Perzsi. blogja

Nézem, ahogy ott állsz a körúton.

Nem látom a szemed,de tudom, sírsz.

Látom előreesett vállaid,

érzem kínzóan vad reszketésed,

s kívánom, bárcsak szerethetnélek.

Felfognám könnyeid záporát,

innám, mint szomjoltó nektarint,

mert tőled még a sós is édes,

erre csak egy igazán szerelmes képes.

De vajon engednél e magadhoz érni,

vagy kegyetlenül: hagynál parázson égni?

S vidáman dalolva néznéd hanyatlásom,

lehet, örömkönnyeket ittam egy avatáson?

FIGYELEM!: A bejegyzés humor kategóriában íródott, egy  kitalált család életéről szól. Semminemű köze nincs egy valós személyhez sem. Ha igen, az a véletlen műve. Nem állt, s nem áll szándékomban senkit megbántani. Ezt a kiegészítést is csak a mai fura világ miatt ejtettem meg.

Csengetnek, hosszan, élesen,

Bumbi ordít :édesem!,

valaki ráragadt a csengőre,

felkérjem egy keringőre?,

s laza rugózással a lábában,

az ajtóhoz sétál:alsógatyában.

Sarkig tárja az ajtót, kedvesen,

majd fuldokolni kezd hevesen,

drága anyuka áll ott, csípőre tett kézzel,

már emlékszik, ezért volt rémálma az éjjel...

Aranyom, ordítja elbicsakló hangon,

megjött anyád,  ezernyi cucca a gangon,

behordjam, vagy küldjem a fenébe?

De Bumbi! Mi jár a vizenyős eszedbe?

Gyere anya, ne foglalkozz vele,

nincs már neki egy ép agysejtje,

elitta mind, még a múlt évezredben,

gyere van hely neked az emeleten!

Szólj rá lányom, kérlek szépen,

itt áll egy szál semmiben, retkesen,

retkes ám a lába k..e,

hogy a vasvilla lenne a fésűje,

morog Bumbi a bajsza alatt,

s lazán lehányja a falat.

Legyintenek rá a hölgyek,

felsietnek az emeletre sebtiben,

Bumbinak meg van hitele a restiben.

Meglógna, de rávisít Julis,

itthon maradsz, te bugris,

ma a mama főz finom vacsorát,

ne rontsd a renoméját!

Na, még ez is!-nyög fel Bumbi,

szélsebesen fogok berúgni,

ha megeszem azt a moslékot,

rögvest hívhatjuk a papot!

Míg mi főzünk, édes vejem,

öltözz fel szép rendesen,

kilóg az a pici részed,

csak tudnám, miért is félted...

Míg legurított három felest,

megrendelt pár franciakrémest,

felkészülve az estére,

páncélt húzott az ingjére.

Félve lépett a konyhába,

és nem számítva  a csodára,

hogy élve megússza ezt az egészet,

lassan törli le a verítéket...

Julis, földöntúli mosollyal az arcán,

mutatja, mi minden van a tálcán,

s kínálja urát mosolyogva,

mint egy baltás gyilkos a vadonba.

Mi az a guszta, fekete pöttyös, drágám?

Mákostészta? De jó! Azt bírnám!

Hát nem látod te Isten barma,

hogy az kaviáros sztapacska?

Több se kellett Bumbinak, ordítani kezdett,

mi vagyok én, kísérleti alany?

és még azt mondják a szívetekre, hogy arany!

Ne bomolj te böszme!

A séf sírva könyörögne,

a mama pikáns receptjéért,

csak neked kényes az izéd!

Nem szólt Bumbi egy szót sem,

csendben eloldalgott,

majd a fészerben egy ismerős dallamot dúdolgatott:

"Mellettünk szótlanul alszik el anyád,

Szívemből gýűlölöm a vén banyát"...

(Füstifecskék:Porhanyós)

Selymes bőröd alá,

befészkelt az idő,

és lopva tette rabbá,

azt, mi oda nem illő.

A szarkalábak,

 mint egy örök arcpakolás,

vidáman járnak

labirintusok kanyarain,

de a szerető,

szépet adó, frissítő könnye,

tisztára mossa,

s halhatatlanná varázsolja.

Hamiskásan közelít a fájdalom,

bőröd alá befészkel,

s úgy csókolja fáradt  tested,

mintha szeretőd lenne, egészen.

Nem kérdi, maradhat e, s mi végre?,

csak bújik hozzád, szorosan,

s ha ordítod is, menj el innen,

csak harapdál, szorgosan.

Félig ájult tested mélyén,

fellángol a vágyódás,

s az álomvilág hegytetején,

beköszönt a másvilág.

Alkony

Bíborvörösre festette az eget,
levetette minden szemérmét,
hódolattal üzente a szerelmet,
mi oly régóta marta szívét.

Ennél szebben nem tud üzenni,
lángol az égbolt, nézd;neked,
fogadd őszintén, és kezdj hinni,
hogy örökké ajkán ég neved.