Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Jártamban, keltemben. Emberek élettöredékei

1986

Egyetlen porcikája sem kívánta a mai bevásárlást sem. Ilyen eseteknél bizony megfordult a fejében, jól választott e társat? Mint már annyiszor, most is süket fülekre talált a kérése. Kérlek menjünk együtt bevásárolni! Vagy legalább vigyázz a gyerekre, míg én két fordulóval hazahozom a heti élelmiszert! Többnyire nem jött válasz, ha igen, az nem volt kedvező az anya számára. Fáradtan jöttem haza munkából, intézd el egyedül. Vagy lemegyünk hétvégén a boltba. Hétvégén tömegnyomor van, olyankor kitúrnak ha még a gyereket is betolom a babakocsival. Múltkor is az a férfi hajszál híján fellökött. Kell ez nekünk? -mondta elkeseredve az anya. A végeredmény mégis az lett, vásároljon be egyedül. Hisz úgysem csinál semmit egész nap... Elindult hát, végig azon gondolkozva, meg merje e kockáztatni, hogy egyszerre hoz el mindent, ami  a listán van. Az első akadály  a 2 hónapos baba kocsival  együtt való levitelét jelentette, a 3. emeletről a sok lépcsőn át.Volt közös tároló, de már nem hagyta ott a babakocsit. Azóta nem, hogy harcot vívott a motorosokkal. Anno  stressz  érte, mikor meglátta a közös tárolóban a babakocsit. A szabálytalanul ott tárolt motorkerékpárok között a földön, oldalára borítva feküdt egy benzintócsában. Már többször szólt érte a motorosoknak, hogy a tároló közös, és ne nyúljanak a babakocsihoz, de ügyet sem vetettek rá. Bársonyszövetes  csinos darab volt a babajármű, de a benzin nehezen jőtt ki belőle. Ezért nap mint nap inkább cipekedett. A 3.emeletröl le, majd fel. A boltban nem voltak sokan, mindenki menekült a 33 fokos hőség elöl. Négy szatyornyi heti élelemmel megpakolva ért haza. A lépcsőház hűvösében toporogva azon gondolkodott, hogy visz fel mindent egyszerre? A közös tároló kulcsa a lakásban maradt, hisz hetek óta nem volt rá szüksége. Hagyja itt a szatyrokat, s vigye fel kocsistól a gyermeket? A földszinten, nem zárható lépcsőházajtó, és laza erkölcsű szomszédok mellett ez nem volt tanácsos. A gyermeket itthagyni pláne nem volt tanácsos. Mi legyen hát? Döntött a természet. A biológiai ingerek erősek voltak. A babakocsit a gyermekkel együtt a lépcsőház egy homályos, beugró részébe tolta, s mint az őrült, rohant fel a szatyrokkal a 3.-ra. Mindent ledobott, s röpke fürdòszobai látogatás után már robogott is lefelé. Nem tarthatott az egész 3 percnél tovább. Leérve a babakocsihoz sietett. De sem a kocsi, sem a csecsemő nem volt ott! Egy pillanatnyi időre leült a lépcsőre. Ájulás kerülgette. Majd mint az eszelős, kirohant az utcára, s fel- alá rohangálni kezdett. A hőség miatt alig lézengtek az utcán, de akit látott, mindenkit megszólított. Nem látott egy barna bársony babakocsit? Ellopták a fiamat! Jó 10 percnyi szaladgálás után, könnyeitől alig látva, visszarohant a házba. Sorban kopogott be a szomszédokhoz. Nem láttátok a fiamat? Senkit nem láttatok?-kérdezte a földszinten lakó családot. Nem, nem láttunk senkit, semmit. Újra futkosni kezdett, megnézte a környékbeli boltokat, parkolókat. Nyomát sem lelte gyermekének. Ekkor sírva megszólalt:Karcsi, kérlek engedj be, nektek van telefonotok, hívom a rendőrséget. -mondta az egyik szomszédnak. Már az ajtóban álltak, mikor a földszinten lakó kiabálni kezdett. Itt van, ne keressétek! Lélekszakadva rohantak le. Ott volt a kocsi a gyerekkel együtt a lépcsőház közepén. Hogy került ide? Ki hozta vissza? Mi nem láttunk semmit.-mondta a Rumcájsz kinézetű, már nem szomjas szomszéd. Az anya ekkor gyanút fogott. Ez nem igaz. Végig itt voltatok, látnotok kellett valamit. Magához szorította a csecsemőt, aki békésen aludt mindennek ellenére, és remegő hangon megszólalt:Rendbe teszem magam, és bemegyek a rendőrségre. Ne menj sehova!-szólt az ittas szomszéd neje. Mi vittük be magunkhoz a picit. Mióta megszületett, annyiszor kértük, hogy néha nálunk lehessen, de nem adtad...

Szintén megtörtént eset. A hírekben előforduló gyermekrablás miatt érzem úgy, hogy itt a helye. Ehhez kapcsolódik majd egy másik történet is.

Élénk gyermekzsivaj töltötte be a teret. Egy rossz arculattervezés miatt  minden épület hegyén, hátán helyezkedett el ebben a városrészben. Az iskola mellett volt a Bölcsöde, az Óvoda, a Spar, és az orvosi rendelő is. Közöttük még helyt kapott egy motorvezetőknek szánt tanpàlya. Parkolók voltak mindenhova bezsúfolva, s 10 emeletes betondzsungel virított mindenfelé  ahova a szem ellátott. Minden épúletnek jól átlátható udvara volt. Mindenki belátott mindenhová. S mégis, majdnem baj történt. A nő, továbbiakban kontyoska, szinte mindennap elsétált a bölcsi és az ovi mellett. A gyermekfelügyelők, óvónők jól ismerték. Az idősebbek a történetét is tudták.Nem csinált semmit, jóformán még rá sem nézett a gyermekekre, csak sétálgatott. Egy idő után azonban kötekedni kezdett. Annak a gyereknek nincs jól felhúzva a nadrágja! Annak folyik az orra! Az bepisilt! -mutatott rá egy pelenkás gyermekre. A gondozónők nem álltak le vele vitatkozni. Nem értek rá, amúgyis ráhagyták volna. Az óvódai dolgozók felöl nem jött értesítés, hogy feléjük mit csinál. Teltek a napok, a kontyos eltűnt. Pár napra. Mikor újból megjelent, mintha kicserélték volna. Mosolygott, be -beszólt az udvaron lévő gyerekeknek:milyen szép szemed van! Az idősebb gondozónőket elkezdte a nevükön szólongatni.Egyik nap délelött, be akart kéredzkedni. A fiamért jöttem, ma korábban viszem el!-szólt magabiztosan. Kemény csata vette kezdetét. Kontyoska kedves, az ön gyermeke nem az intézményünk tagja.-mondta az egyik gondozónő. Kontyos agresszív lett. Ne hazudozzon, ott biciklizik az udvaron! Melyikük az? Kérem mutassa meg!-szólt a nevelőnő. Az ott! Az a szöszke!-ordította kontyoska. A nevelőnők jobbnak látták, ha a gyerekek elhagyják az udvart. A szobába invitálták őket. Kontyoska pedig tovább ordított. Rendőrt hívok! Nem adják ide a gyermekemet! Tessék csak nyugodtan, ha ön nem teszi meg, megtesszük mi magunk. A válasz hatásos volt, kontyoska eltűnt. Pár hét múlva került elő. Mikor alkalmasnak látta az időt, megállt a kerítés mellett, s  a legközelebb lévő gyermeket igyekezett rávenni arra, hogy másszon fel a kerítésen, fagyizni viszi. És a gyerek mászott.... A nevelőnőkben pedig megfagyott a vér. A kiérkező rendőrök  hivatalból értesítették a mentőket is...

Epilógus. Kontyoska vezető beosztású, szellemileg erősen leterhelt, nagy felelősséget a hátán cipelő nő volt. Elvált. A gyermeke elhunyt, amit nem tudott elfogadni, sem feldolgozni.

Félve nézett a nap elé. Legszívesebben eltörölte volna e napot. A köszöntések, pontosabban a nem köszöntések ékesen mutatták, hol a helye a társadalomban, de főképp a családjában. Mivel nem tervezett gyermek volt, úgymond baleset, becsúszott baki, így tulajdonképpen mit is várhatott volna? Hogy időközben megszeretik? Tán rájönnek, hogy ő is szerethető? Ugyanmár! Mindenhol kell egy feketebárány. Egy, aki kilóg a sorból. Egy, akin ki lehet élni a bennük lévő gonoszt. Egy, akit addig lehet egrecíroztatni, míg valóban megnyomorodik. A teste és a lelke is. A lelke? Azt már nem! Azt nem adja. Már nem.Néha lazítottak a gyeplőn. Csepegtettek kis morzsákat neki. De mindig és mindig, újra  és újra visszatértek a sanyargatáshoz. Idén úgy döntött, hozzájuk szürkül. Ha ők rendszerint elfelejtik, hogy mikor van a szülinapja, akkor ő sem puncsol tovább. Lelke is azt súgta: nem vagy te kevesebb mint ők! Így hát kihagyta a köszöntéseket. Mint egy jól idomított pitbull, úgy támadt rá az egyik rokon. Isten éltessen! Bár te nem köszöntöttél, pedig szinte egy napon születtünk, én mégis! Még egyszer, boldogat! Idén beléptél a vén hülyék  korába...

Jártamban, keltemben, kórházban-fektemben... 

Megtörtént eseteken alapuló történetek, fűszerezve az írói szabadsággal. ( nem a fantáziával) Néhol kiemelve, néhol rejtve...

Az orvos közönyösen közölte a várva várt jó hírt. -Igen, jól sejtette, ön terhes. ( várandós szó jobban illett volna ide, gondolta az kismama) A leendő anyuka repesett az örömtől. Alig várta, hogy hazaérjen és elmondhassa férjének is az örömteli hírt. Még be sem csukódott a családfő után az ajtó, már a nyakába borult. Képzeld!-kezdte örömtől sugárzó arccal. A férj lefejtette a nyakáról az ölelő kezeket. Szóval terhes vagy. A kismama kőve dermedt. Nem örülsz neki?-kérdezte elbicsakló hangon. De örülök. Akkor miért vagy ilyen velem? Fáradt vagyok, nehéz napom volt, meg amúgy is tudtam, hogy ma mész dokihoz. Láttam az arcodon az eredményt. A kismama azonban csalódott volt. Hétvégére igyekezett túltenni magát a hír ilyentén fogadtatásán, és izgatottan készülődött a szüleihez elújságolni az örömhírt. Egy kis séta után, kézenfogva lépett a férjével a szülői lakásba. Apja hamiskás mosolyából rögtön tudta, hogy az kifinomult szülői érzékével már tudja, miért jöttek. Anyja azonban, mikor meghallotta, hogy unoka érkezik, felháborodott. Én még fiatal vagyok 41 évesen ehhez!-kiálltotta felháborodottan, s az ott töltött idő alatt sem enyhült meg. Férje halkan, feddően szólt rá: Az ő életük, ők fogják felnevelni. Az biztos, mert én még dolgozom, és nem passzolhatják ide. A nagypapába belefagyott a szó. Még egyszer, kétszer szólásra nyitotta a száját, de a békesség kedvéért inkább csendben maradt. A hangulat végleg megfagyott. A fiatal pár pedig látva a leendő nagymama dühét, puffogó arckifejezését, jobbnak látta, ha szép csendben elköszönnek...

Azt hittem, te nem állsz be a sorba. Azok sorába, akiknek nem csak véleményük van,(ami mindenkinek van), hanem szentül hiszi, az az igazi, és pont. Igen,  igy ponttal a végén. Ami ugyanazt jelenti mint az "ennyi". Megmásíthatatlan, szent.(egy frászt az).Nem veszed észre, hogy áldozat vagy. A média áldozata. Ami arra ösztönöz, hogy úgy lásd a dolgokat, ahogyan ő szeretné. Pontosabban, amerre ő irányít. Szomorú. De még szomorúbb az, hogy bár ellenkezel vele , de elkötelezted magad. A másik oldal mellett. Nem nézel jobbra vagy balra, ( ez itt nem a zebra,), csak mész... valamerre. De biztosan jó az irány? Neked mindenképpen ki  kell állnod valamelyik fél mellett?Hogy is van,volt az a mondás az arany középútról? Ne feledd, nem csak fekete és fehér van. Arról meg már ne is írjak, hogy a stílus maga az ember... s a magas lóról nagyot lehet ám esni. "Ezért tart itt a világ, ahol tart".