Perzsi. blogja

Nem megy ez  nekem. Ez lett volna az alcím..Nem tudok udvarolni, igaz nem is akarok.Amúgy is ciki, ha egy nő udvarol egy férfinak. Ezenkívül, az sem mindegy, ki az illető.  Kb 2 hete egy parkban múlattuk az időt. Napoztunk, unoka játszott, stb. Egy kiadós fagyizás után voltunk. Egyszer csak megjelent egy volt családtag. Pórázon vezetett egy kistestű kutyát.Egy yorkit. 4  éve láttam utoljára ezt az ebet. A neve nem könnyen megjegyezhető, külföldi hangzású.Akkor egy kiadós eső után ejtett meg nálam egy látogatást. A megázott szőre bűzlött, és a szája sem volt illatos. Meg is említettem a gazdájának, hogy büdös a kutya. Cserébe ezért a kijelentésemért rámsózta úgy jó fél-1 órára, ugyan legyek már a kutyaszittere. Hát, mit ne mondjak, majdnem csipeszt tettem az orromra. És most, így 4 év elteltével, megjelenik a parkban a kis eb. Természetesen most sem emlékeztem a nevére, ezért  lazán, spontán csak úgy üdvözöltem: szia büdös kiskutya." Sikerem" osztatlan volt, mind a 3 családtagom furán nézett rám. Persze, magyarázkodni felesleges is volt. Azért túlélték. Azonban az a szombat nem volt az én napom. Beszélgetünk, beszélgetünk, mikor is ránézek a volt családtagra, és mintha egy ördögtanonc ücsörögne a vállamon, már mondom is: Te egyre jobban hasonlítasz a Magyar miniszterelnökre. Mázli, hogy kitört a nevetés, de azért szóltak, hogy ez erős sértés. Szóval este, mikor gondolatban összegeztem a napot, rájöttem mi gyorsabb a gondolatnál. A szám. 

Igyekszem. Már keresem az önképző kurzusokat a neten: Hogyan fogjuk be a szánkat erős kísértés ellenére is? :-)

Ma, az interneten megosztott egy gyermekkori ismerősöm, és több más ember is retro képeket a lakókörnyezetünkről. Miközben nézegettem őket, Attilát , (Dj Domonique, alias Várkonyi Attila) hallgattam a retro rádióban. A kérdése a következő volt. Milyen étel, ruha, film, tárgy volt a kedvencünk a 80-as évekből. Együtt, a képek, és az emlékek... Nem lettem vidám. Nézve a régi képeket, azt a sok szép zöld fát, bokrot, (még fekete -fehér képeken is, mert az emlékezetem színessé varázsolta), elszontyolodtam. Most ugyan derékig ér a fű városom több közterületén, de anno sokkal több ápolt, igen, ápolt, karbantartott területe volt a városnak. Viszonylag szerencsés vagyok, mert felénk még van 2 park. De ha felnézek a hegyre, a madárra, és ránézek a 40-50 éve készült képekre... A hegyen még nem volt ház, csak elvétve. Az erdőt kirándulóhelynek használtuk, nem bevételi forrásnak, aranyáron megvehető/rendelhető menüvel egy luxusétterem "jóvoltából". Akkoriban is kevés volt fent a hulladéjkgyűjtő, akkor is szemeteltek az emberek. (Sajnos) Egy-egy Május 1 -i kiruccanás után siralmas volt a kép. De akkor még voltak akik maradtak, és szemetet szedtek. Az erdő tiszta volt. A "bulik" után hagytuk regenerálódni. Ma ott tartunk, hogy a közterületfelügyelők a szabálytalanul parkolókra specializálódtak, onnan jön a pénz, aki meg ki tudja honnan jön, leáll a város feletti M1-es mellett, és kidob az autójából 30(!) zsák szemetet, az után még véletlenül sem erednek. Egy környezetére picit figyelő hölgy vette fel őket kamerával, s tette közzé, hogy ha nem jönnek vissza a szemetükért, feljelentést tesz, vagy megkeresik őket. Visszajöttek. De sokan nem. Hulladéktároló  lett a város, az autópálya, és az erdő is.Kényelmi szempotok miatt házak közötti részeken irtották ki a zöldet, hogy legyen a családoknak hova leparkolni az 1, 2, 3 db autójukat Családonként, igen. Ha az autóval nem rendelkező háborog, gyorsan megtudhat magáról mindent, ami negatív jelző. A gyerekek is eldobálják a szemetet az utcán, mondjuk ez elsősorban a szülő szégyene. Fuldoklunk a szemétben.És ha ez még nem elég, rohamtempóban térköveznek városszerte, ahol csak tudnak. Oligarchák ha összefognak... A lakók többsége meg már immunis mindenre, jóvanazúgy! felkiáltással. 

De miért???

Szerelmesnek lenni fájva jó,

akkor érzed, hogy való,

ha lángolva tépi bensődet,

mint valami felsőbb rend,

királyin ül rajtad, és nem ereszt,

a szád az, mit felrepeszt,

és belenevet az arcodba,

még húz egyet a karcodba,

csak hogy örökre nyoma legyen,

ő itt járt, te meg heaven.

Ma itt volt az unokám. Fiú. Érdeklődő kisgyermek, mindenre fogékony. Hozott nekem levest, kis játéklábosban. Kérdeztem: Alex, mit főztél nekem? Jégkockalevest. :-))))) Milyen figyelmes! :-) Nehogy elhízzon a mama. (Már nem) Múltkor meg anyukáját kímélte volna. Telefonálok neki, s kérdem. Mit ebédeltél? Kutyakaját-jött a válasz. (Nehogy anya elfáradjon a főzésben.)Van kutyájuk, mindig teleönti a tálkáját, s a saját ennivalójából is töm a  kutya szájába.Pár hete az apjának főzött levest. Csak mosogatószer nem volt benne, mert az biztonságos helyen van. De volt benne macskaalom, liszt, kakaó, meg miegyébb.:-)

Sok gyermekhez volt szerencsém. Mindig megfogott a fantáziájuk. Azért úgy.de úgy kíváncsi lennék, hogy keletkeznek nekik a képtelennél képtelenebb ötletek? :-)

Egyszer volt, hol nem volt...éldegélt ott fent az égben egy Isten. Megteremtette az embert. Először csak kettőt. Állítólag. Nem állíthatom, nem voltam ott. Minden ment a maguk valójában, mígnem sokan lettek az emberek a földön. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a beléjük ültetett "versenyszellem" ekkortájt harapózott el. Minél többen lettek, annál inkább versengtek. Ki szebb, ki ügyesebb bármiben, ki tud jobban kitűnni a többi közül. Ekkor történt az, hogy az egyik egyed, legyen a neve Pötty, leült az árokpartra, s könnyeket hullatott. Volt ebben a könnyáradatban szomorúság, értetlenség, és düh is. Ahogy ott pityergett, megjelent előtte Isten. Több sem kellett Pöttynek! Fel sem fiogta, hogy ilyen nemigen történik meg mindennap, nekiesett az Úrnak. Te miért hagyod ezt? Szórakozol velünk? Mikor túlnépesedtünk, aktiválódott bennünk a tűnj ki gén, de nézd meg mit tettél! Alig akad ember, ki a másik érzéseivel, gondolataival is foglalkozna, mindenki csak lenyomni, elnyomni akarja a másikat, csak, hogy ő "tündökölhessen"! És ezért miért engem okolsz? -kérdezte halkan a Teremtő.  Nem te unatkozol?Kérdezte Pötty. Nem unalmadban futtatod csúcsra az embereket? Ez a versenyfutás úgy néz ki, lassan már csak egymás eltaposásáról szól. Te ebben leled örömödet? -kérdezte Pötty. Nézz a dolgok mögé.- szólt Isten. Mindig bűnbakot kell keresnetek? Hol az ördögöt, hol engem? Sosem keresitek magatokban a választ? Bevallom, amit ti versenynek hisztek, az az is. Mindketten figyelünk. Az ördög és én is. Mindenkiben ott vagyunk mindketten. Ti magatok döntitek el tetteitekkel, szavaitokkal, gondolataitokkal, és írásaitokkal, hova tartoztok. Lesznek jobb napjaitok is, akkor engem láttok, éreztek magatokban. Lesznek mélypontjaitok, akkor az ördög kacarászik bennetek. Lent, fent. Fent, lent. Az biztos, hogy aki úgy akar érvényesülni közületek, hogy közben igyekszik a másikat maga alá gyűrni,  lassítva, akadályoztatva a csúcsra jutásban, ott én nem vagyok jelen.Ott, hol az irigység az árulkodás, (Júdás) hódít teret magának, csak szemlélőként vagyok jelen. Ahol ti vezetőket választotok, majd rájöttök , hogy visszaélnek a beléjük vetett bizalommal, s nem váltjátok le őket, nos ott sem találtok meg engem. Mint ahogyan ott sem, ahol hinta-palinta emberek lakoznak. Te is érzed, és mindenki, mennyire felgyorsult ez a verseny. Nem mindegy hogyan játsszátok. Nyugodj meg, s akkor észreveszed, hol keress engem, ha szükséged van rám. Ott találsz, hol halk szó, kérés, mosoly, együttérzés,megértés és vidámság van. Korlátok nélkül.- Így szólt Isten, majd átnyújtott egy papírzsebkendőt a még hüppögő Pöttynek, s szép lassan "láthatatlanná" vált.