Perzsi. blogja

Egyéb
Perzsi.•  2020. augusztus 1. 11:33

Az SLS (2)Novella, kisregény

Ezzel egy időben, Kanadában, Ontario megyében Josh elképedve nézte a hivatalos értesítést. Hogy mit csináljak? -Ordított kétségbeesetten. Öntsem ki a tejet? Több ezer litert? Ezt nem hiszem el... A tejnek semmi baja. A világon több millió ember éhezik, és én gazdasági okokból öntsem ki az éltető táplálékot?Miért nem készítenek belőle sajtot? Az eláll. Mind a többi hőkezelt tejtermék is. Hogy túltermelés van az SLS miatt? Ki, mi az az SLS? Még soha, senki nem látta..Kártalanítanak... na hiszen! És a környezetszennyezés? És a lelki sokk? Az embereim feleslegessé vált munkája? Josh még sokáig motyogott maga elé nézve. Tekintete kezdett az őrültekéhez hasonlítani.Megőrült ez a világ. Ha nem teszem meg, kicsinálnak. Vagy a hatóság, vagy a többi begőzőlt, minden hülyeséget  kérdések nélkül elfogadó gazdák, termelők.

Nehéz léptekkel, szinte vánszorogva ment ki a gazdaságba.Milyen szép itt minden-gondolta. Milyen jó illat van.. Ő ehhez szokott már pici gyermekként .

Végtelenül fáradtnak érezte magát. Mint akin végigment egy tehervonat.

-Nem, nem teszem meg! Bármi is legyen a következménye. Nem tudom, nem akarom elfogadni, hogy olyan élelmiszert semmisítsek meg , aminek semmi baja, sőt kiváló minőségű. Ez nem elfogadható. Ingyen szétosztom, ha kell, fürdök benne, csinálok engedély nélkül sajtot, (az engedély beszerzése több hét, hónap), eladom kozmetikai cégeknek, bármit, de kiönteni nem. Josh még élénken emlékezett arra, hogy egy szerencsétlenül járt szállítmány következménye súlyos környezetszennyezést eredményezett. A halak tömegesen kipusztultak, mikor a tóba ömlött a tej. Ha a talajra öntik, az eső és talajvízzel szintén bekerül a élő vízhálózatba, tehát így is, úgy is kárt okoz. (na). Őt a nagyszülei, szülei a föld, a természet szeretetére, tiszteletére tanitották, a vele együttélésre. Nem kizsákmányolni. Élni és élni hagyni. A természet mindent megad, csak nem szabad kapzsivá válni.

Miután döntött, kicsit jobban érezte magát. Visszaindult az irodájába, hogy elintézzen pár fontos telefonhívást...


Folytatása következik.


Perzsi.•  2020. július 1. 11:31

Mit visz?

Tatabánya, Bánhida.


Nagyszüleimnél mindig volt kutya a háznál. Néha akár három is. Németjuhász, vagy épp alsófaluvégi keverék. Mint Ő a nagymenő. A csendes, de figyelő nagytestű fekete kutya. Céltudatosan tett mindent. Olyan volt, mint egy nemesi családból származó minimum herceg. Semmit nem csinált csak úgy.... mindent okkal tett. Még a légzést is. :-)  

Egy szép nyári napon, bent hüsöltünk a házban. A kutyák pedig a kertben, a fa tövében. Lelassult élet neszei motoszkáltak a légben. Egyszerre csak éktelen ugatást hallottunk. Mi, gyerekek, rohantunk megnézni, mi az oka a riasztásnak: A postás volt az, aki elfehéredve állt a kapuban. Nagyanyám azonban már az ugatás dallamából tudta, kit jelez a kutya. Bár helyettesítő postás volt, mégis az ugatás postást jelzett. (Szegény ember!) Mamám kikiabált a kutyának: MITVISZ! Ekkor a postás remegő hangon beszólt: Nem viszek én semmit csókolom, ajánlott küldeményt hoztam. Volt derültség, amit ő nem értett. Megsértődött: Nagy nehezen tudtuk csak megmagyarázni neki, hogy a kutya neve Mitvisz. :-) Elsietet, de még hallottuk, ahogyan az orra alatt mormog: De jó, hogy holnap nem én fogok errefelé helyettesíteni. No hiszen, nem bírta szegény a kertes házas övezetet, ahol olyan sok a kutya. :-)

Perzsi.•  2020. június 15. 12:00

Élénkből válts fakóra!

Öregszem. Gyengülök. A türelmem több , és mégis kevebb. Nyitott vagyok, s mégis zárkózott. Egyre kevesebb embert akarok közel engedni magamhoz. Kevesen értenének meg, ha mesélni kezdenék. Mert az emberek tele vannak előítéletekkel.Én már nem. Nem értem ki mit, miért tesz, de elfogadom, ha más mint én, mint bárki. Maximum nem kommunikálok vele. Nézem a világot. Mindenki a boldogságot keresi. Van aki ezt úgy teszi, hogy közben átgázol másokon. Csak saját maga fontos saját magának. Ami ebben az össznépi játékban igazán zavar, az maga a játék. Pontosabban a határok nélküli játék. Belenézünk a másik szemébe, és még véletlenül sem azt mondjuk amit érzünk, gondolunk, hanem kozmetikázunk. Tisztelet, ölelés a kivételnek.Még saját magunknak is hazudunk. Személy szerint nagyon szereteném, ha a kiszínezett álom-hazugságvilág helyett lenne egy fekete-fehér világ. Ahol nem kell találgatnom, mit gondol, érez a másik ember, mert egyértelműen elmondja. Ahol az igen igent jelent, a nem pedig nemet. És nem talánt. Magyarul ,egy őszinte világban szeretnék élni.Hitegetés, ámítás, és felesleges ígéretek nélküli világban. Kozmetika, smink nélkül. Erre a kis időre kijár(hat)na nekem.

Perzsi.•  2020. június 10. 11:03

Idióta sors.

Sikítani tudnék, de minek? Az égiek talán meghallják, csak tesznek rá.Pedig már tudom odafentről valaki szórakozik velem. Ha valakit, akit nagyon szeretne újra látni az ember,sok sok év után,és

odaveti a háza elé a parkolóba, az az idióta sors, hogy aztán mégse tudjon vele találkozni  az kitolás. Nagyon finoman fogalmaztam. Ez már kínzásnak minősül.Nem szoktam tombolni, de most szívesen földhöz vágnék pár téglát.Azt hiszem jégre teszem magam.


Láttalak, és mégsem,

vártalak?Nem értem!

Szeretlek...vagy mégsem?

Zene:EDDA: Mert így volt jó, mert így volt szép

https://www.youtube.com/watch?v=9AiMxuv1N40

Perzsi.•  2020. június 8. 10:32

Az internet útvesztői

A net egyben áldás és átok. Mindenkinek más. Ezeket most nem sorolnám fel.Anno chateltem. Eleinte érdekes volt, majd idegtépő, lélekölő. Mégis hosszú ideig maradtam,azok miatt az érdekes emberek miatt,akik később a barátaim lettek. Összejövetelek, kirándulások, házibulik.. Értük megérte. 6 éve hagytam ott, a barátok megmaradtak. Igaz, nem mind.Sokszor elgondolkodtam azon,amit a chaten tapasztaltam. Azt, hogy az ember képes olyanhoz kötődni, aggódni érte, akit a net útvesztőiben megismert. Erről egy poet tagnál olvastam anno egy blogbejegyzést. A címe Csöpike. Érdekes, elgondolkodtató írás. És szomorú, végtelenül szomorú...Szerelmek szövődnek, majd szünnek meg, ugyanígy barátságok, munkakapcsolat, stb.De a lényeg, hogy ismeretlenek gondolnak egymásra, beszélgetnek a neten, figyelik a másik rezdüléseit, hangulatait, írásait. És úgy érzik, a másik része az életüknek. Ami részben igaz is, de mégis... Hol a határ? Van határ? Csak kettőn áll?Veszélyes vagy sekélyes? Minden csak rajtunk.múlik? Hol vannak a régi személyes találkozók? A net nélküliek. Ennyire vastagon csak a netre hagyatkozunk. Bedarál.minket... Már a telefonálás sem divat. Messenger... face, stb. És az ember elfelejt valami nagyon, de nagyon fontosat. Belenézni a másik szemébe. (nem kamerán), megfogni a másik kezét, baráti ölelés, az élő hang, az összbenyomás... Ezek a kérdések szerintem mindenki fejében megfordultak. 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom