TURIKARI68 blogja

 

Feloldoztam az Oroszi harangszót,

Bűnös kötelén megszánva, s néztem egy darabig, még hogy szaladt.

Kereste a rést e neolitikumból,

Hol tudna hazaszökni a porcukros ég alatt.

 

Ebbe az anyagias világba, valójába az anyag nem is létezik csak a szellem,

Hol mégis kacagásról, s zsivajról álmodik a csend.

Így hallgatom lelked suhanását,

A sötétben istenem, idebent.

 

Te csiholtál belém tüzet, életet adva árnyékomnak

S én az óta ölelgetem szíved dobogását,

Az üledékkel csontokat szorongatva akár a sámánok.

Mert itt raktál nekem fészket s hordtál eleségnek szavakat üres ajkamra,

Hol mégis elrejtenek a Kárpátok.

 

 Gic/ 2021/12/27

 

 

 

Ahogy itthon járok mindig,

Megszólítanak a régi barátok.

Előkerülnek valahonnét, de csak itt,

A felnőttnek hitt biciklik, szánok, s a nagykabátok.

 

Pedig nem is fázok! De a szárnyak folyton ide hoznak vissza,

S csak hintázok vala, ágak hegyén, mint a gerle.

Keresem a régi sátrakat odalent,

S téged, hogy ott voltál valamerre.

 

Hiába köszönök, csókolom,

Csak a hiányérzet hajbókol felettem.

Ahogy e fizikai sík, akár a horizont a föld alá görbül,

Én meg csak egy vidéki lettem.

 

A sors vajon ezt az agyagot szánta nekem?

Ide ültetett, játszott velem, s kacagott!

Idevájt a lelkembe sokszor,

S rejtett volna el, mint valami vacakot.

 

Meg is kell, hogy bocsáss még, mert elmentem én is,

De úgy tűnik nem hiába ütöttél vertél belém tanyát.

E helyen maradsz csak az enyém,

Hol visszaadom neked a tantust egyszer szegény anyám.

 

2021/07/10/ 17:02.oroszi.

 

Lassan megvirradt a Duna parton,

S én, mint ő, kiöltözve fessen.

Bujkáltam a föld alatt, s lógtam a sárga villamossal

A nagy Budapesten.

 

Lelket gyűjt, a tegnap úgy érzem,

Itt is hiteget a dekoratív jövővel, s mi mint a fánkok, porcukorba,

Emlékekből, ábrándokba hemperegve.

Majd jót iszik a messziről néző beesett szemekből,

Aztán rágyújt még, a maradék félig kiégett emberekre.

 

Nehéz lenne jósolni, hisz a világ visszaeső folyton,

Kinek mit, hoz a nappal,

Kit mi ejt rabul, vagy ragadja magához.

Az alkohol, vagy a hit, netán egy csuhás pappal  az égis,

Vagy valami csoda folytán, mégis hű marad a hazához.

 

Mi még otthonra vágyunk mindig,

Miközben a felső tízezer már földkörüli pályára állt.

Csak kujtorgok, s engem valami még nem enged lebomlani,

Mert a tudatom az agyamnak, próbálja elmondani,

Hogy valahol egy hazát kreált.

 

2021/ 07/ 02/ 19:00

 

Te hon! Ha majd engem se lelnek se hon, ne keseredj

Utánam is támad bárd, aki költ.

Kivel épp úgy idecseppen az idő, mint a május a langyos esővel!

Miközben testét beissza a vérszomjas föld.

Csak az anyák énekelnek altatót esernyővel,

Mert a nagyja letérdelt már ide,

De az apraja serken újra, s magja kinő.

 

Tudom s érzem, határon innen és túl, visz az ár,

S több sebből is vérzem már,

De ajkamnak, ím, azért adtad e szép büszke nyelvet.

Mit a kard egykor, s az íj eltalált célba,

Most a líra imádkozzon e népnek érte kegyelmet.

 

Tán én leszek az,

Ki így mindent megköszön.

És nem szabdalod tovább a határokat,

Ami volt minden marad!

S nem lesz több Arad, nem kísért a múlt, se többé vízözön.

 

Oroszi/ 2021/ 05/ 22.

 

 

Szokásaim rabja vagyok,

Veszem a levegőt, s nagyokat nyelek néha.

Ficsúrok a sejtjeim még,

Én meg kicsit léha.

 

Örök időkre terveztek,

S járt bennem a fájdalom tőre, de nem bánom!

Mert a magyarok istene dédelget,

S e szerelem lesz, majd a halálom.

 

E halovány remény a kezemet fogja,

Folyton nyomomba csahol.

Drága anyám SZŰZ MÁRIA,

Tán te is itt jártál valahol.

 

E meztelen sírok között csámborgok,

Hol csupaszak a csontvázak.

Gyalogolnak velem ezen a csodás múlton,

Melengetem a lelküket, ezért sohasem fáznak.

 

Az igazságom, mint a ködfátyol,

Melyen átdereng a félelem.

Kereszt utak szobrocskái,

Csak a csodás hélium az életem.

2018/ Vanyola csibetelep.