Perzsi. blogja

Novella
Perzsi.•  2021. október 28. 18:11

Kötelességből

Nina gyomra görcsbe rándult. A tévé napok óta az emlékezés, az elmúlás témájával foglalkozott. Bárhova kapcsolt, nem tudta kikerülni. Peti fia, hangosan berregve szaladt át a szobán. Nehezen állta meg, hogy rá ne kiabáljon.Holnap magával kell vinnie, nincs akire  bízza. Nem ilyen pici gyermeknek való hely a temető.Még élénken emlékezett arra, őt mennyire megviselte az első alkalom, amikor is kikísérte az anyját a sírokhoz...

Egy hatalmas őszirózsacsokor állt az asztalon. Nina a széken ült, illedelmesen várt. Nem mert mozdulni. Sosem bántották fizikailag, a kis lelkét azonban módszeresen törték össze a családtagjai. Szerelemgyereknek hívták. Többnyire a háta mögött, de az utóbbi időben már az sem érdekelte őket, ha meghallja. Mikor először kérdezett rá, mit jelent az a szó, nem válaszoltak. Aztán ahogyan nődögélt, megértette a szó jelentését. Azt azonban már nem, hogy ő mit vétett. Miért bánnak úgy vele, mint egy bűnbakkal? Megkapott mindent. Majdnem mindent. Kivéve a szeretetet. Sosem mondták neki, hogy szeretlek. Nem ölelték át, ha ő ölelt, eltolták maguktól. Ha puszit adott, letörölték az arcukat. Ha bújt volna, eltolták. Minek kell nyalakodni?-kérdezték ilyenkor.Az életvidám, izgága kislány emiatt egyre inkább magába roskadó, szomorú gyermekké vált. Sötétedett, mikor elindultak. A temető teljes díszében pompázott. Mécsesek tömkelege világított mindenhol. A szél a nyitott mécsesek lángjába bele-belekapott, imbolygó árnyak vetültek a sírokra. A virágok látványa, az illatok, így együtt békés hangulatot árasztottak. A nagyszülők sírboltjánál, miután elhelyezték a virágokat, Matild , az anya, imádkozni kezdett. Az imádság hosszúra nyúlt, Nina már fázott. Mocorogni kezdett. Anyja ráförmedt: Nem bírod ki, ugye? Fázol? Pedig itt nincs is hideg. Ott lent, intett a sír felé, na ott hideg van! Előbb utóbb mindenki odakerül. Te is.-szólt keményen az anyja.Nina ledermedt. Félni kezdett. Innentől kezdve mozdulni sem mert. Napokig izgatta gyermeki fantáziáját ez a mondat. Aludni nem tudott, legyengült, lebetegedett. Közel két hétig gyötörte magas láz. A láztól és  félelmében, hogy most aztán tényleg  ő is a sírba kerül, félrebeszélt. Mikor felépült, már nem volt a régi Nina.Ezután minden évben kitalált valamit, hogy ne kelljen kimennie a temetőbe. A nagyszülei, szülei temetése kész tortúra volt számára.


S most itt áll, tépelődve. Rajta kívül nincs más, aki gondozná a sírokat. Élénken emlékszik rá, mennyire adtak az ősei a külsőségekre. Mennyire figyeltek arra, mindig legyen friss virág a sírokon. Mekkora szégyen volt, és pletykaalap is, ha valakinek a sírjáról hiányzott virág. Főleg halottak napján. Nina megborzongott. Minden porcikája tiltakozott. Sosem értette, hogy miért nem az élőkkel foglalkoznak, amikor az még közöttük van. Miért holta után  kap csak figyelmet egy-egy ember. Figyelmet? Másnap lassan öltöztette fel Petikét. Amennyire tőle telt, beszélt a picinek arról, mit fog látni, és miért mennek oda. Beszélt a mennyországról, angyalokról is, csak hogy elfogadhatóbb legyen a gyermeki léleknek minden benyomás. A pici nyűgös volt.  Mindenáron magával akarta vinni a csíkos plédet, ami még Nináé volt gyermekkorában. Ráhagyta, most nem volt ereje a szócsatához. A temető kapujában jött rá, hogy idegességében nem hozott semmit. Se virágot, se mécseseket. A feszültségtől sírva fakadt. Ekkor vette észre, van egy kis bódé a sarkon, ami előtt koszorúk sorakoznak. Nagyot sóhajtva lépett oda. Miután sikerült mindent megvennie, a sírbolt felé lépkedett, erősen szorítva Petike kezét. A pici a plédet félig a földön húzva csetlett -botlott utána. Miután meggyújtotta a mécseseket, s a virágokat elhelyezte,, gondolataiba merült. Arra eszmélt, hogy fia rángatja a kezét. Tessék picim, mit szeretnél?-kérdezte halkan. A kisfiú anyja felé nyújtotta a csíkos plédet, és a sírra mutatott. Hideg van anyu, nem takarod be őket?

Perzsi.•  2021. október 21. 10:55

A bolond öregasszony

Az öreg bérház belső udvarának egy eldugott zugában üldögélt Nicsakni  néni. Kezében egy kopott tábla volt, amiről már majdnem teljes egészében lemálott a felirat:Magánbizományi. Ezt a táblát pucolgatta, fényesítgette már órák óta. Mióta szeretett férje 25 éve elhunyt, a néninek nem volt ki a négy kereke. Férje nagy tiszteletnek örvendett életében. Becsüs volt, s a nagy  Bizományi Vállalatnál dolgozott. A környékbeliek mindig megsüvegelték, szivarral és egyébb apróságokkal kedveskedtek neki. Sok múlott ezen, mikor még megmaradt értékeiket vitték hozzá a zaciba. Mindenki pár forinttal többet remélt, s gazsulált ki. Az öregnek  saját gyermeke nem lévén, jó szíve volt irántuk.Jelentős vagyonát nem irigyelte másoktól. Mikor meghalt, mégis meglepően kevesen mentek el a temetésre. Már nem tartoztak neki.

 Nicsakni néni, becsületes nevén Irma, a temetést követően hetekig nem jött ki a lakásból. Nem hiányzott senkinek, szinte teljesen elfelejtették. Ezért lepődtek meg nagyon, mikor egyik délután hangos kalapálással egy táblát szögezett az ajtaja mellé. Magánbizományi. Az idősebbek rögtön látták, megbuggyant az öreglány. A gyerekeknek azonban tetszett a különös viselkedés, s rendre ugratták szegény fejét. Hogy van ma Irma néni? Ma is megy a piacra pénz vetni? Ugyanis a néne egy alkalommal egy marék pénzt szórt szét a piacon. Látszólag minden különösebb ok nélkül. A kis ŕáncos arcú anyó nem válaszolt sosem.Csak minden reggel kiakasztotta a táblát, s alá ült egy kissámlira. Egy nap az egyik suhanc rákérdezett. Mi az a magánbizományi? Hát mi lenne? Bizományi. Az enyém. Ezért magán. -felelte érces hangon. A suhanc kinevette, majd elfutott, elújságolni a többieknek az újabb bolondériát. Ám egyik nap egy kisfiú bátran odalépett a nénihez. Vannak üveggolyóim. Megveszed?Oszt mire kell neked az a pénz?-kérdezte Irma néni. Anyukámnak veszek ajándékot. Születésnapja lesz. Megveszem!-dünnyögte a néni. A fiú letette a maréknyi golyót a sámli melletti kosárba. Irma néni rápillantott, majd felkiáltott:Nicsak, ni! De szépek! Híre ment az esetnek.Jöttek sorban a lakók, főleg a fiatalok. Egyre több minden került a kosárba:szájharmonika, könyv, óra, üvegből.készült virág, hímzett kendő, csupa "értékes" tárgy. Irma néni minden vételnél rácsodálkozott az új szerzeményre:Nicsak, ni! Így ragadt rá az új név:Nicsakni néni.Így ment ez hosszú éveken át. Az egykori gyerekek felnőttek,sokan elköltöztek, jöttek újak.A különös nénit , különös szokásával azonban mindenki ismerte már. Az új lakók is.  A magánbizományi gyarapodott, Irma néni pénze pedig egyszer csak  elfogyott.A lakásban lévő, férjétől örökölt vagyontárgyakat szép lassan eladogatta. Egy-egy darabot megkönnyezett. Utolsóként azt a festményt adta el, ami egy pillangót tartó kislányt ábrázolt egy réten.Ennek eladása különösen fájt. Kiült még pár hétig az ajtaja elé, de mikor már harmadik alkalommal nem tudott fizetni a szerzeményért, feladta. Többet nem akasztotta ki a táblat. 


Eltelt vagy két hét is, mire feltűnt a lakóknak a hiánya. Bekopogtattak hozzá, de nem nyitott ajtót. Masnap rátörték. Ott feküdt az éhségtől legyengülve a díványon, s nem szólt egy szót sem, csak nézett könnyes szemmel a behatolókra. Körülötte mindenhol dobozok. Tele értékes "kacatokkal".Minden erejét összeszedve feltápászkodott, s igyekezett letakarni a kincseit. Az évek alatt felvásárolt szerzemények mindegyike a lakásban volt. Nem vált meg semmitől. A kiérkező orvos kórházba utalta. Mikor hosszú hetek után hazatért, nagy volt a csend a körfolyósos házban. Nem várta senki. De reggel megszólalt a csengő. Az üveggolyót áruló "kisfiú" állt az ajtóban.Csókolom  Nicsakni néni! Meg tetszik ismerni? Hogyne ismernélek meg fiacskám! Hiszen pont olyan színe van a szemednek,  mint a legszebb üveggolyónak amit hoztál! Mit szeretnél tőlem? Ne tessék haragudni, de visszavásárolnám a golyókat. Nem eladóak!-kiáltotta a néni. Kérem szépen! Tetszik tudni, van egy 9 éves fiam. Meséltem neki arról, milyen volt itt az élet, mikor itt laktam. S ő kérte, vigyem el neki a golyókat. Nicsakni néni nem szólt semmit. Bement a szobába, s a golyókkal tért vissza. Viheted, de nem eladó egyik sem. És ez így ment egész nap, meg még másnap és harmadnap is. Jöttek a régi fiatalok. Mindegyikük  meg tudta magyarázni, miért kéri vissza a saját apróságát. Nicsakni néni egyre szomorúbban, de mindet visszaadta. Egyik reggel a postás csengetett. Betétkönyvet hozott, amin egy nagyobb összeg állt. Ezt a bankban tetszik tudni majd beváltani. -mondta mosolyogva. Itt valami tévedés van!-suttogta maga elé a néni. Én kitől kapnék pénzt? És miért? Azt hogy kitől, azt nem tudom.-mondta a postás. De azt, hogy miért, lassan az egész város tudja. Beérett a pénzmag, amit  a piacon, és itt is el tetszett ültetni!-lengette meg búcsúzóul a sapkáját a postás. Egyik csoda követte a másikat. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag az eladogatott tárgyait is visszakapta. Nem mindet, de a legkedvesebb, a festmény érkezett meg először. Másnap korán reggel a lakók kalapálás hangjára ébredtek. Mikor lenéztek az udvarba, látták, hogy az ismerős tábla ott lengedezik a földszinti ajtó melett. Elötte ül  Nicsakni néni, kezében ronggyal, s mosolyogva tisztitgatja a táblát...


2021.Október.14

Perzsi.•  2021. október 14. 17:33

A legfinomabb kenyér

Ágnes mama fáradt volt. Ez már csak így van, ha az ember 90 éves. Félig szunyókálva emlékezett vissza egy majd 30 éve történt  hétvégére...

A konyhában barátságos meleg volt. Egy pici búboskemence duruzsolt a konyha sarkában, meleget csempészve a szívekbe is. Ágnes mama nagy munka elején volt. Kenyérsütéshez készülődött.Minden hétvégén sütött 2 darab  két kilós kenyeret a családnak.Lacika, az unokája ma rá volt bízva.Mindössze 3 éves volt. Egy csintalan, és izgága kisovódás.. Ma sem  bírt magával a gyerek, láb alatt sertepertélt. Lacika! Ne lábatlankodj, zavarod a nagyit! -szólt rá az édesanyja. Hagyd csak lányom, nekem nincs útban. Ha van kedve, még segíthet is. De anyuka! Hiszen fiú! Na és? -kérdezte Ági mama. A pékek is többnyire férfiak.-válaszolt mosolyogva. Kötényt kötött maga elé, és kis segédje elé. A kisfiút eleinte nem érdekelte a "móka", de amikor a nagyi mesélni kezdett a búzatündérről, a lisztlovagról, és a malomkirályfiról, már csillogott a szeme. Én is, én is! Gyúrhatom, nagyi? Ági mama egy gyors mosoly után az asztalhoz húzta a kisszéket. Gyere, pattanj fel rá! Gyúrta, dagasztotta Lacika a tésztát, kis arca teljesen kipirult. No, most kicsit pihenni kell a tésztának, addig te is pihenj kicsit.-kérte Ági mama a kis segédet. Nem, én nézni akarom, hogy nő meg a tészta!-kiáltotta a pici. Akkor megfázik a tészta, s nem lesz kenyér. Be kell takarni, nehogy megfázzon. Betakarom a tésztát is, és téged is. Jó? Ígérem felkeltelek,mikor a kemencébe megy a kenyér. Az alku sikerült. Mire a tészta megkelt, Lacika is kipihente magát. Izgatottan nézte nagyit, hogyan formázza a kenyeret, majd hogyan nyeli azt el a kemence szája. Mint egy kis jó házőrző kutyus, úgy ült a kemence előtt, várva mikor sül ki a kenyér. Szinte percenként kérdegette:készen van már? Mikor veszed ki a kenyeret nagyi? Ne türelmetlenkedj ! Ha nem kap elég ideig meleget a tészta, akkor hiába dolgoztunk, s a tündér, a lovag és a királyfi is szomorú lesz. Nem volt mit tenni, várni kellett. Végre! Nagyi  a kenyérszedő  lapáttal ügyesen egy tiszta konyharuhára tette ki a kenyeret. Az asztal közepén illatozott, a csodásan fényes héjú királyi eledel. Ági mamának az összes türelmére szüksége volt, hogy a forró kenyértől távol tartsa a kicsi segédet. Mikor végre már nem volt forró a kenyér, odaadta a kenyér csücskét kisfiúnak. Miért a csücskét kapom? -kérdezte legörbült szájjal Lacika. Azért, mert az a legfinomabb, legédesebb. Édes, mert ott gyűlt össze a szeretet, amivel készítettük. És mert szeretlek, azért adom neked az egyik csücskét. Megkóstoljuk? Így, üresen? -kérdezte a csöppség. Frissen így jó, hidd el nekem.Gyorsan elfogyott a csücsök. A második szeletet már kivitte a teraszra  a kis segéd. Büszkén, örömmel osztotta meg a kutyával, cicával, és a madarakkal, majd visszarohanva a konyhába kíváncsian kérdezte meg Ági mamát: a  másik csücsök  kié lesz? Kié legyen?-kérdezte a nagyi. Kis gondolkodás után így felelt a kisfiú: legyen a tied nagyi.


A fényképalbum lassan csúszott ki a kezéből. A koppanásra, mikor az földet ért, nem ébredt fel. Az ajtónyitásra sem. Lacika érkezett meg a családjával. Pszt gyerekek, alszik a dédi!-intette csendre lányait. Óvatosan takarta be a törékeny asszonyt. Gyertek, elmesélek nektek egy mesét.-szólt szinte suttogva. Élt egyszer egy búzatündér, egy lisztlovag és egy malomkirályfi...


(Október 16 a kenyér világnapja.)

Perzsi.•  2021. október 12. 17:14

Esküvői burleszk

 Lia alig kapott levegőt a tömött buszon. Távolsági járat  volt, ráadásul kacskaringós úton. Az egyik kanyarban megbillent. Ijedten kapott vőlegénye keze után. Erősen szorította, kissé megnyugodva. Liget felé tartottak, átadni apósának a  meghívót az esküvőre.Az első megállóban izgatottan rángatta a kezet, félt nem lesz elég idő leszállni. A sofőr  bemondta, igyekezzenek , mindjárt csukja az ajtókat. Nagy nehezen átverekedte magát a tömegen. Megdöbbenésére a megállóban már ott várta a vőlegénye Max, aki erősen vigyorgott. Lia ekkor eszmélt rá, hogy egy vadidegen kezét szorongatja. Egy szóval sem tiltakozott a férfi, akkor sem, mikor lerángatta a buszról.  -Az öreg rezignáltan fogadta a meghívást. Nem megyek el-mondta kimért hangon. Nem ismerek senkit a násznépből, s úgysem adok  ki pénzt az ajándékra. Max kérlelni kezdte, de hiába. Másfél órai könyörgés után feladták. Jól kezdődik-gondolta Lia. Ez a nap mindenki számára fontos. Mindent elterveztünk, megszerveztünk, minden csodás lesz! Ha sejtette volna, mi fog történni, nem lett volna ilyen optimista...

Három nappal az esküvő előtt bezsongott. Biztos férjhez kell mennem?-tette fel magának a kérdést. Abban a pillanatban tudta, gond van. Ilyen kérdés csak akkor tör elő az emberből, ha nem szeret eléggé. Ő legalábbis így gondolta. Kolleganője látta rajta, hogy tipródik. Mikor megtudta miről van szó, mosolygott. Ez a  bajod? De hiszen ezt a kérdést szinte mindenki felteszi magának! Ne aggódj, nem lesz semmi gond!  Ekkor, nehogy simán menjen minden,keresztapja,  a tanú bejelentette, hogy keressenek mást helyette. Neki nem engedi a Párt, hogy templomi esküvőn tanúskodjon. Kirúgják, ha megteszi. Sebtiben intézkedtek, s a nagybácsi  lett a következő jelölt. Ahogy közeledett az idő, egyre nyugtalanabb lett. Csütörtök este már csak két falat vacsorát evett. Szombat reggel már szédült az éhségtől, de nem tudott enni. A rokonok sorban érkeztek, mindenki gratulált. Előre. Biztos ami biztos. Hangzatos jókívánságokkal halmozták el. Végre! Csakhogy bekötik a fejed! A végén nehogy rajtunk maradj! Viccnek szánták, de...A másik rokon felkiáltott: Amúgy miért mész férjhez? Jön a baba? Bátyus! Hat hónapja foglaltuk le a helyet! Akkor már tolatnék, nem?-bosszankodott Lia. Ekkor érkezett meg a keresztapja, aki közölte csakis ő vezetheti a menyasszonyt az oltárhoz. De 3 napja visszamondtad!-suttogta feszülten a menyasszony. Most ez van! Én kísérlek!-szólt a keresztapa.Végre eljött a délután. A parkolóban ott várta a feldíszített hófehér autó. Amin elől, a motorháztetőn ott ült egy rézvörös  hajú baba, hófehér fátyolruhában. Lia a biztonság kedvéért jól odakötözte az ablaktörlőhöz.Ebben a kocsiban utaztak a szülei, az öccse, és saját maga. Lassan indultak el. A főútra érve gyorsabb tempót vettek fel. Dudáltak, ahogyan ilyenkor  szokás. A környékbeli lakók integettek. S akkor az a fránya baba felborult. Ami önmagában nem lett volna gond. A bibi az volt, hogy nem volt a babán bugyi. Az valahogy lemaradt a kapkodásban. Így történt, hogy a pucér fenekű, hanyat vágódott, égnek álló lábú babával "száguldottak" át a fél városon. Már nem kellett dudálni. Ujjal mutogattak az autóra, s nevettek.A házasságkötő teremnél az egyik rokon felkurjantott. Ne aggódjatok, minden esküvőn én szoktam csinálni a képeket! Most is, szívesen teszem. Van fényképészünk:mondta Max. Nem baj, biztos ami biztos. A  ceremónia jól indult. Minden ment simán, mígnem elérkeztek a nagy kérdéshez. Akarod e... intézte az anyakönyvvezető a kérdést a vőlegényhez. Csend honolt, sűrű csend. Felteszem még egyszer a kérdést. Max hallgatott.Liát elöntötte a harci ideg. Már lendítette a jobb könyökét, hogy oldalba taszajtsa Maxot, mikor nagy nevetések közepette megérkezett az igenlő válasz. Utólag derült ki, vicces keresztapja ezt előre lebeszélte az autóban a vőlegénnyel. Az aláírás is majdnem sikerült, azt leszámítva, hogy a leánykori nevét írta be a könyvbe Lia. Esélyt kapott a javításra. Az anyakönyvvezető köszöntötte az ifjú párt. Pezsgővel. Amit Max hopp!, egy hajtásra leengedett a torkán. Lia kikerekedett szemmel nézte. Mint egy gyakorlott alkoholista-gondolta csodálkozva. Sebaj, előkerült még egy pohár.Ekkor már ő is szükségét érezte, hogy megigya a nem kedvelt nedűt. Megtörtént a fényképeszkedés is.Itt vagyok! -rikkantotta az ügyeletes rokon fényképész. Én is csináltam képeket! 

-A templom a házasságkötő terem mellett volt. Átsétáltak, lassan beszivárogtak a hűvösbe. Kellemetlen meglepetésben volt részük. A kedves kis pap, Gyuri atya, aki időközben a barátjuk is lett, nem volt sehol. Helyette ott volt az öreg pap, akit Lia ki nem állhatott. Az egész lénye taszította. Mosolyogva közölte, Gyuri atya vidéki kiküldetésen van, és ő adja össze az ifjú párt. Mikor mindenki elfoglalta a helyét, belekezdett a mondókájába. Lia olyan csalódott volt, hogy oda sem figyelt. Gondolatai máshol jártak. Nézegette a freskókat, a díszes üvegeket, mígnem  arra lett figyelmes, hogy zúgolódást hall. Ekkor már a férje is rángatta a ruhája újját. Mi történt?-ocsúdott fel. Kérdezett valamit az atya.-szólt Max. Mit? Mondd már, hogy igen!-suttogta a férj. Igen, válaszolta engedelmesen. Csak remélni merte, hogy a nagy kérdésre mondott igen, nem valami másra. Örült, hogy vége van, mert sietett volna a mosdóba. Tévedett. Az atya nagy buzgalommal fogott bele egy újabb litániába.Bambulás közben észrevette, hogy egy oldalsó ajtón egy ismerős fej kukucskál befelé. Gyuri atya volt az! Liát elöntötte a düh. Tudtam, hogy becsapott az öreg tiszteletes! Az idegességtől alig látott. Közben meg sem hallotta, hogy az atya szólt, miszerint az imához le kell térdelni az előttük lévő zsámolyra. Max nyomkodta lefelé, amit ő felháborodva kikért magának. Az ima végén viszont már mindenki állt, mikor ő még térdelt. Ketten rángatták  fel. Mindenki azt hitte, ez volt a bosszúja a házasságkötő terembeli incidensért cserébe.Ki sem nézték belőle, hogy egyedül, súgás nélkül  ilyen szerencsétlen. Az esketés végén a pap gratulált, miközben Lia szeme villámokat szórt. Az ilyenkor szokásos "adományt" a templom részére a kis sekrestyésben adta át a tanú az atyának. Lia elkísérte keresztapját, viszont a férje sejtette mire készül, ezért utánasietett, s kirángatta onnan. Kint belefutottak Gyuri atyába. Ne haragudjatok!-kérlelte őket a fiatal atya. Nem én döntöttem így, ő a felettesem. A lagziba sem mehetek el. Jobb a békesség. 

A vendéglátó ipari egységbe érve újabb csalódás érte őket. A nagytermet foglalták le, már 6 hónapja. Viszont a kistermet kapták. Mire odaértek, a nagyteremben már a másik párnak szolgálták fel a vacsorát. Akkor derült ki, hogy Lia apjának a tanítványa átcseréltette a termeket,  a saját esküvőjük kedvéért. Így kénytelenek voltak beérni a kisebb teremmel, ahol alig maradt hely az asztalok mellett a táncra. A vacsorát időben tálalták, 18 órakor. Addigra már szó szerint ájuldozott Lia az éhségtől. Két napja nem evett. Ezért a húslevessel nem törődve, tömte magába a húst és a zöldségeket. Csak egy sziszegésre kapta fel a fejét.Anyja nézett rá gyilkos tekintettel. Ilyent egy nő nem csinál. Nem zabál. Ráadásul nyilvánosan. A  vacsora után nehezen indult a táncba. Sorra kérték fel, s ő táncolt. Táncolt, míg rá nem szóltak egy twistnél, illene táncolni. De hiszen azt csinálom!-szólt vissza felháborodva. Állítólag nem látszott, az abroncsos ruha miatt. Amit a rokonok nagy gondosan agyontiportak, így a ruha alja leszakadt.Csinálom a képeket!-rikkantott fel időközönként az amatőr fényképész rokon. 22 óra után a menyasszonytánc is elérkezett. Addigra már kifáradt csatalónak érezte magát. A zenekar tagjai baráti körökből kerültek ki. Profik voltak, akik egyre gyorsabb tempót diktáltak. A dobos, egy régi családi barát, felkérte Liát. Már jócskán felöntött a garatra, rángatta ide-oda a menyasszonyt.Majd sorban a többi nőrokont is megpörgette. Ezután, mint aki jól végezte dolgát, laza mozdulattal bezuhant a zenekari tagok közé, félig lefejelve a saját dobfelszerelését. Nevetgélve próbált felállni, ami nem sikerült. Liát ez már nem zavarta. Kicsit megkönnyebbült, hogy nem éppen vele táncolt a dobos. Akkor most nagy eséllyel ő kalimpálna a dobossal együtt a földön, beleakadva a szakadt ruhájával egy cintányérba.Fél óra alatt ismét üzemképes állapotba hozták a társai a dobost, így a menyecsketánc nem került veszélybe. Hajnali 5 órakor kezdtek szállingózni hazafelé a vendégek. Reggeli 6 órakor már az ifjú pár is otthon volt. Egész nap pihentek, mivel másnap indultak Siófokra, nászútra. Egy vállalati beutalóval..



Az ezüstpart csodás színekben pompázott. A szoba berendezése viszont szegényes volt, s az ágy rugói kiálltak. Lia ezért a második naptól a szőnyegen aludt, az előző borzalmas éjszaka tapasztalatai után. Másnap az étkezőben éppen az ebédet fogyasztották, mikor is jött egy fényképész. Pár forintért képet?:kérdezte, majd választ sem várva már kattintotta is a gépét. Szeptember közepe volt, még jó időt fogtak ki. 25 fok volt. Páran még fürödtek, ezért ők is bemerészkedtek a vízbe.Másnap már lázasan feküdtek a szobájukban.Max egy nap alatt helyrejött, de Lia vergődött. S ahogy  egy jól megtervezett nászúthoz illik, az eső is eleredt. Napokig a szobába zárva telt a nászút. Hazaérve meglepetés fogadta őket.Jelentős büntetést kellett kifizetni a szakadt ruha miatt. De elkészültek az esküvői képek! Kiváló minőségű képek. Profi munka. Némelyikről hiányzott a menyasszony, de hát nem lehet minden tökéletes. A nászúton készült fekete-fehér kép is megérkezett. Teljes szépségében mutatta, ahogyan a menyasszony egy hatalmas húsgombócot töm magába az ebédlőben.  Max tányérján már csak egy falat árválkodott, azt tologatta kiálló kisújjal a tányéron, a fényképezés kedvéért. A rokon fényképei is ott voltak kiterítve az ágyon. Tökéletes munka volt. Dokumentálta a pucér fenekű babát, a házasságkötő teremben a lendülő könyököt a férj felé, a templomi térdeplést,a két pofára zabáló menyasszonyt, a szakadt  menysszonyi ruhát, a hangszerek között fetrengő dobost. Lia lassan rogyott az ágyra, miközben annyit kérdezett Maxtól. Hogy lehet az,hogy ezt a rokon fényképészt eddig még senki nem fojtotta meg? 

Perzsi.•  2021. október 10. 08:35

Végrehajtás alatt

A játszótér zsivaja most nem segített Ella közérzetén. Kislányával, Dórival mindennap ide járnak, délutánonként. Mióta özvegy lett, egyik napról a  másikra élnek. Férjével devizahitelt vettek fel annak idején a lakásra. A Gyed összegéből nem tudja törleszteni az adósságát. Közel 2 éve megy a huzavona. Ma azonban hivatalos levél jött . Három nap haladékot kapott, utána kilakoltatják őket. Ella rettegett. Nem tudta mit tegyen, hova menjen? Kihez fordulhat segítségért? Idegesen babrálta a nyakában lévő medált, amit rég elhunyt, szeretett édesapjától kapott még gyermekként. Egy angyalszárnyat formált, ezüstből. Minden alkalommal, mikor bajban volt, ebből a medálból merített erőt. Szinte hallotta apja nyugtató szavait: " Ha bajban vagy, nem tudod hogyan tovább, csak simogasd meg a szárnyakat, meglátod varázserejük van!" Gyerekként hitt benne. A gondolataiból Dóri hangja riasztotta fel. Anya, éhes vagyok, menjünk haza!Otthon vacsora után fáradtan ült be a kádba. Tisztálkodás közben vette észre, hogy nincs meg a medál. Sírva próbálta felidézni,hol hagyhatta el. Hát persze, a játszótéren még megvolt! Úgy döntött, másnap lemegy megkeresni.Reggel a bölcsödében nem tudta befizetni a jövő havi gondozási díjat, sem a havi étkeztetést. A kérdésre, hogy mi történt, őszintén válaszolt. Nem volt már veszítenivalója. A vezetőnő megdöbbent, s megígérte, segít amiben tud. Bárcsak előbb szólt volna!

A bőröndök útrakészen álltak.Pár ruha, és a legszükségesebb használati tárgyak. Ez minden amit magukkal vihettek. Anyaotthonban sikerült ideiglenes helyet szereznie számukra a lelkiismeretes bölcsödei vezetőnőnek. Dóri fel-alá futkározott a lakásban. Játéknak fogta fel, még úgy is, hogy látta, érezte anyja szomorúságát. Anya! Ahova megyünk, lesznek gyerekek? Lesz külön szobám? -érdeklődött élénken.Nem kicsim, mondtam, hogy többen leszünk egy szobában. Te velem fogsz aludni. Természetesen lesznek ott gyerekek. De te bölcsibe fogsz járni, ugyanúgy mint eddig-felelte Ella halkan. Hogy meddig lesz ez így, azt maga sem tudta. Összerándult, mikor meghallotta a csengőt. A végrehajtók érkeztek meg, hozták a hivatalos papírokat is. Rendőr is volt velük. Nem tudhatták, hogy nem lesz szükség rájuk. Ella a szomszédoknak sem szólt, el sem köszönt tőlük. Nem csinált "műsort", szép csendben hagyta el a lakást a kislánnyal együtt. Az utcán azonban megállt. Hosszasan nézte az erkélyt, ahol pár éve még boldogan altatta el a kicsi Dórát a naplementében. Ő így búcsúzott el a helytől, az emlékektől, a biztonságtól.Az anyaotthonban nem lelte a helyét. Szótlansága miatt nem ment a beilleszkedés. Nehezen viselte a magánszféra hiányát is.Dórinak szerencsére könnyebben ment. A pici gyermeki lélek simulékonyabbnak bizonyult. Eleinte hétvégenként visszajártak a régi játszótérre, de ahogyan egyre hűvösebb lett az időjárás, erről is leszoktak. Sokat kellett gyalogolni, fáztak is. Ella már a medált sem kereste, feladta. Feladta, ahogyan a reményt is, hogy egyszer kikeveredik ebből a helyzetből.Munkát nem talált, olyant nem ami gyerekbarát időbeosztást ígért, és annyi fizetést, hogy albérletbe tudjanak menni. Fél évben határozta meg a lakhatást az anyaotthon. Ha addig nem talál munkát, kilátástalan lesz a helyzetük. Ilyen esetekben az anyaotthonok igyekeznek egymás között megoldani a feladatot. Áthelyezni oda az anyákat, ahol van éppen hely. Ha ez nem sikerül, akkor a gyermek  bekerül az állam által üzemeltetett intézetbe. Az anya meg oda megy, ahova tud. Híd alá, hajléktalan szállóra, bárhova. Vészesen közeledett a Karácsony. Az anyaotthonban élők száma egyre gyarapodott, ahogyan minden évben menetrendszerűen ünnepek tájékán. Elláéknak esélyük nem volt a maradásra, ráadásul megfázott, s majd 40 fokos volt napok óta a láza. A betegszoba, ahova elhelyezték, még ridegebb volt, mint a háló. Egyik kora délután hívatta az intézmény vezetője. Ella szeretném bemutatni önnek Etelkát. A gyermekvédelemtől érkezett. Üljenek le, beszélgessenek nyugodtan. Ellával megfordult a világ. Egy szót nem hallott abból amit  Etelka mondott, mégis a homályon át tudta, hogy el akarják venni tőle Dórit. Ideiglenesen. Erre a végszóra kapta fel a fejét. Nem, ezt nem tehetik! Mindenét , mindenkijét elvesztette,most az utolsó  kapaszkodót az élethez, Dórit is veszítse el? Hogyan mondja el neki? Sírva rohant ki az ajtón.


Kint havazni kezdett. Csodás ,hófehér háttérkép egy nyomorúságosan sötét élethelyzethez. A játszótér felé futott, míg bírta szusszal.Meg-megcsúszott. A magas láz, a kétségbeesés, a közelgő, sivár kilátásokkal bíró ünnep, az emlékek, mind -mind egy őrült gondolatot ültettek a fejébe.El innen messzire! Olyan messzire, hogy senki ne találhassa meg! A lánya nélkül minden értelmetlen. Esélyt nem látott a kiútra ebből a helyzetből. Koszos aluljárókat vizionált, hideg, bűzös hajléktalanszállókat, közönyös, durva embereket. A játszótér mellett futottak a  vasúti sínek. Arra szaporázta a lépteit.Csak gyorsan, legyek túl rajta!-doboltak a szörnyű gondolatok a fejében. Ahogyan átvágott a téren, elfutott a homokozó mellett. S akkor egy villanást látott. Egy fényt, ami a homokozót belepő havon díszelgett. Megtorpant, majd egy belső sugallat  hatására  odalépett a  csillogáshoz. A hótakaró tetején egy félig behavazott angyalszárny szórta szét a rajta megpihenő fénysugarakat...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom