Perzsi. blogja ( novellák, versek)

Az élet peremén.

Hajnalodik. A félhomályban halkan szemerkél az eső. Ő csendesen, hogy senkit fel ne ébresszen, pakolja ki a szemeteskonténert. Derékig lóg benne, hátha talál valami értéket az alján. Bő negyedórán át tevékenykedik, csekély haszon reményében. Azt a keveset, amit értékesnek talál, a szatyrába teszi. A többi hulladékot pedig az utolsó darabig vissza a kukába. Állok az ablaknál, és potyognak a könnyeim. Bár csak tehetnék érte valamit! Fohászkodom. 2 hét múlva látom újra. A jelenet megismétlődik, csak most délután van."Munkája"végeztével most nem megy el. Leül a házunk előtti padra. Kapkodva csomagolom be az almáspitét. Még meleg. Leviszem, megkérdezem, elfogadja e? Mosolyogva, alázatosan köszöni meg. Olyan alázattal, hogy a gyomrom görcsbe rándul tőle. Ordítani szeretnék. Ne, ezt ne! Nem vagyok több nálad! Sőt... Halkan mondom, ha máskor is jár erre, és meglátom, viszek le ennivalót. Újra fohászkodom, hogy tudjak segíteni. Újabb 2 hét múlva jár erre, félhangosan motyog, míg válogatja mások szemetét. Van maradék ennivalóm. Tétovázok. Maradékot érdemel? Biztosan megenné azt is, jobb mint éhezni. Nem tudom levinni, székhez köt a görcsös  testi fájdalom. Reménykedem, hogy a ház felé indul el, s akkor tudok jelezni neki. Nem így történt. S én szégyenemben, s tehetetlenségemben, újra csak bőgök. Miközben peregnek a könnyeim, az ég felé fordulva azt kérdezem:biztosan jól van ez így? Miért én vagyok a szerencsés, s ő miért nem az? Mit változtat a helyzetén pár tál meleg vagy hideg étel? A semminél több, de szégyellnivalóan kevés.Nem tudom őt, s a mosolyát kiverni a fejemből.  Most szégyenlem magam, s azt, hogy ember vagyok. Úgy érzem, megbuktam.

2021.11.12

Az elmúlt 5 hónapban minden szeméttároló el lett ketreccel különítve, s lakattal le/elzárva. Már ennyi sem jut...

Olvasgattam. Itt, és máshol is. A mai kiélezett helyzetben az embernek jobban szüksége van a barátaira, mint máskor. S szükségszerűen elgondolkodik. Vajon, ha ennél is nagyobb baj következik be, átmegy e a barát a barátság próbáján? ( Vagy akár egy szomszéd, mukatárs, vagy a család?) S én megállom e a helyem?

Másfél éve "elvesztettem" egy barátot. Fél évvel azután, hogy szükségállapot lépett érvénybe. De annak semmi köze nem volt kettőnkhöz. Mindig számíthattam rá, s ha a szüksége volt rám, akkor  ő is számíthatott rám. Aztán belekeveredett egy vitába. Önhibáján kívül.Provokálták. Kéretlenül,( s talán ezen van a hangsúly) kiálltam érte. Örült neki, de megjegyezte, most ezzel szereztem magamnak ellenfeleket, s bántani fognak.  Pár hónap múlva sejtése beigazolódott. Igaza lett.  Bántottak, több alkalommal is azok, akik anno őt is.Mikor ezt jeleztem neki, megkérdezte mi történt? Elmeséltem. "Kinevetett". Kinevetett, majd képletesen az engem bántalmazók mellé állt. Mert , hogy keresztülhúztam a számításait. Akkor tudtam meg, Trójai falónak szánt engem. Megpattant bennem valami. Ami eltörött, azt meg lehet ragasztani ugyan, de sosem lesz az eredeti. ( leginkább semmilyen nem lesz). 

S hogy az élet milyen kiszámíthatatlan: Kb 2 hete jelentkezett egy régi barátnőm. Az elmúlt 40 év alatt kétszer láttam, ebből is csak egyszer beszéltünk. Kedves, segítőkész,( nem kértem tőle semmit, ), de nem tudom, hova tegyem ezt a hirtelen érdeklődését. Főleg nem e 2 mondatot:

1:Te voltál s vagy a legjobb barátnőm.

2: Én szeretlek téged.(nem úgy)

S bennem megszólalt a vészcsengő. Lehet, túl gyanakvó vagyok. Lehet...

Akkor szürke a hangulat is.(?) Minden írás, minden szó árulkodik. Arról, aki írta. Tudom jól.S most mégis írok. De minek? Szeretem a borús időt, de most nyomaszt. Kezdem azt hinni, nincs kiút. Gyengék vagyunk. Az emberek többsége nem csak érzi, de tudja is, nem jó irányba mennek a világ dolgai. Mégsem teszünk ellene. Mert egyedül nem megy. Igen ám, de az összefogás sem megy. Egész egyszerűen nem vagyunk képesek azokat elmozdítani a helyükről, akiket kellene.  Helyükről... Miért van nekik helyük, poziciójuk?

Hatalmuk dönteni? Hatalmuk?!

Van egy unokám. S neki szüleik. Mikor fiatal voltam, nem gondoltam volna, hogy valaha azt kívánom nekik, hogy majdan ők is kiülhessenek a szabadba, egyik kezükbe zsíroskenyérrel, másikba egy szelet mézédes dinnyével, s azon morfondírozzanak, hogy hétvégén menni kell a szőlőbe kapálni.

S ne gondoljanak gombákra és szürke felhőkre...

Költői a kérdés. Mindenki a saját bőrén tapasztalja, hová tart a ma embere. Tisztelet a kivételnek. Jó ideje van egy álmom. Dzsungellé varázsolni a lakást. Nem megy. Nem az akarat hiányzik. És akkor most itt jön az a rész, hogy bezzeg régen... Igen. Régebben is voltak növénygyűjtők, "növénybolondok". Könnyű dolguk volt. Kb a 60-90 es évekig  virágzó cserekereskedelem volt. Kis hajtásokat csak úgy szívjóságból is adtak egymásnak az emberek. Felénk legalábbis. A hatvanas évek közepén a társasház átadása után a lakók, szomszédok, munkatársak, rokonok, stb szinte sportot űztek a csere-beréből. Régi szép világ! Ma? Mintha a fogukat húznák. Eddig nem értettem ezt a jelenséget. Miért fáj egy hajtást csak úgy átnyújtani? Talán megvan a válasz. Gondoltam, szétnézek városom kertészeteinek honlapján. Nem tett jót a lelkemnek. Pl:kövirózsa, egy db egy kis cserépben 2600 ft. Az a kövirózsa, amit pár éve még a kerítések tövéből kapával kellett eltávolítani, mert szinte gaz módjára túlszaporodtak, s az egész utcát beborították, a gazdák nem kis bosszúságára. Anyósnyelv. Az igénytelen faszobabigyók kategóriába soroltuk. Sorolhatnám még, de minek? A ritka, különleges virágzó szobanövényekért régen is sok pénzt kellett  kiadni. Nem is volt sok belőlük, épp ezért irigykedve jártak a csodájára a nők, ha valaki ilyent kapott. Pl :orchidea. Kifordult magából a világ. A pénz, és megint, mindig csak az a rohadt pénz. Az meg külön bosszantó, hogy az ajándékba kapott pálmaféle, s más egyébb különleges virág, aminek a nevét sem tudom, mind kipusztul. Nem csak az én bénaságom miatt  A múltkori csodaakármi elpusztult. Azt mondta az ajándékozó, én nem gondoztam megfelelően, nála él az ő példánya. Nos kérem, megvizsgáltam a növényt. Kivettem a cserépből, hogy vízbe téve hajtásra ösztökéljem, s újra el tudjam ülteni. Nem volt gyökere! Helyette egy szabályos bazinagy lyuk volt fúrva a szárába, ami a föld alatt volt a cserépben. Szintúgy 3 rózsafámnak nem volt gyökere. Nem elég, hogy horroráron adják, de még csalnak is. Kiszámoltam:a jelenlegi árak mellett, ha havi egy db növényt vennék ( többre nem futja),akkor kb 10-20 év múlva meg is valósulhatna az álmom. Azt hiszem, ezt is el kell engednem...

Van fenn az fb oldalamon egy netről leszedett kép. Sajnos nem tudom, ki alkotta. A képen havazik, és két hóember bújik össze. Piros ernyő van a fejük felett, piros-fehér sál a nyakban, piros sapka a fejen. Talán egy kicsi zöld az, ami hiányzik a képről. Egy gyönyörű, örökzöld fenyő. Mert az jelkép. A hideg, hóból készült emberkék összebújása,a  piros  kiegésziítők, a hideg ellenére is sugározzák a meleget. A fenyővel együtt az örök szerelem szimbólumai lehetnének.A kép megtekinthető az fb-n, a  Pásku Etzsébet Perzsi.  név alatt.

 https://www.facebook.com/kekmagnolia     

https://felkelonaphaza.blogspot.com/?m=1

                                                          Zenének ajánlom : Soultans: Gimme more of your love

Amúgy eredetileg csak boldog új esztendőt akartam kívánni, előre! :-)