Perzsi.blogja (novella,vers ,elbeszélés)

Teddy várt. Hosszú ideje várt. A park legsötétebb zugának rejtekéből leste az ösvényen haladókat. Ha meglátott egy hosszú hajú lányt, megborzongott. Szinte születése pillanatától vonzódott a hosszú hajúakhoz. Már-már betegesen. Családjában azt suttogták, hogy fétise van. Ahogyan teltek az évek, minden a helyére került. Vágya a hajak után csillapodott, helyét átvette az akrobatika iránti szeretet. Mint mindenben, ebben is első akart lenni. Életét sokszor hozta veszélybe, de mindig győzött. Legújabb mutatványának ma volt a főpróbája. Egy irodaház negyedik emeletéről szándékozott leugrani. Kiállt a teraszra, hosszú, fekete köpenyét széttárta, és borzongott. Borzongott az élvezettől. A háta mögött felcsattanó sikolyok zeneként hatottak füleinek. A levegőben úszó félelem illata bőrét balzsamként simogatta. Lent a mélyben, a parkhoz vezető ösvényen ekkor egy csapat kamaszlány bukkant fel. Közöttük gyanútlanul sétált egy kacarászó fiatal nő, Liza. Hosszú, mézszőke haja ingerlően lengte körbe bájos kis arcát. Teddyt annyira lenyűgözte e látvány, hogy majdnem lezuhant az erkély korlátjáról. Megingott, mire háta mögött ismét felhangzott az irodisták sikolya. Hátrapillantott, és elégedetten nyugtázta, hogy azok az iroda egy sarkában összekuporodva remegnek. Egy gúnyos mosoly után figyelmét újra a mélyben lévő Lizára öszpontosította. Kell nekem.-motyogta félhangosan. Érinteni akarom a haját, érezni az illatát! Egy pillanat múlva már döntött is. Ugrik. Alaposan felmérte a távolságot, osztott, szorzott, majd ugrott. Fekete köpenyét szélesre tárta, fellebbentve a titkot formás testéről. Vigyorogva konstatálta a háta mögötti sikolyokat. A művelet mindössze pár másodpercig tartott. Hajszálpontosan érkezett célba. Kéjesen túrta bele magát Liza hajába. Tobzódott benne. Illatát szinte tébolyultan szívta magába. Élvezete nem tartott sokáig. Liza eszeveszetten sikított, fejét rázta, sírt, zokogott. Le akarta magáról rázni Teddyt. Viszolygott tőle. Segítségére egy csoporttársa sietett, aki letépte róla Teddyt, majd a baseball ütőjével jól helybenhagyta a kis fickót. Miután kissé lenyugodtak a kedélyek, óvatosan piszkálták meg a még mindig vergődő Teddyt egy bottal. Pár percig nézték, majd mikor nem mozdult többé, otthagyták. Másnap, a hajnali napsugár első sugaraiban minden arra járó kíváncsi szempár megcsodálhatta a halott akrobata fekete köpenyes titokzatos lénýét, Teddyt, a fiatal denevérfiú tetemét.

A gyár kéménye delet fújt. Klau gyomra hangosan korgott. Keserűen hallgatta, tudta mit rejt az ételhordó. Rántott levest, némi rántott karfiollal  és párolt rizst.. Hogy utálta már ezt a menüt! Ám valamit valamiért! Szép lány volt, nagyon is szép. És ő ezt ki akarta használni. Szinte bármit megtett volna, hogy kitörjön innen. Innen, ebből a szürke gyárnegyedből, ebből a nyomorgó, szegénységszagú kőzegből. Ezért hát szűkös keresetéből minőségi ruhákat vett, s azok alapján szabad idejében ruhákat varrt más csóró lányoknak. Kétéves volt, mikor apját eltűntnek nyilvánították. János tengerész volt , aki jó ha évi háromszor látogatott haza. Így Klaunak esélye sem volt megismerni, bár olyan pici volt, hogy nem is emlékezett volna rá. Addig sem dőzsöltek, de miután János eltűnt, az a kevés pénz amit hazaküldött, az  is hiányzott a kosztpénzből. Juli, az anya pedig egy hétköznapi bűvészként osztott, szorzott, megszorított, és így éltek kettesben. Éltek, túléltek. Mikor Klau 14 éves lett, Juli munkára fogta. Nincs pénzünk, hogy tovább tanulj, dolgoznod kell! Ránk omlik a tető, azt is meg kell csináltatni! Miért nem igényelsz önkormányzati lakást? -kérdezte sírva Klau. Az esélye egy jobb életre, hogy továbbtanulva kitör innen, füstté vált, ezt siratta. Akinek van tulajdona, az nem jogosult rá, ébredj már fel!-vágta oda nyersen Juli. Marad nekünk ez az egy szoba konyhás luk. Na ne bőgj, hétfőn nár kezdhetsz a gyárban, mint anyagmozgató. Jól fog jönni a fizetésed!

A gyár a domb tetején helyezkedett el. Autógumikat gyártottak, és más kisebb gumi alkatrészeket. Az odavezető utat eltéveszteni sem lehetett volna, olyan orrfacsaró büdöset árasztott magából. Megközelíteni nem volt könnyű, jó húsz perc gyaloglással lehetett feljutni a személyzeti kapuhoz. Egy út volt csak, az is nehezen járható a gépjárműveknek, ami elszálította a kész termékeket, de az csak a célforgalomé volt. A táj a gyár alatt egészen szürreális volt. Jobb oldalon még régi típusú házak álltak, hirdetve a hátrahagyott múltat, életeket, melyek nem hajoltak meg a kapitalizmus falánksága előtt. Mondanivalójuk napról napra fakult, úgy mint a házfalak fehérsége, és a bennük élők egészsége is. Az út előttük sáros földút volt, ami pont úgy csúszott, rogyott meg minden esőzés után, mint az itt lakók maradék élete. Baloldalon kifosztott, elhagyott házromok éktelenkedtek, és üres telkek, melyeket illegális  szemétlerakónak használtak a város lakói. Valaha szebb időket megélt utcácska volt ez, titkokkal, eltemetett sorsokkal, irreális vágyakkal. Klau eltemetve érezte itt magát. Ő nem tartozhat ide! El innen, el, bármi áron! Igazságtalanságnak tartotta, hogy bár  ilyen szépséggel áldották meg az égiek, de mellé kegyetlen sorssal is.

Félrehúzodva ette meg szegényes ebédjét, majd gondolataiba merülve folytatta monoton munkáját. Nem vette észre, hogy két zöldes szempár folyton őt nézi, ezért is rezzent össze, mikor a mellette cipekedő nő hangosan felnevetett. No hisz! Hamupipőkénk megint hódít! Klau vöröslő arccal fordult Rozi felé. Mit hablatyolsz már megint össze? Nincs jobb dolgod, mint engem lesni?-háborodott fel hangosan. Lesni? Nem én leslek drágaság, hanem az az új krapek ott!-mutatott a zöldszemű  felé Rozi. Napok óta téged kukkol, de te úgy fennhordod az orrod, hogy észre sem veszed! Klau dühös lett. Nem vettem észre, én a munkámra figyelek, veled ellentétben! Törődj a magad dolgával! -replikázott, majd otthagyta Rozit. Nehezen telt el számára ez a munkanap, de csak véget ért. Hazafelé fázósan húzta össze magán divatos kabátját. Apró, de gyors léptekkel haladt előre a sáros földúton. Tudta, hogy kilóg a többiek közül a sorból, tudta, hogy szépsége, ápoltsága, divatos öltözéke irritálja őket, de nem adta alább. Ő ki fog jutni innen, ha addig él is! Hosszú, szőkés hajával, szív alakú, szépen metszett arcával, hamvas bőrével, smaragd szemével valóban feltűnő jelenség volt. Jó 10 perce sétált már, mikor észrevette, hogy követik. Ijedten szedte a lábát, egyre gyorsabb tempóban. Végül sikerült épségben hazaérnie. Másnap a munkahelyén lopva megnézte magának az új dolgozót. Jó ötvenes korban lévő, magas vékony férfi volt az új "hódolója", aki valóban őt nézte minden adandó alkalommal. Egyik nap az ebédidőben, egészen közel ült le Klauhoz, s mikor összeakadt a tekintetük, a lányon hideg borzongás futott végig. Félt ettől a tekintettől. Félelme, rettegése csak fokozódott, mikor észrevette, hogy ő az, aki napok óta hazáig követi. Délután igyekezett az elsők között kijutni a kapun, és szinte futva indult meg a hazafelé vezető úton. Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a férfi nincs a nyomában. Napok teltek el úgy, hogy a gyárban is alig látta, akkor is csak messziről. Lassan megnyugodott. Ezért is érte váratlanul, mikor egyik délután, hazafelé, a félhomályból egyszer csak felhangzottak a férfi szapora léptei. Klau futásnak eredt. Minden idegszála veszélyt kiáltott. Csúszkálva a sáros földön, könnyeit nyelve, alig látott valamit. Az út bal oldalán épp egy üres telek mellé ért, ahol építkezési törmelékek voltak leborítva. Erre a telekre futott be, s búvóhely után kutatott. Tapogatózva botorkált a bokrok és törmelékek között. Megbotlott, elesett, kezét egy kemény tárgyba ütötte. Ösztönösen markolta meg, majd felkapta. Ekkora ért oda üldözője, aki a lány után nyúlt, hogy felsegítse. Klau a kezében lévő vascsóvel bökte mellbe a férfit, aki egyensúlyát vesztve hanyatt esett, majd nem mozdult többet. A lány remegő lábakkal botorkált hazáig, kezében a csővel. Másnap kialvatlanul lődörgött a gyár felé. Remegve ment el az üres telek mellett, ahol a férfi még mindig ott feküdt. A gyárba érve elmesélte a többieknek, hogy egy alak fekszik egy üres telken. Valaki a hallgatóságából értesítette a rendőrséget. A rendőrök a helyszíni szemle után kihallgatták Klaut, aki elmondta, reggel, munkába jövet látta a fekvő embert, de nem mert közel menni hozzá. A rendőröktől értesült arról, hogy a férfi meghalt. Nagy valószínűséggel megcsúszott, elesett, és a tarkóját egy felbetörött teglába ütötte be. Az ügyet lezárták, s mivel nem találtak erőszakra utaló nyomot, a férfi halálát balesetnek nyilvánították.

Klau fellélegzett. Nem érezte bűnösnek magát. Elvégre ő csak védekezett. 

-Zoli! Gyere csak! Sikerült azonosítani az üres telken talált holttest kilétét!-szólt izgatottan az egyik nyomozó. Milyen jól tettük, hogy senkinek nem mondtuk el, hogy hamis személyazonossággal jelentkezett dolgozni a gyárba az elhunyt. A DNS vizsgálat szerint egy 15 éve eltűnt tengerész az elhunyt, bizonyos Kerki János. És Zoli, szerinted hogy hívják a lányt aki észrevette a holttestet? Igen, eltaláltad. Kerki Klaudia. Na menjünk, látogassuk meg...

*A vezetéknév kitalált név, a történet a fantázia szüleménye. Bármilyen hasonlóság vagy egyezés a valósággal, a véletlen műve.

Ezen a szép napsütéses napon, mikor is inkább a telefont nyomom, belépek a közösségi oldalra, s ott a csengő, és az értesítés, hogy aszongya:" Mária Lujzának ma van a születésnapja, köszöntsed fel azon nyomba!(n)!

2025.02.17 , hétfő

Haf:( hang a fejemben): Nem.

2025.02.18 kedd

Rencer:(Rendszerértesítés)

Mária Lujzának tegnap volt a születésnapja, még felköszöntheted.

Haf: ma sem.

2025.02.19 szerda

Rencer: Mária Lujzának hétfőn volt a születésnapja, köszöntheted!

Haf: Szakadj le rólam, különben is, mi a  wtf van? Beállítottam  hogy nem kérek értesítést, és az én születésnapom sem publikus!

2025.02.20, csütörtök

Rencer: Hétfőn volt Mária Lujza születésnapja, még felköszöntheted!

Haf: hülye

Hírfolyam:

 -Idézetek, névnapi, születésnapi üdvözlőkártyák

-Szép képeslapok, virágok

-Szív küldi szívnek

-Tőlem-neked, szívből

-Szeretettel, áldással

-Angyalok üzenete

-Akiket ma ünneplünk

-Virágok, dalok csak neked!

-Baráti köszöntők

-Gondolok rád

Haf: Ja, mert kiírta a rencer...

2025.02.21, péntek

Rencer: Öt napja volt Mária Lujza születésnapja. Köszöntheted!

Haf: Hogyazaretkestollú fogyatékos szenzoraidat, azt! Mária Lujza (se) tudja, hogy én mikor születtem! S azt is csak innen, hogy létezem! Már ha észrevette egyáltalán... A boltban is simán elment mellettem! Tedd már takarékra magad, vagy köszöngesd te! Te gülüszemű mikrobi.

2025.02.22, szombat

Rencer: Mária Lujzának hat napja volt a születésnapja. Még nem késő felköszönteni!

Haf: Mária Lujza jobban teszi, ha mostanában nem jár felém. Mert ha meglátom az ablakból, lerohanok, elkapom, elvonszolom egy cukrászdába, és szeletenként nyomom le a torkán az ajándék torta mind a három emeletét. Na akkor írd ki, hogy köszöntsem,te pióca bithalmaz.

2025.02.23, vasárnap

Rencer: Mária Lujzának hétfőn volt a születésnapja. Ma még felköszöntheted!

Haf: hihi, rés a pajzson? Annyit sem tudsz, hogy magyarorszagon a jeles nap után még 8 napig érvényes a köszöntés? Mész a rozsdatelepre, végre.

2025.02.24, hétfő

Rencer: Mivel legújabb értesüléseim szerint magyarországon 8 napig érvényes a köszöntés a jeles nap után is, ezért felhívom szíves figyelmedet, hogy Mária Lujzát még ma is felköszöntheted, minden sértődés nélkül.

Haf: Én ökör! Ezt nem hiszem el! Hogy tanítson téged a rozsda foga, mind a 88.

Törlöm a profilom.

Rencer: Törlési kérelmét iktattuk, válaszunkig szíves türelmét kérjük!

2056 február

Rencer: Törlési kérelmét elfogadtuk, felhívjuk szíves figyelmét, hogy az új szabályzatunk szerint bármikor újra regisztrálhat, 3 kattintással. Igényt tart rá? Most segítek!

Haf: anyád

2056 március, messenger

Rencer: Üdvözlöm! Felhívom szíves figyelmét, hogy Mária Lujzának múlt hónapban volt a születésnapja. Ezenkívül Ferenc Józsefnek, Lajos Károlynak, Zsófia Anasztáziának és további 98 ismerősének  e hónapban van a névnapja és születésnapja. Valamint 34 ismetősének a házassági évfordulója, a kiskutyájának a névnapja, és a megismerkedésük évfordulója. Ezenkívül 19 főnek ma lesz az új partnerével az első randija, 45 fő ma fog először buszozni, és 23 főnek ma lesz a válópere. Továbba 43 fő ma vesz új mosógépet, és 15 fő ma vallja be, hogy elhízott. Szeretné, hogy küldjek nekik üdvözlő lapot az ön nevében?

Ha kihagyná e remek lehetőséget, semmi baj, naponta emlékeztetni fogom.

Most miért ordibálja azt, hogy Casco-t akarok?!

Luca ( Luká)  halála annyira megviselte Angit, hogy beindult a szülés. S mintha nem lett volna elég, hogy koraszülés esete állt fenn, még az utolsó pillanatban rosszul helyezkedett a pici, és farfekvéses lett. Nem tudta hogyan került kórházba. Csak annyi maradt meg benne homályosan, hogy mintha Zsolt hangját hallotta volna. Császármetszéssel segítették világra a csecsemőt, aki egy gyönyörűséges kislány volt. Lulu lett a neve, így legalább részben viselte apukája nevét. Annyira pici és törékeny volt, hogy több mint egy hétig nem engedték haza, s mikor végül elbocsájtották, kontrollokra kellett járniuk, így a temetésre sem tudtak hazamenni Olaszországba. Keservesen teltek a napok, rengeteg buktatóval, de Angi nem fogadott el segítséget a motorosoktól. Tudta, érezte, és látta is az ablakból, hogy körülötte vannak, ugrásra készen. Lulu ha lassan is, de egyre jobban erőre kapott, s mikor 5 hónapos lett, Angi elhatározásra jutott. Milánóba költöznek, ott legalább számíthat Luca szüleire is. Felkerekedett hát, és egyik karján a csecsemővel, másikban a bőrönddel taxiba szállt. A többi cuccukat postával előre küldte. Már a pályaudvaron várakozott, mikor megjelent Zsolt. 

-Feltétlenül el kell mennetek? Jól átgondoltad? Tudom, hogy nekem van a legkevesebb jogom ahhoz, hogy beleszóljak, de... Pontosan! Neked van hozzánk a legkevesebb közöd!-vágott a szavába Angi, majd vonatra szállt. Elhelyezkedett, az alvó picit a babahordozóban maga mellé tette, majd megpróbált pihenni. Merengéséből a sípszó riasztotta fel. A szerelvény kis rándulással, lassan elindult. Angi egy utolsó pillantást vetett a peronra, ahol meglepetésére Zsolt még mindig ott állt. Kezét tétován intésre lendítette, de a mozdulat félúton abbamaradt. Szeme gyanúsan csillogott, akárcsak Angéláé. Bárcsak ne érezne fájdalmat! De érez. És ez megrémiszti. Neki nem szabadna Zsoltra gondolnia, mégsem tudja kiűzni a gondolatai közül. 

A vonat egyre nagyobb sebességgel haladt a pályán, a táj lassan elmosódott. A következő megállónál rezignáltan nézett ki az ablakon, mikor is megpillantotta a férfit. Ez nem lehet igaz! Képzelődöm! -gondolta magában. Nem képzelődött. Zsolt állt a peronon. Nem vette le a bukósisakot, de Angi felismerte. A következő megállóban ugyanez történt. Angi feszült lett. Örült is a férfinak, meg nem is. Mindegy is, több megálló nem lesz a határig!-nyugtatgatta magát. A vonat azonban többnyire közút mellett haladt el, így észre kellett vennie, hogy Zsolt motoron  követi a szerelvényt. Ismerős alakja fel-feltűnt, hosszú kilométereken át. Bár tudta a férfiról, hogy rutinos és óvatos sofőr, Angi mégis aggódott érte. Aztán a határon túl már nem látta többet. Nem tudhatta, hogy egészen Milánóig követték. Zsolt láthatatlan maradt számára. 

A következő hetek lassan teltek el. Nehéz volt a beilleszkedés. Luca szülei azt szerették volna, ha menyük hozzájuk költözik a picivel, de Angi másképp döntött. Abba a pici lakásba költözött be, ahol Luca élt még az esküvőjük előtt. Ennek a rezsijét tudta kifizetni. Nem nagy, de kettejüknek elég pár évig. Kedvelte ugyan elhunyt férje szüleit, de úgy érezte, túlságosan kontrollálnák az életüket. Alapos tervezés után végül sikerült beosztani a havi jövedelmét. Rengeteget gondolt Zsoltra, és ez bosszúsággal töltötte el. Egyik délután hosszasan csengettek. Morcosan ment ajtót nyitni, épp az előbb tette le Lulut aludni. Kikukucskált, de nem látott senkit. Visszaérve a kiságyhoz, ismét csengettek. Mérgesen nyitott ajtót. Senki. Már készült becsukni, mikor a küszöbön megpillantott egy hatalmas kosarat. Tele volt pakolva mindenféle finomsággal. Gyulai kolbásszal, szegedi paprikával, makói hagymával, fokhagymával, somlekvárral és csipkebogyószörppel meg egyebekkel. Angi annyira meglepődött, hogy észre sem vette, mennyi ideje álldogál az ajtóban. Szemernyi kétsége nem volt arról, hogy a motorosoktól származik az ajándékkosár. És ez így ment hónapokon át, szinte minden hétvégén. Angi sosem látta, hogy ki hozza a kosarat, de volt sejtése. Lassan elkezdett vágyódni Zsolt után. Lulu már egy éves volt, mikor egyik hétvégén sikerült elcsípnie a férfit.  A csengő megszólalt, és Angi mint egy villám, az ajtónál termett, és feltépte azt. Ahogyan sejtette, Zsolt állt ott. Gyere be, ne légy már ilyen gyerekes!-szólt bosszúsan a férfira. És az eddig oly magabiztos, fennhéjázó, nagyképű sármőr, a férfi, aki még pár hónapja is egy hólyag volt, most zavartan álldogált, és egy hang nem jött ki a torkán. A kínos helyzetet Lulu oldotta fel, aki odatotyogott az ismeretlenhez, és annak nadrágszárába kapaszkodva vigyorgott fel a két felnőttre. Zsolt elkerekedett szemmel nézte a picit, majd áhítattal megszólalt: de szép gyermek! Lulu pedig boldog mosollyal nyújtotta a kezét, jelezve: vegyél fel! Szabad?-kérdezte Zsolt, Angi pedig bólintott. Hopp!-kiáltotta a férfi, s Lulu boldogan sikkantott, majd ugyanazzal a lendülettel jól beleharapott a vendég orrába. Jaj! Ne haragudj, elfelejtettem, hogy ez az új szokása!-pironkodott az anya. Mindenkit megharap, aki tetszik neki! Szó szót követett, a hangulat oldódott, az órák hamar elrepültek. Fél éven át minden második hétvégén pár órát együtt töltöttek, s egészen jól kijöttek egymással. Lulu rajongott a vendégért, s le sem lehetett tenni, ha a férfi náluk volt. Az egyik hétvégén aztán Zsolt feszülten érkezett meg. Mi a baj?-kérdezte Angi. Most három hónapig nem fogok tudni jönni. Amerikába kell mennem felkészülni egy nemzetközi versenyre. Telefonon tudok majd videóhívást kezdeményezni. Az is több a semminél.-felelte Angi, miközben buzgón nyelte a könnyeit. Egyikük sem merte vállalni a következő lépést. Lassan, nagyon lassan teltek a hetek. A kis Lulu is egyre nyűgösebb volt, hiányzott neki a férfi, akárcsak Anginak , aki még mindig nem akarta magának bevallani, hogy mit érez valójában. Mikor Zsolt ismét felbukkant, szándékában állt, hogy megkérje, ritkábban jöjjön. Azonban minden gondolat kiröppent a fejéből, mikor meglátta az ismerős arcot az ajtóban. Arcán széles mosollyal, száját üdvözlésre nyitotta, de a következő pillanatban egy forró szájat érzett ajkain. A férfi olyan erőteljesen, olyan vad hévvel csókolta, amilyet Angi addig még sosem érzett. Hosszú perceken át szorították egymást, kizárva a külvilágot. Megszűnt minden és mindenki, csak ők ketten léteztek. Költözzetek haza velem kérlek!-szólalt meg végül a férfi. Angi pedig nem tétovázott. Szerette Milánót ,  ezt a miliőt, de ösztönei azt súgták most minden jóra fordul. Luca szülei megértőek voltak, megegyeztek, hogy a szünidőket itt fogják tölteni, így a következő hétvégén hazautaztak. Zsolt első meglepetése egy majdnem teljesen befejezett családi ház volt, amit közel két éven át építgetett. Ide költöztek be Angiék, s Lulu örömmel fedezte fel az udvart, különös figyelmet szentelve az állatoknak. Ez volt a második meglepetés.A pipik, a két cica, a kakas, és az édes kis vizsla, akit Zsolt hozott neki. Egész nap az udvaron akart lenni, és dagonyázni a sárban az állatkákkal. A harmadik meglepetést egy májusi napra időzítette a férfi. Egy motoros találkozót a városszéli határba, a tó melletti rétre. Egy sátras piknikre hívta meg a cimborákat, akik jöttek is örömmel. Úgy körülbelül százötvenen. Zúgott a határ a szebbnél szebb gépállatok hangjától, a vendégek kacagásától. Angi hosszú idő óta most először ült motoron. Izgatottan pislogott körbe-körbe. Hófehér tavaszi ruháján apró bézsszínű virágok pompáztak, a szoknyarész pedig mint egy fátyol, úgy lobogott mögötte. Lassan gördültek be a rétre, ahol jobbról és balról is, rendezett félkörökben rengeteg sátor foglalt helyet. Középen egy végtelen hosszú asztalon étel és ital sorakozott, mi szem szájnak ingere, a hangszóróból pedig egy szívfájdítóan szép zene szólt: Tracy Lawrence: Just you and me. Angi most, csak most fogott gyanút. Csak nem? Jóformán még végig sem gondolta, mikor jobbra pillantva meglátta Zsolt arcát, majd közvetlenül mögötte Lulut, ahogyan boldogan mosolyogva szalad feléjük, kezében szorongatva valamit. Ekkor bukkant fel Zsömi, a vizsla, s Lulu figyelme immár ráirányult. Egy elegáns mozdulattal kirázta kis markából a gyűrűket, és a száguldó vizsla után vetette magát. Zsömije, Zsömije,( Zsömike) gyeje vissza! Zsolt megkövülve nézte a jelenetet, Angi pedig nevetőgörcsöt kapott. Szintúgy a 150 vendég, akik négykézlábra ereszkedve kutatták a gyűrűket. Időbe telt, de meg lett mind a kettő. Ezután már gyerekjáték volt a lánykérés és az eskütétel is. A két egybehangzó igen után minden motoros tett egy kört a pár körül, majd a fényképeszkedésre került sor. A képek jól sikerültek, különösen az, ahol a friss házasok, Angi és Zsolt boldogan emelik maguk mellé Lulut, aki féktelen örömében Zsolt orrába harap.

A reptér váróterme éles fényben fürdött. Hatalmas ablakain csak úgy ömlött be a napfény. Még csak március volt,de  szinte nyárias volt kint az időjárás. Angi toporogva várta, hogy Zsolt gépe végre leszálljon. Ősz óta alkottak egy párt, bár alig találkoztak. Zsolt folyton utazott, versenyekre járt. A motocross volt az élete. Angi maximálisan támogatta, hiszen saját maga is motorozott, mióta az eszét tudta. Igaz, ő csak amatőr módon, nem versenyszerűen. Ha ideje engedte, minden hétvégén egy versenypályán volt, ott rótta a köröket. A gép végre leszállt, és Zsolt feje kis várakozás után felbukkant az ajtóban. Mindkét oldalán egy -egy lesült cicababával. Teli szájjal vigyorogva nézett Angira, aki csalódottságában némán állt ott, teste mellett lógott két karja, melyet az előbb ölelésre lendített. Na, mi van, mi a gond? A lányok elkísértek, este bulizni fogunk, az egész csapat. Jöhetsz, ha akarsz!-vetette oda flegmán, majd elvonult a két szoláriumreklámmal. Természetesen esze ágában sem volt este elmenni a buliba. Helyette kiment a gyakorlópályára, s megszállottan rótta a köröket egymás után. A sokadik kör után a többieknek feltűnt, hogy valami nem stimmel, s épp le akarták inteni, mikor is magától kiállt. 

Teltek a hetek, s nem keresték egymást Zsolttal. A közösségi médiából azonban Angi tudta, hogy a férfi szinte minden héten más nővel mutatkozik, mulatozik. Eleinte nagyon fájt ez neki, de aztán összefutott egy volt évfolyamtársával, Lucával, aki Olaszországban élt. Jelenleg kiküldetésen volt, s örömére szolgált, hogy találkozhat Angival. Egyre több időt töltöttek együtt, amit Zsolt bosszúsan vett tudomásul. Mikor hónapokkal ezelőtt a két napbarnított szőkével hazaállított, szándékosan akarta megbántani Angit. Megmutatni neki, hogy őt nem lehet korlátok közé szorítani, márpedig egyre inkább lekötve érezte magát. A nőt vádolta azért, mert csapdába esett. Arra csak az elmúlt hónapokban döbbent rá, hogy amit csapdának hitt, az a szerelem. Beleszeretett Angiba, és ez félelemmel töltötte el. Ezért megállás nélkül falta a nőket, hogy felejtsen, hogy szabaduljon. Jó úton járt, legalábbis azt hitte. Legutolsó szerzeménye,  Karola, egy égővörös hajú lány azonban átlátott rajta. Itt az ideje, hogy dönts!-szólította fel Zsoltot. Vagy ő, vagy én! A döntést azonban nem Zsolt hozta meg, hanem az élet. Angi és Luca ugyanis nagy hirtelenséggel összeházasodtak, s hosszú nászútra mentek Olaszországba. Zsolt keserűen vette tudomásul, hogy számára már nincs visszaút. Mikor Angi két hónap után hazajött, hogy elrendezze az itthoni dolgait, s kiköltözzön férjéhez és annak  családjához, fény derült a gyors esküvő okára is. Angi várandós volt, úgy nagyjából az 5.hónapban járt. Egy üzletközpont előtt futottak össze véletlenül, s a domborodó pocak mindent megmagyarázott. Zsolt olyan zavarban volt, hogy köszönni is elfelejtett, Angi szintúgy, így némán mentek el egymás mellett. A távolodó nő után nézve aztán Zsolt észrevette, hogy a nő motorral érkezett. Ez nem lehet igaz! Ez nem normális! Az ő állapotában hogy lehet ilyen felelőtlen? Tudta, hogy Angi bolondja a gépnek, az erőnek, a sebességnek, na de azért! Estére találkozót beszélt meg motoros barátaival, akiknek élénken ecsetelte, mit látott. Volt aki szerint nem volt semmi kivetnivaló abban , hogy Angi állapotosan motorozik, de a többség felhördült. Szidták látatlanban is Lucát, hogy engedheti ezt meg a nejének? A valóságban pedig Luca, aki Milánóban dolgozott, semmit nem tudott neje döntéséről. Megpróbáltak hát beszélni Angi fejével, de a nő mindenkit elhessegetett. Így hát tisztes távolból figyelték, követték, hogy ha bármi váratlan történne, ők ott teremhessenek. A csapat tagjai ugyan alig ismerték a nőt, de azt tudták, mennyit jelent a társuknak Angi. Időközben Karola is felmérte az új helyzetet, és egy csúnya veszekedés után faképnél hagyta Zsoltot. Teltek a hetek, már csak egy hónap maradt a baba születéséig, mire  Angi mindent felszámolt, és útra készen állt. Már csak a motrot kellett bevinnie a kereskedésbe, akiknek eladta, s ő szinte könnyek között ült rá erre az utolsó útra. Ekkor érkezett a hívás az anyósától. Luca munkahelyi balesetet szenvedett...

*Luca=Luká

Folytatása következik