Perzsi. blogja

Ajánlat
Perzsi.•  2021. november 11. 12:41

Vesszen (?)

Vesszen (?)




Vesszen, ki valakinek hiszi magát,
na de kik adták alá a paripát?
Kik nyájasan körbedongták,
dobtak néhány tetszik morzsát,
vagy éppen azok, kik gödörbe tennék,
irigységükkel végleg betemetnék,
de jaj! nézd mit csinál, kimászik onnan,
s ha nem vigyázol rögvest eléd toppan,
és belemondja bátran a szemedbe,
éppolyan valaki vagyok, akárcsak te!

2021.11.11

Perzsi.•  2021. október 24. 12:32

A fiatalember

Nyár végi, kissé őszies nap volt. Az erőműi tó felöl halszagú víz illatát sodort a szél kis ház felé.A kertben lassú, nyugodt munka folyt. Egy kis műhely állt rajta, ahol két férfi autót szerelt. Bodri, a kutya hangos ugatással jelzett. A lakók nem értették mi baja, senki nem állt a kapu előtt. Ám az ugatás időről időre felzendült. A gazda a kapuhoz sietett. Egy fiatalemberre figyelt fel, aki fel-alá sétálgatott az utcában. Oda-odapislantott a gazda felé, majd eltűnt. Kis időre. Mikor visszatért, már figyelték. Ki ő, és mit akarhat? Újabb 15 perc sétálgatás után lassan a kapu elé lépett. Csókolom! -szólt be mostmár magabiztosan, hangosan és mosolyogva. A gazda visszaköszönt: Jó napot! Kit keres? Hát nem tetszik megismerni?-kérdezte a fiatal férfi. Ne haragudjon, nem rémlik.-mondta elgondolkodva a gazda. Hát én vagyok az apukám fia! -mondta fejét félrebillentve az idegen. Értem, szólt a gazda, majd még 20 percig beszélgetett a fiúval mindenféléről. Politikáról, időjárásról, gazdaságról. A fiatal szemmel láthatóan elégedetten köszönt el. Ekkor jött előre a kertből a gazdasszony. Ki volt ez a fiatalember?-kérdezte érdeklődve. Az apjának a fia. -válaszolta a gazda.

(Sosem tudta meg kivel beszélgetett akkor)

2021.Október 13

Perzsi.•  2021. október 21. 10:55

A bolond öregasszony

Az öreg bérház belső udvarának egy eldugott zugában üldögélt Nicsakni  néni. Kezében egy kopott tábla volt, amiről már majdnem teljes egészében lemálott a felirat:Magánbizományi. Ezt a táblát pucolgatta, fényesítgette már órák óta. Mióta szeretett férje 25 éve elhunyt, a néninek nem volt ki a négy kereke. Férje nagy tiszteletnek örvendett életében. Becsüs volt, s a nagy  Bizományi Vállalatnál dolgozott. A környékbeliek mindig megsüvegelték, szivarral és egyébb apróságokkal kedveskedtek neki. Sok múlott ezen, mikor még megmaradt értékeiket vitték hozzá a zaciba. Mindenki pár forinttal többet remélt, s gazsulált ki. Az öregnek  saját gyermeke nem lévén, jó szíve volt irántuk.Jelentős vagyonát nem irigyelte másoktól. Mikor meghalt, mégis meglepően kevesen mentek el a temetésre. Már nem tartoztak neki.

 Nicsakni néni, becsületes nevén Irma, a temetést követően hetekig nem jött ki a lakásból. Nem hiányzott senkinek, szinte teljesen elfelejtették. Ezért lepődtek meg nagyon, mikor egyik délután hangos kalapálással egy táblát szögezett az ajtaja mellé. Magánbizományi. Az idősebbek rögtön látták, megbuggyant az öreglány. A gyerekeknek azonban tetszett a különös viselkedés, s rendre ugratták szegény fejét. Hogy van ma Irma néni? Ma is megy a piacra pénz vetni? Ugyanis a néne egy alkalommal egy marék pénzt szórt szét a piacon. Látszólag minden különösebb ok nélkül. A kis ŕáncos arcú anyó nem válaszolt sosem.Csak minden reggel kiakasztotta a táblát, s alá ült egy kissámlira. Egy nap az egyik suhanc rákérdezett. Mi az a magánbizományi? Hát mi lenne? Bizományi. Az enyém. Ezért magán. -felelte érces hangon. A suhanc kinevette, majd elfutott, elújságolni a többieknek az újabb bolondériát. Ám egyik nap egy kisfiú bátran odalépett a nénihez. Vannak üveggolyóim. Megveszed?Oszt mire kell neked az a pénz?-kérdezte Irma néni. Anyukámnak veszek ajándékot. Születésnapja lesz. Megveszem!-dünnyögte a néni. A fiú letette a maréknyi golyót a sámli melletti kosárba. Irma néni rápillantott, majd felkiáltott:Nicsak, ni! De szépek! Híre ment az esetnek.Jöttek sorban a lakók, főleg a fiatalok. Egyre több minden került a kosárba:szájharmonika, könyv, óra, üvegből.készült virág, hímzett kendő, csupa "értékes" tárgy. Irma néni minden vételnél rácsodálkozott az új szerzeményre:Nicsak, ni! Így ragadt rá az új név:Nicsakni néni.Így ment ez hosszú éveken át. Az egykori gyerekek felnőttek,sokan elköltöztek, jöttek újak.A különös nénit , különös szokásával azonban mindenki ismerte már. Az új lakók is.  A magánbizományi gyarapodott, Irma néni pénze pedig egyszer csak  elfogyott.A lakásban lévő, férjétől örökölt vagyontárgyakat szép lassan eladogatta. Egy-egy darabot megkönnyezett. Utolsóként azt a festményt adta el, ami egy pillangót tartó kislányt ábrázolt egy réten.Ennek eladása különösen fájt. Kiült még pár hétig az ajtaja elé, de mikor már harmadik alkalommal nem tudott fizetni a szerzeményért, feladta. Többet nem akasztotta ki a táblat. 


Eltelt vagy két hét is, mire feltűnt a lakóknak a hiánya. Bekopogtattak hozzá, de nem nyitott ajtót. Masnap rátörték. Ott feküdt az éhségtől legyengülve a díványon, s nem szólt egy szót sem, csak nézett könnyes szemmel a behatolókra. Körülötte mindenhol dobozok. Tele értékes "kacatokkal".Minden erejét összeszedve feltápászkodott, s igyekezett letakarni a kincseit. Az évek alatt felvásárolt szerzemények mindegyike a lakásban volt. Nem vált meg semmitől. A kiérkező orvos kórházba utalta. Mikor hosszú hetek után hazatért, nagy volt a csend a körfolyósos házban. Nem várta senki. De reggel megszólalt a csengő. Az üveggolyót áruló "kisfiú" állt az ajtóban.Csókolom  Nicsakni néni! Meg tetszik ismerni? Hogyne ismernélek meg fiacskám! Hiszen pont olyan színe van a szemednek,  mint a legszebb üveggolyónak amit hoztál! Mit szeretnél tőlem? Ne tessék haragudni, de visszavásárolnám a golyókat. Nem eladóak!-kiáltotta a néni. Kérem szépen! Tetszik tudni, van egy 9 éves fiam. Meséltem neki arról, milyen volt itt az élet, mikor itt laktam. S ő kérte, vigyem el neki a golyókat. Nicsakni néni nem szólt semmit. Bement a szobába, s a golyókkal tért vissza. Viheted, de nem eladó egyik sem. És ez így ment egész nap, meg még másnap és harmadnap is. Jöttek a régi fiatalok. Mindegyikük  meg tudta magyarázni, miért kéri vissza a saját apróságát. Nicsakni néni egyre szomorúbban, de mindet visszaadta. Egyik reggel a postás csengetett. Betétkönyvet hozott, amin egy nagyobb összeg állt. Ezt a bankban tetszik tudni majd beváltani. -mondta mosolyogva. Itt valami tévedés van!-suttogta maga elé a néni. Én kitől kapnék pénzt? És miért? Azt hogy kitől, azt nem tudom.-mondta a postás. De azt, hogy miért, lassan az egész város tudja. Beérett a pénzmag, amit  a piacon, és itt is el tetszett ültetni!-lengette meg búcsúzóul a sapkáját a postás. Egyik csoda követte a másikat. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag az eladogatott tárgyait is visszakapta. Nem mindet, de a legkedvesebb, a festmény érkezett meg először. Másnap korán reggel a lakók kalapálás hangjára ébredtek. Mikor lenéztek az udvarba, látták, hogy az ismerős tábla ott lengedezik a földszinti ajtó melett. Elötte ül  Nicsakni néni, kezében ronggyal, s mosolyogva tisztitgatja a táblát...


2021.Október.14

Perzsi.•  2021. október 14. 17:33

A legfinomabb kenyér

Ágnes mama fáradt volt. Ez már csak így van, ha az ember 90 éves. Félig szunyókálva emlékezett vissza egy majd 30 éve történt  hétvégére...

A konyhában barátságos meleg volt. Egy pici búboskemence duruzsolt a konyha sarkában, meleget csempészve a szívekbe is. Ágnes mama nagy munka elején volt. Kenyérsütéshez készülődött.Minden hétvégén sütött 2 darab  két kilós kenyeret a családnak.Lacika, az unokája ma rá volt bízva.Mindössze 3 éves volt. Egy csintalan, és izgága kisovódás.. Ma sem  bírt magával a gyerek, láb alatt sertepertélt. Lacika! Ne lábatlankodj, zavarod a nagyit! -szólt rá az édesanyja. Hagyd csak lányom, nekem nincs útban. Ha van kedve, még segíthet is. De anyuka! Hiszen fiú! Na és? -kérdezte Ági mama. A pékek is többnyire férfiak.-válaszolt mosolyogva. Kötényt kötött maga elé, és kis segédje elé. A kisfiút eleinte nem érdekelte a "móka", de amikor a nagyi mesélni kezdett a búzatündérről, a lisztlovagról, és a malomkirályfiról, már csillogott a szeme. Én is, én is! Gyúrhatom, nagyi? Ági mama egy gyors mosoly után az asztalhoz húzta a kisszéket. Gyere, pattanj fel rá! Gyúrta, dagasztotta Lacika a tésztát, kis arca teljesen kipirult. No, most kicsit pihenni kell a tésztának, addig te is pihenj kicsit.-kérte Ági mama a kis segédet. Nem, én nézni akarom, hogy nő meg a tészta!-kiáltotta a pici. Akkor megfázik a tészta, s nem lesz kenyér. Be kell takarni, nehogy megfázzon. Betakarom a tésztát is, és téged is. Jó? Ígérem felkeltelek,mikor a kemencébe megy a kenyér. Az alku sikerült. Mire a tészta megkelt, Lacika is kipihente magát. Izgatottan nézte nagyit, hogyan formázza a kenyeret, majd hogyan nyeli azt el a kemence szája. Mint egy kis jó házőrző kutyus, úgy ült a kemence előtt, várva mikor sül ki a kenyér. Szinte percenként kérdegette:készen van már? Mikor veszed ki a kenyeret nagyi? Ne türelmetlenkedj ! Ha nem kap elég ideig meleget a tészta, akkor hiába dolgoztunk, s a tündér, a lovag és a királyfi is szomorú lesz. Nem volt mit tenni, várni kellett. Végre! Nagyi  a kenyérszedő  lapáttal ügyesen egy tiszta konyharuhára tette ki a kenyeret. Az asztal közepén illatozott, a csodásan fényes héjú királyi eledel. Ági mamának az összes türelmére szüksége volt, hogy a forró kenyértől távol tartsa a kicsi segédet. Mikor végre már nem volt forró a kenyér, odaadta a kenyér csücskét kisfiúnak. Miért a csücskét kapom? -kérdezte legörbült szájjal Lacika. Azért, mert az a legfinomabb, legédesebb. Édes, mert ott gyűlt össze a szeretet, amivel készítettük. És mert szeretlek, azért adom neked az egyik csücskét. Megkóstoljuk? Így, üresen? -kérdezte a csöppség. Frissen így jó, hidd el nekem.Gyorsan elfogyott a csücsök. A második szeletet már kivitte a teraszra  a kis segéd. Büszkén, örömmel osztotta meg a kutyával, cicával, és a madarakkal, majd visszarohanva a konyhába kíváncsian kérdezte meg Ági mamát: a  másik csücsök  kié lesz? Kié legyen?-kérdezte a nagyi. Kis gondolkodás után így felelt a kisfiú: legyen a tied nagyi.


A fényképalbum lassan csúszott ki a kezéből. A koppanásra, mikor az földet ért, nem ébredt fel. Az ajtónyitásra sem. Lacika érkezett meg a családjával. Pszt gyerekek, alszik a dédi!-intette csendre lányait. Óvatosan takarta be a törékeny asszonyt. Gyertek, elmesélek nektek egy mesét.-szólt szinte suttogva. Élt egyszer egy búzatündér, egy lisztlovag és egy malomkirályfi...


(Október 16 a kenyér világnapja.)

Perzsi.•  2021. augusztus 16. 18:51

Biztosan te is...(Novella)


A pihenőhelyiségben vágni lehetett a füstöt. Hiába volt kijelölt dohányzó, a legtöbb irodista ezt a helyiséget használta. Juli nem dohányzott, nem is szeretett ide bejönni. Amilyen gyorsan csak tudta, felforralta a teavizet, amit már az épület előtti padon fogyasztott el. Különcnek tartották érte.Gyomorgörcse egyre csak fokozódott,hiszen az irodavezető behívatta megbeszélésre.

Roland fel sem emelte a tekintetét, mikor Juli belépett a szobába.

Tanácstalanul toporgott, hiszen nem kínálták hellyel.Az asztalon dossziéra figyelt fel, amin az ő neve állt. Rossz érzése támadt. Öt perc. Ennyi kellett ahhoz, hogy munkájáról dicshimnuszt zengve, mégis kirúgják. Ennyi kellett ahhoz hogy munkanélküliként átmenetileg kilátástalanná váljon az élete. Az asztalához érve, míg összepakolta kevés holmiját, visszagondolt az itt eltöltött hónapokra. Minden olyan jól kezdődött...


A koncert tökéletes volt. Juli örült,hogy Mari,a lakótársa elrángatta a négy fal közül. A főiskolán padtársak voltak,jó barátság fűzte össze őket. Szinte már testvérek voltak. Mindketten kisvárosból kerültek fel Budapestre,így könnyebben megértették egymást. A suli utàn  rövid időre elszakadtak egymástól. Mari hazaköltözött,de fél év múlva felhívta Julit. Segíts kérlek!Kaptam munkát Pesten,de kell hozzá egy lakcímkártya,ottani lakcímmel. Julinak ez kapóra jött. Gyere ,lakj velem! A társbérlőm elköltözött,s drága nekem egyedül az albérlet. Így,a sorsnak köszönhetően,ismét együtt voltak. Julit a gondolataiból egy gitárakkord ébresztette fel. Mosolyogva nyugtázta,hogy barátnője nem tétlenkedett. Régóta tetszett neki a gitáros,s lám most már neki szól a zene. Észre sem vette,hogy a hangfalak mögül ,két acélszürke szempár figyeli.Gyorsan telt az idő, de a  koncert így is elhúzódott. Mari!-kiabált egyre izgatottabban,gyere,lekéssük az utolsó buszt! Majd én hazaviszlek.-szólt egy érdekesen izgató hang Juli háta mögött. Hirtelen perdült meg,majdnem sikerült fellöknie a fiút. Ne ilyen hevesen "kisasszony".-mondta mosolygós hangon a férfi. Tibor vagyok,mutatkozott be,miközben még mindig mosolygott. Érdekes,a szürke szín hideg,mégis,ennek a férfinak mennyi melegség van a tekintetében!-mélázott el Juli. Esetleg... Jaj, ne haragudj,Juli vagyok!-ocsúdott fel a lány. Köszönöm az ajánlatot,de a barátnőmmel jöttem.Tudom,de ő már elment Gyurival,kicsit kettesben akarnak maradni.Engem kért meg,hogy szóljak neked. És én szívesen hazaviszlek.Juli habozott,végül elfogadta az ajánlatot. Az a szempár megnyerően csillogott.  Mikor megpillantotta a motrot,leblokkolt. Félt a motroktól. Ült már rajta, le is esett róla,menet közben s  törte össze magát.Nem érezte magát biztonságban. Nem-nem, fel nem ülök erre.-suttogta,szinte csak magának.Tibor azonban meghallotta. Gyere,ne félj,még sosem hagytam el senkit. Ez,pont ez a mondat nem hiányzott!Juli remegni kezdett. Tibor most már aggódva nézte. Sejtette,tt komoly dolog történhetett. Tudod mit? Menjünk gyalog,ha nem vagy fáradt. Útközben beszélgethetünk. Hazafelé sok minden szóba került. Tibor hangtechnikusi munkájáról mesélt,Juli pedig a munkahelyéről,s az álmáról,hogy egyszer rendezvényszervező lesz. Arról,hogy miért fél a mortokról,egy szó sem esett. A kapuban megnémulva ácsorogtak még kicsit,majd jó éjt kívànva elköszöntek egymástól. Majd hívlak!-szólt vissza Tibor. Juli csak csendben,mosolyogva  bólintott. Nem merte remélni,hogy a férfi betartja a szavát. Ezért kellemesen meglepődött,mikor három nap múlva hívta őt a szépszemű. Kicsit zsúfolt az életem most a koncertek miatt,de szeretnék majd találkozni veled,ha engeded. Addig is,felhívhatlak néha?Persze,nagyon várom.-felelte Juli.

A munkahelyén mindent elvégzett,minden nem szeretem munkát rásózhattak,bírta,csinálta,s még mosolygott is hozzá. Boldognak érezte magát,szárnyalt,kivirult. Lerítt róla,hogy szerelmes. Szerda délelőtt   feszült volt a hangulata.Már négy napja nem hívta fel Tibor. Aggódni kezdett. Gondolatai elkalandoztak,meg sem hallotta,hogy szólongatják. Juli!Ébresztő!-kocogtatta meg az asztalán egyik nagyhangú,agyonsminkelt  kolleganője a tollát. Hagyd már!-replikázott a másik kollega,nem látod,hogy szerelmes? Mikor lesz az esküvő?-ugratta ,elhúzott szájjal. Esküvő?-nevetett fel gúnyosan a kikent nő. De hisz EZ egy nővel él együtt. Biztos ő is olyan... olyan szivárványos.Tudod... nevetett fel harsogva,a többiek megelégedésére. Juli nem tudott megmozdulni,szólni sem.Lefagyott. Mikor kicsit összeszedte magát,kiment az épület elé. Ekkor megszólalt a telefonja. Tibor volt az. Egyszerre érzett örömet,és kétségbeesést. Habozott,végül felvette a telefont. Hagyta,hogy Tibor beszéljen. Ő most nem tudott,nem akart megszólalni. Nem felejtettelek el,csak szólni akarok,még három napig távol leszek. Győrben van most a zenekar. De hétfőn találkozunk. Jó? Túl josszú volt a csend. Baj van?-kérdezte a férfi. Nincs,csak elgondolkodtam-hazudta Juli. Elköszönt,és visszament az asztalához. Még csak 13 óra van,valahogy ki kell bírnia a hátralévő három  órát. A mosdóba sietett,nem bírta tovább sírás nélkül. A telefon kitartóan csörgött. Végül felvette. Nem akarta a férfit terhelni,mégis kibuktak belőle a szavak. Akadozva,de elmondta mi történt délelőtt,s hogy bánnak vele hetek óta a munkatársai. Tibor nyugtatgatta. Majd kitalálunk valamit. Ólomlábakon cammogott az idő,de csak véget ért a munkaidő. Utolsóként lépett ki az ajtón. El akarta kerülni a többieket.A buszmegálló felé indult,mikor hosszas dudálás verte fel a csendet. A hang irànyába nézett,s meglepve vette észre,hogy Tibor elé jött. Motorral. Szinte repült felé. Nem érdekelte a sok kíváncsi pillantás,nem érdekelte a motor,csak Tibor ,és hogy minél előbb eltűnjön innen. Szó nélkül ült fel a férfi mögé. Hazaérve fáradtan dőlt le. Hogy kerültél a munkahelyem elé?-kérdezte elhaló hangon. Úgy éreztem,melletted a helyem.A fiúk megértettek,nem tartottak vissza. De hát az esti koncert..aggódott Juli. Megoldják.-szólt Tibor. El kellene gondolkodnod azon,hogy munkahelyet válts. Szeretnék,de csöbörből vödörbe?Még van fél évem hátra a rendezvényszervezői tanfolyamból. Addig kibírom valahogy. Te tudod,de gondold át-biztatta a férfi. 


És most itt áll,munkanélküliként,és nem érti,miért rúgták ki. Az irodavezető annyit mondott,hogy kollegái szerint összeférhetetlen,de mivel kiváló munkaerő,közös megegyezéssel válnak meg egymástól. Elgondolkodott egy munkaügyi peren,hisz tudta,nem volt joguk kirúgni. De azt is tudta,nem fog harcolni. Tibor ismét elé jött,mikor felhívta és elmondta mi történt.. Most egy szürke Opellel. Gyere szállj be,elmegyünk ebédelni,utána meg a bátyámhoz.Azt hiszem,van számodra egy állásajánlata. Hogyan?Ilyen hamar?De hisz... Ne aggodalmaskodj már,miután beszéltünk felhívtam,ő ajánlotta,hogy keressük  fel. Már öt óra is elmúlt,mikor ebéd utáni sétájukból egy városszéli épülethez értek. Inkább nézett ki raktárnak,semmint irodának. Juli csalódott volt. Tibor làtta az arckifejezésén,nem erre számított. Tudod a bátyám is most váltott. Ma mondott fel,ès jövő héttől minden erejét erre a vállalkozásra fogja fordítani. Ő lesz a cégvezető. Rendezvényszervezői céget alapított. De még sok itt a munka. Hallgasd meg az ajánlatát,s utána dönts. Egy festés alatt álló ajtó előtt apró,gyors csókot lehelt a lány ajkára,majd beléptek a helyiségbe. Juli értetlenül nézett. A szobában,az íróasztal mögött Roland ült.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom