Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Nora sűrűn pislogott a félhomályban. Az irodahelyiség levegője hűvös volt, s valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag erős félelemérzet töltötte el a lányt. Félt. Szerette volna azt hinni, hogy csak képzelődik, mégis határozottan érezte, hogy valaki figyeli. Pár napja kezdődött, azóta az ominózus eset után, mikor a főnöke behívatta, és rá akarta venni valami disznóságra...

Nora! Hivat a főnök!-csicseregte a dekoratív gépírónő az ajtóban. Megyek!-felelte, teljes nyugalommal, hisz kifogástalan, precíz munkája köztudott volt mindenki számára. A főnök egy kézlegyintéssel utasította, hogy üljön le. Magas, erős testalkata sehogysem illett a környezetbe. Feszült testtartása, a mozgása is egy ragadozóra emlékeztette a lányt, ezért kezdte kellemetlenül érezni magát. Khm!-köszörúlte meg a torkát a főnök. Azért hívattam, mert bizalmi munkát adok önnek! Felsőbb utasításra át kell világítanunk a dolgozókat. Mindent tudni akarunk róluk. Kivel élnek, hol, mit esznek, hova járnak, milyenekek a sexuális szokásaik, mit vásárolnak, stb. Első körben ennyi lesz, második körben pedig az általuk elvégzett munka dokumentációjat kell majd átírnia, úgy, ahogyan arra majd én utasítom. Nora ledermedt. Mégis, hogyan képzeli ezt ez az alak? Minek nézi őt? Elkerekedett szemmel nézett a főnökére. Szája hang nélkül mozgott, mint egy partra vetett halnak. No szedje össze magát! A fizetését megháromszorozom, s az év végi jutalma sem lesz piskóta!-vetette oda foghegyről, majd intett, hogy a lány eltávozhat. Nora nem tudta, hogy került vissza az irodába, csak akkor eszmélt fel, mikor a munkaidő lejártával a többiek szedelőzködni kezdtek. Otthon üres lakás fogadta, Tom , az élettársa még nem ért haza. Kábán bolyongott a lakásban, miközben erős hányinger gyötörte.Hogy ezen segítsen, forró fürdőt vett, de nem ért semmit. Mikor Tom végre hazaért, mindent elmondott neki. Csalódottságát fokozta, hogy a férfi nem háborodott fel a hallottakon, csak nézett maga elé némán. Nora végképp összezavarodott. Miért nem szól egy szót sem? Miért nem ad tanácsot, hogy hogyan kerüljön ki ebből a megalázó helyzetből? Fáradt vagyok, lefekszem. Majd átbeszéljük ezt hétvégén.-szólt a férfi, és otthagyta az elképedt nőt. 

Négy nap múlva csengett Nora telefonja. Hogy halad a kutatómunkával?- érdeklődött a főnök. Sehogy !-kiabált bele a telefonba a nő, s észre sem vette, hogy mindenki őt nézi. Azonnal jöjjön fel az irodámba!-hallotta az öblös hangot. Nem ment fel. Mindent elmondott a többieknek, akik elképedve hallgatták. Nem akartak hinni neki, azt hitték csak külön figyelemre van szüksége Norának. Mert ugyan mi értelme lenne kutakodni utánuk, s pláne megváltoztatni a már lezárt, s leszignózott adatokat, statisztikákat?

Minden idegszála remegett, úgy várta haza Tomot. Tudta, hogy ki fogják rúgni, mégsem ez bántotta, hanem a bánásmód a főnöke és a kollegái részéről. Végtelenül lassan teltek a percek, de Tom csak nem jött. Jött viszont kép a telefonjára, a messengerre. A képen Tom hentergett egy platinaszőke cicababával az ágyban, félreérthetetlen pozicióban. Nora szemét könnyek lepték el, de még azon keresztül is feltünt valami. Az ágynemű és a háttér. De hiszen ez az ő hálószobájuk! Hogyan, miért, te jó ég! Zokogva rogyott le a padlóra. Most már értette Tom furcsa viselkedését, amire az utóbbi napokban figyelt fel. Hosszú percekig zokogott szívszaggatóan, hangosan. Annyira hangosan, hogy alig hallotta meg a telefont.  Tom kezdeményezett videóhívást. Maga sem tudta.miért, de fogadta a hívást. Hol vagy? Mi történt? Úristen, mondd, hogy nincs nagy bajod! Azonnal indulok! Melyik kórházban vagy? Nora sírástól duzzadt szemeivel erősen pislogva nézte a kijelzőt. Te miről beszélsz? Mi ez a komédia? Milyen komédiáról beszélsz?-képedt el Tom. Az előbb kaptam egy videórészletet a mobilomra. A híradóban mutatták a kocsidat, árokba borulva, s benne téged, amint ájultan vagy holtan ülsz a kormány mögött! Én? -kiáltott fel Nora. Lassan egy hete nem ültem autóba, nem mertem vezetni, úgy kikészültem a főnök miatt! Pár másodpercnyi szünet után Tom furcsa hangon szólalt meg: erről akartam beszélni veled. Engem is megkerestek, miután veled nem jutottak dűlőre. Azt akarták, győzzelek meg, s figyelmeztesselek, hogy tartsd a szád. Elküldtem őket a francba. Annyira örúlök, hogy nincs bajod! Sietek haza! Ne siess! Csak óvatosan!- kérlelte Nora a férfit. Mire Tom hazaért, már sikerült valamennyire megnyugodnia. Sejtette  hogy a hálószobai képek , videók ugyanúgy hamisak, mint amiket Tom kapott. Sejtése beigazólódott, a férfi elképedve a  haragtól, vörös fejjel nézte a róla készült in flagranti képeket. Most hogyan tovább? -néztek össze tanácstalanul.

Másnap az első útjuk a rendőrségre vezetett, ahol csak széttárták a karjukat. Nem tudunk mit kezdeni magukkal. Az MI túl mélyen és szerteágazóan beszőtte a mindennapjainkat. Nem tudunk lépést tartani vele, és az Al-al sem. Rábizonyítani a cégére, hogy szándékosan ártani akartak önöknek, lehetetlen és időpocsékolás.Nora és Tom azonban nem hagyta ennyiben.

Az első útjukba eső tévétársasághoz indultak el. Ott érdeklődve hallgatták őket, s ígérték történetük műsorba fog kerülni. 

Izgatottan ültek este a készülék elé. Peregtek a képek, elhangzottak a tények, majd, a történetük úgy végződött, hogy a megcsalt Norát mentőhelikopterrel vitték a legközelebbi kórházba. Nora zokogását elnyomta a felszálló heikopter rotorja...

Perzsi novella: Gyilkos szavak

Azon a végzetes napon   súlyos hibát követett el. Ma sem érti, miért bántotta a lányt, akit magánál is jobban szeretett. Talán féltékeny volt rá, hiszen smaragdszeműnek minden sikerült. Sosem hibázott. Kitartóan dolgozott és harcolt. Harcolt az élettel, a rosszindulatú emberekkel, akik még őt, e tiszta ártatlan kis angyali lényt is megtalálták. Robi sosem értette, mi késztetett némely embert arra, hogy a smaragdszeműt bántsák. Ráadásul olyan emberek, akik születésétől fogva körülötte éltek. Azon a napon Robi fáradtan ért haza a munkából. Otthon minden rendben volt, de ő eszelősen keresett valamit, bármit, amivel szúrhatott. Keresett, és talált. A lány épp főzött, s kapkodott, hogy mihamarabb ételt tegyen Robi elé. Megkóstolta a pörköltet, s úgy döntött tesz még bele sót. Ám a finom szemcsés só helyett cukor került az ételbe. Robi egy mozdulattal söpörte le a tányért az asztalról. Te, te béna! Azt sem tudod melyik a jobb kezed, s melyik a bal! Leti szeme könnyekkel telt meg. Sosem adott okot a fiúnak arra, hogy bántsa. Most sem szándékosan hibázott. Szótlanul állt fel az asztaltól, hogy a szobába menjen, de Robi útját állta. Nem , ilyen könnyen nem ússza meg! Te kis mártír! Most bőgsz? Attól még ehetetlen az ebéd! Ennyit sem lehet elvárni tőled? Egy tál ehető ételt? S csak mondta, mondta vég nélkül. Felhánytorgatta a lány összes, nem létező hibáját. Belül tudta, hogy nem a lánnyal van baja, hanem saját magával, mégsem állt le. Mikor kifogyott a válogatott jelzőkből, cipőt húzott, és hangosan vágta be maga után az ajtót. Mint aki jól végezte dolgát, elment a haverokkal sörözni. Éjjel ért haza, az üres lakásba. Leti elment. Egy szó nélkül. Még üzenetet sem hagyott. Robi tudta, hogy elszúrta, de ekkor még nem bánta. Azonban,  ahogyan teltek a hetek, kínzóvá vált a lány hiánya. Éjjelente nem tudott aludni, folyton a smaragdzöld szemeket látta maga körül. Úgy érezte, lassan becsavarodik. Tudta, hol laknak a lány szülei, de még sosem járt ott. Leti sosem mutatta be őt a szüleinek, hisz két éve ő sem járt haza. Okát Robi nem tudta, Leti nem beszélt róla. Most mégis arrafelé vette az irányt, hátha tudnak valamit a lányról. A kapu előtt hosszasan álldogált, bátorságot gyűjtve. Már a csengőn volt a keze, mikor felfedezte, hogy a virágoskertben egy tolókocsi áll, benne egy lány ült. Leti! Uramisten, ez ő! Ő? Olyan más most, s a tekintete is üres, amivel épp őt nézi. Egy mackós külsejű férfi rohant felé. Ki maga? Mit leskelődik itt? Tűnjön el, de gyorsan! Robi szólásra nyitotta a száját, de a férfi fenyegetően emelte fel a kezét. Jobbnak látta hát elmenekülni. Órákon át kóválygott a tűző napon a városban. Szédült, hányingere volt, s úgy érezte magát, mint aki berúgott. Mi volt ez? Hogy került Leti tolószékbe? Fejfájása csak egyre fokozódott, ezért hát felállt, hogy keressen egy patikát. Ekkor a forróságtól remegő levegőben, mint egy délibábban, feltűnt Leti alakja. Nem, biztosan nem látok jól! Ez valami ördögi játék? Nem lehet egyszerre két helyen! Amennyire csak tudta, megszaporázta a lépteit, s a gyógyszertár felé indult. Bent kellemes hűs fogadta, hála a klímának. Míg a gyógyszerére várakozott, hallotta a dolgozók halk sutyorgását. Te is láttad? Szegény lány, milyen rosszul nézett ki! Egy ideje boldognak tűnt, biztosan beváltak a gyógyszerei! Mióta abban az autóbalesetben majdnem meghalt az ikertestvére, állandó gyógyszeres kezelés alatt áll. Szülei nem beszélnek vele, mert minden tiltás ellenére volán mögé ült, pedig születése óta Gerstmann szindrómában szenved, keveri a jobb és bal oldalt. Így szenvedtek balesetet, s került testvére Lea , tolószékbe. Most egy jóravaló fiúval él együtt fél éve. Boldognak látszott, de ma csak önmaga árnyéka. Mi történhetett? -sutyorogtak a gyógyszertári dolgozók. Robi lábai elgyengültek, lerogyott egy székre. Vége! -gondolta kétségbeesetten, s arcát a kezébe temette. Élénken emlékezett arra, hogy mit mondott smaragdszeműnek..." Azt sem tudod melyik a jobb kezed, s melyik a bal". A jövőbe vetett remény úgy pattant szét , mint Letiben a boldogság, mikor meghallotta ezt a mondatot kedvese szájából. A délibáb pedig lassan feloszlott a lenyugvó nap első sugarainál.

Költészet napja 2024

*

Az üres papírlap

~

Trixi búsan ült az íróasztalánál. Előtte egy üres lap fehérlett. Írni kéne valamit, elvégre ezt várják tőle. De mit? Nem jön az ihlet, meg amúgy is, parancsszóra nem megy. Pedig most muszáj, a kiadója megrendelt egy novellát e jeles napra. Kétségbeesetten szorította két keze közé a fejét. Feje többnyire  tele volt színes képekkel, versekkel, tarka pillangókkal, hegyekkel-völgyekkel, ismeretlen emberekkel, melyek életre keltek az ő fantáziájának köszönhetően. Most csend volt a fejében, ijesztő csend. Egy könnycsepp gurult végig az arcán, s csillogva ült meg az állgödrében, majd a papírlapra cseppent. Trixi bosszúsan kapott a lap után. Na, még ez is! Így pacásan nem küldhetem el a kiadómnak!-zsörtölődött saját magával. Felkapta a lapot, s a papírkosár felé hajította. Ahogyan a könnyáztatta lap lebegett a kosár felé, rávetült az ablakon beszűrődő napfény, s láthatóvá vált rajta egy pici tündér. Egy kis tündér, mely a könnyből született. Trixi szája boldog mosolyra húzódott. Már tudta miről, azaz kiről fog írni. A könnytündérről. Kivette a kosárból a lapot, s írni kezdett: Kedves gyerekek! Ma a könnytündérről mesélek nektek!

Élt egyszer egy tündér,

kicsi volt és bátor,

pici szárnyaira,

ráhullott a zápor...

( folytatása külön mesében, később)

2024.április 11

József Attila : Az én szivem ( töredék)

*

Az én szivem sokat csatangolt,

de most már okul és tanul.

Aki halandó, csak halandót

szerethet halhatatlanul.

*

Petőfi Sándor: Megfagy a szív ha nem szeret

*

Megfagy a szív, ha nem szeret;

És ha szeret, megég.

Ez és az baj. E két baj közt

Melyik jobb?… tudj’ az ég!

Pest, 1846. június-augusztus

Linda lassan baktatott fel az ódon lépcsősoron. A terebélyes tölgyfák lombkoronái enyhítő árnyékot adtak neki, aki így hatvannégy évesen már bizony levegő után kapkodott. Végre felért , s örömmel látta, hogy az eldugott kis kávézónál mintha megállt volna az idő. A teraszon régi tonettszékek sorakoztak az asztalok körül, a napernyők is a múltat idézték, szintúgy a többi kiegészítő is. Ahogyan remélte, ebben a napszakban nem volt teltház, annak ellenére sem, hogy Óbuda felkapott találkozóhelyeként tartották számon a kávézót.. Linda ide beszélt meg találkozót élete első szerelmével, Győzővel, akivel anno itt találkozott először, egy szép május elsején..Az órájára nézve megállapította, túl korán jött, így hát rendelt magának limonádét, és pogácsát. A kávét majd a férfival issza meg, döntötte el.Míg az italát szürcsölgette, megrohanták az emlékek...

Hetet ütött a toronyóra. Linda szíve a torkában dobogott. Jó fél éve már, hogy találkozgat a fiúval, titokban. Titokban, mert szülei másnak szánták.Jómódú, befolyásos család fia volt a kiszemeltjük, egyszem lányuk számára. Linda nem volt kiemelkedő szépség, de olyan karizmával rendelkezett, mint kevesen. Bárkivel állt szóba, mind a rabja lett. Így bármit, bárkit megkaphatott, de neki csak Győző kellett. Titokban hát, minden másnap találkozott vele a templom mögötti kis parkban. Győzőnek tetszett a lány, de nem akarta magát elkötelezni, ami bántotta Lindát. Mikor jössz el hozzánk?-kérdezte sírós hangon a fiút. Ha nem lépünk, kitűzik az eljegyzésem napját Ottóval! Győző nem szólt semmit, fejét lehajtva nézegette a cipője orrát. Holnapra elvárlak hozzánk!-mondta fojtott hangon a lány. Ha nem jössz, köztünk vége mindennek! - mondta, majd elrohant. Másnap délután hiába várta a fiút. Nem tette tiszteletét náluk, s a szokott helyre sem ment el. Linda két héten át várta mindennap,reménykedve. A reményt akkor adta fel, mikor híre kelt, hogy Győző egy hajóra szerződött dolgozni, s nem tudni hazajön e valamikor. Összetört, szívét megkeményítette. Úgy döntött a szerelem többe nem babrál ki vele, s mikor Ottó megkérte a kezét, habozás nélkül mondott igent.

 Nyugodt unalmas évek következtek, a munkát rutinból végezték, s szépen gyarapodtak. Gyermeket nem akart vállalni, szerencsére Ottó ebben is partnere volt.  Szabadidejüket utazgatással töltötték el, ez volt a hobbijuk is. Mikor Ottó megbetegedett, úgy vélték ezt az akadályt is sikerrel veszik, de nem így történt. Linda 54 évesen özveggyé vált. Döbbenten vette tudomásul férje hiányát. Szenvedett, sírt, tombolt. Hát mégis szerettem? Képes voltam szeretni? Most érezte csak igazán, milyen szeretet nélkül élni. Heteken át csak lézengett, a munkát is elhanyagolta, egészen addig, míg majdnem csődbe vitte a céget. Ekkor megrázta magát, s a munkába menekült. Végkimerülésig dolgozott, bele is betegedett. A kényszerpihenő alatt fedezte fel az interneten a közösségi oldalakat. Rákapott a hírekre, azon belül is a politikára. Éles szócsatákba keveredett azokkal, akik nem az ő nézeteit vallották. Egy  igen megosztó cikk alatt különösen felháborodott egy férfi véleményén. Kíváncsi lett, ki az, aki ilyen véleményt mer írni. Rákattintott az adatlapjára, ahol profilkép helyett csak egy hajógrafika állt. Idegesen görgette lefelé az adatlapot, hátha talál róla annál több infót, hogy Győző a neve. Lakhelyet, munkát, családot, bármit. Bármit, ami némi informacióval szolgál a férfiról. Már majdnem kilépett az oldalról, mikor egy régi fényképre figyelt fel. Egy templomtorony látszódott rajta, s egy toronyóra egy részlete. Lindában megfagyott a vér. Nem, ilyen nincs! Ez nem lehet, ő! Három napon át nem aludt, majd kételyeit, megtiport büszkeségét félretéve írt a férfinak. Tudni akarta miért tűnt el szó nélkül. Igenis, magyarázattal tartozik neki! Írt hát, s idegesen várta a választ.  A válasz meglepte." Hát te? Véletlenül nyitottam meg az üzenetedet, mert nem ismertelek fel a profilképeden, hisz háttal állsz a képen. Én is szeretnék kérdezni tőled. Találkozhatunk a budai kávézóban?" Igen, igen!-válaszolta gyorsan Linda.

S most itt ül, és várja a férfit. Vajon hogy néz ki? Sokat változott? Még élénken emlékezett a kisportolt testű fiúra, akinek dús szőke haját a lányok is megirigyelték, akinek a mosolyától, kékes szemétől annyi lány olvadozott. Győzőnek könnyű dolga lesz, hisz ő nem sokat változott. Igaz, hogy jó 25 kilóval nehezebb, a haja is vörösre van festve, de ugyanolyan ápolt, mint régen. Gondosan manikűrözött hosszú körmeivel egyre idegesebben dobolt az asztalon. Orrára tolt sötét üvegű napszemüvege mögül mindenkit alaposan megnézett. Nem voltak sokan, így hamar végzett a szemlével. Ott egy fiatal pár, ott egy hetvenes matróna, amott meg egy pocakos, majdnem teljesen kopasz, sokdioptriás szemüveges öregúr ücsörög. Egyik sem Győző. De hol van már? Már itt kellene lennie! Mikor fél órával a kitűzött időpont után felállt az asztaltól, csalódott volt. Becsapott! Megint becsapott!

Este üzenet várta a számítógépen: Kedves! Nagyon vártalak, de nem jöttél el. Miért? Ott ültem a teraszon, de te sehol nem voltál, nem láttalak, pedig a szemüvegem is megtisztogattam. Megkérdeztem volna,  haragszol e rám? Amikor munkát vállaltam a hajón, megírtam neked, légy etős, tarts ki, összegyűjtök egy kis pénzt, és kihozlak magamhoz, ha a szüleid nem adnak nekem. De te nem válaszoltál a levelemre. Később tudtam meg, hogy férjhez mentél. Máshoz.  Levél? Milyen levél?-kapott a fejéhez Linda. Eszébe jutott, hogy szülei az eljegyzése után gondosan  átválogatták a postát, így már sejtette mi történhetett.És hogy ott volt a kávézó teraszán?  Döbbenten emlékezett vissza a pocakos, szemüveges férfira. Idegesen, kapkodva nyúlt a billentyűzet után, hogy magyarázatot adjon, de az üzenetküldés lehetősége már le volt tiltva, a profilkép pedig kicserélve, egy, a kikötőből kisoroló , távozó hajóra. Ez a hajó már elment!-vette tudomásul Linda, immár másodszor.

Mindent megtettem... kontrázott rá Zsuzsi az orvos szavaira.

A távolba meredve állt ott még jó darabig, és emlékezett.

-Azon , az évekkel ezelőtti  késői őszi napon, mikor is kiment az urához a szőlőbe, hogy együtt andalogva induljanak haza, feszült volt.Tisztázni akarta a jövőjét az urával. Ne, most ne a kertek alatt menjünk Lacikám! - fuvolázta mézesmázos hangon. Menjünk a falun át! Laci fáradt volt ahhoz, hogy vitatkozzon. Bánta is ő, merre mennek, csak mihamarabb otthon akart lenni, és vacsorázni. Bár neje jól főzött, mégis örült, ha anyja főztje várta otthon. Érzéseit nehezen mutatta ki, de a pillantása elárulta, hogy rajongásig szereti az ősz hajfonatú Zsófiát. Zsuzsi féltékeny volt az öregasszonyra. Sosem leszek az uram számára az első, mindig másodhegedűs maradok!-gondolta keserűen. Hirtelen felindulásból ura felé fordult, s rákérdezett: Laci! Azon gondolkodtam, hogy ha beütne a családba a ménkű, mi lenne velem? Vagyok-e annyira fontos neked, hogy szerepeljek a végrendeletedben? Laci szeme ijesztővé vált. Lassan mozdult Zsuzsi felé. Megüt, Istenem meg fog ütni!-futott át Zsuzsi fején. Hazáig futott, reszketve a félelemtől. Napokig kerülte a férjét, s ha semmiképp  nem tudta kikerülni, fejét lehajtva ült mellette, néma csendben. Zsófia nem szólt semmit, csak aggódva nézte a fiatalokat. Aztán egyik nap már csak Laci halálhíre ért haza. Egy siklótól megvadult ló elszabadult, s eltiporta ámokfutása közben Lacit. 

A takaros portára gyász szállt. Még magukhoz sem tértek, mikor Zsófia is ágynak esett, részleges izomsorvadás miatt. Zsuzsi ápolta az anyósát, de minden gondolatát a végrendelet kötötte le. Vajon csinált Laci végrendeletet? Ha igen, s ő a kedvezményezett,( amitben erősen kételkedett), akkor most örökölt vagy sem? Ha Zsófiáé minden, akkor földönfutóvá vált? Hiszen Gyuri, az unokaöccs a mindene. Az a világcsavargó, semmirekellő. Ő itt a belét is kidolgozza, és mégis csak egy megtűrt senki. Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy kisemmizetté vált. Aztán Gyuri egyik nap meglátogatta őket. Az öregasszony kivirult, s végkimerülésig hallgatta az unokaöccse történeteit. Ő meg izzadhatott a konyhában, hogy a léhűtő minden kívánsága teljesüljön. Őrjöngött, belsejét átjárta a gonosz. Nagy nehezen összeszedte magát, s tervet eszelt ki. Mikor Gyuri délután kiment a konyhába enni, Zsófia szobájának ajtaját, ahogyan szokta, résnyire nyitva hagyta. Beszélgettek, s minden úgy alakult, ahogyan Zsuzsi szerette volna. Hogy bírod? -kérdezte Gyuri. Én nem bírnám körülugrálni, kényének-kedvének eleget tenni!-mondta hangosan. Nincs vele különösebb gond, s mindig jó anyósom volt!-felelte Zsuzsi. Na,ja! Úgyis te örökölsz mindent!- felelte Gyuri. Zsuzsi azonban ebben nem volt biztos, de abban igen, hogy Zsófia mindent hallott. Mikor aztán Gyuri elment, hívatta az orvost, vizsgálja meg anyósát, mert erősen köhög. Nem számított rá, hogy az udvari fürdőzés után ilyen hamar lerobban az öreglány. Ez némiképp hátráltatta a tervét. Az orvosi diagnózis után dermedten ült anyósa betegágya mellett, s figyelt a lázdelíriumos minden szavára. Gyuri, Gyurikám! Közjegyzőt hívjatok! A végrendeletem! Lacikám! Miért hallgattam rád? Zsuzsi pedig kombinált. Laci elmondta az öregasszonynak, hogy ő érdeklődött a végrendeletről, s ezért őt kizárták abból. Gyuri az örökös, ő pedig földönfutó. Egy esélye, reménye maradt. Mivel Laci halálakor már 8 éve házasok voltak, az elhunyt férje után, annak özvegyeként jár valamiféle jogos rész a vagyonból. Főképp, mivel ő ápolja Zsófiát. Ha az öregasszony felépül, s a közjegyzővel ráíratja Gyurira minden vagyonát, akkor lesz ő bajban.  Eddig ilyen okmány nem készült, mivel most hívatna magához hivatalos személyt az öregasszony.Úgy döntött, ezt nem kockáztathatja meg. Ezért , bár remegő kézzel, de  teketória nélkül túladagolta a nyugtatót. Terve bevált. Reggel, bár remélte, hogy mi lesz a végkimenetel, mégis lefagyott a mozdulatlan test láttán. Kellett pár perc, mire felocsúdott, s értesítette az orvost. Az orvost, aki sietett is Zsófiához, a betegéhez. A kedves, érdeklődő betegéhez, aki mindig figyelemmel kísérte az ő orvosi pályafutását. Aki mindig bátorította, ha beteget veszített el, aki mindig mondta, hogy tartson ki, mert a halált legyőzni úgysem tudja, csak késleltetni. Sietett hát Zsófiához, aki előző délután lázasan a végrendeletéről motyogott. Aki összefügvéstelenül ugyan, de elmondta, hogy hallotta Gyuri és Zsuzsi beszélgetését. Hallotta Gyuri cinizmusát, és azt is, hogy Zsuzsi jó anyósnak nevezte őt. Ezért közjegyző előtt szeretné mindenét Zsuzsira hagyni, aki évek óta ápolha őt. Ki is érdemelné meg jobban a vagyont? 

-Alaposan megvizsgálta az elhunytat. Idegenkezűségre  utaló nyomot nem talált. A holttestet a hullaházba vitette, s mivel Zsófia otthon hunyt el,hivatalból elrendelte a boncolást, a protokoll szerint. Erről azonban tudomása senkinek nem volt, rajta kívül. A szipogó Zsuzsit megnyugtatta. Ön mindent megtett, nyugodjon meg!

Másnap Zsuzsit bilincsbe verve vitték el a rendőrök, a jó doki pedig a mai napig nem érti, mi volt az indíték.