Perzsi. blogja ( novellák, versek)

Idegesen ült a kocsijában. A sor lassan haladt az autópályán. Valahol biztosan baleset van, mondta a mellette ülő neje. Nem fogunk odaérni! Már megint nem! Mindig mi érkezünk utolsónak!- sziszegte a fogai között Béla. Mondtam, hogy időben induljunk el, de te mindig indulás előtt állsz neki  kocsit porszívózni!- sóhajtotta a felesége. Tapasztalatból tudta, hogy ilyenkor nem érdemes férjével hosszabban veszekedni. A hirtelen beálló csendbe egy motor zúgása hasított bele, amint a  két sáv között szlalomozva igyekezett előrébb jutni. Mikor Béláék mellé ért, éles dudálással adták tudtára, hogy merre az arra. A motoros, a bukósisakja plexitjét feltolva igyekezett megérteni, mit mond az őrjöngő másik, de egy szót sem értett. Így csak nézte értetlenül Béla szikrázó szemeit. Pár másodpercig tartott csak az egész, majd a motoros tovarobogott. A sor megindult. Alig pár méter után Béla meglátta a motrot a leállósávban. Szabály ide vagy oda, gyors indexelés után jobbra rántotta a kormányt, s megállt pár méternyire a motoros mögött.Neje hiába csitította, marasztalta, ő már eldöntötte, hogy számonkér. Idegesen tépte fel az ajtót, s kiszállt a járműből. A következő pillanatban már a levegőben repült, a leszakadt ajtóval együtt. A parkoló motor előtt landolt, kitekert végtagokkal.Még látta a felé rohanó motorost, s mögötte a járművét, amin most élesen látszódott a felirat:Mentők.

Szép nap volt. Az égen fodros szélű fehér felhők kergették egymást, miközben a földön a segítő , és a távozó egy utolsó pillantást vetett egymásra...

A lány izgatottan készülődött. A szeretett fiú ugyan próbálta titkolni, hogy valamire készül, de a lány  ismerte minden rezdülését. Együtt lélegzett vele, ismerte minden mozdulatát. Mégsem a szavai, vagy mozdulatai buktatták le a fiút. A tekintete volt az. Az a mélyről fakadó rajongás, amivel szerette a lányt , most különös fényt lopott a szemébe. A külvilàg semmit nem vett észre. Ők csak két fiatal szerelmest láttak, akik  kicsit különcök. Különcök, mert szabadidejükben motorral járják a vidéket. A lány eleinte nem kedvelte a járművet. Talán kicsit félt is tőle. Azonban szerelme feloldotta ezt a gátat is benne. Egyre többször ült a fiú mögé, és egy idő után már teljes biztonságban érezte magát. Szó szerint vakon rábízta az életét a szerelmére. Csak a családja dorgálása zavarta, akik nehezen fogadták el az ő udvarlóját. Eleinte még tiltották is tőle. A motorozás pedig kiváló indok volt, hogy féltést hangoztatva megindokolják, miért ne ezt a fiút válassza a lányuk.Hiábavaló volt azon ármánykodásuk is, miszerint a szépséges lány jobbat, többet érdemel e vézna fiúnál, aki a motor súlyát is alig képes megtartani. Ám hiába minden tiltás, veszekedés, a lány kitartott szerelme mellett. Most izgatottan várta, vajon mivel lepi meg a fiú? Izgalma nőttön nőtt, ugyanis csak hétvégén állt elé a kedves. Sután, félszegen tette fel a kérdést:hozzám jössz feleségül? A szájára kapott forró csókból tudta a választ. A család ellenkezését úgy védték ki, hogy nem szóltak az eljegyzésről. A gyűrűt a lány mindig lehúzta az újjáról, mikor hazaért. Közel két évig tartott ez az állapot, mikor is egy heves otthoni vita után a menyasszony kisírt szemekkel jelent meg a parkolóban, ahol párja már várt rá. Hosszas beszélgetés után a fiú határozottan megfogta szerelme kezét, és a szülők elé álltak. Mindent elmondott, ami a szivét nyomta. Magáról, a titkos eljegyzésükről, a jövőről. Arról a jövőről, ami  szülők nélkül, szegénységben,  bérelt szobában fog bekövetkezni, de kettesben. Kidobták. Sírással telt hetek következtek, mikor az apa hirtelen rosszul lett. Senki nem volt otthon. Mikor a lany hazaért, a családfő állapota már kritikus volt. A szomszédban volt telefon, onnan hívott mentőt, és a vőlegényét. A fiú hamarabb ért oda a motorral. Ő kezdte meg az újraélesztést, majd segített levinni a súlyos testet. Mikor az apa hazaért a kórházból, mély csend fogadta. Igyekezett felvenni a fiúval a kapcsolatot, de most ő ütközött falakba. Túl sokat bántották. Eltelt a nyár, az ősz is, mire ha lassan is, de közeledni kezdtek egymáshoz. Pár hét múlva a lány szülei nagy eljegyzési bulit tartottak. Minden jó mederben folyt tovább, bár a vőlegény azóta is ritkán tette tiszteletét a majdani örömszülőknél. Lassacskán ismét kitavaszodott. Boldogan járultak a hivatalba, időpontot foglalni az esküvőre.Az orgonák  lila szirmukat bontva ontották magukból bódító illatukat, s vidáman asszisztáltak a szerelmeseknek a sokadik randevúhoz, amire a fiú nem érkezett meg. Csak a hír, miszerint halálos motorbalesetet szenvedett, miközben menyasszonyához igyekezett...

Álmaiban újra látja 

két karjába féltőn zárja,

azt a szépséges álmot,

mit annyira vágyott.

2022.május 30

A rendelő ajtaja hangosan csapódott be mögötte. Szíve szerint saját maga vágta volna be, de megtette helyette a huzat. Huszas évei végén járt. Nem volt kiemelkedő szépség, de mégis vonzotta a férfi tekinteteket. Maga sem értette miért, de így volt. Míg a buszmegálló felé ígyekezett, gondolatai vissza-vissza vándoroltak a rendelőben elhangzottakhoz. 

Fiatal kora ellenére elég komoly gerincproblémái vannak.-mondta az orvos. Nem kertelek, kimondom. Operálni kellene. A lányban meghűlt a vér. De a gerincműtét kockázatos! És hónapokig ágyhoz kötve lenni.... Ki beszélt gerincműtétről? Mellplasztika! Túl nagyok a mellei, s ez árt a gerincének!  Itt egy kollegám névjegye, keresse fel! A lány nem szólt semmit. Nem tudott, pontosabban nem akart. Jobb a békesség. 

A busz  épp a házuk előtt állt meg, mégsem hazafelé vette az irányt. A bevásárlóközpontban kótyagos fejjel sétálgatott le s fel. A pékáruknál figyelt fel először a fiatalemberre. Őt nézte, nem titkolt pillantásokkal. Bármerre ment a sorok között, a férfi kitartóan követte. Ez eleinte imponált a lánynak, később azonban feszengeni kezdett. Mit akarhat tőlem? Sietve pakolt be a szatyorba, s indult hazafelé. Az ismeretlen kitartóan követte. A lány nem akarta, hogy kiderüljön, hol lakik, ezért tett pár kört a lakótelep körül. Feszültsége nőttön nőtt, ezért úgy döntött, szembenéz a férfival. Hirtelen megfordult, s a követő felé indult. Az azonban nem jött zavarba. Megállt, s mikor a nő mellé ért, rávillantott egy széles mosolyt, majd a sejtelmesen ringó keblek felé intve megszólalt: az mind eredeti?

A bevásárlóközpontban kevesen voltak. Így, hajnalban szokott bevásárolni. Írtózott a tömegtől. Azon szerencsések közé tartozott, akik még korán nyugdíjba tudtak menni. Negyvenes évei közepén járt, jó nyugdíjjal, amit 25 évnyi rendőrnyomozói munkával ért el. Szerette a munkáját, azonban ahogyan teltek az évek, egyre fásultabbá vált. Ráadásul neje elhagyta, nem bírta az állandó, otthoni feszült légkört. Ez több szempontból is megviselte Robit. Ritka ételallergiája mindennapi figyelmet, kontrollt igényelt.Allergiás volt mindenre, amiben rák vagy kagyló volt. Különösen figyelnie kellett emiatt arra is, milyen gyógyszert vesz be. Aminek pl tintahal színezőanyag volt az adalékában, azt kerülnie kellett. Természetesen már gyermekkorában megtanulta az étkezése csínjat-bínját, de elszokott tőle, hiszen felesége kiválóan követte az új termékek listáját, összetevőit is. Most, így egyedül, újból bele kellett rázódnia mindenbe. A hosszas vásárlás ingerlékennyé tette, ráadásul már a tömeg is özönleni kezdett az áruházba. Egy apró kis könyvespavilonba húzódott be hamarjában, hogy összeszedje magát. Szeretett olvasni, a könyvek feledtették vele a sok borzalmat, amit munkája során látott. Egy harmincas éveiben járó fekete hajú, alacsony, kicsit gömbölydedebb alakú nő volt az eladó. Smaragdzöld, nagy szemei kivirítottak az arcából. Ajánlhatok valamit?-kérdezte mosolygós hangsúllyal. Igen, ha nem gond, olyan könyvet szeretnék venni, amiben sok a rejtély, fordulat, mégsem krimi. Majdnem hozzátette, hogy abból elege van. Még időben kapott észbe, s elharapta a mondatot. Fél éve költözött csak ebbe a kisvárosba, ahol senki nem tudott róla semmit. Nem volt fent egy közösségi oldalon sem a saját nevével, nem voltak ismerősei, barátai, és ez így volt jól. Megszálottan védte a civil szféráját. Veszélyes múltja késztette erre. A nő egy kalandregényt javasolt, amit meg is vett. Kifelé menet azon morfondírozott, hol láthatta már ezt a nőt? Nem jött rá, s ez nyugtalanította, ezért pár nap múlva  visszatért, azzal az ürüggyel, hogy ismét ajánlatot kér egy könyvre. Míg nézte a nő formás popóját, ahogyan az hátat fordítva keresgélt, óvatosan kikérdezte.Nem volt nehéz dolga, és profi lévén amúgy is értett a "kihallgatáshoz". Így tudta meg, hogy bár Bernadettnek  volt vőlegénye, szakított vele, most szingli, itt lakik a kisvárosban, van egy cicája, Kleofás, és hogy szereti a munkáját. Előbbre nem jutott, azaz nem fejtette meg, hol is láthatta már a kis tömörgyönyört. Az ezt követő látogatások arra ösztönözték Robit, hogy randevúra hívja a lányt, amit Bernadett örömmel fogadott. Minden óvatossága ellenére úgy az ujjai közé csavarta a nő, hogy pár hét után már mindennapos vendégként fogadta az otthonában. Robi egy idő után meglepetésvacsorákkal látta vendégül a lányt. Berni szeretett volna néha főzni, de a férfi sosem engedte. Az allergiájáról sem szólt egy szót sem, maga sem tudta miért. Ősszel aztán  egy kiadós futás után csúnyán megfázott. Kezdődő tüdőgyulladása alatt a lány mindennap meglátogatta. Hozott friss pékárut a sütödéből, mindig olyant, amit Robi kért. A gondos ápolás ellenére a férfi egyre gyengébb lett, láza már 40 fok fölé emelkedett. Orvost mégsem engedett hívni. Hozok neked új lázcsillapítót!-mondta aggódva Berni. A férfi hálás szemekkel nézett rá, s bólintott. Fél óra múlva egy nagy pohár vízzel vette be egyszerre a két tabletta Retromicint. Próbált elaludni, de egyre nehezebben lélegzett. A mellkasát nyomó, szorító érzés a torkáig kúszott. Végtagjai elzsibbadtak, mozdítani sem bírta őket. Hideg verejték ült ki sápadt bőrére. Szólni akart a lánynak, de hang nem jött ki a száján. Rémülete halálfélelembe csapott át. Ekkor Berni megjelent az ajtóban, s gúnyos mosollyal nézett végig rajta. Robi nem értett semmit. Miért?Ezt akartad kérdezni? Vagy azt, hogy mi történik? Eszelős tekintettel nézett a nyomozóra. Tizenkét éve a férfivel, aki a vőlegényem volt összekaptunk egy apróságon. Dühében agyba-főbe vert. A hátam  olyan hurkásra, véresre verte, amilyenre anno a rabszolgákét verték. Te, és kollegáid jöttetek ki a helyszínre, ahonnan engem szinte halottként szállítottak el.Mikor betoltak a mentőbe, hallottam, hogy azt mondod:biztosan kiprovokálta. A nyomozás végül megállapította, hogy egyértelműen bántalmaztak, de addigra már  elterjedt rólam a provokátor jelző. Hogy ennek köszönhető- e, hogy az exem csak 3 évet kapott, amiből csak egy évet kellett leülnie, a többi felfüggesztett lett, azt nem tudom.Tudtam, hogy sosem heverem ki, ha nem teszek valamit. Ezért öltem meg. Úgy intéztem, hogy mindenki azt higyje, végleg külföldre távozott. Tetemét egy kutyaeledelt gyártó kis magánvállalkozásban tüntettem el. Konkrétan ledaráltam. A maradványokat pedig egy távoli tóba dobtam. Ennek már több mint 8 éve. Pont ennyi ideig tartott a sok műtét, amin átmentem, beleértve a plasztikai műtéteket is. Ezért nem ismertél fel. S most te következtél. A napi friss húsos táskákba, amit hoztam neked, halszószt fecskendeztem.Mindig csak pár cseppet, hogy ne érezd az ízét. Hogy honnan tudtam az allergiádról? 10 éve a tárgyalás előtt a Bíróság folyosóján hallottam, mikor telefonon beszéltél a nejeddel az aznapi ebédedről, s világossá vált minden. A retromicin pedig most felteszi az I-re a pontot, ugyanis abban pedig az egyik adalékanyag a tintahal színezőanyaga. Ne aggódj, mindenre gondoltam. Hívom is a mentőket, mindjárt, csak előbb végignézem, ahogyan fuldokolsz. Robi hörögve igyekezett kommunikálni: Ne, ne tedd! Hozd az injekciómat! Félreértettél! A pasidra mondtam, hogy biztosan kiprovokàlta a vitát, hogy üthessen! -azonban hang nem jött ki a torkán. Mikor a mentők megérkeztek, még lélegzett...

2022.06.03

Egy szürke, zord téli délutánon különös dolog történt.Enyhe hózápor terítette be a tájat, s a széllel karöltve táncot járt. Az emberek hitetlenkedve rázták a fejüket. Évtizedek óta alig-alig  láttak  havat, hózáport pláne nem. Marika néni kora ellenére fitt volt. Ahogyan hazafelé sietett, meg- megcsúszott az úton, de sportosságának köszönhetően mindig visszabillentette magát függőleges helyzetbe. Ahogyan a pici díszparkon át igyekezett a lépcsőház felé, egy sötét kis mozgó kupacot vett észre a földön. Talán egy egér.-futott át a fején. Amikor elhaladt mellette, egy kis vékony hang ütötte meg a fülét. Ez nem cincogás, de akkor mi? Közelebb ment a kupachoz, ami ismét megmozdult. No hiszen! Egy kiscinke! De hol van az anyja? Alaposan körbejárta a fát. A tölgy valaha pompázatos, terebélyes volt.Magasra nőtt ugyan, de ágai közt átfütyült a viharos szél. Több helyen meg volt már csonkítva, ki tudja milyen okból kifolyólag. Marika néni nem találta a fészket. Óvatosan papírzsebkendőbe emelte, bugyolálta a pici testet, és sietett be vele a meleg lakásba. Nem tudta mit csináljon a kismadárral,tartott tőle, hogy bármit tesz,  árt vele neki. Szomorúan nézte a pici lüktető testet. Most hogyan tovább?-suttogta magának. Hirtelen mentő ötlete támadt. Felhívta a madármentő egyesületet, és segítséget kért. Kért és kapott. Másnap reggelre ígérték jöttüket. Marika néni egész éjjel a kiscinke mellett virrasztott, figyelte minden rezdülését. Mikor a madármentők megérkeztek, elérzékenyülve vett búcsút Incétől. Ince, akinek éjjel adta a nevét, nagyon legyengült állapotban volt, már alig pihegett. A telet egy madárházban töltötte. Lassan, de biztosan erősödött. Tavaszra szép, kifejlett példánya lett fajának. Eljött a várva várt áprilisi nap, mikor is a gondozók szabadon engedték. Valami különös ösztön folytán hazatalált. Haza, az otthontalanságba. A városka főteréről ugyanis szinte minden fa eltűnt. Az ő megcsonkított fája is, mely élete első napjaiban az otthona volt. Helyette csináltatott a város nemesfémből egy csillogó, csilivili , ágas-bogas díszfát, amit kineveztek életfának.Körülötte  kőburkolat volt, fű sem nőhetett ott. Ince keringett körülötte egy darabig, éles hangon siratta otthona hűlt helyét, majd Marika néni erkélyének a korlátján megpihent. A néni nem hitt a szemének, mikor meglátta a kis szépséges cinkét.Kis fekete feje, zöldes-sárgás tollazata lélegzetelállítóan tündökölt a tavaszi nap sugaraiban. Adott neki enni, inni, beszélt hozzá. Sokat gondoltam rád. Örülök, hogy itt vagy. Igen, kivágták a fákat, hiába harcoltam értük. Ne félj, találok neked új fát, otthont, hadarta izgatottan a jótét lélek.Eleinte úgy tűnt, a kismadár elfogadta a helyzetet, de a nyár elmúltával napról napra egyre különösebben viselkedett. Bármilyen étekkel kedveskedett neki Marika, alig-alig evett belőle. S egy októberi szürke délutánon a téren játszó gyermekek egy kismadár holttestét találták a puccosan csillogó életfa alatt...