors inda futott,

S e romok alatt hever kárba veszve élete!

Mégis idevágyom haza, hol anyám ebédre hívó szava

Még ma is olyan, mint a bálnák éneke.

 

 

A szabókereszthez rovom az utat, feloldozást várok,

Ledobva batyumat, mint aki benne cipeli e világ terhét.

Érett, kalászokon zizzen a sóhajom, mint aratatlan kenyérnek vetett kéve,

Megtörve jó nagyon, átérezve az anyja keservét.

 

 

Túl sok ez már nekem! Ahogy a teremtett világ most nincs,

Úgy csak a teremtője van ma velem.

S egy pillanatban mely oly meghitt, dobok vele egy szelfit

Melyen nem látszik semmi más!

Csak az örökül hagyott csend, s az alkotás előtti szingularitás.

Oroszi/ 2023/06/18.