Perzsi. blogja

Kedves olvasók! A novella előtt pár sor gondolatot írtam le a holnapi évforduló apropóján.

Hiába az elmúlt 20 év, hiába a makacs csend, a megfélemlítés, a vagyonelkobzás, kisemmizés, a gyenge elméjűnek beállítás, az eltusolás. A könnyek továbbra is hullanak, a miértek elhangzanak, még ha válasz nem is, vagy alig jön rájuk. Egy hölgy, név szerint Dr Judy Wood gépészmérnök írt egy könyvet. Címe: Hová tűntek a WTC tornyok? Egyre nehezebb, vagy talán könnyebb (?) bizonyítékokat találni a merényletre. Hiányzó repülőgépek, hiányzó láng és tűz, hiányzó holttestek, hiányzó gépalkatrészek, hiányzó épülettörmelékek, hiányzó berendezési tárgyak. Hiányzó minden. Ordít a hiány. Van helyettük ezernyi kérdés, hitetlenkedés, félelem. És megannyi rozsdás autó és fémtárgy. No nem az elmúlt 20 év alatt váltak rozsdássá. A "robbanás" után 15 perccel váltak a teljesen ép járművek rozsdássá. A földeletlen járművek. A mentőegységek tagjai pedig hatféle rákban hunytak el, tömegesen. De beszéljen erről Dr Egely György.

https://www.youtube.com/watch?v=GmnzcPTP8iQ

A rejtély megoldódott (?) https://www.youtube.com/watch?v=7PJSlKCJNR8

Az alábbi kis novella pedig kizárólag a képzelet szüleménye, az esetleges  hasonlatosságok az életben történt dolgokkal, eseményekkel, merő véletlenek.

*

Rob szemei összeragadtak. Az irritációtól könnyezni kezdett, a ráhullott finom por összekeveredve a könnyével, valami ragacsos sárfélét vont a szemére. Botorkálva, tapogatva indult a torony felé. Mandy!-kiáltozta kétségbeesetten. Hangját elnyomta a körülötte lévők sikolya. Tovább botorkált, néha hasra esett, de kitartó volt. Egyszer csak egy éles női hangot hallott. Nézzék! Ott! Ott!-mutatott a megroggyant kettes torony felé egy nő. Istenem! Ugranak! Kiugranak! Rob a mutatott irányba nézett. Még látta a szeme sarkából,  hogy egy neonzöld ruhás nő őrjítő sebességgel zuhan lefelé.Mandy! -ordította artikulálatlan hangon a férfi, és rohanni kezdett. Nem engedték oda. Senki nem mehetett a tornyok közelébe, senki nem nyúlhatott semmihez. Halványan emlékezett rá, az a gondolat suhant át rajta, hogy milyen hamar itt vannak a segítők.

A kórházban tért magához. Egy bogárszemű, fiatal nővér vigasztalóan simogatta a homlokát.Maradjon kérem fekve!-kérte halkan a férfit. Körülöttük mindenki sietett, rengeteg hordágy lepte el a kórház auláját.Rob idegesen kapkodta a fejét. Hol jobbra, hol balra nézelődött. Zaklatott elméje Mandyt kereste. Mandyt, aki a szíve alatt hordta a gyermeküket. Egy kislányt, akit Norának neveztek el. 

Hetek teltek el ama szörnyűséges nap óta. Rob már nem dolgozott. A történések, az ezernyi kérdés, kétségek, a gyanú , mind elég volt ahhoz, hogy elbocsájtsák. Tim, a  volt főnöke hívatta magához. -Figyelj csak cimbora! Idegkimerültségre hivatkozva mentettelek fel az állásodból, de tudd, ha a fantazmagóriádat máshol is előadod, nem lesz több esélyed! Egy ilyen eszmefuttatás káoszt okozna az amúgy is meggyötört emberek fejében. Lavinát indítana el. S akkor nem lesz  kegyelem. -Értem főnök.-szól Rob. Tehát ne beszéljek arról, hogy nem láttunk tüzet, az emberek mégis kiugráltak az ablakon? (Ennél a mondatnál nagyot rándult a férfi teste). Ne beszéljek arról, hogy minden, nyom nélkül porrá vált? A kiugrott emberek holttestei eltűntek. Nyom nélkül. Az épületek tömege kámforrá vált. Az a kevés törmelék, ami megmaradt, nem egyenlő az összedőlt 5 épület anyagmennyiségével, tömegével. Nem csak a tornyok, de a 3, 5, 7-es épületek is elporladtak. Porladtak! Rob most már ordított. A tornyok legalsó szintjein lévők közül páran túlélték. És az alagsorban lévők közül is. Ott nyoma sincs pusztításnak. A környékbeli autók 15 perc alatt rozsdaroncsokká váltak! És az épletek fémrészei is, már ami megmaradt. És a trícium! Mindent bevon a trícium!Tim fenyegetően felállt. Na most már elég! Elég?-kérdezte halk, de gúnyos hangon Rob. Hibát követtetek el. Mikor kiengedtek a kórházból, még aznap, ti behívtatok. Mondván, hogy Nemzetbiztonsági tagnak itt a helye. Egy érzelmek nélküli bábot vártatok. Tévedtetek. Az ajtóhoz érve a válla mögött még hátraszólt. Ti sem vagytok pótolhatatlanok, majd becsapta maga mögött az ajtót.

*

  A következő 15 évet az építőiparban dolgozva töltötte. Nehezebben ment a kutatómunka, mint gondolta. Munka mellett sokszor ideje sem maradt rá. Minden megtakarított pénze elúszott , elvitték-vették a "fecsegő" jól értesültek. Az egyik építkezésen megvágta a kezét. Nem foglalkozott volna vele, de a munkavezető ragaszkodott hozzá, hogy a kórházban kapjon rá tetanuszt. No meg ki tudja cimbi, hátha jelen van még a trícium, mondta elhalkuló hanggal, szinte csak magának.Rob felkapta a fejét. Még egy ember, akinek  tudomása van valamiről.De majd bolond leszek jelezni.-gondolta fellángoló dühvel. A kórházban ismerősbe botlott. Ina nővér hívta be a kezelőbe. Ő is meglepve nézte a férfit. De régen találkoztunk!-kiáltották szinte egyszerre. Mi történt azóta magával? -kérdezte a nővérke. Ha lehet, inkább este beszéljük meg egy pohár bor mellett.-mondta Rob. Lehetséges?. Ina mosolya volt a válasz. Egy hangulatos kis sarki étteremben találkoztak.Otthonossága ellenére is kevesen látogatták, így estefelé. Ina elmondta, hogy elvált, immár 13 éve, és még mindig ugyanott dolgozik. Gyereke nincs, megbízható apajelölt híján. Rob beszélt a munkájáról, és tőle szokatlan módon a nyomozásáról, bizonyítékairól is. Valamiért megbízott ebben a kis tüneményben. Pár röpke hónap együttlét után esküvőre készültek. A sors ismételte önmagát. Ina már állapotosan állt az anyakönyvvezető elé.2017 tavaszán megszületett Mary. Tartózkodó, mégis vidám kislány volt. Sokat mosolygott, de beszélni nem akart.Álló nap azt a neonzöld furcsa babát dajkálta, amit egy kirakodóvásáron pillantott meg, s sírt ki magának. Már majdnem 3 éves volt, de még mindig csak mutatta mit kér, nem mondta. Szülei aggódni kezdtek. Kórházról kórházra jártak vele, annak ellenére, hogy egy ismeretlen új kór ütötte fel a fejét. Robot majd felvetette az ideg. A magánnyomozása  során az egyik informátor elmondta, hogy csúcstechnológiával készült vakcina fog forgalomba kerülni. Grafit-oxiddal dúsított, más néven grafén-oxid. Rob fejében ismét feltörtek a rozsdás autók képei. Nem tudta mi köze a kettő dolognak egymáshoz, lehet semmi, de az ő vészcsengője mégis jelzett. Nem volt ideje ezzel foglalkozni. Egyik este Mary belázasodott. Rob ölbe kapta, és bevitte oda, ahol Ina dolgozott. 39.8 fok a láza!-sikította Ina. Miért nem hoztad be előbb? Nem mértem a lázát.-mondta a férfi feldúltan. Mary az ágyon fekve nyöszörgött.Furcsa, barnás vöröses könny szivárgott a szeméből. Rob!-Rob! kiabálta. A két szülőbe belefagyott a szusz. Rob az ágyhoz lépett, és halkan Mary fülébe súgott. Mit mondtál kicsi Mary? Mandy. A nevem Mandy-szólt kristálytisztán a gyermek...

                  -Vége-

Ui:Henry Ford szavai kísértenek:"A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen.“ 

Selymes bőröd alá,

befészkelt az idő,

és lopva tette rabbá,

azt, mi oda nem illő.

A szarkalábak,

 mint egy örök arcpakolás,

vidáman járnak

labirintusok kanyarain,

de a szerető,

szépet adó, frissítő könnye,

tisztára mossa,

s halhatatlanná varázsolja.

Van a neten egy jó alkalmazás:Online rádió. Ingyenes, de net nélkúl nem működik.(sajnos) Rátaláltam egy jó adóra. Poptarisznya rádió. Az előbb volt hallható:Dolly Roll:Szerencse fel! című dala. Felkaptam a fejem. Nekem ez a mondat teljesen mást jelent. Bányászváros lévén, itt ennek más a jelentése. Aki itt lakik, vagy csak végigutazik a városon, látja még ma is a bányászat nyomait. Egyre kevesebbet, de még van emlék, még vannak tárgyak, még vannak nyugdíjas bányászok. Nem jó érzés, hogy mindez nemsokára eltűnik. A tárgyak is, hiába időt állóak. Alig van aki jelenleg is őrzi az emlékeket. Miért van ez így? Miért lett úgy megalkotva a világ, hogy szinte minden  semmivé lesz egyszer? Miért fontosabb itt (is) a holnapi tüzijáték, mint a Bányásznap?A holnapi hacacáré után a Szeptember 05-én soronkövetkező ünnep,(mert nekünk az) ,miért mostoha?Mi változik 15 nap alatt? Semmi. Ja, de. Jön a Delta, (?) de nem Kudlik Julival. 

Egyre keserűbb a szám íze...

Egyszer volt, hol nem volt...éldegélt ott fent az égben egy Isten. Megteremtette az embert. Először csak kettőt. Állítólag. Nem állíthatom, nem voltam ott. Minden ment a maguk valójában, mígnem sokan lettek az emberek a földön. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a beléjük ültetett "versenyszellem" ekkortájt harapózott el. Minél többen lettek, annál inkább versengtek. Ki szebb, ki ügyesebb bármiben, ki tud jobban kitűnni a többi közül. Ekkor történt az, hogy az egyik egyed, legyen a neve Pötty, leült az árokpartra, s könnyeket hullatott. Volt ebben a könnyáradatban szomorúság, értetlenség, és düh is. Ahogy ott pityergett, megjelent előtte Isten. Több sem kellett Pöttynek! Fel sem fiogta, hogy ilyen nemigen történik meg mindennap, nekiesett az Úrnak. Te miért hagyod ezt? Szórakozol velünk? Mikor túlnépesedtünk, aktiválódott bennünk a tűnj ki gén, de nézd meg mit tettél! Alig akad ember, ki a másik érzéseivel, gondolataival is foglalkozna, mindenki csak lenyomni, elnyomni akarja a másikat, csak, hogy ő "tündökölhessen"! És ezért miért engem okolsz? -kérdezte halkan a Teremtő.  Nem te unatkozol?Kérdezte Pötty. Nem unalmadban futtatod csúcsra az embereket? Ez a versenyfutás úgy néz ki, lassan már csak egymás eltaposásáról szól. Te ebben leled örömödet? -kérdezte Pötty. Nézz a dolgok mögé.- szólt Isten. Mindig bűnbakot kell keresnetek? Hol az ördögöt, hol engem? Sosem keresitek magatokban a választ? Bevallom, amit ti versenynek hisztek, az az is. Mindketten figyelünk. Az ördög és én is. Mindenkiben ott vagyunk mindketten. Ti magatok döntitek el tetteitekkel, szavaitokkal, gondolataitokkal, és írásaitokkal, hova tartoztok. Lesznek jobb napjaitok is, akkor engem láttok, éreztek magatokban. Lesznek mélypontjaitok, akkor az ördög kacarászik bennetek. Lent, fent. Fent, lent. Az biztos, hogy aki úgy akar érvényesülni közületek, hogy közben igyekszik a másikat maga alá gyűrni,  lassítva, akadályoztatva a csúcsra jutásban, ott én nem vagyok jelen.Ott, hol az irigység az árulkodás, (Júdás) hódít teret magának, csak szemlélőként vagyok jelen. Ahol ti vezetőket választotok, majd rájöttök , hogy visszaélnek a beléjük vetett bizalommal, s nem váltjátok le őket, nos ott sem találtok meg engem. Mint ahogyan ott sem, ahol hinta-palinta emberek lakoznak. Te is érzed, és mindenki, mennyire felgyorsult ez a verseny. Nem mindegy hogyan játsszátok. Nyugodj meg, s akkor észreveszed, hol keress engem, ha szükséged van rám. Ott találsz, hol halk szó, kérés, mosoly, együttérzés,megértés és vidámság van. Korlátok nélkül.- Így szólt Isten, majd átnyújtott egy papírzsebkendőt a még hüppögő Pöttynek, s szép lassan "láthatatlanná" vált.

"Lélegző , furcsa hajnalon",

imbolygó árnyak a falakon,

rejtett emlékek tövében,

sétál a pár a fövenyen,

még üdén, fiatalon, szépen,

"ahogy a csillag megy az égen",

arany arány a májusi idus,

akár képletekben a cosinus.

(Az utolsó sor természetesen nem szó szerint értendő, hanem átvitt értelemben. Co=együtt,társ,  Sinus= kebel, öböl)

A képlet pedig a szerelem képlete.) Arany arány. 1.618=Aranymetszés)