Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Kedves olvasók! A novella előtt pár sor gondolatot írtam le a holnapi évforduló apropóján.

Hiába az elmúlt 20 év, hiába a makacs csend, a megfélemlítés, a vagyonelkobzás, kisemmizés, a gyenge elméjűnek beállítás, az eltusolás. A könnyek továbbra is hullanak, a miértek elhangzanak, még ha válasz nem is, vagy alig jön rájuk. Egy hölgy, név szerint Dr Judy Wood gépészmérnök írt egy könyvet. Címe: Hová tűntek a WTC tornyok? Egyre nehezebb, vagy talán könnyebb (?) bizonyítékokat találni a merényletre. Hiányzó repülőgépek, hiányzó láng és tűz, hiányzó holttestek, hiányzó gépalkatrészek, hiányzó épülettörmelékek, hiányzó berendezési tárgyak. Hiányzó minden. Ordít a hiány. Van helyettük ezernyi kérdés, hitetlenkedés, félelem. És megannyi rozsdás autó és fémtárgy. No nem az elmúlt 20 év alatt váltak rozsdássá. A "robbanás" után 15 perccel váltak a teljesen ép járművek rozsdássá. A földeletlen járművek. A mentőegységek tagjai pedig hatféle rákban hunytak el, tömegesen. De beszéljen erről Dr Egely György.

https://www.youtube.com/watch?v=GmnzcPTP8iQ

A rejtély megoldódott (?) https://www.youtube.com/watch?v=7PJSlKCJNR8

Az alábbi kis novella pedig kizárólag a képzelet szüleménye, az esetleges  hasonlatosságok az életben történt dolgokkal, eseményekkel, merő véletlenek.

*

Rob szemei összeragadtak. Az irritációtól könnyezni kezdett, a ráhullott finom por összekeveredve a könnyével, valami ragacsos sárfélét vont a szemére. Botorkálva, tapogatva indult a torony felé. Mandy!-kiáltozta kétségbeesetten. Hangját elnyomta a körülötte lévők sikolya. Tovább botorkált, néha hasra esett, de kitartó volt. Egyszer csak egy éles női hangot hallott. Nézzék! Ott! Ott!-mutatott a megroggyant kettes torony felé egy nő. Istenem! Ugranak! Kiugranak! Rob a mutatott irányba nézett. Még látta a szeme sarkából,  hogy egy neonzöld ruhás nő őrjítő sebességgel zuhan lefelé.Mandy! -ordította artikulálatlan hangon a férfi, és rohanni kezdett. Nem engedték oda. Senki nem mehetett a tornyok közelébe, senki nem nyúlhatott semmihez. Halványan emlékezett rá, az a gondolat suhant át rajta, hogy milyen hamar itt vannak a segítők.

A kórházban tért magához. Egy bogárszemű, fiatal nővér vigasztalóan simogatta a homlokát.Maradjon kérem fekve!-kérte halkan a férfit. Körülöttük mindenki sietett, rengeteg hordágy lepte el a kórház auláját.Rob idegesen kapkodta a fejét. Hol jobbra, hol balra nézelődött. Zaklatott elméje Mandyt kereste. Mandyt, aki a szíve alatt hordta a gyermeküket. Egy kislányt, akit Norának neveztek el. 

Hetek teltek el ama szörnyűséges nap óta. Rob már nem dolgozott. A történések, az ezernyi kérdés, kétségek, a gyanú , mind elég volt ahhoz, hogy elbocsájtsák. Tim, a  volt főnöke hívatta magához. -Figyelj csak cimbora! Idegkimerültségre hivatkozva mentettelek fel az állásodból, de tudd, ha a fantazmagóriádat máshol is előadod, nem lesz több esélyed! Egy ilyen eszmefuttatás káoszt okozna az amúgy is meggyötört emberek fejében. Lavinát indítana el. S akkor nem lesz  kegyelem. -Értem főnök.-szól Rob. Tehát ne beszéljek arról, hogy nem láttunk tüzet, az emberek mégis kiugráltak az ablakon? (Ennél a mondatnál nagyot rándult a férfi teste). Ne beszéljek arról, hogy minden, nyom nélkül porrá vált? A kiugrott emberek holttestei eltűntek. Nyom nélkül. Az épületek tömege kámforrá vált. Az a kevés törmelék, ami megmaradt, nem egyenlő az összedőlt 5 épület anyagmennyiségével, tömegével. Nem csak a tornyok, de a 3, 5, 7-es épületek is elporladtak. Porladtak! Rob most már ordított. A tornyok legalsó szintjein lévők közül páran túlélték. És az alagsorban lévők közül is. Ott nyoma sincs pusztításnak. A környékbeli autók 15 perc alatt rozsdaroncsokká váltak! És az épletek fémrészei is, már ami megmaradt. És a trícium! Mindent bevon a trícium!Tim fenyegetően felállt. Na most már elég! Elég?-kérdezte halk, de gúnyos hangon Rob. Hibát követtetek el. Mikor kiengedtek a kórházból, még aznap, ti behívtatok. Mondván, hogy Nemzetbiztonsági tagnak itt a helye. Egy érzelmek nélküli bábot vártatok. Tévedtetek. Az ajtóhoz érve a válla mögött még hátraszólt. Ti sem vagytok pótolhatatlanok, majd becsapta maga mögött az ajtót.

*

  A következő 15 évet az építőiparban dolgozva töltötte. Nehezebben ment a kutatómunka, mint gondolta. Munka mellett sokszor ideje sem maradt rá. Minden megtakarított pénze elúszott , elvitték-vették a "fecsegő" jól értesültek. Az egyik építkezésen megvágta a kezét. Nem foglalkozott volna vele, de a munkavezető ragaszkodott hozzá, hogy a kórházban kapjon rá tetanuszt. No meg ki tudja cimbi, hátha jelen van még a trícium, mondta elhalkuló hanggal, szinte csak magának.Rob felkapta a fejét. Még egy ember, akinek  tudomása van valamiről.De majd bolond leszek jelezni.-gondolta fellángoló dühvel. A kórházban ismerősbe botlott. Ina nővér hívta be a kezelőbe. Ő is meglepve nézte a férfit. De régen találkoztunk!-kiáltották szinte egyszerre. Mi történt azóta magával? -kérdezte a nővérke. Ha lehet, inkább este beszéljük meg egy pohár bor mellett.-mondta Rob. Lehetséges?. Ina mosolya volt a válasz. Egy hangulatos kis sarki étteremben találkoztak.Otthonossága ellenére is kevesen látogatták, így estefelé. Ina elmondta, hogy elvált, immár 13 éve, és még mindig ugyanott dolgozik. Gyereke nincs, megbízható apajelölt híján. Rob beszélt a munkájáról, és tőle szokatlan módon a nyomozásáról, bizonyítékairól is. Valamiért megbízott ebben a kis tüneményben. Pár röpke hónap együttlét után esküvőre készültek. A sors ismételte önmagát. Ina már állapotosan állt az anyakönyvvezető elé.2017 tavaszán megszületett Mary. Tartózkodó, mégis vidám kislány volt. Sokat mosolygott, de beszélni nem akart.Álló nap azt a neonzöld furcsa babát dajkálta, amit egy kirakodóvásáron pillantott meg, s sírt ki magának. Már majdnem 3 éves volt, de még mindig csak mutatta mit kér, nem mondta. Szülei aggódni kezdtek. Kórházról kórházra jártak vele, annak ellenére, hogy egy ismeretlen új kór ütötte fel a fejét. Robot majd felvetette az ideg. A magánnyomozása  során az egyik informátor elmondta, hogy csúcstechnológiával készült vakcina fog forgalomba kerülni. Grafit-oxiddal dúsított, más néven grafén-oxid. Rob fejében ismét feltörtek a rozsdás autók képei. Nem tudta mi köze a kettő dolognak egymáshoz, lehet semmi, de az ő vészcsengője mégis jelzett. Nem volt ideje ezzel foglalkozni. Egyik este Mary belázasodott. Rob ölbe kapta, és bevitte oda, ahol Ina dolgozott. 39.8 fok a láza!-sikította Ina. Miért nem hoztad be előbb? Nem mértem a lázát.-mondta a férfi feldúltan. Mary az ágyon fekve nyöszörgött.Furcsa, barnás vöröses könny szivárgott a szeméből. Rob!-Rob! kiabálta. A két szülőbe belefagyott a szusz. Rob az ágyhoz lépett, és halkan Mary fülébe súgott. Mit mondtál kicsi Mary? Mandy. A nevem Mandy-szólt kristálytisztán a gyermek...

                  -Vége-

Ui:Henry Ford szavai kísértenek:"A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen.“ 

Rudi a konyhaasztalra borulva zokogott. Az  élet visszakézből adott neki egy olyan pofont, amit sosem tud majd elfelejteni. Felesége Beáta, csitítóan simogatta a haját, de lerázta magáról a hűsítő kezeket. Az az átkozott gyerekkor, az a hibás mindenért!-kiáltotta feldúltan, és a garázsba  rohant. A tolókocsit kiŕángatta a sarokból, s teljes erejéből rugdosni kezdte...

Ijedten nézte a földön fekvő apját. Még csak kilenc éves volt, de már annyi munkát végzett a ház körül, mint egy felnőtt. Ma is, az udvarról kellett elpakolnia mindent, és az állatokat bezárni, nehogy bajuk legyen. Az udvar közepén álló eperfát készült kivágni az apja, mert a fa megbetegedett. Rudi sajnálta a fát, szerette a termését. Szerette nézni a berúgott kacsákat is, akik az erjedésben lévő eperszemeket felcsipegették. A kötelet szorosan tartotta, amit az apja a kezébe adott. Minden egyes fejszecsapaskor összerándult. Valamiért félt. Félelme nem volt alaptalan. Apja rosszul számította ki a dőlésszöget, Rudi pedig  gyenge volt egyedül megtartani a feszítőkötelet. A fa  ráborult a férfira. Bénultan nézte a fekvő testet. A nyöszörgés térítette magához. Futva fette meg az utat a postáig, ahol volt működőképes telefon.Szegénységben éltek, nem futotta saját vonalra. A mentők sokára érkeztek meg, a sáros, aszfalt nélküli utca is lassította a mentést. A fát a tűzoltók emelték le az apjáról, aki addigra  újra eszméletét vesztette.

A kórházban kiderült, gerincvelősérülés és csigolyatörés lépett fel a sérültnél. A műtét nem járt maradéktalan sikerrel, Pál lebénult. Több hetes rehabilitáció után, tolókocsiban közlekedve tért haza. Rudi és az édesanyja Kata, mindenben kiszolgálták. Ám hiába minden igyekezetük, Pál egyre elkeseredettebb, arrogánsabb lett. Félig -meddig a gyereket hbáztatta a balesetért, természetesen jogtalanul, ám fontos volt számára, hogy legyen egy bűnbak. Öt év telt így el, zsarnokságban. Ekkor Rudi felvételt nyert egy bentlakásos gimnáziumba. Lelkiismeretfurdalás gyötörte, hogy anyjára hagy mindent, de megkönnyebülést is érzett, hogy megszabadul apja indulataitól. A hétvégekre így is hazajárt eleinte. Az állandó ingázás, a stressz meglátszott a jegyein, ezért tanárai azt javasolták, ritkábban járjon haza, hétvégi tanulószobát vegyen igénybe. A tanulás mellett a feszültség levezetésére sportot javasoltak neki, amit örömmel fogadott. Teste építésére nagy figyelmet fordított, már-már túlzottan is. A vékony, izomtalan fiúkat lenézte, a mozgásukban korlátozottakat nagy ívben kikerülte. A felzárkózás meghozta a várt eredményt, kitűnő eredménnyel.érettségizett. Külön kitüntették a kiváló sportteljesítményéért. Az egyetemet már szándékosan úgy választotta, hogy nagyon messze legyen az otthonától. A jogi egyetemen nemcsak fellélegzett, hanem el is kanászodott. Buli, kicsapongás, és kétes nőügyek kísérték ezeket az éveket. Egészen addig, míg meg nem látta Beátát. Első pillantásra szerelem volt Az esküvőre senkit nem hívtak meg, nem is értesítettek senkit. Beáta szüleitől szép házat kaptak ajándékba, anyagi gondjaik nem voltak. Hamar jelentkezett a kis trónörökös is. Egy édes kisfiú. Rudi egyszer vitte el a családját haza, a szülői házba. Nem találták a közös hangot, ennek ellenére jó volt a hangulat, mert a nagyapa az akkor már 5 éves unokáját egész nap az ölébe ültetve furikázta végig a házon és az udvaron. A gyerek élvezte, tetszett neki itt minden, ilyet otthon nem látott. Ám a látogatás a férfiak ellentéte, veszekedése miatt csúfos véget ért. Újabb öt év telt el, mikor jött a hír:meghalt az édesapja. A temetésre egyedül utazott haza. Anyja hiába reménykedett, Rudinak nem ált szándékában hazaköltözni. Ezért Kata postán küldte el a tárgyi hagyatékot a fia számára. A kerekesszéket. Ez volt Pál utolsó ajandéka, üzenete a fia számára. Maga sem tudja miért, de nem dobta ki. Bevágta a  hatalmas garázs egy eldugott sarkába.

Családi ünnepségre sietett haza. A fia tizedik születésnapjára sok vendéget hívtak meg. Mértéket nem ismerve már napokkal a jeles nap előtt ajandékokkal.halmozták el a fiút. Épp tegnap kapott egy szuper  biciklit.Felnőtteknek valót, mert a gyerek ahhoz ragaszkodott. Rudi túllépte  a sebességhatárt, s csak akkor vette le a gázról a lábát, mikor a 2 sávos úton egy mentőautó mögé ért. A mentő szirénázott, ám még így sem kapott szabad utat. Rudi előzni akarta, de erre nem volt lehetősége. Hosszú percek teltek így el, mikor fittyet hanyva a szabályokra rátaposott a gázra. A mentőtiszt arcát világosan látta, dühös volt, s a kezével jelzett is, ne akadályozza őket. Rudi agya elborult. Mivel már úgysem ér haza a megbeszélt időre, hát belefér egy kis "lecke" a mentősöknek. Becsúszott eléjük, s lassított. Mikor a mentős jelezte, engedje el őket, elégedetten felnevetett. Nyomta a féket, nyomta, és újra nyomta.Mikor megunta, integetve  maga elé engedte a járműt. Most ő került a mentő mögé. Követte... Egészen hazáig. A kocsibeálló előtt  ott feküdt a földön  a fia, mellette az összetört nagy bicikli...

A pihenőhelyiségben vágni lehetett a füstöt. Hiába volt kijelölt dohányzó, a legtöbb irodista ezt a helyiséget használta. Juli nem dohányzott, nem is szeretett ide bejönni. Amilyen gyorsan csak tudta, felforralta a teavizet, amit már az épület előtti padon fogyasztott el. Különcnek tartották érte.Gyomorgörcse egyre csak fokozódott,hiszen az irodavezető behívatta megbeszélésre.

Roland fel sem emelte a tekintetét, mikor Juli belépett a szobába.

Tanácstalanul toporgott, hiszen nem kínálták hellyel.Az asztalon dossziéra figyelt fel, amin az ő neve állt. Rossz érzése támadt. Öt perc. Ennyi kellett ahhoz, hogy munkájáról dicshimnuszt zengve, mégis kirúgják. Ennyi kellett ahhoz hogy munkanélküliként átmenetileg kilátástalanná váljon az élete. Az asztalához érve, míg összepakolta kevés holmiját, visszagondolt az itt eltöltött hónapokra. Minden olyan jól kezdődött...

A koncert tökéletes volt. Juli örült,hogy Mari,a lakótársa elrángatta a négy fal közül. A főiskolán padtársak voltak,jó barátság fűzte össze őket. Szinte már testvérek voltak. Mindketten kisvárosból kerültek fel Budapestre,így könnyebben megértették egymást. A suli utàn  rövid időre elszakadtak egymástól. Mari hazaköltözött,de fél év múlva felhívta Julit. Segíts kérlek!Kaptam munkát Pesten,de kell hozzá egy lakcímkártya,ottani lakcímmel. Julinak ez kapóra jött. Gyere ,lakj velem! A társbérlőm elköltözött,s drága nekem egyedül az albérlet. Így,a sorsnak köszönhetően,ismét együtt voltak. Julit a gondolataiból egy gitárakkord ébresztette fel. Mosolyogva nyugtázta,hogy barátnője nem tétlenkedett. Régóta tetszett neki a gitáros,s lám most már neki szól a zene. Észre sem vette,hogy a hangfalak mögül ,két acélszürke szempár figyeli.Gyorsan telt az idő, de a  koncert így is elhúzódott. Mari!-kiabált egyre izgatottabban,gyere,lekéssük az utolsó buszt! Majd én hazaviszlek.-szólt egy érdekesen izgató hang Juli háta mögött. Hirtelen perdült meg,majdnem sikerült fellöknie a fiút. Ne ilyen hevesen "kisasszony".-mondta mosolygós hangon a férfi. Tibor vagyok,mutatkozott be,miközben még mindig mosolygott. Érdekes,a szürke szín hideg,mégis,ennek a férfinak mennyi melegség van a tekintetében!-mélázott el Juli. Esetleg... Jaj, ne haragudj,Juli vagyok!-ocsúdott fel a lány. Köszönöm az ajánlatot,de a barátnőmmel jöttem.Tudom,de ő már elment Gyurival,kicsit kettesben akarnak maradni.Engem kért meg,hogy szóljak neked. És én szívesen hazaviszlek.Juli habozott,végül elfogadta az ajánlatot. Az a szempár megnyerően csillogott.  Mikor megpillantotta a motrot,leblokkolt. Félt a motroktól. Ült már rajta, le is esett róla,menet közben s  törte össze magát.Nem érezte magát biztonságban. Nem-nem, fel nem ülök erre.-suttogta,szinte csak magának.Tibor azonban meghallotta. Gyere,ne félj,még sosem hagytam el senkit. Ez,pont ez a mondat nem hiányzott!Juli remegni kezdett. Tibor most már aggódva nézte. Sejtette,tt komoly dolog történhetett. Tudod mit? Menjünk gyalog,ha nem vagy fáradt. Útközben beszélgethetünk. Hazafelé sok minden szóba került. Tibor hangtechnikusi munkájáról mesélt,Juli pedig a munkahelyéről,s az álmáról,hogy egyszer rendezvényszervező lesz. Arról,hogy miért fél a mortokról,egy szó sem esett. A kapuban megnémulva ácsorogtak még kicsit,majd jó éjt kívànva elköszöntek egymástól. Majd hívlak!-szólt vissza Tibor. Juli csak csendben,mosolyogva  bólintott. Nem merte remélni,hogy a férfi betartja a szavát. Ezért kellemesen meglepődött,mikor három nap múlva hívta őt a szépszemű. Kicsit zsúfolt az életem most a koncertek miatt,de szeretnék majd találkozni veled,ha engeded. Addig is,felhívhatlak néha?Persze,nagyon várom.-felelte Juli.

A munkahelyén mindent elvégzett,minden nem szeretem munkát rásózhattak,bírta,csinálta,s még mosolygott is hozzá. Boldognak érezte magát,szárnyalt,kivirult. Lerítt róla,hogy szerelmes. Szerda délelőtt   feszült volt a hangulata.Már négy napja nem hívta fel Tibor. Aggódni kezdett. Gondolatai elkalandoztak,meg sem hallotta,hogy szólongatják. Juli!Ébresztő!-kocogtatta meg az asztalán egyik nagyhangú,agyonsminkelt  kolleganője a tollát. Hagyd már!-replikázott a másik kollega,nem látod,hogy szerelmes? Mikor lesz az esküvő?-ugratta ,elhúzott szájjal. Esküvő?-nevetett fel gúnyosan a kikent nő. De hisz EZ egy nővel él együtt. Biztos ő is olyan... olyan szivárványos.Tudod... nevetett fel harsogva,a többiek megelégedésére. Juli nem tudott megmozdulni,szólni sem.Lefagyott. Mikor kicsit összeszedte magát,kiment az épület elé. Ekkor megszólalt a telefonja. Tibor volt az. Egyszerre érzett örömet,és kétségbeesést. Habozott,végül felvette a telefont. Hagyta,hogy Tibor beszéljen. Ő most nem tudott,nem akart megszólalni. Nem felejtettelek el,csak szólni akarok,még három napig távol leszek. Győrben van most a zenekar. De hétfőn találkozunk. Jó? Túl josszú volt a csend. Baj van?-kérdezte a férfi. Nincs,csak elgondolkodtam-hazudta Juli. Elköszönt,és visszament az asztalához. Még csak 13 óra van,valahogy ki kell bírnia a hátralévő három  órát. A mosdóba sietett,nem bírta tovább sírás nélkül. A telefon kitartóan csörgött. Végül felvette. Nem akarta a férfit terhelni,mégis kibuktak belőle a szavak. Akadozva,de elmondta mi történt délelőtt,s hogy bánnak vele hetek óta a munkatársai. Tibor nyugtatgatta. Majd kitalálunk valamit. Ólomlábakon cammogott az idő,de csak véget ért a munkaidő. Utolsóként lépett ki az ajtón. El akarta kerülni a többieket.A buszmegálló felé indult,mikor hosszas dudálás verte fel a csendet. A hang irànyába nézett,s meglepve vette észre,hogy Tibor elé jött. Motorral. Szinte repült felé. Nem érdekelte a sok kíváncsi pillantás,nem érdekelte a motor,csak Tibor ,és hogy minél előbb eltűnjön innen. Szó nélkül ült fel a férfi mögé. Hazaérve fáradtan dőlt le. Hogy kerültél a munkahelyem elé?-kérdezte elhaló hangon. Úgy éreztem,melletted a helyem.A fiúk megértettek,nem tartottak vissza. De hát az esti koncert..aggódott Juli. Megoldják.-szólt Tibor. El kellene gondolkodnod azon,hogy munkahelyet válts. Szeretnék,de csöbörből vödörbe?Még van fél évem hátra a rendezvényszervezői tanfolyamból. Addig kibírom valahogy. Te tudod,de gondold át-biztatta a férfi. 

És most itt áll,munkanélküliként,és nem érti,miért rúgták ki. Az irodavezető annyit mondott,hogy kollegái szerint összeférhetetlen,de mivel kiváló munkaerő,közös megegyezéssel válnak meg egymástól. Elgondolkodott egy munkaügyi peren,hisz tudta,nem volt joguk kirúgni. De azt is tudta,nem fog harcolni. Tibor ismét elé jött,mikor felhívta és elmondta mi történt.. Most egy szürke Opellel. Gyere szállj be,elmegyünk ebédelni,utána meg a bátyámhoz.Azt hiszem,van számodra egy állásajánlata. Hogyan?Ilyen hamar?De hisz... Ne aggodalmaskodj már,miután beszéltünk felhívtam,ő ajánlotta,hogy keressük  fel. Már öt óra is elmúlt,mikor ebéd utáni sétájukból egy városszéli épülethez értek. Inkább nézett ki raktárnak,semmint irodának. Juli csalódott volt. Tibor làtta az arckifejezésén,nem erre számított. Tudod a bátyám is most váltott. Ma mondott fel,ès jövő héttől minden erejét erre a vállalkozásra fogja fordítani. Ő lesz a cégvezető. Rendezvényszervezői céget alapított. De még sok itt a munka. Hallgasd meg az ajánlatát,s utána dönts. Egy festés alatt álló ajtó előtt apró,gyors csókot lehelt a lány ajkára,majd beléptek a helyiségbe. Juli értetlenül nézett. A szobában,az íróasztal mögött Roland ült.

Szőkésbarna haja, tengerzöld szeme mágnesként vonzotta a tekinteteket. Az apró, vékony kis Márknak olyan kisugárzása volt már most, 9 éves korában is, mint kevés felnőttnek.A  figyelem, az érdeklődés középpontjában állt többnyire.Áradt belőle az erő, a bölcsesség. Tekintete azt üzente:már felnőtt. Most azonban más miatt nézték. Az évnyitó ünnepségen csakúgy, mint minden ünnepségen az osztálysorban elöl állt. Így mindenki láthatta , hogy a jobb karja végig be van gipszelve. Kíváncsian méregették, találgattak. Márk ebből semmit nem vett észre. Üveges tekintettel nézte a tömegben azt a két embert, akik elkísérték őt az ünnepségre. A piros bĺúzos, mosolygó nőt, és a közönyös , hórihorgas férfit. Apját nem látta a tömegben, igaz nem is kereste.Szoktatta magát a hiányához...

Azon a sorsfordító, ominózus nap délutánján Márk izgatottan készülődött az énekkari próbára.Örült, hogy apja kivételesen nem gördít akadályt az útjába. Hányszor, de hányszor elmondta a fiának, hogy nem férfihoz illő a kornyikálás. Hogy válasszon inkább valami sportot, mint anno ő, a dzsúdót.Kis nyámnyila!-vágta fia fejéhez minden adandó alkalommal. Kis anyámasszony... , de itt elharapta a folytatást. Ketten éltek a lakásban, anyja még csecsemőkorában elhagyta Márko t.Béla targoncásként dolgozott egy nagyvállalatnál,napi 12 órában, kevés  ideje maradt a fiára. Már az is kegynek számított, hogy egyáltalán  engedélyezték neki a folyamatos nappali műszakot.Az állandó monoton életvitel, az elhagyatottság, a felelősség, felőrölték az idegrendszerét. Mosolytalan emberré vált, aki hétvégeken a pohár fenekére is nézett. 

-A kis klubhelyiség nem volt messze tőlük, két háztömbnyit kellett csak sétálnia.Fontos volt neki ez a próba. A város legjobb énekkarosai jártak ide, egy rádiófelvételre próbáltak, készültek. A nyári szünetben nehezebb volt megszervezni a próbákat, de akinek számított ez a lehetőség, az mind ott volt.Nem akart elkésni.  Félig futva tette meg az utat. A bokros részen majdnem hasra esett, annyira igyekezett.Megdöbbenve állt meg. Egy embert látott a bokrok között feküdni, akinek a lába a járdára lógott. Nem mozdult. Márk körülnézett, de rajta kívül csak két ember volt az utcán. Jóval messzebb tőle, a postánál ácsorogtak.Lehajolt a fekvő emberhez. Bűzös lehelet csapta meg az orrát. Ez a szag ismerős volt. Az alkohol förtelmes bűze, s valami más, csípős, szúrós  szagot is érzett.Legszívesebben elfutott volna. Mégis, gépies mozdulatokkal, óvatosan megmozdította a férfit.Hiába szólongatta, keltegette, a férfi nem reagált. Ahogyan a suliban tanították, stabil oldalfekvésbe tette a magatehetetlen testet. Mire végzett, csatakokban ömlött róla a víz. Összeszedte magát, s a posta felé futott, segítséget hívni.A mentők hamar megérkeztek. Miközben ellátták a férfit, a mentőtiszt elbeszélgetett Márkkal. Megdicsérte, s megígérte neki, hogy egyszer belülről is megnézheti alaposabban a mentőautót, a felszerelést.

A próbáról elkésett. Már vége volt, mire odaért. Természetesen megértették, miután elmesélte, mi történt.Tetszik amit tettél!-szólt hozzá egy copfos kislány, akit gyakran látott a próbákon.Annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy észre sem vették, majdnem 8 óra van.

A lakásban szólt a tévé. Márk egyedül vacsorázott. Nem magyarázkodott, minek is tette volna, hisz apját úgysem érdekelte sosem, hogy merre jár. A kiosztott feladatokat elvégezte, ez volt a lényeg.A szobájába lépve bivalyerős kezek ragadták meg.Hol voltál? Mit képzelsz magadról? -üvöltötte az apja, majd egy lendülettel a fal felé hajította a fiát.Nem érzett fájdalmat. Annyira megijedt, hogy sokkot kapott.Összekucorodva, a földön ülve töltötte az éjszakát.Reggel, mikor a fürdőszobába ment, megnyugodva észlelte, apja nincs már otthon. Most már fájt a karja. Bekopogott a szomszédhoz, mert nem tudta, milyen fájdalomcsillapítót vehet be. Julcsi néni rögtön látta , hogy nagy a baj. Kihívta a mentőket. Az ismerős mentőtiszt érkezett ki.Megdöbbenve vizsgálta meg Márkot. Nyugtatgatta, fájdalmat csillapított, majd átkarolva a fiút, lekísérte a mentőautóhoz. Neki kevés meglepetést okozott már az élet, de az ilyen helyzetekre még mindig nem volt felkészülve. Nem is lesz. Útban a kórházhoz végig dicsérte Márkot. Elmondta neki, hogy megmentette annak a férfinak az életét. Ha akkor  otthagyja a  bokrok alatt azt az embert, akkor az ma már nem él.Hipoglikémiás volt, azért ájult el. Ha nincs ellenedre, megosztom a történetedet. Becsületedre válik.-szólt mosolyogva  a mentőtiszt.  A traumatológián megállapították, két helyen is elrepedt a karja. A vállánál, és a felkarcsontjánál.Begipszelték. Közben kikérdezték, hogyan sérült meg. Nem akart, nem tudott hazudni. Már nem. Mikor hazaért, apja egy futó pillantást vetett rá. Észrevette a gipszet, de semmit nem kérdezett.

Pár hét múlva,szombat reggel ,hosszas csöngetésre ébredtek. Egy piros blúzos nő, és egy hórihorgas férfi állt az ajtóban. A gyámügyi hivataltól jöttek.

Manya elmélyülten nézett maga elé. A bukszájában lapuló pénz nem volt sok. Igaz,az ünnepig még lesz egy bevétele,talán. Azt ígérték,a 13.havi bér első felét még idén megkapják. Csak úgy legyen! Egyedül nevelte fiait, Tivadart és Gergőt.A válás óta ez a 4. külön töltött Ünnep. A menüsor eltervezve, de a bevásárlás még hátravan. S a fenyő beszerzése is. Mióta már nem csak neki kell megvennie, hanem be is faragnia a talpba, azóta ez már nem öröm.Nagyot sóhajtva eltette a pénztárcáját, és a telefonhoz lépett

A fiúk ma hamarabb értek haza, hisz megkezdődött a téli szünet. Manya szerencséjére olyan helyen dolgozott, ami követte a tanévet és a szüneteket, igy náluk is szünet volt. Belegondolni is rossz,mi lett volna, ha még külön meg kellett volna oldania a szabadságot. A fiúk szokásukoz híven,marakodtak a távirányítón. Mindegyik a maga kedvenc műsorát nézte volna. Fiúk! Ne veszekedjetek! Kicsit játsszatok,nemsokára indulunk a bevásárlókörútra. Nem, én nem akarok menni.-kiáltotta Gergő. Én sem, szólt a bátyja. Nélkületek nem fog menni. Nem bírok el mindent egyedül. Be kell mennünk a halashoz is, fát is kell vennünk, és a kínaiba hogyan vegyek új csizmát neked fiam, ha nem vagy ott? Ez hatott. Tivadar csizmaja ugyanis 4 napja tönkrement. Az is  kínai gyártmány volt. Nincs pénz másra, a minőségi háromszor, négyszer drágább. Annyi pénzt nem tud fèlretenni. Marad a kínai, és az ima, hogy kitartson tavaszig.Odakint a hó kövér pelyhekben hullani kezdett.

Az üzletsorok előtt nem volt túl nagy a tömeg. Az emberek többsége már napokkal ezelőtt bevásárolt.Manya reménykedett, hogy még kap halat. Fagyasztott hekket szeretett volna. Amint az üzletbe léptek, megcsapta az orrát az állott, nedves halszag. Nem szerette. Itt ugyanis lehetett élő halat is kapni,többfélét is. A fiúk rögtön a hatalmas akváriumhoz rohantak. Ezt,ezt vedd meg!-kiáltották lelkesen, egy közepes méretű pontyra mutatva. De fiúk! Sosem vettünk még élő halat, nem is tudom leölni,és megpucolni sem. S nem is szeretem a ponty ízét. Hiába minden szó,a két fiú makacs volt, így végül egy műanyag vödörbe a hallal együtt léptek ki az ajtón.A következő boltban szerencsére a többi élelmiszert meg tudták venni, egy helyen. Következett a kínai kisbolt. Belépve alig fértek el, annyian voltak, s a bolt eladótere is kicsi volt. A csizmáknál akadt egy szabad szék, ide ült le Tivadar a kiszemelt csizmával. Pont a lábára illett. Mikor lehúzta,akkor vették csak észre az árát. Majdnem annyiba került, mint a másik áruházbeli minőségi áru. Fancsali képpel,szomorúan tették vissza a polcra. Keressünk másikat!De nekem ez tetszik!-szólt a gyerek. Ebben a pillanatban az öccse zendített rá. Zoknikat is vegyünk, megígérted!És otthon hagytam a kesztyűmet, s fázik a kezem.Manya kis hijàn sírva fakadt a bolt közepén.Végül Tivadar választott magának másik csizmát, ami valamivel olcsóbb volt. Kilépve a boltból a fiúk hazafelé indultak. A fa fiúķ,a fa! Kevés lelkesedéssel indultak a teherautó felé,amin a fák voltak. Manyának iparkodnia kellett, hiszen a fiúk jól láthatóan fáradtak és nyűgösek voltak.Egy hosszúlevelű lucfenyőt választott. Az eladó készségesen mérte le,s tekerte össze egy kötéllel. Kis fogantyúfélét is csomózott a végére, hogy könnyebb legyen cipelni. Mégis,a hazaút keserves  volt.Manya levette a kesztyűjét,s fia kezére húzta.Ne fázzon, ne fájjon.. A kesztyű alà is befurakodott azonban a tüske. Az út csúszott, a hó szakadt, a szél csípősen az arcukba vágta a hódarát. A 10 perces út most óráknak tűnt. Végre csak hazaértek.A gyerekek a szobájukba vonultak  felmelegedni,Manya pedig még küszködött egy sort, mire a parányi erkélyre kivonszolta a fàt,és rögzítette,nehogy felboruljon.A halat azonban nem tudta hova elhelyezni, csakis a kádba. Ez nem jó így, még 3 nap van Szentestéig...

24-én hajnalban Manya a szomszédék veszekedèsére ébredt. Àlmosan pislogott,s félálomban ara próbált rájönni, miért látja zöldnek a azőnyeget,ami amúgy krémszìnű. Hirtelen felpattant a szeme, teljesen éberré vált. Előző este behozta az erkélyről a fenyőt, hogy az kiengedjen,s könnyű legyen majd befaragni a tartóba. Erre kevés esélyt latott. Az összes levél ott hevert a szőnyegen.A kopasz fa meg mintha hangosan nevetett volna,csúfondárosan. Kétségbeesve telefonalt a szüleinek,mi történt. Szerencséje volt,épp akkor haladt el egy fákkal teli teherautó a szülői ház előtt. Ám a papa hiába integetett hevesen,a söför nem látta. Így"üldözőbe"vették a járműt, s két helységen át utánarobogva végre sikerült leinteni a szállítót. Vettek fàt. Pici,rövidlevelűt. Fenyő,fenyő, már egyrement,csak legyen a gyerekeknek fa. Felsóhajtva lépett a fürdőszobaba,hogy kivegye a halat a kádból. Előre félt attól,hogyan lesz képes  megölni a halat. Nem kellett. Megdögölve,hátára fordulva lebegett ,félig elsüllyedve a vízben. Ezen a sokkon is túltéve magàt elkészítette az ünnepi menüt. Töltöttkáposzta, sültoldalas,burgonyapüré, halleves helyett húsleves, beigli, gyümölcssaláta,és csirkepaprikás.  Már sötétedett,mikor együtt elkezdték a fa díszítését. Ezt valamiért szerették a fiúk.Nevetgéltek,viccelődtek, s kis szaloncukorral való célbadobás is belefért a bolondozasba. A háttérben  halk zene szólt Kezdett felengedni az elmúlt napok feszültsége. Már csak a csúcsdísz hiànyzott,mikor a fa felborult. A díszek több mint fele eltörött,a szaloncukrok lepotyograk. Dermedten álltak a szoba közepén. Manya mozdult meg elsőként. Semmi gond,feldiszítjük újra. Kevèsbé vidáman, de újra nekikezdtek. Kèsz lett,de szép nem lett. Manya kiment a konyhába a gyertyákért,ès az ajándékokért. Nagyon kimelegedett a készülődésben,kinyitotta a kisablakot. Közben a vacsorára előkészített felfújtat a sütőbe tette..Bekiáltott a szobába.Gergő nyisd ki kérlek te is egy gyors szellőztetésre a teraszajtót! Mire észbekapott,a fa a kereszthuzattól ismét a földön hevert. Nem szóltak egy szót sem. Nem volt mit. Miutàn beküldte a fiúkat a szobájukba,hogy vegyék fel az ünnepi ruhájukat,nekiàllt harmadszorra is a fa díszítésének. Előkotorta a déditől kapott közel 50 éves díszeket,a papír láncfüzéreket, sebtiben kreált jègcsapokat,s díszített. Automatikusan,miközben a nyitott teraszajtó felé fordulva az ég felé sziszegte:ha a fene fenét eszik is,itt ma akkor is Karácsony lesz! A fa megbillent. Elkapta. Az árus által összekötözött spárgával a fàt kikötötte a radiátorhoz. Hogy biztos legyen a dolgàban,lódított kettőt a fán.A díszek csörömpöltek,a fa libegett,de eldőlni nem tudott. Elégedett mosoly futott végig az arcán.Átöltözött,letette a fa alá az ajandékokat,bekapcsolta a zenét,és behívta a fiúkat. Innentől minden rendben ment. Megnyugodva ültek a szőnyegen a családi társasjáték fölött,s igazán élveztek az estét. Ekkor  Gergő megszólalt. Anya,mi ez a füst a konyha felöl?