Perzsi. blogja ( novellák, versek)

Baljós félhomály uralkodott a folyosón. Gerda számára ismerős volt ez a hely.Túlontúl is ismerős. Lassan másfél éve visszajáró "vendég " itt, a röntgen és izotóp részlegen.Az egyetemi tanulmányai utolsó évében derült ki, egy szűrővizsgálat után, hogy rosszindulatú elváltozást találtak nála.  Összetört. Annál is inkább, mert úgy érezte, nincs ereje szembeszállni a kórral. Mióta az eszét tudta, csak magára hagyatkozhatott.Családjában elfoglalt helye nem volt átlagosnak mondható.  Amolyan kakukktojás szerepet töltött be. Más volt mint a többiek, amit nem néztek jó szemmel. Nem volt ő rossz ember, dehogy! Csak más. Más érdekelte mint a többieket, más volt a dolgokról a véleménye, más az életvitele, stb, stb  Ez sok nehézséget okozott neki családon belül. Az étkezéseknél különültették, hiszen az ízlése, étkezési szokásai is mások voltak.A közös családi programoknál ő volt a mindenes.Felszogáló, hordár, beszerző, mosogató, takarítónő, és minden egyébb. Annyira betöltötte életét ez a másod-sokadrendűség, hogy a szakközépiskolai évei alatt is magányos maradt. Pedig ott nyitottak voltak felé. Végül az egyetem hozta meg számára a szabadságot. Szándékosan olyan városba jelentkezett, ami távol volt otthonától.Így családja nem tudta őt kihasználni. Aztán megtörtént az a bizonyos szűrővizsgálat. Rák, jött a kegyetlen diagnózis. Rtg vizsgálat, gyógyszeres kezelés,amitől harmatgyengévé vált, újabb Rtg, vérkép, orvosi konzultáció következett.A sok gyógyszertől hormonzavara is keletkezett, hirtelen 30 kilót szedett fel, pedig a gyomra szinte minden ételt elutasított. Utálta magát és a tükörképét. S most itt ül , MR vizsgálatra vár. Végre, ennyi idő után kapott időpontot. Az eddigi vizsgálatok nem mutattak teljes képet a betegségről, Gerda állapota pedig rohamosan romlott. Bent, az adategyeztetés, és rövid tájékoztató után befeküdt a gépbe. Nem tetszett neki. Tudta, hogy saját érdeke elvégeztetni a vizsgálatot, de már nem igazán érdekelte. Mennyi ideig leszek bent?-kérdezte elkeseredve a szakasszisztenst. Kb 35 perc. Ne mozogjon! Ha rosszul érzi magát, nyomja meg a csengőt, amit a kezébe adtam!-jött a határozott utasítás. Bent a gépben, a kattogó zajok ellenére majdnem elaludt. Nem is olyan rossz itt bent!-gondolta megnyugodva. Itt aztán tényleg senki nem zavar. Az össze-vissza  kattogó zajok elterelték a gondolatait a bajáról. Majdnem hangosan felnevetett. Na, ha ezt a családom tudná!-húzta félmosolyra a száját. Más, "normális" ember szorong egy ilyen vizsgálatnál, agyal a betegségéről, én meg itt kapcslódom ki. Megint különc vagyok! De hát miért baj ez? Kinek ártok vele?-rántotta meg ösztönösen a vállát. Ebben a pillanatban megszólalt egy hang. Ne mozogjon, kértem rá! Most ezt a részt újból meg kell csinálnunk! Gerda visszafogta magát, pedig szíve szerint újból rántott volna egyet a vállán. Nem is értette, miért válalta a vizsgálatot. Beteg és kész. És ez senkit nem érdekel. Mit nem lehet ezen érteni? Igaz, senkinek nem beszélt a bajáról. Otthon sem tudták. Ha tudták volna, sem változtatna semmin. Ugyanúgy szekálnák a felszedett súlyfelesleg miatt. A gép tette a dolgát, ő pedig hamis biztonságban érezte magát. Mint egy robotinkubátor. Erős, zárt védőburokkal. Lassan tényleg félálomszerű állapotba került. A vizsgálat végén, lapos, álmos pillantásokat vetett az asszisztensre, aki meglepődött ezen a viselkedésen. Többnyire félős, ideges betegek fordulnak meg itt. Kérem várjon kint a folyosón , ellenőrizzük, minden rendben ment-e! 

Sokáig várakozott, türelme fogytán volt. A vészcsengő akkor szólalt meg benne, amikor meglátta a kezelőorvosát. Tudta, hogy aznap ügyeletben van a kórházban, de , hogy csak úgy lejön őt megnézni... 

Gerda bejönne velem a kezelőbe?-kérdezre az orvos feszült hangon. Nocsak! Mi történhetett? Miért olyan sápadt a doki? Hisz biztosan nem először közöl rossz hírt egy beteggel. Az, hogy rossz hírt fog kapni, egy pillanatig sem volt kérdéses számára. Nem is érdekelte. Sőt, kis túlzással , örömmel töltötte el. Végre vége lesz. Csak a fájdalomtól tartott. Azt eddig megúszta. Érdekes módon, soha nem fájt semmilye. Egy pillanatig sem. A kezelőben, az üvegfal mögött, monitorok sokasága állt, rajtuk különböző felvételek látszódtak. A doki rámutatott az egyikre, és magyarázatba fogott. Ne! -kiáltott fel a lány. Úgysem értek semmit belőle!Azt mondja meg, mennyi időm van még hátra! A doki arca  most hirtelen vörössé változott. Hát éppen ez az!Ezt nem tudom, de bizonyára még minimum 50-70 év is akár. Gerda bambán nézett maga elé. Hirtelen fe sem fogta, amit hallott. Aztán lassan feleszmélt. Tessék? Súlyos hibát vétett valamelyikünk. Hogy melyikünk, azt vizsgálat fogja kideríteni. Ez az intézmény központi jelleggel mindenhonnan fogad betegeket az országból. Így került egy önnel azonos nevű hölgy ide egy másik nagyvárosból, a Dunántúlról.Az önök édesanyjának leánykori neve is azonos. Sőt a lakcím szerinti utcanév és szám is megegyezik. A születési nap, hónap is ugyanaz. Az évszám, nos ott van egy év eltérés. Summa summárum, a sok egyező adat miatt a másik Gerda felvételei alapján kezeltük önt, majd 2 évig. Tévesen. Önnek az ég világon semmi baja nincs, ezt a most készített MR vizsgálat  is megerősítette.De hiszen a tajszám! A felvétel száma, a helyszín, a vizsgálatokat kérő orvos, intézet neve, stb, stb!-hördült fel Gerda. Bár eljutott az agyáig, hogy egészséges, nem tudott örülni neki. A felháborodás, a düh, a keserűség érzése mindent elnyomott. Sajnálom, kérem higyje el, hogy sajnálom!-szólt őszintén az orvos, aki most összetöpörödve, bűntudattal teli tekintettel állt a fiatal lány előtt. Gerda szó nélkül hagyta el a kezelőt. Kint gyönyörű, napfényes idő fogadta. Egy pékség előtt elhaladva édes süteményillat ütötte meg az orrát. Bement, és vett egy kürtőskalácsot, amilyent kiskora óta nem evett.  Lassan csipegette, élvezte az ízét. Elégedetten sétált tovább. Már észrevette maga körül a világot. A színeket, a madarak csivitelését, az emberek arcán a mosolyt. Görcsös testtartása megváltozott. Kihúzta magát, beleszippantott a levegőbe. Élek, hurrá!Egészséges vagyok! Hirtelen tervezni kezdett. Most, hogy már nem kell többé gyógyszert szednem, le fogok tudni fogyni. Új ruhákat veszek, és munkahelyet is váltok! 

A Dunántúli megyeszékhely kórházigazgatója idegesen pörgette ujjai között a tollat. Végül megérkezett akire várt. Foglaljon helyet kérem Gerda! Van egy jó hírem az ön számára. Adminisztrációs hiba következtében önt rákkal diagnosztizáltuk, s gyógyszeresen kezeltük. Azonban most kiderült, önnek semmi baja nincs...

• Novella

Béla elmélyülten dolgozott.Sosem unta meg. A munkája egyben a hobbija is volt. Ráadásul jól fizetett, s nem utolsó sorban jól tudott vele csajozni. Egy véletlennek köszönhette, hogy ő lett a színház maszkmestere. Jó 10 éve a mestere egy meghívásnak eleget téve külföldre utazott, s onnan haza sem jött. Ledöntötte egy Thai szépség iránt érzett szerelme. Ekkor, mivel az épp futó darab premieréig csak 3 nap volt hátra, megbízták Bélát a hátralévő munkálatokkal. Olyan jól teljesített, hogy véglegesítették a maszkmesteri pozicíóban, amihez az évek során a sminkvizsga is társult. Sőt, újabban a divattervezői szakma is soraiban tudhatta Bélát. Magánélete szinte nem is volt, hiszen más színházakba is beugrott, ha délelőtti, vagy gyerekelőadás volt műsoron. Éppen egy gyerekelőadás főpróbájára igyekezett, hogy hihető maszkot készítsen egy fiatal lánynak, aki meglepő módon a gonosz banyát alakította a Hófehérke és a 7 törpe színdarabban. Nem értette, miért vállalta el a lány ezt a szerepet, hisz fehér bőre, ébenfekete haja miatt smink és maszk nélkül is méltán lehetett volna Hófehérke. A kissé zárkózott lánytól azonban nem kapott magyarázatot. Béla nem értette miért szűkszavú Szilvi. Esetleg unszimpatikus vagyok neki?-gondolta Béla. Való igaz, hogy a harsány vidámsága, nyílt érdelkődése a művészek iránt sokak számára tolakodásnak tűnhetett, pedig ő pusztán nyíltan fordult az embertársai iránt. Most, hogy Szilvi ismét mély csendbe burkolózott, visszakozót fújt, pedig igen csak tetszett neki a lány. Délutánra egy könyvtárlátogatást tervezett. Ritkán jutott el oda, pedig szeretett olvasni.A Szabó Ervin könyvtár hangulata, színessége mindig lenyűgözte, ráadásul ott már névről ismerték őt. Ez kapóra jött, hiszen ha jól hallotta, Szilvi ott tölti a délutáni óráit. Imponálni akart neki, így mindent eltervezett előre. Az élet azonban közbeszólt. Az egyik színész, aki szintúgy különc volt, mint Szilví, sürgős segítséget kért tőle. Kelletlenül ugyan, de megígérte Lázárnak, hogy elmegy a lakására, egy kis "igazításra". Miközben az operaház fantomjának csinálta a profi maszkot, végighallgatta Lázár történetét. Izgatott lett, úgy érezte, gondolta, ha Szilvit nem tudja levenni a lábáról, cselhez fog folyamodni. Homályos terv fogalmazódott meg benne. A munka végeztével már nem volt ideje benézni a könyvtárba, készülődni kellett az esti előadásra. Az elkövetkező egy hét sem hozott változást. Bár minden második nap sminkelte Szilvit, és igazított a maszkján is, pár semmitmondó mondaton kívül semmit nem sikerült kiszednie a lányból. Azt tudta a többiektől, hogy nincs kapcsolata a nőnek,de más információval senki nem tudott szolgálni. Kezdeti lelkesedése kezdett alábbhagyni. Egyik nap pedig szörnyű dolog történt. Az operaház fantomja című előadás alatt tűz ütött ki, és Lázár súlyosan megsérült.  A darabot levették a műsorról. Lett volna ugyan aki helyettesíti Lázárt, de a vezetőség úgy látta jónak, ha megvárják, míg felépül. Béla letörten, gondolataiba merülve végezte Szilvi maszkján az utolsó simításokat. Most neki nem volt kedve beszélgetni. Már épp indulóban volt, mikor a lány utánaszólt: hallottam mi történ Lázárral. Látom, nagyon megviselt téged is. Igen.-válaszolta szűkszavúan Béla. A jég megtört. Ettől kezdve egyre többet beszélgettek, és egy idő után már találkozgattak is. Randinak ugyan nem lehetett hívni ezeket a sétákat, de legalább már nem egy helyben toporogtak. Béla rendszeresen látogatta Lázárt, és újsütetű barátként segített neki, ahol tudott. Gyakran vitt neki hazait, amit az édesanyja főzött, tudván, a kórházi koszt silány. A szennyesét tisztára cserélte, hangoskönyveket töltött le neki, egyébb apró szívességeket tett meg. Egyik alkalommal Lázár megkérte, olvassa le a víz, villanyóra àllását, hogy bediktálhassa telefonon. A lakáskulccsal a kezében, Bélának remek ötlete támadt. Felhívta Szilvit, elmondta, hogy festéshez kéri a segítséget, és megadta Lázár címét. A lány vidáman érkezett, s meglátva a festékes dobozokat, pakolászni kezdett. Újsagokat terített le, a neobarokk bútorokat letakarta, sürgött-forgott, elemében volt. Csak akkor torpant meg, mikor kivette Béla szavaiból, hogy erről Lázár nem tud, neglepetésnek szánja Béla a festést. Ézt nem lehet!És ha nem fog tetszeni neki? A kívánt színt sem tudjuk! -replikázott Szilvi. Mindent tudok.-felelte Béla. Itt készitettem hetekkel ezelőtt el a sminkjét, maszkját, abban ment dolgozni, még ügyeket intezni is. Akkor szó esett a lakásról is. A színezőpaszta pedig ott van a dobozok tetején. Középszürke és napsárga. Meglátod örülni fog neki!-nyugtatgatta az elbizonytalanodott lányt. Sikerült meggyőznie, s munkához láttak. 3 nap alatt végeztek az apró lakás kifestésével, már csak a takarítás volt hátra.  Azon a délutánon Béla nagy szatyrokkal érkezett. Mi ez a sok cucc?-kérdezte a lány. Hoztam otthoni maradékot, töltöttkáposztát, húslevest, és almáspitét. Anyu küldi.Megmelegítjük a mikróban. A többi szatyorban pedig kellékek vannak. Te nyüstölsz már egy ideje, hogy tanitsalak meg pár trükkre. Sminkelni, maszkot készíteni. Most itt az alkalom. Kitakarítunk, és utána csinálunk egy rögtönzött  bulit. Hoztam vörösbort is.- kacsintott Béla. Na, azt csak a legvégén kérem, józan akarok maradni!-mosolygott Szilvi. Már besötétedett, mikorra végeztek. A töltöttkáposzta maradéka felett halkan beszélgettek. Milyen maszkkal kezdjünk?-kérdezte a férfi. Legyen az Elefántember arca.-válaszolta a lány. Oké, de elmeséled vegre, mi ez a különös vonzalom benned a csúnya emberek iránt? Miért vagy te banya a szereped szerint, mikor Hófehérke is lehettél volna? Szilvi nagyot nyelt, majd halkan mesélni kezdett. Még kislány voltam, mikor apámat baleset érte. Egy vegyigyárban dolgozott vegyészmérnökként, mikor egy robbanásban csúnyán megsérült. A maró sav az arcát, kezét, nyakát roncsolta szét. Megmentették, de a sebek maradandó nyomokat hagytak a bőrén. Az addig mindig jókedélyű, mosolygós édesapám befelé forduló emberré vált. Bezárkózott, nem járt el otthonról. Könyveket írt, publikált, az internet online világába merült, s szép lassan egy egoista akarnok lett. Egy diktátor. Folyton veszekedett, ordibàlt, tárgyakat dobált. Már viszolyogtam tőle, ha néha magàhoz ölelt. Aztán egy nap elköltöztem otthonról a keresztanyámhoz. Magára hagytam az apámmal szegény édesanyámat, aki végül elvált tőle. Azóta vele néha találkozom, de apámról nem tudok semmit. Próbáltam neten, telefonon elérni, de úgy tűnik, nem akar tudni rólam. Béla lesütött szemmel hallgatta a lányt. Nem akarta, hogy meglássa szemében a könnyeket. Pár pillanat múlva azonban óvatosan magához húzta Szilvit, s meg akarta csókolni. A lány nem tiltakozott, de olyan merev volt a testtartása, és oly jeges a tekintete, hogy Béla megdermedt. Értetlenül nézett Szilvire. Nem szeretnéd a csókom?-kérdezte fájó hangon. Dehogyis nem, nagyon is akarom!-szólt amaz sírós hangon. De képtelen vagyok egy csúnya embert megérinteni. Az ordítozós apámra emlékeztet minden extrém eltorzult arc. De a banyamaszkod! -értetlenkedett Béla. Az pont ezért van. Hogy átverekedjem magam ezen a traumán. Nekem meg az a véleményem, így bünteted magadat. Azért, mert otthagytad őt, és anyádat. - szólt letörten Béla. Nem igaz!-sikította a lány, majd felpattant és szó nélkül elviharzott. Jó 2 hétig nem találkoztak, még a munka sem hozta össze őket, mivel szünet volt a színházban. Ezekben a napokban  Bélában meglepő módon Lázár tartotta a lelket. Mesélt Timivel való közös életükről, arról, hogy babát terveznek, és az általa elképzelt jövőről. Bár annak idején Béla pont arra vágyott, hogy egykor barátokká váljanak, most mégis alig figyelt a színészre. Tanácsot nem kérhet tőle, hiszen  járatlan szerelmi ügyekben. Udvariasan végighallgatta hát, mosollyal nyugtázta a dicséretet az ízlésesen kifestett lakás miatt, majd egy üveg sör elfogyasztása után gyorsan távozott. Felhívta Szilvit, aki kinyomta a hívását. Ennek hatására betért egy bárba, ahol néha megfordult egy-egy premierelőadás után a munkatársakkal. Nézelődve fogyasztotta egymás után az egyre erősebb italokat. Mi van velem?-kérdezte magától, mikor  meglátta magát a mixer mögötti tükörben. Nyúzott, lestrapált, koránál jó 15 évvel idősebb férfit látott visszatükröződni. Szerelemes vagy, s ebből nem szabadulsz kisapám!-szólalt meg benne a kisördög. Na, ennek véget vetek! -gondolta magában, s a parkoló felé sietett. Tudta hol lakik  a lány, de még sosem járt ott. Nem hívták. Most mégis arrafelé igyekezett. Nem érezte részegnek magát. Reflexei működtek. Csak az elméje nem. Akkor is Szilvi arca lebegett előtte, mikor a nagy teherautó oldalába száguldott a Mazdával. Egy éles sikoltást még felfogott, aztán a körülötte lévő forróságtól elájult.

Az égési osztályon a műtét utáni 5. napon a főorvos szobájában ült.  Nagy szerencséje volt!- szólt bátorítóan a főorvos. Csak ott égett meg, ahol nem fedte a testét ruha. Egy járókelő idejében szabadította ki, így nem menthetetlen az arca sem. Korrekciós plasztikai műtéttel pedig majdnem teljesen visszaállítható az eredeti állapot. Bélával megfordult a világ. Csak majdnem? -horkant fel borzalommal a hangjában. Igen, és adjon hálát Istennek, és a megmentőjének is! A haja nem fog visszanőlni, de hajbeültetéssel.próbálkozhat. Nem tudott sírni, akkora volt a sokk a hír hallatán. Nem csak Szilvit veszítette el a saját felelőtlensége miatt, de a jövőt is. A szakmáját sem fogja tudni folytatni, lelkileg képtelen most erre. Talán, ha helyrejön. Talán, ha beleegyezik a plasztikai  műtétekbe. Talán, talán... Most azonban úgy érezte, nem lesz hozzá ereje. Nem fogadott látogatókat akkor sem, mikor kikerült az intenzív osztályról. Már 2 hete volt otthon, mikor csengettek. Lázár állt ott, számára teljesen váratlanul. Mit keresel itt?-kérdezte nyersen. De hisz számtalan üzenetet hagytam, de nem válaszoltál!-méltatlankodott a barát. Aggódtam, aggódunk érted. Figyelj! Ha én végig tudtam csinálni, neked is sikerülni fog! Mindig erősebb voltál nálam! Sokkal-sokkal erősebb! Kit érdekel?-vont vállat Béla. Engem.-jött a halk, sírós hang az ajtó felöl. Szilvi állt ott, arcán könnyek folytak végig. Tűnj innen!Azonnal!-ordította Béla, s kifelé tuszkolta a lányt. Kidobhatsz, de nem megyek el! Itt fogok ülni a küszöbödön!-zokogta egyre hangosabban a lány. Lázár elképedve nézte őket, majd megértve, hogy ő itt most felesleges, csendben elment. Ha gond van, hívj!-suttogta oda Szilvinek , elmenőben. Óŕák teltek így el. Bent Béla zenét bömböltetett, kint a lány csendben sírt. A férfi most ismét lerészegedett. Reggel, ébredés után erősen fájt a gyomra. Ennem kell valamit, szétmarta a gyomrom a pia.- motyogta magának. A hűtő üresen tátongott. Nem nézett a tükörbe. Akinek nem tetszik, nem néz rám!-dacoskodott, s amúgy gyűrötten, kócosan indult el bevásárolni a közeli boltba. A küszöbön megbotlott a lányban. Ott feküdt-ült a küszöbön, mint egy hűséges kiskutya. Kezében egy  nylonszatyor, friss zsemléket, tejfölt, tojást rejtett, és még hideg paradicsomlevet.Béla úgy nézett, mintha földönkívülit látna. Te, te... dadogta elképedve. Én, igen én vagyok itt.Még mindig.Mondtam, hogy nem megyek el. Mégegyszer nem követem el ugyanazt a hibát...

ELSŐ FELVONÁS:AZ OPERAHÁZ FANTOMJA

Szélsebesen rohant át az úttesten, körül sem nézve, nem tartva a budapesti csúcsforgalomtól.Fekete kalapja, melyet kabalaként  is hordott, magához vonzotta a tekinteteket.  Meghökkent pillantások kereszttüzében igyekezett hazafelé, a számára biztonságot jelentő három szintes ódon bérház felé. Az apró, ám magas belterületű lakásban rendetlenség uralkodott. Szerszámok, vödrök, festékek hevertek szanaszét. Az egyetlen szoba közepén egy nagy , egyedi, megrendelésre készült ágy uralkodott. Az ágy bevetetlen volt, a gyűrött ágynemű viszont vonzotta a tekintetet. Látszott, hogy gondosan megtervezték a mintázatát, ami a Velencei karnevál egy részlete volt. A sarokban egy régi , 4 ajtós neobarokk tükrös szekrény állt, mellette egy apró, de mutatós fésülködőasztal, és egyetlen óbarokk faragott szék. Ez volt minden , amit magáénak tudhatott.A hatalmas hat ágú csillár kölcsöndarab volt, ami sárgás, tompa  fényével  rejtélyessé varázsolta a szobát.Lázár nyűgösen huppant le a székre, s hosszasan nézte magát a tükörben. Az előadás minden mozzanatát felidézte, elemezte, s végül arra a következtetésre jutott, hogy nem vétett hibát. Lassan mosta le a sminkjét, s változott vissza átlagemberré az operaház fantomjából.Szánakozó pillantást vetett lecsupaszított arcára, majd leoltva a csillárt az ágyra huppant. Lehunyt szempillái mögött felvillant a lány szeme. Azé a lányé, aki szinte egy előadást sem hagyott ki, mióta a darabot műsorra tűzték. Mindig az első sorba vett jegyet, s kitartóan bámulta Lázárt. Eleinte ez fel sem tűnt a férfinak, de  miután a darab már 6 évad óta folyamatosan műsoron volt, kénytelen volt észrevenni a lány átható, vizsgálódó figyelmét. Szinte a szeme előtt vált kamaszlányból nővé. Sosem várta az előadás után meg, nem hívta, nem tolakodott. S ez így Lázár számára épp megfelelt. Bár kifejezetten jóképű férfi volt a maga 191 cm magasságával, kristálykéken acélos szemével, hullámos barna hajával, s csodás orgánumával, mégsem volt párkapcsolata. Még futó sem. Egy gyermekkori trauma miatt undorító kis békának látta magát. Kisfiúként angyali külsejével  mindenkit elbűvölt. Azt a szomszédbácsit is, aki délutánonként rá vigyázott, és előszeretettel,arcán széles vigyorral mindig végigsimogatta Lázár testét.Mikor hosszas hetek múlva végre a heves tiltakozások miatt, miszerint nem akar a szomszédnál lenni, szülei kérdésére elmondta "szégyenét", a világ megváltozott körülötte. Csendben, szó nélkül költöztek el a környékről, s többet nem említették fel az esetet. Az új házban sem volt azonban nyugalma, mindenki a szépségéről beszélt. Olyan vagy mint egy kis szépséges angyalfiú!-kiáltották a felnőttek, a gyerekek, főleg a lányok pedig  mindenhova követték. Toporzékolva küldte el őket, mindhiába. Ekkor vált zárkózottá, szó szerint is. Suli után a lakásba sietett, s onnan másnap reggelig ki sem.mozdult. A hétvégeket pedig vidéki nagyszüleinél töltötte. Szeretett ott lenni, jól összekoszolta magát, különböző sebeket szerzett, amiknek örült. Minnél csúnyabb lesz, annál jobb. Egyik alkalommal göndör tincseit egy csorba kerti ollóval megnyírbálta, s egy esés után  nem zavarta az sem, hogy két foga letört. Szülei eleinte kétségbe estek, de ahogyan teltek az évek, megnyugodtak. Ugyan okozott némi meglepetést, hogy zárkózott fiúk színinövendék lett, de elfogadták a döntését. A színházban is  elfogadták olyannak, amilyen. Azt, hogy sminkben és jelmezben megy haza, hogy sosem láthatják valódi arcát, hóbortos sztárallűrnek tudták be. Csak az újságban közzétett fotója alapján  ' ismerhették"valódi vonásait. Az évadzáró bulikra sem ment el, s minden más meghívást is elutasított. Így egy idő után már nem is foglalkoztak vele, s ő boldogan éldegélt abban a burokban , amit megteremtert maga körül. Egyedül az a lány idegesítette. Kitartóan ott volt minden előadáson, s le nem vette róla a szemét. Egyik előadás közben aztán szörnyű dolog történt. A gyertya túl közel volt a függönyhöz, s mikor az első felvonás végén leengedték, lángra kapott. A tűz villámgyorsan terjedt át minden éghető anyagra, így a főszereplőnő ruhájára is. Lázár Christine  mellett termett, s köpenyét levetve igyekezett a ruhát eloltani. A megriadt nő sikoltozva botorkált égő ruhájában a füsttől gomolygó színpadon,mígnem a lángoló függönybe belegabalyodott.  A nehéz textília gyorsan zuhant lefelé. Lázár felemelt fejjel nézte a borzalmat, s egy erős lökéssel  tolta el onnan Christinet. A lángok belekaptak a kalapjába, hajába, arcába. A füst a torkát marta, kiáltani sem tudott. Elájult. A mentőautóban egy rövid időre magához tért, s annyi jutott el a tudatáig, hogy a Honvéd kórház égési osztályára viszik. Újból elájult. 

Mikor ismét magához tért, már egy kórteremben feküdt, s egy orvos kérdezgette az anamnézisét. Míg a kérdésekre válaszolt, egy nővér sürgölődött körülötte. Infúziót kötött be, vérnyomást mért, fájdalomcsillapítót adott. Némán, gyorsan és határozottán  végezte a dolgát. A riadalom, és a kiszolgáltatottság  érzése ellenére is  észlelte, hogy olyan ismerősnek tűnik a nővér... Összerezzent, mikor az orvos hangja újra elért az elméjéig: két óra múlva szabad lesz a műtő, akkor megműtjük. Addig ne egyen, ne igyon semmit!  Nem az arca miatt aggódott. Az altatástól félt, és a környezettől.Világ életében messzire kerülte a kórházakat, csak a kötelező  szűrővizsgálatokat végeztette el. A műtét előtt kapott némi nyugtatót is. A nővér óvatosan, már -már gyengéden adta be az injekciót. A műtőssegéd egy vidám dalt dudorászva tolta a lift felé az ágyát. Lázár megrettenve , elesetten nézett vissza a nővérre, aki ott állt, és hosszasan nézett a távolodó férfi után. Ez a nézés! Borzongatóan ismerős!

Szerencséjére csak másnap reggel tért magához, mikor már túl volt a műtéten. Ekkor még nem tudta, hogy  több beavatkozás vár rá, többek között egy plasztikai korrekciós műtét is. A kórházban eltöltött idő alkalmat adott arra, hogy jobban megismerje magát. Bár nála volt a mobiltelefonja, volt internet rajta, ő mégis a nyomtatott sajtót olvasta, azt szerette. Felháborodva konstatálta, hogy a firkászok milyen kitalált  szerelmi történettel fűszerezték a balesetet. Egyenesen azt állították, hogy a főszereplőnő nemcsak szeretője, hanem egyben a szerelme is volt. S "Christine" nem cáfolt. Ő hála Lázár önfeláldozásának, nem sérült meg. Tajtékozva mormogott magában, mikor a nővér behozta az aznapi gyógyszereit. Ellentétben a tegnapi nappal, most hűvös volt, s nem nézett a férfira. Lázár nem tudta ezt mire vélni,  zavarta ez a helyzet. Kábán, a fájdalomcsillapító hatására álomba merült. A színházról álmodott, s a hűséges nézőről, a lányról, a tekintetéről. Ébredéskor zavart érzett.  A kórterem félhomályában meglátta a nővért. Csendben, szakavatott mozdulatokkal a mellette fekvő beteg ágyán húzta át az ágyneműt. Timi, ha kész vagy, gyere a kezelőbe!-szólt be az ajtón egy másik nővér. Rendben!-válaszolta amaz, s fejét fel sem emelve folytatta a munkáját. Megismerte. A hangjáról ismerte fel, pedig sosem hallotta, mint ahogyan a szeme színét sem látta soha. Csak a tekintetét. Mégis, ilyen lágy, egyben  határozott hangot képzelt neki. Ez a hang a szívét járta át, majd onnan lecsúszott, egészen az ágyékáig. Sosem gondolta, hogy egy hangtól beindul. Örült, hogy takaró van rajta, s örült, hogy a nővér mindjárt kimegy a kórteremből. Timi. Tehát ez a neve. De miért olyan rideg most vele? Az arca miatt? De hiszen eddig is csak a csúf "arcát" láthatta a maszk alatt a színházban. Nem értette az okot, mi váltotta ezt ki a lányból? Az ezt következő napokban nem látta többet Timit. S a következő műtétek után sem. Arca szépen gyógyult, a plasztikai műtétnek köszönhetően nyoma sem maradt a balesetnek. A lány azonban eltűnt. Mikor nagy nehezen érdeklődött utána, azt a választ kapta, hogy már másik kórházban dolgozik. Csalódott volt, azonban az új évad visszahozta játszási kedvét. Az igazgató kitörő örömmel fogadta, s a színészkollegák is, ami meglehetősen meglepte. Nem tudta mire vélni, így betudta annak, hogy biztosan a megnövekedett jegyeladásnak örülnek, amit az ő szenzációs gyógyulása, és visszatérte okoz.  Csak Christine hiányzott, de Lázár túl izgatott volt ahhoz, hogy most ez foglalkoztassa.A nézótér szokás szerint tömve volt, de a lányt nem látta. Sem az első sorban, sem hátrébb. Érdekes módon ez nyomasztotta. Hiányzott neki a két figyelő szem. Eltelt három hét, túlesett az utolsó kontrollvizsgálatokon is, de Timinek nyoma sem volt. Az utolsó  tanácsadásnál aztán kínlódva ugyan, de addig faggatózott a lány után, mígnem megtudta, melyik kórházban találja. Ettől kezdve minden nap, mikor a lány nappalos volt délután hatkor ott állt a bejáratnál, egy szál kardvirággal a kezében, s várt. Várt, és csalódott. Timi minden alkalommal szó nélkül elhaladt mellette, rá sem hederített. Egyik délután egy ötlet pattant ki a fejéből, és felhívta a maszkmestert. Szia Béla! A segítségedre lenne szükségem! Bár én is el tudom készíteni a maszkom, mégis kérlek, gyere el hozzám, s végezz rajtam profi munkát! Hozd el a jelmezem is! Béla meglehetősen elképedt, de nem mondott nemet. Hátha megtörik a jég, és ez a különös fiú végre megmutat magából valamit, tán egyszer még barátok is lehetnek... Délután négykor érkezett, s Lázár már toporzékolva várta.  Annyira izgatott volt, hogy önmagáról elfeledkezve beavatta Bélát a tervébe. Miután elmesélte az előzményeket,  türelmesen hagyta, hogy a maszk felkerüljön rá. Ez most hosszabb időt vett igénybe, ugyanis orvosi tanácsra nem érhette még a bőrét sem festék, sem más kozmetikum, így egy rugalmas gumiféléből készült műarc került a fejére. Már majdnem hat óra  volt, mikorra a maszk végre a helyére került. Kapkodva öltözött, s köszönés nélkül hagyta ott az elképedt maszkmestert. A kórház melletti virágboltba már fújtatva robbant be. Őrült tekintete olyannyira összhangban volt a jelmezével, hogy a bent lévő vásárlók szó nélkül a sor elejére engedték. Már szállingóztak kifelé az ajtón a nappalosok, mikor futva megérkezett. Timi elgondolkodva lépett ki az ajtón, és csak a hirtelen beállt csendre figyelt fel. Ott állt előtte az operaház fantomja, teljes felszerelésben...

Az eljegyzést baráti körben tartották meg. Lázár kollegái és Timi munkatársai is jelen voltak. Fesztelenül nevetgéltek, mikor megszólalt a csengő. Timi sietett az ajtóhoz. Egy nagy tortás doboz takarta el az érkezőt. A konyhába tessék!-invitálta Timi a jövevényt. A doboz mögül , számára váratlanul Christine bukkant elő. Timi összerándult. Egy kínos pillanat után  kifelé indult, mikor a díva megfogta a karját.Ne menj el kérlek! Tudom, haragszol rám, és meg is van rá minden okod. Igen, én adtam az újságoknak olyan félrevezető információt, hogy azt hihessék, közöm van Lázárhoz. Akkor szakítottam a párommal, azt akartam , hogy egye a fene utánam. Fogalmam sem volt, hogy ezzel ártok nektek. Nekem.nem ártottál, akkor még nem voltunk egy pár. De az igaz, emiatt az újságokban megjelent dezinformació miatt kerültem el Lázárt és a színházat. Ha ő akkor nem keres meg, sosem jövünk össze. De ez már a múlt. Menj, érezd jól magad!-intett Timi békülékenyen  a szoba felé.

Már hajnalodott, mikorra mindenki elment. A konyha romjait hátrahagyva a fiatalok a teraszon állva csodálták a hajnal első napsugarait. A szemközti bérház homlokzatán egy kivilágított reklám fényei elhalványulni látszódtak. A plakáton egy mosolygós öreg néni kínálta a gyerekeket házilag készített girbegurba süteményével, amin  tortabevonóval  igyekezett leplezni a hiányosságokat. A felirat pedig alatta azt hirdette: Nem a külső számít ! ...

A második felvonás jövő héten  várható.

(A romantika gyilkosa.)

A régi, tágas ebédlőt halk zsibongás töltötte be. Átmenetileg előadóteremnek használták. A padok meglepően jó állapotban voltak, pedig még a háború előtti időben készültek. Amolyan hosszú típusúak voltak. 6 tanuló fért el egy sorban. Rea sietve lépett be az ajtón. Lihegve vágódott le a  jobb szélső helyre, s kapkodva szedte elő a történelemkönyvet. Hatalmas stefániavagdaltos  szendvicset majszolt, s közben néha magában beszélt. Nem lehetett hozzá szólni, nem reagált semmire. Látszott, hogy gondolatai máshol járnak, hogy zaklatott. A tanár csendben lépett be a helyiségbe. Jelenléte meglepetést okozott. Ő ugyanis irodalomtanár volt, s nem őt várták a tanulók. Volt aki megkönnyebbült, páran pedig csalódottak voltak. Az óra csendben megkezdődött. Mindenki buzgón jegyzetelt, köztük Rea is, aki teljes nyugalommal falatozott tovább, már a harmadik szendvicsét fogyasztva. A tanárnő néha rápillantott, de nem szólt az étkezés miatt. Lelkesen magyarázta Shakespeare vilaghírű művét, a Rómeó és Júliát. Igyekezett bevonni az eszmecserébe a tanulókat is.Rea az étkezés befejeztével mocorogni kezdett. Hosszú lábait felváltva vetette át térdein, nadrágszárát huzogatta, a szandálja pántját igazgatta. Nem boldogult vele, így levette, s a pad alatt szerelte tovább. Néha rápillantott a tanárnőre, de amúgy nem zavartatta magát. Egy idő után feladta a műveletet, s a szandált visszahúzta a lábára. Ekkor tekintete megakadt a sarkán, és észrevette a bőrkeményedéseket, s a barázdákat.A tanárnő átszellemült hangon épp az erkélyjelenetről beszélt, mikor Rea hangja hasított át az ebédlőn: Úristen! Repedtsarkú lettem!

Párás volt a levegő az alig 2000 főt számláló kis faluban. Átlagos falu volt, a hegyek között bújt meg. Meglepően kesze kusza utcácskái kopottas hatást keltettek, borongós hangulatot árasztottak, ahol a látogatók rendre el is tévedtek. Linda a faluszélen lakott az idős szüleivel. Késői gyerek volt, ami errefelé szokatlannak számított. Mindkét szülőnek ez volt a második házassága. Nem voltak szegények,mindenük megvolt, de mégis meg kellett fogniuk a pénzt. Az anya háztartásbeliként az otthoni teendőket végezte el, ami egész napra lekötötte. Háztartás, kert, állatok, ez csak az ő reszortja volt. Mellette a falu kultúrális életének egyik fő  szervezőjeként tevékenykedett. Az apa ércbányász volt, sokszor napokig nem tért haza. Mikor Linda pályaválasztás előtt állt, hosszas tanakodás után úgy döntöttek, szakmunkásképzőbe küldik. Legyen egy szakmája, dolgozzon, s ha az élet úgy hozza, majd továbbtanulhat. Varrónőnek taníttatták. Lindának nem volt beleszólási lehetősége. Mióta az eszét tudta, mindig azt csinálta, amit a szülei parancsoltak neki. Lakberendező, és bútorrestaurátor szeretett volna lenni, de tudta, erre kevés esélye van. Az iskola 70 kilométernyire volt, s a kollégiumba csak protekcióval lehetett bejutni. A mindennapi utazás pedig fárasztó, és idő , meg pénzfaló. Meg sem említette hát a szüleinek. S most 3 évvel később már a vizsga küszöbén állt. Alig 3 hónapja maradt, hogy a vizsgamunkáját elkészítse. Elmélyülten ült a nagy konyhaasztalnál, és egy rajzot készített. Modern ruhát, belecsempészve a népies motívumokat. Ekkor jött be a kertből az anyja. Készülődj, megyünk a farsangra!-vetette oda foghegyről. Inkább maradnék édes, ezt be kell fejeznem.- suttogta meghunyászkodva a lány. Öltözz, apád már vár ránk! Nem mert ellenkezni. Gyorsan magára kapta a legújabb ruháját, amit még a múlt ősszel tervezett, és sietve indultak a mulatságra. A teremben bor és sörszag terjengett, elvegyülve a mustár, virsli es a csörögefánk illatával. Az egyik sarokban a még nőtlen fiúk gyülekeztek, s zavartalanul mustrálták a fiatal lányokat. Harsányságuk, pimasz vigyoruk zavarta a zárkózott Lindát. A hirtelen felcsattanó zenétől összerándult. Ekkor tűnt fel mellettük váratlanul az apja. Már jócskan felöntött a garatra, s ez meg is látszott rajta. Vigyorogva lökte ki a lányát a terem közepére, s intett oda a fiúk felé: szabad a tánc! Egy robosztus, 20 év körüli férfi közeledett a lángoló arcú lány felé. Kérdezés nélkül kapta el a derekát, s rángatta ide-oda. Benne is volt már jó pár pohár bor, s ennek hatására  Lindára dőlve dűlöngélt. A lány viszolygott tőle, de az erős szorításból nem menekült. Nehezen teltek a percek,  az órák, amit ő kínszenvedésként élt meg. Másnap, a délelőtt folyamán legnagyobb meglepetésére a fiú meglátogatta őt a házukban. Mint kiderült, az apja tudtával és engedélyével. Nem volt csúnya férfi, sőt markáns arcvonásai görögös külsőt kölcsönöztek neki. Még Lindának is tetszett volna, ha lett volna szabad választási lehetősége. De nem volt. Alig hat hét múlva már az eljegyzést ünnepelte a két család, hatalmas , és bőséges, költséges csinnadrattával. Linda ezután minden szombaton a leendő apósa és anyósa házában ebédelt. Nem szeretett ott lenni. Anyósának hideg-rideg, parancsoló természete fájt a lánynak. Hamar rájött, hogy itt sem lehet majd szabad akarata, célja, vágya. Csapdában érezte magát. Vőlegényét csak szombatonként látta, jóformán csak az ebédnél.  Favágóként , vállalkozóként rengeteg munkája volt, ami jól jövedelmezett. Megtehette volna, hogy saját ház építésébe fog, de neki kényelmes volt a szülői házban élni. Úgy tervezte, az esküvő után is itt fognak lakni. Linda nem örült az ötletnek, s ennek hangot is adott. Ami ekkor történt, arra rémálmaiban sem gondolt volna. Leendő anyósa egész egyszerűen felpofozta. Azt csinálod, amit  mi, és a fiam mondunk! Ki vagy te, te kis ágrólszakadt, hogy ellenkezz? Örülj neki, hogy a fiam téged akar! Linda kérdőn nézett Artúrra, a vőlegényére. Az nem szólt semmit, jó étvággyal ette tovább a levest. A lány  köszönés nélkül hagyta ott őket. A jegygyűrűt a tornácon  lévő kis  tálkába tette, s könnyeit nyelve csúszkált hazafelé a még foltokban havas utcákon. Nem a felbontott jegyesség miatt sírt. A szégyentől és az ütésektől pirosló arcán megkönnyebbülés látszódott.  A szülei azonban dühösek lettek. Az apja is pofonokat ígért, ha nem hozza helyre a dolgokat. Vasárnap reggel hangos dörömbölésre ébredtek. Artúr és szülei álltak a kapu előtt. Pénzt követeltek. Az eljegyzési mulatság költségeit kérték a felbontott jegyesség  miatt.   Nem volt ennyi tartalékuk. Amazok pedig perrel fenyegetőztek. Lindát a szülők válaszút elé állították. Vagy visszamegy Artúrhoz, vagy le is út, fel is út. Félve szedte össze a ruháit, vázlatait, és két bőrönddel indult útnak. Az egyikben a varrógépe volt. Az állomáson éjszakázott.  Senkitől nem jött segítség. A falubeliek kiközösítették, nem szerették a botrányokat. A hajnali vonattal a városba utazott. Egyik tanára fogadta be átmenetileg, azzal a kikötéssel, hogy keres magának albérletet. A városban nem volt számára albérlet, nem tudta megfizetni. Szerencséjére, a piacon összefutott Csámpás Marival. A vénlány a falujukban élt, épp a másik végén, mint ahol addig Linda lakott. Volt egy apró, dohos szoba, amit jutányos áron kiadott. Így került vissza a lány a szülőfalujába. Időközben sikeres vizsgát tett, s egy maszeknál helyezkedett el, aki a megyei kórházzal állt szerződésben. Monoton, unalmas munka volt, de legalább volt állása. Sokszor vállalt túlórát, bár nem szeretett sötétedés után az utolsó távolsági járattal hazatérni. Főként azért nem, mert csak egy helyen állt meg a faluban a busz, s így minden alkalommal el kellett haladnia Artúrék háza előtt.Nem akart találkozni a férfival, még véletlenül sem. A férfi még mindig utána bolondult, annak ellenére, hogy a szakítás után 2 hónappal megnősült. Egy filigrán, vékony, szőke hajú lányt vett el a szomszéd faluból.  Klári, az ara, jómódú családból származott, és gimnáziumot végzett nő volt. Jómódúságában elkényeztetté vált, fennhordta az orrát. Fülig szerelmes volt a férjébe., aki nem viszonozta az érzéseit. Vele jól bánt az anyósa és apósa. A pénze, társadalmi helyzete  kiváltságossá tette az új családjában is.Mégsem volt ez elég Artúrnak, aki nagy ívben kerülte, s ha otthon is volt, durván bánt vele. Linda lépteit megszaporázva igyekezett haza, az albérletbe. 

Fáradtan állt neki a házimunkának. Megfőzött másnapra, rendet tett a konyhában, és kézzel kimosott pár ruhadarabot. Ebben a lepukkant, minden elektronikai eszközt nélkülöző házban úgy élt, mint egy cseléd. Ez volt az ára a jutányos albérleti díjnak. Mégis ittmaradt, mert nagyon össze kellett húznia a nadrágszíjat. Szülei ugyanis követelték tőle azt a pénzt, amit anno Artúr szülei behajtottak rajtuk. S Linda fizetett. Havi részletekben, amit Csámpás Marival küldött el, minden hó elején. A követelésbe a szülők beleszámították a varrógép árát is, amit három éve ajándékba vettek a lányuknak. Linda pedig tűrt, dolgozott és fizetett, de a szülői házba többé nem tette be a lábát. Teltek a hónapok, közeledett a Karácsony. Linda ismét az utolsó busszal érkezett a faluba. Sietősen haladt el volt vőlegénye háza előtt, mikor is kivágódott az ajtó, és egy éles sikoltás után Klári gurult végig az udvaron. Mikor sikerült megkapaszkodnia, könnyes szemmel nézett fel. Egyenesen bele Linda meghökkent arcába. Nehezen tápászkodott fel, s két kézzel fogta hatalmas pocakját.  Mielőtt a lány megszólalhatott volna, Klári megfordult, s a ház felé sietett. Nem jutott be, az ajtó zárva volt. Úgy, ahogy volt, papucsban és köntösben kéredzkedett be a szomszédba. 

Linda nem bírta elfelejteni a jelenetet. Bejelentést tett a rendőrségen. Az eddigi amúgy is rossz viszony a két fél között elmérgesedett. Egyik este, mikor elhaladt Artúrék háza előtt, lövések dördültek el. Linda a vállánál sérült meg. A megyei kórházban tért magához. Egy fiatal orvos hajolt fölé, s meleg hangon ébresztgette. Jó reggelt kisasszony! Az éjjel megoperáltuk, ne aggódjon, minden jól ment! A söréteket eltávolítottuk.Pár napig a vendégünk lesz még, s utána otthon lábadozhat! Linda szeméből  lassan peregtek le a könnyek. Haza! Haza, abba a dohos egérlukba! A következő napokban rossz kedélye ellenére is gyors gyógyulásnak indult. Sokszor futott össze a folyosón Ákossal, a fiatal orvossal, aki mindig mondott neki pár bátorító szót. Egyik délután a doktor épp végzett a munkájával, mikor meglátta a társalgóban a sápadt lányt. Egy tagbaszakadt férfi állt szorosan mellette, durva arcáról csak úgy sütött a rosszindulat. -Úgysem tudod bebizonyítani, hogy én lőttem rád! Vagy az enyém leszel, vagy senkié! - sziszegte az alkoholtól félkábultan. Menj innen.-suttogta a lány. Részeg vagy! Az hát! Hiszen az újszülöttem egészségére csak innom kellett!-felelte vigyorogva a férfi. Éjjel született a kisfiú, itt, ebben a kórházban. Linda az ajtó felé indult, de Artúr visszarántotta. Ekkor lépett a helyiségbe Ákos. Szó nélkül fogta meg a lány kezét. Egy dühös, megvető pillantást vetett az illuminált férfira, majd maga után húzta Lindát. Mikor pár nap múlva átnyújtotta a lánynak a zárójelentést, egy javaslattal állt elő. Szeretném én hazavinni, ha megengedi. Linda nem tiltakozott. A ház elé érve azonban feszélyezetté vált. Tudta, hogy illene behívnia a dokit, de szégyellte a körülményeit, a szegényes, dohos szobát.  Ákos azonban nem várt invitálásra. Kivette a csomagtartóból a lány csomagját, és az ajtóhoz sietett. Bent elképedve nézett körül. Maga ITT lakik? Miért? A lány mostmár szükségét érezte a magyarázkodásnak. Hellyel kínálta a férfit, és mindent elmesélt eddigi életéről. A férfi nem szakította félbe egyszer sem, figyelmesen hallgatott. Csak a végén szólalt meg : ugye tudod, hogy fel kell jelentened Artúrt? Linda észre sem vette, hogy tegezi, annyira természetesenek tűnt ez számára. Lassan bólintott. Tudom. Innen pedig el kell költöznöd. Huzatos, dohos, penészes, egészségtelen ház ez. De nincs hova, szólt halkan a lány. Majd lesz.-mondta a doki. Még átgondolom, jó?-sóhajtotta Linda. Ezt követően amikor nem volt éjjeles, a fiatal doki mindig hazakísérte volt betegét. A lány szépen gyógyult, a kapcsolatuk pedig egyre mélyült. Egy este , mikor Ákos jóvoltából korábban ért haza, a szobájában találta a főbérlőt, aki a dolgai között kutatott. Nem volt többé maradása. Összepakolt, s még elcsípte  az éjszakai járatot a város felé. Egyenesen a kórházba sietett. Ákos pedig örömmel fogadta. A nővérszállón szerzett szobát neki, s hogy ne legyen indokolatlan a lány jelenléte, segédnővéri állást ajánlott fel neki. Nyugalmas,boldog hónapokat éltek át, leszámítva azt a pár napot, mikor a bíróságra jártak a lövöldözés miatt.  Egyik ilyen akalommal Linda kiborult. A tárgyalásra beidézték Klárit is, aki ismét várandós volt. A férje mellett tanúskodott, azt állítván, azon az éjjelen ő vajúdott, s férje mellette volt. Azt is letagadta, hogy a szülés előtt pár nappal Ártúr kidobta őt az udvarra. A pert elvesztették. Csalódott volt, de meg is nyugodott. Lezárult egy életszakasz, amihez már semmi köze. Előre tekintett immár, nem hátra. Karácsonykor megtartották az eljegyzést, és Linda Ákoshoz költözött. Fiatalok voltak és boldogok. Márciusban Linda összefutott a kórház folyosóján Klárival. Megszületett a második kisfia is. Mikor meglátta a lányt, elfordította a fejét.Ez a mozdulat láthatóvá tette a fél arcát, és a nyakát, amin véraláfutások látszódtak. Linda szótlanul haladt el a bántalmazott nő mellett.Már nem akart neki semmit mondani.

Májusban összeházasodtak Ákossal. Csendes esküvő volt. Linda nem hívta meg a szüleit sem. Nászútra az Alpokba mentek. A szálloda liftje halk kattanással állt meg. Linda elgondolkodva szállt be a liftbe. Későn vette észre, hogy nincs egyedül. Artúr állt ott a gyér világításban. Linda sikítani akart, de a férfi betapasztotta a száját. Ne tedd! Nem bántalak!- suttogta esdeklően. Nem tudtam, hogy itt lesztek. Üzleti úton vagyok. Mégis örülök, hogy így alakult.  Beszélni akartam veled, de mindig letagadtak a kórházban. Klári elhagyott. A gyerekeket sem vitte magával. Anyámék meg elviselhetetlenek. Hajszolnak, hogy szerezzek a kicsiknek anyát, mert ők már nem bírják cérnával. De nekem csak te kellesz! Gyere vissza hozzám!-mondta a férfi sírós hangon. Linda minden ízében remegett. Ez bolond, egészen biztosan az!-gondolta magában. Soha annyira szerencsésnek nem érezte magát, mint akkor, amikor hangos kattanással megállt a lift  s kinýilt az ajtó. Gyorsan kitépte magát a szorító karok közúl, és futva indult a szobájuk felé. Nőjj fel!-kiáltotta mégegyszer hátrafordulva, majd eltűnt Ákos szeme elöl. A szobába lépve  elhagyta minden ereje, és az àgyon fekvő férje mellé ájult. A kiérkező mentős nem látta indokoltnak a nászút megszakítását. Ákos fel-alá rohangált a szobában, s értetlenül nézett a kollégájára. De hiszen sokk  érte! Igen, biztosan.-felelte a mentős. De nem azért ájult el. Írok fel vitaminokat, s mindent, amire szüksége lehet az elkövetkezendő hét hónapban.Gratulálok! Mihez?-kérdezte tajtékozva a doki. A feleségem rejtélyes betegségéhez?-mondta, vagy inkább ordította volna, de a szó és a szusz belefagyott, mikor meglátta és hallotta Linda és a mentős kacagását...

Karácsony Szenteste  csendben álltak a fa mellett. Zene sem szólt, csak a gyertyák égtek, s táncoló fényük rávetült a fa alatt álló kiságyra, melyben egy göndör hajú lánycsecsemő aludta békés álmát.