Perzsi. blogja

Hallgattam a rádiót, szokás szerint. Reggelente nem a kedvenc adómat hallgatom, de ezen az adón is vannak érdekes témák. Ma a fóbiákról volt többek között szó. Szokás szerint elviccelték a műsorvezetők a témát, pedig közöttük is van fóbiás. Az sms-ek szerint a gombtól való félelem a leggyakoribb fóbia. De  a felsoroltak között volt a lufitól, pillangótól, alagútaktól, tengertől, fáktól, mélységtől, ételektől, számoktól való félelem.Azután a mosogatószivacs látványa, a kézzelírástól való undor, (rejtély ez is, hogy miért alakult ki, talán pálcával ütötték a kezét, ha nem voltak formásak a betűk), a propán-bután szagolgatása, stb. Ahogy telt az idő, egyre több mindentől való félelemre érkezett voks. Eleinte némelyiket megmosolyogtam, becsületszavamra nem rosszindulatból, csak szokatlansága miatt. Ilyen volt a pillangótól való félelem, és a virágoktól való rettegés. Azután bevillant a fejembe, hogy nekem van e  fóbiám? Van, de előbb leírom, mi szomorított el. Nemcsak a műsorvezetők nevetgélése, az szinte már megszokott, sajnos. Hanem a felsorolásnál megütötte a fülem 4 fóbia. S ráadásul ezeket egymás után sorolták fel. Úgy mint: félelem a mosolygó embertől, pontosabban a mosolytól. A jó hírtől, a templom látványától, és fóbia, rettegés a nőktől. Görcsbe rándult a gyomrom. Mit élhettek át azok, akik félnek a mosolytól?  Valószínű, sokkhatás érte egy személytől, aki mosolyogva közölt vele valamit, ami számára fájó volt.Aki rosszul lesz, ha jó hírt hall? Mi zajlik le benne? Valószínű, ő is sokkot kaphatott, mikor egy  jó hír hirtelen átváltott rémálommá. A templomoktól? Talán erőltették az imát, a térdepelést, korán kellett  kelni télen-nyáron, hogy odaérjenek a reggeli misére. A többire gondolni is szégyen. A nőktől rettegőt, milyen hatás érhette? Verték? És ezért szegény ember minden, tehát minden nőtől fél. Lélekrengető számomra belegondolni is. 

Rengeteg ember sokféle félelmet, fóbiát cipel. És ez egyáltalán nem  mulatság tárgya. Szerintem. Még ha némelyik első hallásra viccesnek is tűnik.

.Mire vége lett a műsornak, rájöttem, nekem is volt, és van is fóbiám. Régebben a liftben tartózkodástól rettegtem. Levert a víz, szapora volt a pulzusom, légszomjam volt, ha igénybe kellett vennem. De én tudom az okát. Kicsit mindig is tartottam ettől a kicsi, szűk és zárt helytől. Aztán egyszer utazás közben a lift rángatózni kezdett, majd süllyedni, de szerencsére megállt. Bent szorultunk, kb 10 percre. Halálfélelmem volt süllyedés közben. Elmúlt, saját  magam gyógyítottam meg magamat, igaz időbe telt. Pusztán a gondolataimat kellett rendezni.A másik a gázpalacktól való félelem, mivel helytelenül többször szereltek fel úgy palackot a jelenlétemben, hogy attól tartottam, felrobban. Szappanos habbal való ellenőrzés helyett, hogy szivárog e, a szerelőnek megfelel az öngyújtóval, gyufával való ellenőrzés. S közben nyugtatgat, kár elfutni a lakás másik végébe, ha berobban, itt falak nem maradnak. A kis édi...Rájöttem arra is, ma is van fóbiám, ezt viszont míg élek magammal fogom cipelni. Szerencsére ritkán találkozom vele, így "elfér".

Tanulság: Az a fóbia, ami nekem, másnak viccesnek, bagatell dolognak tűnik, az az érintett személy életét beárnyékolja.

Olvasom a blogokat. Pici szeletek az írók életéből, versben vagy prózában. Van ki a verses formát jobban érti, van aki a prózát. S van olyan, aki néha egyiket sem érti. Jó pár napja foglalkoztat a gondolat. A versek olvasása formálja e az embert? A választ tudom, természetesen igen. De mennyire?. Megállunk, elgondolkodunk e azon, hogy valójában mit akar a blogíró közölni? Itt a valójában szón van a hangsúly. Innen egyenes út vezet ahoz az igényhez, hogy igyekezzünk megérteni, elfogadni a másikat. A csillogó felszín, az ékes sorok is takarhatnak fájdalmat, szomorúságot. Egy vidám vers is lehet álarc. Fordítva nehezebben tudom elképzelni. Mármint azt, hogy egy bús, szomorkás vers írója vidám. A magabiztos lehet igazából félénk, visszahúzódó író. A lendületes író, na róla nem tudom elképzelni, hogy csak addig energikus, míg leírja az a pár sort. Lehetne ezt még ragozni, tulajdonképpen a lényege az egésznek az, hogy tudunk e a sorok között is olvasni. Tudjuk e egymást formálni az írásainkkal? ( Nem befolyásolni, formálni.) Akarunk e formálódni?Félre tudunk e tenni olyan negatív dolgokat, mint előítélet, irigység, duzzogás,, mellőzés, stb.

S itt jut eszembe, vajon Petőfi Sándor korában ezek hogyan nyilvánultak meg? A tetszésnyilvánítás, és a negatívum. Tudom, az írásaik leközlése vagy épp elutasítása egyértelmű visszajelzés volt. Lassú visszajelzés. Szűkebb köreiben talán le tudta mérni, melyik írása népszerű. Vajon hogyan kezelték akkoriban, hogy csigalassúak a visszajelzések? Manapság ez nagyon fel van gyorsulva, a netnek "köszönhetően". Ami részben jó, hiszen megállíthatja az írót, ha úgy ítéli meg, hogy mellőzik, s bátorítást is kaphat azonnal, ami lendületet adhat neki. Csak őszinte  legyen a visszajelzés.

Olyan vagy mint egy néma kő,

mely érdesen karcolja lelkem, 

durva dörzspapír, mely feszültséget sző,

s fekélyes  sebeket hagy a testen.

Tüskéid húsomig hatolnak,

mérgüket belém lövellnék,

de az évek simára csiszoltak,

s megmaradt bennem minden, mi  érték.

https://www.youtube.com/watch?v=qIgud1CMAFE

"Rohan az idő". Ez egy dal címe is egyben.Csodás színei, illatai, hangjai vannak az ősznek. Éppolyan színes, mint a tavasz, csak más árnyalatai vannak. Nem a megújulás, hanem az elmúlás, az alkony jut róla az eszembe. Mégis csodás, mert lassításra készteti az embert. Mindenkit. Az ember ösztönösen lassít ilyenkor, s vele együtt mindenki. Az utcák szinte elnéptelenednek. Itt legalábbis ma ilyen nap van. Nem láttam , csupán 2 embert az utcán. A csendre figyeltem fel, s néztem ki a Főútra. Mintha varázsütésre eltűntek volna az autók is, nincs forgalom. Akár ijesztő is lehetne, de mégis jó érzés.Hallgatni a csendet.Nézni a hulló faleveleket. Ujjainkkal dobolni az eső ritmusát. Orrunkkal érezni az ősz illatát. És valamilyen "megmagyarázhatatlan" okból,. szeretni embertársainkat. Gondolatban azokhoz repülni, akikről tudjuk, szomorúak, fáj nekik valami. Csendben mögéjük lopózni, s átkarolni a vállukat. S üzenni, itt vagyok, számíthatsz rám...

Az ősz aranybarnán belepte a tájat,

s alvásra készteti a sóhajtó  fákat.

Az alkony vöröse izzón ül a létre,

halk eső dobolása inti a csendre.

Ezerszínű falevelek hajtanak fejet,

majd lágy  hullásukkal beterítik a teret.

Gesztenyék bújnak meg dús paplanuk alatt,

s dideregve várják a kristályos havat.

Zene: Zorán: Számíthatsz rám

https://www.youtube.com/watch?v=nTZrtpphBNM

Szeretek nosztalgiázni. Nem csak azért, mert a 40 évvel ezelőtti világot élhetőbbnek tartom, hanem mert úgy érzem, vannak dolgok, tárgyak, stb, amiket kár veszni hagyni, elfelejteni. Pedig jó pár ilyen "dolog" van. Pl az üzenet.

Mikor pici voltam, sok mindent gyűjtöttem. Most nem részletezem, hogy miket, mert azt egy külön blogbejegyzésnek szánom.

Kiemelek 2 dolgot. A levél és a képeslap. Ma már szinte csak hivatalos helyről  kap levelet az ember. Azt is csak azért, mert sok embernek nincs még internete. Ha lenne, már kötelezővé tették volna az elektronikus üzenetküldést.Pedig milyen jó is volt, mikor anno az ember levelet, lapot kapott! Én örültem nekik. Képeslapok a rokonoktól , hol üdültek, milyen az üdülő, a hely, a vendéglátás. Csodaszép lapok voltak. Össze is gyűlt vagy 600 db, amit azután fájó szívvel továbbajándékoztam. Csak pár darab maradt meg belőle. Aztán a levelek. Külföldi diákokkal, én egy orosz lányt kaptam társul, gyakoroljam a nyelvet levélíráskor. Bevallom, nem  volt erősségem a nyelv, a kapott levelet titokban úgy fordíttattam le. Máig nem értem: Nekem oroszul kellett írnom, neki magyarul kellett volna. Nem jött sok levél, kb 6 db, aztán Lenocska eltűnt a ködben. Vagy a levele a postán.Rejtély marad.

Aztán ott voltak a szerelmeslevelek. Némelyikben csak pár sor, másiknál 2 oldal, harmadiknál 4-6 oldal+ rajzok különböző virágokról, megint másoknál versészletek, ismert költők verseiből. Pl:"A gyengéd nefelejts elhervad. Örökre virít az,

Aztán ott vannak a  barátnőkkel váltott levelek, az udvarissági levelek nyáron. Hol voltam, mit csináltam, stb. A lényeget egyikünk sem írta le, hátha szülő kezébe kerül a levél. Vagy kleptomániás testvér kezébe.

Aztán a kis levélforma cetlik, melyek a világ legtermészetesebb dolgaként a tanórákon keletkeztek, s a fél osztály közreműködött postásként. Nekünk középiskolában angyali türelmű tanáraink voltak. Észrevették a levelezést, de a többségük nem szólt. Aki szólt emígyen tette: " Na most már elég legyen lányok, erre való a szünet. Úgysem tudjátok az élményt olyan hűen átadni, mint szavakkal". És mi vigyázban ültünk. Többet ért e halk, bölcs mondat, mintha ordított volna. 

Persze volt kiabálós tanárunk is, de nála az első alkalomkor megtanultuk, hogy nuku levelezés.

Üzenni nem csak levelekkel lehet. Zenével is. El lehet küldeni a dalt emailban, közösségi oldalakon, stb. 1 szívmelengető stb van. A rádiók kívánságműsora. Mert  ott üzenni is lehet , szóban is. Van, hogy személyesen élő adásban, de ezt ma már kevés rádióadó vállalja be. Pedig az az igazi. Mert ha a műsorvezető olvassa fel, az alig jobb, mint ha elküdjük a dalt email-ben. Régen ezek az adások izgalmasak voltak, mert sokan hallgatták, és valljuk be, néha jól szórakoztunk közben. Az üzeneteken. :-)  Halló, xy vagyok, kinek és milyen dalt küldene? Lajos vagyok, kiskezitcsókolom!"Kérném az én drága töltöttgalamb Arankámnak, a Nálam mindig 2 forint ez a dalt. Üzenem Arankának, délre hazaérek, remélem kész lesz a pörkölt. De nokedlival, ne tésztával!"Akkor küldjük Arankának... " Elfelejtettem mondani, tegyen bele csípőspaprikát is.!". Rendben paprikával Aranka-mondta a műsorvezető. És akkor jöjjön a... " Jajj! És a sör legyen behűtve, meg a dinnye.."  és itt hirtelen felcsendült a kért dal.

Lehetett másképp is üzenni. " Remélem hallgatja Viola a rádiót, ez a kedvenc csatornája: Küldöm neki a Szerelemvonat című dalt, Rózsitól. Holnap találkozunk.."

És megint másként csak név és dalcím bemondásával is lehet üzenni. 

Üzenetként szolgál még a csomag-virágküldés. Kis üzenőkártyával feldíszítve. Ez is lassan a múlté lesz.

Régen még a postaládába bedobott kis batyu is divat volt. Batyunak hívtuk a házilag összehajtogatott bármilyen színes-díszes vagy akár fehér papírból hajtogatott kocka alakú borítékot. Természetesen nem volt rajta bélyeg, ezt a egymáshoz viszonylag közel lakó emberek alkalmazták. Akkoriban még kevés családnak volt vezetékes telefonja, így nem tudtunk órákat lógni a "dróton" Mikor a telefon elterjedt, ez megváltozott. Megcsappant a levelek száma, majd a mobiltelefonok térhódításának hajnalán szinte teljesen meg is szűnt. Ma már a telefon is kezd kimenni a divatból. Már nem fontos a szépre formált betű, a rajz, egy rúzsos ajaklenyomat a levélen, már nem kíváncsiak egymás hangjára sem a telefonban az emberek, itt az internet. Borúsabb napjaimon hajlamos vagyok azt hinni, hogy az elektronikus írás helyét át fogják  venni az emo-k. 

Az lesz csak a "muri", majd találgathatunk, hogy az alábbi jelsor mit jelent vajon? Szabadon értelmezhetünk majd.

Banán, szívecske, smile, hangjegy, villám, kocsi, zacskó, kutya, pizza, ház, ágyikó, hangjegy, dühöngő fej, kutya,labda, nylonzacsi, takaró, hangjegy, hangjegy...

Lefordítom: Banánt ettem reggelire, imádom, s közben hallgattam a legújabb slágert, húde klassz. Te jó ég, nem vettem kutyakaját, irány a multi! A kutyát vinni kell, itt cirkuszol nekem. Nem maradt idő, így hazafelé vettem egy pizzát, tök finom, mondjuk a feltét több lehetne rajta, meg amúgy is a 16 cm-es miért nem 22 cm? Hazaértem, elfáradtam, lefekükdtem, de ez a dög ki akar menni játszani,  és még fel is kell szednem, mert az a nyanya les az ablakból, aki múltkor is feljelentett. Végre az ágyamban vagyok, hagyjon mindenki békén, zene, zene és világbéke!

Tényleg teljesen érthető, ha az ember a kb 2 perc helyett elintézi a mondanivalóját emo-kal. Ha a másik félreérti, hát az ő baja...

Sok macerával jár, (járna), és nem tudok róla, hogy éltem volna akkoriban, de néha szívesen alkalmaznám a mai , számomra kissé érthetetlen világban az indiánok üzenetküldési rendszerét. Füstjel-füstjel, füstjel. Szerintem az lehetett a mai morze ABC elődje. :-)

Az Idézet: Vörösmarty Mihály: Nefelejts

És egy rövid vers tőle

Egy tűz van csak erős, és egy víz árja hatalmas,
Mely sziveket gyújt, mely szívbeli lángokat olt:
Mindkettőt szemeidbe, o némber! az istenek adták:
Mennyei szikra amaz, mennyei harmat emez.

Zene: Gerendás Péter: Átölel a múlt (Keserű méz)

https://www.youtube.com/watch?v=l00kKWlIakE

Lia ült a kórházi folyosón, teljes kábulatban. Még 15 perce sincs, hogy közölték  vele, drága nagymamája elhunyt.De hiszem csak 63 éves volt, és hétvégén még a kertben kapált, locsolt, s mindent elvégzett. Többet dolgozott a házban és körülötte, mint sok aktív dolgozó a munkahelyén. Nem értem...motyogott Lia. Kis fejfájással kezdődött, migrén lett belőle, ami nem múlt. Bejöttünk a sürgősségire, onnan került ide a neurológiái osztályra hétfőn. És most pénteken meg már nincs... már nagypapával van, ott fenn. Sírógörcsöt kapott. A nővér , aki eddig is szemmel tartotta, értesítette az orvost. Felajánlottak neki egy nyugtató injekciót. Köszönte, nem kérte. 

Doktor úr! Mi a nagyim halálának oka?-kérdezte Lia. Pontos felvilágosítást a legközelebbi hozzátartózója...ön az? Nem, az édesanyám,. a lánya, a közeli... Akkor neki:mondta az orvos. De annyit elárulok, hiszen ez szinte nyílt titok, hogy a rejtélyes rejtőzködő, több csápú idegen a tettes  a nagyija eseténél is.Az SLS

Lia nagyott sóhajtott, mikor átadták neki a nagyi tárgyait, értékeit. Értékei? Vicc. Az érték, ő maga volt. Volt, volt, volt...zakatolt a fejében ez a rövid szó.Ki innen, minél gyorsabban. Ki a levegőre, a  napsütésbe, a zajba, szmogba, bárhova ,csak el innen!

...folytatás bármikor...

Kategória: fantázia, sci-fi beütéssel.