Perzsi. blogja ( novellák, versek)

Lágyan ring a tengeren egy hajó,

luxusban élőknek csudijó,

ott minden sirám ki van zárva,

a szegényeknek éhes álma,

hogy nem jut már ételre sem hó közepén,

pár szem szilva az estebéd,

de az is csak akkor, ha akciós,

látod? A te álmod szimplán fapados.

A yacht egy másik világ,egy vigadó,

s hiába mondja be a híradó,

hogy te jól élsz, megtakarításod van, többmillió nettó,

mikor fejed fölül hiányzik egy kecó.

De tudd! Pénzt a dunnacihában rejtegetsz,

kifelé meg bánatosan keseregsz,

bár csak mese, de már hab sincs rajta,

elvitte a kiváltképp magas áfa.

Hogy tud valaki dagadtra  gazdagodni?

Többmilliárd forintot összekuporgatni?

Vajon tisztességgel végzett munkával megy -e?

S a népnek van e rá szeme,

hogy észrevegye a lólábat,

vagy csak legyint rá jó párat...

Jól van az úgy, majd Isten lerendezi,

bírjuk,  míg van mit szívni...

Rajtunk röhög a fél világ,

milyen gazdagok vagyunk,

pedig gatyónkon kiviláglik a sejhajunk,

de sebaj, yachtozik akinek van miből,

ez a pofátlan kizsákmányolás felőröl.

Szinte hallom a szuszogásod, 

tarkómon érezni vélem a leheleted.

Bőröm fáj, égeti rosszalló tekinteted.

Vaj'h miért csak engem emleget?

Miért?

*

Hát Petőfi, Ady, vagy Kosztolányi ?

Ők smafu?

Pedig mindannyiunk feje felett magasan szállt a daru,

s mindegyikünk fejére egyformán sütött a nap,

csak ott lent...ott lent volt más az a bizonyos avar.

*

Volt kit ütött az élet, aljasul, kegyetlen,

betűkkel ütött vissza, nem volt fegyvertelen.

Volt kinek nem volt problémája, egy szál se,

mégis igényt tartott egy rakás venyigére.

*

S felnőttünk, ugyanazon égbolt alatt,

utánunk számtalan kiváló vers maradt,

Ezért ne emeljetek ki csak egyet,

Attila figyel, te meg csak írd a verset!

Delejes szemmel,

kristálygömbjét bűvöli.

Sorsokat rombol.

*

A telefon kijelzőjén ismét felvillant az a bizonyos, ismerős szám. Z nagyot sóhajtott. Az anyósa az. Nem akart most vele beszélni, de tudta, akkor nem lesz nyugta. Fogadta hát a hívást. Halló! Végre elértelek-szólt bele Mamma. Mikor jöttök hozzám? Nem tudom, egyik nap benézünk, jó?- felelte Z. Jó, de ne csak ígérj, gyertek is!-mondta Mamma, majd érdeklődött menye állapota felől, akinek a hasában  pici,  jövendőbeli unokája növekedett. 

Végre egy pénteki napon megérkeztek a fiatalok. Nehezen indult a beszélgetés, és ez rossz érzéssel töltötte el Mammát. Végül aztán egy ártatlan félmondatot követően kibújt a szög a zsákból. Egy , a fia által meggondolatlan, hebrencs mondat után így szólt  Mamma: ne mondj ilyet, Isten nem ver bottal! Ekkor a fiú felhördült: te mondod ezt? Pont te ?  Akitől átok, gonosz erő irányul felénk? Tessék?!-sikoltott fel Mamma. Mit beszélsz? Hogy merészeled? Pedig így van. Mi időközönként járunk jósnőhöz, aki megmondta, hogy a család egyik idősebb tagja erős gyűlölettel van irányunkban, és hogy ez a személy el van átkozva. Mamma szemét könnyek lepték el. És te rám gondoltál. Rám, aki feletted, és bátyád felett sírva ,imádkozva állt, mikor betegek voltatok. Aki könyörgött az Úrhoz, hogy a benneteket érő összes betegséget, fájdalmat hadd vehesse át, csak nektek ne fájjon semmi...

Tekintet-drops

*

Oly borzongató,

mintha átlátna rajtam.

Szemet vetett rám.

*

Az a tekintet! Nézem a fényképét, és ráz a hideg. Énem jobbik fele felcsattan: ne ítélkezz! Ez csak egy kép, egy pillanat! -Igen, de a tekintete! Őrült. Tapadós. Gyilkosos. - felel a kritikus felem. Ugyan már! Mit tudod te, milyen egy gyilkos!- felel a jobbik én. - Szerencsére nem tudom. De nézd meg a szemét! A szem a lélek tükre! S a "viselkedése! "Rád ír" , ( de hülye divatkifejezés), s nem száll le rólad. Követ, figyel, mindent tudni akar. Ha " kell" több névvel cserkész be. Mindent a célja érdekében. Észre sem veszed, s már áldozat vagy.

S a szobasarkot lassan, de biztosan benőtte a pókháló...

A robbanás olyan erős volt, hogy az egész alagútrendszert megrázta. Ijedten néztek egymásra, majd Alfira. Tehát hazudtál.- nyilvánította ki Tom. Nem hazudtam!-ordította a tiszt, majd elsápadt. Ezek szerint lelepleztek engem. Veszélybe sodortalak benneteket!- siránkozott elkeseredetten. Végszóra egy kisebb darab kő suhant el a feje mellett, alaposan felsértve a halántékát, amiből szivárogni kezdett a vér. Megszédült, földre rogyott. Ana rögtön ott termett mellette, és jobb  híján  a szoknyája szélével igyekezett a vért letörölgetni Alfi fejéről. Tom idegesen nézett körül. Jól ismerte az alagútrendszert, de nem tudta hol és mennyire sérültek meg a járatok. Szedjetek össze mindent, ami csak kellhet az úthoz. Innen tovább kell állnunk. Saját maga is hallotta, mennyire idegenül cseng a hangja. Helyzetük majdnem kilátástalan volt. Lassan indultak el, haladásukat még Alfi is hátráltatta. Tom még mindig nem hitt neki, de hátrahagyni képtelen volt. Glória amúgy sem engedte volna. És Ana sem. Ahogy elnézte lányát a tiszt mellett, világossá vált szàmára, hogy az vonzódik a férfihoz. Glória lapos pillantásai is ezt igazolták. Bár neki több oka volt elfogultnak lenni Alfi iránt, mégsem örült, hogy lánya nem titkoltan csüng a férfin. Nagyon lassan haladtak, s már majdnem minden járatot átfésültek, de kiutat ezeddig nem talàltak.Szét kellene válnunk. -szólt Glória Tomhoz. Mindketten ismerjük a terepet, több lenne az esélyünk. Nem örülök az ötletnek, de nincs jobb megoldás a helyzetünkre. A két csapat összeállításánál vita alakult ki közöttük. Glória ugyanis magával akarta vinni a fiatalokat, míg Tom szerint az őrületes hiba lett volna. Hogyne,  hogy a végén az egész családja egy esetleges spicli àldozatává váljon! Velük megyek én is. Figyelek, ne aggódj! - szólalt meg ekkor Papus. Jó, legyen, de Lali is veletek megy.-adta parancsba az apa. Így , kettéválva folytatták az útjukat. Bő 3 órai bukdácsolás után aztán végre az egyik járat végén halvány fényt láttak derengeni. Az egyik kijáratot találták meg, de félig be volt omolva. Az amúgy is szűk résen csak egyesével fértek ki. Elsőként Papus bújt ki. Miután biztonságosnak ítélte a helyzetet, jelzett, és sorban mind kikerültek a szabad ég alá. Kivéve Lalit. Ő visszafordult, megkeresni a többieket, majd elvezetni a helyes útra. A szabad ég alatt alaposan megvizsgálták egymást, nincs -e komolyabb sérülésük. Szerencsére nem volt, csak Alfi viselkedett zavarodottan. Nem vesztett sok vért, mégis már félrebeszélt. Ana és Glória egyre jobban aggódott érte. Gyanították, hogy belső vérzése van a fiatal férfinak. Kétségbeesésükben vakmerő lépésre szánták el magukat. Az út a városig kínkeserves volt. Lassan haladtak, felváltva cipelték a sérültet a nőkkel lévő férfiak. Ahogyan közelítettek a katonai ellenőrzőpont felé, úgy nőtt bennük a feszültség. Terveik szerint ott leteszik Alfit, sorsára hagyják, és bizakodnak, hogy valaki arra jár. Ez volt az egyetlen esélye, hogy túlélje. Hogy bekerüljön a városba, a műtőbe. Ott még nem tudják, nem tudhatják, hogy kinek az oldalán áll. A szerencse melléjük szegődött. Kis idő múlva egy dzsip hangját hallották. Elbújtak, úgy nézték végig, ahogyan az akkor már ájult Alfit a járműbe helyezik. Ana hangtalanul rázkódott a visszafojtott  sírástól.Glória hangja térítette magához. Hagyd abba, a sírással nem mész semmire! Ez volt az egyetlen, amit ebben a helyzetben tehettünk! Most induljunk vissza a barlanghoz,apádék talán már ott várnak! Szerencséjükre már esteledett, mire visszaértek. A beálló szürkületben is messziről látták, hogy jól számítottak, Tomék már ott várakoznak. Mégis, Glória érzékei megállásra késztették a csapatot. Volt valami furcsa a levegőben. Valami szokatlan, eddig nem tapasztalt bizonytalanság. Glória feszülten figyelte a barlang résénél várakozó csapatot a növényzet takarásából. Férje egy kisebb kövön ült, furcsán előredőlt, megfeszült felsőtesttel. Nem értette miért, hiszen csak a csapattagok voltak ott, élükön Lalival, aki most terpeszállásban állt, épp Tommal szemben. És ekkor Glória rájött, mi okozza férje furcsa testtartását. Megkötözték! Karjai hátra voltak csavarva, gúzsba kötve. Glóriát letaglózta a felismerés. Áruló van közöttük. És az áruló nem Alfi. De akkor ki?

Folytatása következik.