Perzsi. blogja ( novellák, versek)

Kérlek, engedd, hogy két karomban   tartsalak,

mert önző módon, csak  magamnak akarlak,

eláll a lélegzetem, mikor rám nézel,

vadul éhes ,kínzó sóvárgás tép széjjel,

és ha elgyengülne a remény,

a szíved úgyis visszazenél!

És egy novella: Másik blogban. Címe:Erre járt a remény

Ágnes szomorúan nézett körbe a szőlősben. A birtokot dédnagyapja vásárolta, s ő ültette be szőlővel. Nem a legnagyobb gazdaság volt, de jó hírnévnek örvendett.A nagy vaskapu mellett két sorban csodaszép magnóliafák magasodtak. Saját mivoltukban is kiemelkedett a szépségük, ám különlegesek is voltak, kék virágzatuk miatt. Nehezen marad meg magyar földön a magnólia, ritkaságnak is számít, ám  ezek a kék magnóliák messze földön is híressé váltak.Dédnagymama egyetlen úrizálási kedvtelése volt, amit dédnagyapa váltott valóra, s gondozta különös figyelemmel a fasorokat. Boruk kiváló, díjat is nyert, több évben is. Limitált mennyiség, de cserébe kiváló minőség! -ez volt a jelmondatuk.  A család tagjai dolgosak és összetartóak voltak, de mintha átok sújtotta volna őket. Kevés férfinak sikerült eddig a 60. életévét megélnie ebben a családban. Tegnapelőtt temették el hőn szeretett édesapját is. Nem volt semmi előjele, mégis infarktust kapott.  Már csak egy férfi maradt a családban, az öccse, Kálmán, aki még csak 20 éves, és egy Budapesti egyetem hallgatója. Építészmérnök lesz, őt a gazdaság sosem érdekelte. Ágnest viszont annál jobban, mégis apjuk végig abban reménykedett, hogy majd fia észhez tér, és felhagy álmaival.

-A házból telefoncsörgés hallatszott ki. Nem tudni ki az, de kitartó, mert vagy 5 perce egyfolytában csörget. Ágnes lassan ment oda a telefonhoz. Lábai mintha ólomból lettek volna. Nem akart senkivel sem beszélni, de muszáj volt, mert egyedül ő őrizte meg valamennyire a hidegvérét ebben a helyzetben.

-Halló! Korrai  Ágnes beszél! -Itt Balkai Nimród, kezit csókolom. Balkai és társa ügyvédi irodától hívom. Ágnes mérgesen nézett maga elé. A név nem volt ismeretlen számára, tudta, hogy apja ezzel az irodával nézeti át a szerződéseket. Valahogy érezte, hogy most mégsem szerződésről lesz szó. 

-Miért hívott? Még csak két napja volt a temetés. Tudom-szólt Nimród, ám apja kívánsága volt, hogy rögtön a temetés után hamar jelentkezzek, amennyiben ő elhunyna. Ágnes már szédült is, de még így is éber volt. Tessék? Apa tudta, hogy meg fog halni? Kérem Ágnes, ezt inkább személyesen. Holnap felkereshetem? Legyen-mondta Ágnes. Itt, nálunk, délután.

Letette a telefont, majd a konyha felé indult. Ott ücsörgött az édesanyja, akit mindenki csak Riának szólított. Anya! Holnap jön valaki az ügyvédi irodából délután.Ilyen hamar? De miért? Apa kívánsága volt. De nem az öreg Balkai jön, hanem a fiatal. Az, aki külföldön tanult, s fél éve jött csak haza? Igen, ő.

Másnap ebéd után kiültek a lugasba. Innen ráláttak a magnóliákra, amiknek a látványa mindig erőt adott nekik. Erőt a folytatáshoz, a gondok megoldásához.Most különösen gyönyörűek voltak, hiszen így május eleje felé virágoztak. Olvasni próbáltak, de egyikük figyelmét sem tudta lekötni a könyv. Lassan teltek az órák, végül 16 órakor megjelent a fiatal ügyvéd. Kezüket csókolom-szólt udvariasan. Apám elnézésüket kéri, hogy nem tudott itt lenni a temetésen, és most, a végrendelet felolvasásakor sem. Külföldön tartózkodik, engem bízott meg ügyei intézésével. Ágnes még nyomott hangulata ellenére is megállapította, hogy Nimród jóvágású férfi. Negyvenes évei legelején járó, szőkésbarna hajú, mélykék szemű adonisz. Erős testalkata , széles válla magabiztosságot sugárzott. Körszakálla nem öregítette, kifejezetten jól állt neki. Tisztára mint Russel Crowe a szerelem és mennydörgés című filmben-gondolta révedezve. Álmodozásából Ria szipogása térítette magához. Átölelte anyját, és halkan csitítgatta. Jól van, nyugodj meg, ezen túl kell lennünk. Nimród felolvasta a végrendeletet. Mindent a gyerekekre hagyott,a neje a haszonélvező lesz. Azzal a kikötéssel, hogy amennyiben 3 éven belül nem sikerül egyenesbe hozni a gazdaságot, akkor a  gazdaság tulajdonjoga is  nejére száll. Ezt nem egészen értem-szólt Ria. Asszonyom, a gazdaság nem ment zökkenőmentesen, férjének jelentős jelzáloghitele van, volt. Ezt örökölték meg. A két gyermeknek kell küzdeni a birtokért. Munkájukkal, ötleteikkel, bármivel, különben három év múlva ön kénytelen lesz kártalanítani a hitelezőket.El kell adnia mindent.Riának ez sok volt. Először elsápadt, majd elájult. Óvatosan bevitték a hálóba, és orvost hívtak hozzá, annak ellenére, hogy hamar magához tért. 

-Lányom, hagyjatok pihenni, egyedül szeretnél lenni-szólt Ria. A folyosón Nimród egy levelet adott át Ágnesnek, aki kérdően nézett rá. Édesapja írásban utasította az irodát, hogy ezt a levelet átadjam önnek.A  borítékon ott volt az ügyvédi iroda jól ismert pecsétje, amin két fekete hattyú nyaka fonódik össze, egy nagy N betűt formázva. Ágnes mindig elmosolyodott, ha ezt a hattyúpárt meglátta, most azonban nem tudott vidámkodni.  Van másik kettő levél is. Az öccsének és az édesanyjának is. Tényleg! Hol van az öccse-húzta fel kérdőn a szemöldökét az ügyvéd.- Kínában.Az ottani egyetem vendéghallgatója fél évig. A temetésre sem tudott hazajönni, s leghamarabb is csak 2 hét múlva ér haza. Akkor átadom a neki szóló levelet is önnek, ugyanis én meg épp 2 hét múlva utazom vissza az Államokba. Végleg? -kérdezte Ágnes. Nem, nem végleg. Ha minden jól megy, 3 hétre, de el is húzódhat a látogatás. Nimród nem akarta magára hagyni ezt a gyönyörű teremtést, aki első pillantásra megigézte. Megvárta míg az orvos megérkezik, addig is felajánlotta a segítségét. Mindenben számíthat rám-mondta halkan. De tényleg mindenben. Kérem hívjon, ha szüksége van rám. Ne legyen szégyenlős-esdekelt Nimród. Rendben. Akkor már most a segítségét kérem. Hogyan kecmeregjünk ki ebből az anyagi csődből? Legjobb lenne, ha ismeretségi körében keresne egy befektetőt. Amolyan csendestársat: hiszen, ahogyan informálódtam, úgysem tűrné, hogy a birtok ügyeibe bárki beleszóljon. A birtoknak, a bornak, de önnek is híre van a környéken. Itt született, együtt élt, él a birtokkal. No hiszen! Ha csak a hírem elég lenne ahhoz, hogy valaki pénzt fektessen a birtokba!-kiáltott fel Ágnes. Sose adja fel a reményt-súgta halkan a férfi, egészen közel hajolva a lányhoz. Önfeledten szívta magába a lány hajának illatát, melyben ott bujkált a  napfény. Ágnes elpirult, és dühös lett. Örült a férfi közelségének,de szégyent érzett, hogy ebben a helyzetben képes másra is gondolni, mint a gyászra. Tapintatlannak érezte a férfi viselkedését. Kimérten elhúzódott tőle. Kikísérem a kapuig-mondta ellentmondást nem tűrően. Nimród szemének csillogása hirtelen eltűnt. Akkor viszont látásra, és hívjon!

-Két hét múlva megérkezett Kálmán. Hárman, együtt mentek ki a temetőbe. Hazafelé szóba került a levél, amit kaptak. Úgy egyeztek meg, a lugasban ülnek le, s mindenki elolvassa a neki szólót. Ágnesnek valahogy rossz előérzete volt. Hibiszkuszteát főzött maguknak, mézes puszedlit tett egy tálra, és kivitte a lugasba. Csendben bontották fel a leveleket. Pár perc múlva Ágnes csendesen könnyezve emelte fel a fejét. A többiek is sírtak. Kiderült, apja mindenkinek külön elmagyarázta, hogy tudott a betegségéről, s titokban kivizsgáltatta magát , mikor Ausztriában volt üzleti úton. A betegség örökletes sajnos, s az esetek 80 %-ban a fiú utód örökli. Sokat vívódott, hogy elmondja e, leírja e, ezzel beárnyékolva Kálmán életét elsősorban. Végül úgy döntött, kötelessége elárulni, hisz mindig vannak csodák, és az orvostudomány fejlődik. Másrészt mentegetőzött, hogy nem akarta azt, hogy ez a betegség ott lebegjen az egész életük felett. Végezetül leírta, mennyire sajnálja, hogy különbséget tett fiú és lány között, és nem bízva Ágnesben, Kálmán álmait is semmibe akarta venni. 

-Érezte, éreznie kellett, hogy valami történni fog, hiszen a levélből kitűnik, szóban mondta volna el azt, ami a levélben áll-mondta Ria. Igen anya, igazad van.Mi már megbeszéltük Kálmánnal, hogy én viszem tovább a gazdaságot, ő visszamegy külföldre. Keresek befektetőket, vagy befektetőt.

-Hat hét múlva felszólítás jött a hitelezőktől, hogy 1 hónap haladékot kapnak az adósság törlesztésére. Az első harmadra. Ha azt kifizetik, a többire haladékot kapnak. Jelentős összegről volt szó, Ágnes számításai szerint közel 20 millió forintról. Elkeseredetten nézte a felszólítást. Nem ült a babérjain eddig sem, kilincselt, puncsolt több helyen de nem talált ezidáig befektetőt. Eszébe jutott Nimród. Hallotta, hogy már itthon van, de nem akarta felhívni. Titkon azt remélte, a férfi újból betoppan.De hiába várt.

Három hét múlva újabb levél jött, az ügyvédi irodától, melyben azt írták, lenne egy befektető, de nem kívánja felfedni kilétét, s teljes titoktartás mellett az ügyvédi irodára ruházza a kezelést, felügyeletet, mindent, ha a Korrai családnak ez így megfelel. Ágnes tanácstalan volt. Már kiskorában eleget hallotta nagyapjától, hogy arctalan, névtelen emberrel ne kezdjen. Felhívta az öccsét. Kálmán, mit szólsz ehhez? Ha nem fogadom el, csak egy megoldás marad. Szétbontani a gazdaságot, és a magnóliafasorral együtt el kell adni az előkertet, és a lugast is. Anélkül is élne tovább a borászat, de olyan lenne mint az amputált ember. Kálmán racionális volt, mint mindig. Menj bele! Én ezt tenném. Ha nem tisztességesek a befektető szándékai, akkor is ugrik a lugas és a fasor, nem? Ha viszont jó ember, minden marad a régiben. Akkor nem kell semmit eladni.Anya mit szól hozzá? -Anya azt mondta, ő döntésképtelen. Szinte még mindig átalussza a napokat. Aggódom érte, lehet el kell vinnem orvoshoz. Tarts ki Ágnes.szólt az öccse. Két hónap múlva ha nem is otthon, de az országban leszek. A hétvégéket otthon fogom tölteni, s ketten együtt felrázzuk anyát.

-Ágnes mereven hajolt a szerződés felé. Aláírta a nevét, s közben nem pillantott fel. Nimród arcszeszének az illata csiklandozta az orrát. Kellemes volt, illett a férfihoz. Hát ez is megtörtént-gondolta letörten. Nem így képzelte a jövőt. Egyáltalán nem. Kedves, meghívhatom vacsorára?-szólt Ágneshez az adonisz. Ünnepel? megünnepli a győzelmét? -ellenségeskedett a lány. Dehogy! Eszembe sem jutott. Tudom milyen nehéz  magának. Azt sosem tudhatja, hiszen nem volt még ilyen helyzetben-replikázott Ágnes. Vagy igen? Nem, nem voltam. Nem értem a viselkedését-szontyolodott el az ügyvéd. -Ne haragudjon kérem! Önnek igaza van, csak ez a helyzet megvisel. Esetleg elkísérne a temetőbe? Ma lenne apa névnapja, és nagyon magam alatt vagyok. Anyáért is aggódom, ő azt mondta, nem képes ma kijönni a sírhoz. Rendben, elkísérem, ha vár rám még 10 percet.

-Alkonyodott, mire kiértek. Már hűvösödött is, ezért Nimród a zakóját Ágnes vállára terítette.Miután hosszú perceket töltöttek a sírnál, elindultak a temetői fasoron át, ki a határ szélén fekvő erdős területre. A lenyugvó nap bíborvörösre festette Ágnes szőke fürtjeit. Glóriát vont a haja köré, hogy amúgy is angyali arcát szinte már földöntúlivá varázsolja. Nimród érezte, ha most nem lép, sosem lesz ennél jobb alkalma. A kis láthatatlan pufók Cupidó segített. Ágnes megbotlott, Nimród utána kapott. Ahelyett azonban, hogy talpra segítette volna, hirtelen átkarolta a lány derekát, és erősen szájon csókolta. Nem volt ebben a csókban lágyság, inkább vad szenvedélyvágy tombolt, de már mindkettejükben. Már sötét volt, mire hazaértek az oly tündöklő fasorhoz.

- Hetek múlva megérkezett Kálmán is, és örömmel látta, hogy Ágnes boldog. Minden rendben?-kérdezte. Igen, minden. Vagyis majdnem minden. Anya is jobban van kissé, örül nekünk. Nocsak! Nekünk?-kérdezett vissza a kisöccs. Igen, Nimród és én... Kálmán felnevetett. Jól áll neked a pirulás! Nyugi, mindent tudok. Ahogy hazaértem, mindenki ezzel a hírrel fogadott. De mi az ami nincs rendben? Azt mondtam csak majdnem minden... Tudod Kálmán, nem hagy nyugodni az a rejtőzködő befektető. Addig nem tudok felhőtlenül nyugodt lenni, míg nem tudom ki ő. Nimród pedig nem árulja el, nem árulhatja el. Sokat kockáztatna vele. A szakmai hírnevét, szerződéseket.. Sok mesélni valójuk volt egymásnak, így alig vették észre, hogy besötétedett.

-Másnap Nimród hívta telefonon Ágnest. Figyelj szívem! Ma este 19 órára légy a Captain étteremben. Teljesült a kívánságod. A rejtélyes befektető találkozni szeretne veled-mondta Nimród. De csak így, egyszerűen? Semmi kérés, csak úgy oderendel?-bosszankodott Ágnes.És csak mi ketten , te nem leszel ott? Elmész vagy sem? -kérdezte a kedvese. Elmegyek, persze, hogy megyek. Kíváncsi vagyok, meg amúgy sincs más választásom. Letette a telefont, majd percekig nézett maga elé. Olyan furcsa volt Nimród hangja Feszült, kimért. Ágnes szorongás fogta el.

-Pontban 19 órakor lépte át az exklúzív étterem ajtaját. Egy alkalmazott lépett oda hozzá, s lesegítette a blézerét, majd egy asztalhoz vezette. Ízlésesen volt megterítve. Fehér abroszon halványlila dekoráció, halványkék orchidea a vázában, középen egy ezüst színű gyertyatartó, melyen két fekete hattyú fonódott össze...

Már alkonyodott, mikor Kati kiszállt a házuk előtt a Mazdából. Kinyitotta a csomagtartót, és karjára aggatta a rengeteg szatyrot. Bevásárló körúton volt, s ilyenkor sosem fogja vissza  magát. Szinte már csak ez az egyetlen öröme maradt. Jó 15 éve költöztek ide, a nagyváros kertes övezetébe. Akkor jó ötletnek tűnt. Igaz, jó negyedórányi sétára innen már más arcát mutatja a város. Az már a valaha volt patinás, mára lepukkant lakótelep területe. Megvették akkor ezt a házat, itt a gazdagok övezetében, mert alkalmi vétel volt, és szép nagy kert volt hozzá. Saroktelek, amit egyik oldalról erdős rész határol. Volt mit pofozni rajta bőven, de megérte. Éveket vett el a felújítása. Fenntartása elfogadható, de a kert , és a ház takarítása egyebek, Katira maradt, ami nem kis feladat.Háztartásbeliként férje elvárja tőle, hogy minden tipp-topp legyen. Nehézkesen lépdelt a kapu felé, a kulccsal alig talált a zárba. És még az kocsit is be kell vinnem a garázsba!-gondolta nagy sóhajjal. Miután lepakolt, visszaindult az autóhoz. A félhomályban egy női alakot vett észre, amint derékig a hulladáktárolóban turkál. Sajnálta ezeket az embereket, de zavarta is a jelenlétük. Félt tőlük. Nem annyira a gorombaságuktól, az esetleges támadásuktól, sokkal inkább attól, amire emlékeztették őt. A szegénységre, kilátástalanságra.

Öten lakták testvéreivel a gyerekszobát. Ő volt a legidősebb, 15 évesen. A többiek, 13, 10, 8 és 5 évesek voltak. Csak a legkisebb volt fiú, ötük közül. Szülei tisztességgel nevelték őket, de legnagyobb igyekezetük ellenére is csak szűkös keretek közötti életet tudtak biztosítani számukra. Édesapjuk lakatos volt egy gyárban, anyukájuk takarítónő, egy áruházban. Katinak egy igazán jó barátnője volt csak ekkoriban. Eszter, a csendes lány, aki igazán szép volt már ilyen fiatalon is. Nem szeretett Katiéknál vendégeskedni, zavarta a zsivaj. Mégis sokszor volt náluk, mert a kis Bandikát nagyon megszerette. Eszter ugyanis egyke gyermek volt, aki Katiékhoz képest jómódban élt. Kati is gyakran átment barátnőjéhez. Ő szeretett ott lenni. Csend, rend, nyugalom volt, s mindig megnyugvást érzett, ha ebbe a jóillatú lakásba lépett. Néha megengedték, hogy itt aludjon. Különös  volt az ő barátságuk, hiszen életmódjuk, és életszemléletük is nagyon különbözött egymástól. Mégis, olyanok voltak, mint a testvérek.

Harmadikos gimnazisták voltak, mikor az évzáró után úgy döntöttek, elmennek a discóba, ahova a többi osztálytárs is járni szokott. Kati ideges volt, véresre harapta a szája szélét. Nincs egy normális ruhám!-panaszkodott Eszternek. Mind olyan, mintha kukáztam volna! Tudod, hogy adnék-mondta a barátnő. Tudom, de fele akkora vagy mint én.. Már-már kórosan sovány. Hagyjuk ezt, szólt Eszter halkan . Nem szeretett az evészavaráról beszélni. Mindegy, menjünk kirakatot nézegetni-mondta Kati. 

A belvárosban nagy volt a forgatag. Az egyik sikátorban volt egy pici üzlet, ahol minőségi angol ruhákat lehetett kapni. Amolyan bálás bolt volt. Itt mindig szívesen nézelődtek. Most is beléptek, az eladó már ismerte őket. Nem volt ideje beszélgetni, a bolt tele volt, főként kamaszokkal. Kati kinézett magának egy málnaszínű ruhát, és a próbafülkébe ment. Tökéletesen illett rá. Le sem vetette, csak ráhúzta kopottas farmernadrágját és kabátját, majd hangosan kiszólt Eszternek. Szűk rám! De kár! Karonfogta barátnőjét, és már ott sem voltak. Megbeszélték, hogy este a discó előtt találkoznak,majd a  buszmegállónál elváltak útjaik.

Pontban 20 órakor ott voltak a megbeszélt helyen. Bent a zene már szólt, de még alig volt ott pár ember. Vadászt ittak, bár Eszter nem akarta, ő undorodott minden alkoholtól. Kezdtek kimelegedni, s Kati vetkőzni kezdett. Eszter ránézett, és félrenyelt. A málnaszínű ruha jól állt a barátnőjén, aki szélesen vigyorgott. Na, ne vágj már ilyen buta képet! Majd visszaviszem! Eszter nem szólt egy szót sem. Letette a poharat, és faképnél hagyta Katit.Hétfőn benézett a boltba, óvatosan érdeklődött, járt e ott Kati, de a válasz nemleges volt. Csütörtökön ismét benézett a boltba, de most nem kérdezett semmit, csak letette az asztalra a ruha feltételezett árát.

Innentől kezdve egyre kevesebbet találkoztak. Néha még beszélgettek, de már nem úgy mint régen. Az utolsó iskolai évet Eszter más iskolában folytatta. Egymáshoz már nem jártak át, néha a buszmegállóban találkoztak. Lassan, de  biztosan váltak szét az útjaik.

Épp beszállt volna az autóba, mikor a nő a kukától elfordulva felé fordult. Kati hangosan felszisszent. De  hiszen ez Eszter! Nem, az nem lehet. Úgy néz ki, mintha ő lenne, de az képtelenség.Hogy kerülne ide, ráadásul turkál a kukában! Na, jódolgomban már vizionálok-gondolta, és beült a Mazdába. Beállt a garázsba, majd bezárta a kaput. Miközben férje kedvencét a bundáskenyerek készítette vacsorára, elmerengett. Semmit nem tudott volt barátnőjéről. A környékükön nem járt azóta. Sőt, a saját környékükön sem. Mikor férje, Laci megérkezett, megterített.Vacsora közben elmesélte neki, kit vélt látni.Laci mindent tudott róla. A múltját is, a családot, barátnőt, mindent. Ne gyötörd magad. Majd a sors eldönti, összefuttok e még az életben-mondta a férfi, és a dolgozószobájába sietett. Kati csalódott volt. Egész héten, mindennap egyedül van, és most, még a péntek estéjét is töltse egyedül? Férje után sietett. Kopogtatás nélkül lépett be az ajtón. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy férja túl sietősen csukta le a laptop tetejét. Hátulról átölelte a nyakát. Nem jössz át velem a nappaliba? Később.Most még át kell néznem a tőzsdei híreket. Tudod jól, hogy a fizetésem ehhez képest zsebpénz. A tőzsde a mi aranybányánk.És a te kényelmed záloga. Kati lesütötte a fejét. Megvárlak-szólt szomorúan, és magára hagyta férjét.

Másnap nem látta azt a nőt. Harmadnap sem. Lassan ki is verte a fejáből, de az negyedik napon, kedden este megint csak őt látta, látni vélte. Nem mert odamenni hozzá. Csütörtökön azonban erőt vett magán, és megszólította. Jó napot kívánok! Elfogadna tőlem egy  melegebb kabátot? Lassan itt az ősz. A nő nem válaszolt, tovább válogatta a tárolóban összegyűlt dolgokat. Kati már-már bosszús lett. Segíteni szeretne, és átnéznek rajta! "Csak azon  tudsz segíteni, aki hagyja", hallotta a fejében régi tanára szavait. Elfordult, és a házuk felé indult. Köszönöm-hallotta a háta mögött a hangot. Kati szemét könnyek lepték el. Nem kellett megfordulnia ahoz, hogy tudja, Eszter az. A hangját sosem feledte. Megpördült, és az arcán csorgó könnyeit törölgetve ugrott oda Eszterhez! Hiszen te vagy az! Eszter! Hát nem ismersz meg? De igen, megismertelek.Már múlt héten felismertelek, és  nem akartam többet erre jönni. De a pénz nagy úr, s itt több mindent találni, mint odébb. Gyere be hozzám, és kérlek meséld el, mi történt veled, hogyan jutottál idáig? Ma nem lehet, várnak rám. De holnap talán... Ebben a tudatban vált el Kati Esztertől.

Pénteken reggel, izgatott volt. 14 órára várta régi barátnőjét. Addig még szeretne bevásárolni, és többfélét főzni. Már nem emlékezett rá, mi volt Eszter kedvenc eledele. A piacról hazaérve, főzés közben jutott az eszébe, hogy lehet, el sem jön. Túl gyorsan, túl könnyen egyezett bele a mindig visszahúzódó barátnő a találkozóba. 14 órakor azonban csengettek. Mosolyogva sietett a kapuhoz. Gyere be Eszter! Nagyon vártalak. Egész éjjel körülötted forgott minden gondolatom, és kitaláltam valamit. Remélem beleegyezel.

A konyhában már meg volt terítve az asztal, rajta az illatozó, gőzölgő marhahúsleves, benne egy jókora cupák,ahogyan Laci szerette. Remélte, ízleni fog barátnőjének is. Evés után előadta a tervét. Arra gondoltam, hogy ha neked is jó, költözz hozzánk.Sok nekem a ház, és a ház körüli teeendő egyedül. A férjem nem tud segíteni, én meg szívesen mennék vissza az egyetemre. Még 3 félévem hiányzik a diplomához.Van vendégszobánk, ott ellakhatnál, és még csekély fizetést is tudnánk adni neked, a munkád mellé.  Eszer csodálkozva nézett Katira. És a férjed? Ő mit fog szólni hozzá? Majd este kiderül, de nem hiszem hogy gond lesz.

Este, izgatottan tálalta Laci elé a finom levest.Laci élvezettel kente rá a velőt a pirítósra.  Na, mit ünneplünk, hogy a kedvencemet csináltad? Arra gondoltam szívem, hogy Esztert beköltöztetném a vendégszobába, mondta Kati, és részletesen elmesélte a tervét. Csalódnia kellett, férje elborult ábrázatát látva. Nem tartom jó ötletnek. Sem az iskolát, sem az ideköltözést, de a fizetését sem. De miért nem? Hiszen napközben úgysem látjuk egymást, nem mindegy ki csinálja meg a teendőket? Befektettem mindenünket a tőzsdébe.Mostanában nem minden alakul úgy, ahogyan kalkuláltam. Nem szórhatjuk a pénzt. Várnod kell, mondta Laci, és a szobájába vonult. Kati utánasietett. És ha kigazdálkodom a koszpénzből? Tégy, ahogyan jónak látod-dünnyögte Laci, és a laptop felé hajolt.

Másnap Eszter 11 órára érkezett. Kati nem volt jó hangulatában, ezért szűkszavúan, már már hűvösen tájékoztatta Esztert a feladatokról.Rendezkedj be, és ma még pihenj. Én elmegyek, elintézem a szükséges papírokat a sulimban, szólt, majd táskáját felkapva elsietett. Eszter fázósan húzta össze magán a kardigánját. Nem érezte jól magát e házban, érzései azt súgták, meneküljön innen. Kipakolta azt a kevés ruháját ami volt, és lefeküdt pihenni. Majdnem sikerült elaludnia, mikor ajtócsapódásra figyelt fel. Óvatosan kikukucskált az ajtón, és egy férfit látott a hálószoba felé sietni. Biztosan ő Laci-gondolta, és becsukta az ajtót. Még nem találkoztak, és így egyedül kellemetlen lett volna megismerkedni. Majd este, ha Kati itthon lesz.

Este a bemutatkozás után már hármasban , de szótlanul vacsoráztak. Feszült volt a légkör. Lacinak észrevehetően rossz volt a kedve, Kati éppen ezért nem törte meg a csendet, Eszter pedig feszengett. Az asztalt már ő szedte le, s pakolt be a mosogatógépbe. A házaspár  hálószobába vonult. Kati átpakolta az éjjeli szekrénykét, és a komódot. Itt tartotta az ékszeres dobozát is. Nem volt sok ékszere, de azokat becsben tartotta. Egy divatos fülbevaló, egy vékony aranylánc medállal, egy karkötő, és a jegygyűrűje, meg a kísérő gyűrű volt az, amit minden nap viselt. Ezenkívül Laci nagymamájától ajándékba kapott, barokk díszítésű , patinás gyűrű volt még a tulajdonában, amit szinte sosem viselt.Időnként elővette megtisztogatni. Főként akkor, ha kényes beszélgetésre készült férjével. Tudta, a gyűrű látványa mindig hatással van férjére. Emlékek örzője ez a családi ékszer. Ezért sem igen horda Kati. A gyűrű azonban nem volt a helyén. Laci! Nincs meg a gyűrű! Milyen gyűrű? A nagymamádé. 

Ne pánikolj, nézd meg újra. Mindenhol-hangzott a tanács. De megnéztem, és tudod jól, mennyire vigyázok rá, hiszen neked többet jelent ez az ékszer, mint nekem! Nincs itt!Mostmár ketten keresték a gyűrűt, de annak csak az üres dobozát találták.

Mondtam, hogy vegyél zárható ékszeresdobozt, ennek a gyűrűnek 270 ezer forint az eszmei értéke-mondta Laci feszülten.

Kati a férjére nézett, és sápadtan annyit kérdezett: te is ugyanarra gondolsz? Te döntöttél úgy, hogy ideveszed-szólt Laci, majd lefeküdt, és a fal felé fordult.

Reggel Kati rákérdezett Eszterre. Nem láttad a gyűrűt? Milyen gyűrűt? Ami a hálószobámban volt, a komódban. Semmilyen gyűrűt nem láttam, mondta a lány, és a szobájába volult. Kati a fürdőszobába sietett. Erős hányinger kerülgette, és a feje is fájt. Mi van ha tévedek? Mi van, ha mégis én tettem véletlenül máshová? Kétségbeesetten próbálta felidézni, mikor volt utoljára kezében a gyűrű, és hol. Az ajtó csukódásának a zajára eszmélt fel. Kisietett körülnézni, ki az, de nem látott senkit. Balsejtelem fogta el. Bekopogott Eszterhez, de nem jött válasz. Félve nyitott be, és pontosan azt látta, amire számított. Az ágy bevetve, minden rendben hagyva. A szekrényajtó nyitva, a szekrény üresen. Hát elment! Elment, itthagyott-gondolta keserűen.

Másnap délelőtt Kati a belváros felé vette az irányt. Előző nap betelefonált a rendőrségre, bejelentette a gyűrű eltűnését. Mindezt Laci tiltakozása ellenére, aki váltig állította, egy gyűrű nem érdekes a rendőröknek, s betörés sem történt, a lopásra nincs bizonyíték. A megbeszélt időpont előtt még volt fél órája így kirakatokat nézegetett.Fájó szívvel, lehajtott fejjel  ment el a bizományi  ékszerbolt előtt is.Megnézte még a táskabolt kínálatát is, és visszaindult az rendőrség felé. Az ékszerbolt előtt most azonban megtorpant. A kirakatban egy nagyon ismerős, barokk díszítésű aranygyűrű csillogott...
 

Csengettek.Dia kócosan, pizsamában bicegett az ajtó felé. Lába gipszben volt,mivel a munkahelyén siettében leesett a lépcsőn. A röntgen kimutatta, hogy ínszalagszakadása van, és gyűrődéses törése is. Szerencsére  nincs nagyobb baj, csak a pihentetés végett gipszelték be. Mivel ez munkahelyi balesetnek számít, a biztosításhoz papírokat kell kitöltenie. Ezeket a papírokat várta, azt ígérték, egy kollega ma kihozza.Kikémlelt a kukucskálón. Senki nem állt az ajtó előtt. A józan ítélőképessége azt súgta:ne nyisd ki! És mégis... Kinyitotta, mert kíváncsi volt. Itt van! Megint van egy szál fehér frézia a küszöbön! Mint minden héten, kedden. Dia körülnézett, de senkit nem látott a lépcsőházban.A lift nem működött, így azzal sem tudott senki ilyen hamar lemenni a hatodik emeletről. Más körülmények között talán örült volna a virágnak, de a lassan 6 hete érkező virágszál szépségét beárnyékolta a félelem...

- Az egész dolog még április harmadik hetében kezdődött. Dia munkából jött haza. Fáradt volt, és fájt a szeme. Grafikusként dolgozott a rendőrségen. A szemtanúk által leírt személyeket, környezetet igyekezett élethűen ábrázolni az elbeszéléseket követve. Még beugrott az írószerboltba újabb kellékeket venni a munkájához, majd egy újsággal a kezében indult fel a 6. emeletre. A lift nem működött, és nem is ígérték, hogy egyhamar fog. Neki azonban jólesett egy kis mozgás, a sok ülés után. A lépcsőfordulóban összefutott a szomszédjával, Lajossal. Jó 50-55 év körülinek saccolta. A köszönésen kívül nem volt eddig más kapcsolata vele. Kézcsók!-szólt mosolyogva a férfi, miközben cseppet sem titkoltan tetőtől talpig végigmérte a lányt.Fáradtnak néz ki! Az is vagyok, válaszolta Dia, miközben igyekezett levegőt  nem véve elsiklani a férfi mellett. Lajos nem volt előzékeny, nem állt félre. Ellenkezőleg. Együtt mozgott a lánnyal, s igyekezett hozzápréselődni. Szűk  ez a lépcsőház, de nincs mit tenni, ha nem működik a felvonó-vetette még oda cinikus mosollyal a szája szegletében, majd egy végtelenül lassúnak tűnő pillanat után végre átpréselte magát Dia mellett.Csak legyek már lakáson belül!-gondolta a lány, s sietett felfelé. Ekkor pillantotta meg a fréziát az ajtaja előtt. A kedvenc virágom, de ki tehette ide? Kevesen tudnak róla bármit is, hiszen minden idejét a munka köti le. A hobbija is a munkája, ezzel van tele a lakása minden szabad zuga. Beütötte a riasztó kódját, majd a lakásba lépett. Az előszoba falán egy hatalmas rajz  nézett farkasszemet vele. Szó szerint. Ugyanis hobbiból szemeket rajzolt, nagy méretben. Szerette csinálni. A szem a lélek tükre, és ő pontosan tudta, hogy nincs a földön két egyforma szempár. 

Lepakolta a vásárolt kellékeket, és a konyhába sietett. Azon a héten még háromszor találkozott a lépcsőházban Lajiossal. Ezek a találkozások egyre kellemetlenebbek lettek Dia számára. Mindig úgy alakította, hogy hozzá tudjon nyomódni a lányhoz. S ha az szabadult volna, akkor kérdezősködni kezdett. Hogy telt a napja? Jól-mondta Dia, és lódult volna felfelé a lépcsőn, de Lajos vele együtt, egy ritmusban, követte. Hallottam múltkor, hogy Gary Moore-t hallgat. Elnézést, ha hangos volt, máskor becsukom a terasz ajtaját. Nem, dehogy!Én is szeretem!-nézett Lajos mélyen a lány szemébe. Ez a szem! Ez a tekintet! Kiráz tőle a hideg!-gondolta Dia. Olyan, mint egy ragadozó madáré. Mint egy fakó keselyűé. Ezt nem szívesen rajzolnám le. Majdnem hangosan kimondta a gondolatait. Vigyáznom kell...

A következő héten, kedden reggel, munkába menet ismét ott volt a küszöbön a virág. Ismét nem látott senkit, üzenet pedig nem volt a virág mellett.Ez így ment heteken át. Keddenként virág, néhanapján Lajos a tolakodó kérdéseivel, és testközelségével. Dia már nem örült a virágnak. Elhatározta, ha sikerül Lajost a ház előtt elkapnia, megkérdezi, ő e a virágküldő. Valahogy nem illett a személyiségéhez,nem is nézte ki belőle ezt a figyelmességet, de nem volt jobb ötlete.Az élet azonban más forgatókönyvet írt számára.

Új áldozathoz hívták az örsön , hogy készítsen rajzot. Szinte futnia kellett, mert a főnök türelmetlen volt. Az főnöki iroda előtere tele volt nyomozókkal. Volt aki lazított, más az internetet  hívta segítségül a munkájához, megint más telefonált. Nagy volt a hangzavar. Ekkor pillantotta meg Zsoltot. Nagyot dobbant a szíve. Sosem volt híve a munkahelyi kapcsolatoknak, ám ez a férfi mágnesként vonzotta. Égett az arca, mert tudta, hogy minden erőfeszítése ellenére a tekintete újra és újra Zsoltra tapad. Szerencséjére a főnök behívta végre az irodájába. Miután bő három órányi rajzolás és számítógépes segítség után megtalálták a feltételezett tettest, Dia végre fellélegzett. Korai volt az öröme. Diácska, tudom, nem a maga dolga, de kivételesen adja fel nekem ezt a levelet elsőbbséggel-mondta a főnök. Ha jól tudom, úgyis vége a munkaidejének, a posta meg még 15 percig nyitva van. 

Futva indult le a lépcsőn. Megcsúszott. Többen ott teremtek, köztük Zsolt is. A lány kellemetlenül érezte magát. Nem csak a fájdalom, hanem a kiszolgáltatottság miatt is. Mentőt hívtak hozzá, mert nem tudott lábra állni. Parancsra Zsolt kísérte el. Egész úton egy szót sem szóltak egymáshoz. Szándékosan becsukta a szemét, pihenést mímelve, csak ne kelljen a férfival beszélni. Zavarta, amit a férfi iránt érzett. A kórházban, a röntgen után elküldte Zsoltot. Azt mondta neki, hogy idehívta egy barátnőjét, nem lesz egyedül.

- És most itthon van, betegállományban. Örült neki, hogy múltkor bevásárolt a hobbijához. Megreggelizett, kávézott, s nekiállt rajzolni. Szeme a vázában lévő fehér fréziára esett. Nem volt szíve egyiket sem kidobni.Gondolataiból  csengőszó riasztotta fel. Zsolt állt az ajtóban. A lány meglepetésében csak nézte a férfi gyönyörű szürkéskék szemét, amit még jobban kiemelt haja fekete színe.Karcosan  férfias arcvonásait a szeme ragyogása, és a félmosoly az arcán, megszépítette, lágyította. Szia! Esetleg behívnál?-kérdezte Zsolt. Persze, persze, ne haragudj! Dia zavarában majd elsüllyedt. A főnök küldi a nyomtatványokat. Mindent, ami a biztosítódnak kell. Az állományos papírt is, a baleseti jegyzőkönyvet...ja, azt majd írd alá, az egyik példányt vissza kell vinnem. Érdekes hangulata van a lakásodnak. Ez valami hóbort? Miért van itt ennyi szem? Pontosabban csak szemek néznek rám a falról. 

Már kiskorom óta ez a hobbim. Ezért lettem többek között grafikus. De hogy ez egy nyomozó számára furcsa legyen? Nekem te vagy a furcsa. -mondta Dia. 

Mi furcsa rajtam? A szemed. Nem csak a színe, hanem a vonala, és felette a szemöldököd. De még a szemhéjad is. Ilyent még nem láttam. Diát elkapta az alkotói hév. Mielőtt esze megálljt parancsolt volna, már ki is csúszott a kérdés a száján. Lerajzolhatom? Felőlem-szólt Zsolt. De cserébe kérek valamit.Mit?Mesélj magadról.

Dia rajzolni kezdett, s közben mesélt.Majd hirtelen elhatározással elmondta a frézia történetét, s Lajossal kapcsolatos megérzéseit. Zsolt nem szólt semmit. Csak nézte a lányt , hosszasan. Majd minden átmenet nélkül felállt, elköszönt, és elment. Hát ebbe mi ütött? Mi rosszat mondtam?-morfondírozott Dia.

Pár hét múlva újult erővel állt munkába. Zsoltot alig látta. A férfi mindig udvariasan köszönt, és mosolygott rá, de semmi több nem történt.Egyik  nap azzal bízták meg, hogy a rendőrségtől nem messze lévő virágboltban vegyen virágokat díszitésnek a hétvégi ünnepségre. Nyugdíjba vonulásokat, előléptetéseket, elmaradt névnapokat fognak ünnepelni.

Dia belépett a virágüzletbe. Még sosem járt itt, de az üzlet patinás mivolta elbűvölte. Egy fekete hajú, kékes  szemű , karcsú fiatal lány lépett oda hozzá. Mit szeretne vásárolni? Pár nem hamar hervadó fehér és lila virágot vennék, meg zöldeket  mellé. De ahogyan itt nézelődöm, mindent vinnék. Észre sem vette, és közel másfél órán át beszélgetett a lánnyal. Kifelé menet szólt utána az eladó.Holnap gyere be a megrendelt virágokért. Kiss Andrea vagyok-mosolygott Diára barátságosan.

Másnap Dia elment a megrendelésért.Andrea kihozta a virágokat, és a számlát. Kérhetek valamit! Olyan szép a szemed. Különleges. Lerajzolhatom  gyorsan? Nem tartalak fel, ez csak vázlat lesz, majd otthon befejezem. Persze, csináld csak-mondta Andrea, aki a tegnapi beszélgetés folytán tudott Dia hobbijáról.15 percet  vett igénybe a vázlat. Dia épp kifelé ment, mikor a raktár felöl Andreáért kiabáltak. Gyere hamar, megjöttek a virágok. Itt van egy tucat frézia is, elég nehéz volt beszerezni...

Az ünnepség jól sikerült. Zsolt hazakísérte a lányt, hiszen már késő volt, és amit a múltkor mesélt Lajosról, az is aggodalomra adott okot.A  lakásajtóig kísérte, de nem ment be. Dia egy gyors homlokpuszit kapott, és már nyoma sem volt a nyomozónak. 

Kedden megint ott volt a frézia az ajtó előtt. A lány dühében most széttépte a virágot, de rögtön meg is bánta.Ez csak egy csodaszép növény. Bánatosan szedte össze a szirmokat, s dobta ki a kukába. Nyílt a szomszéd ajtaja, s Lajos kukucskált ki. Diácska, bejönne hozzám egy pillanatra?Nem-mondta a lány, és leviharzott a lépcsőn.Mikor este hazaért a munkából, komolyan rosszul lett. Egy újabb szál fehér frézia várt rá, s mellé egy doboz konyakosmeggy. Szinte betörte az ajtót, úgy sietett befelé.Nem tudott kikapcsolódni, a hobbija sem kötötte le, és most a zene sem segített. Könnyű nyári ruhát öltött magára, és sétálni indult. Ösztönösen a munkahelye felé vette az irányt. Ott mindig biztonságban érezte magát. Elhaladt a virágbolt előtt is. Benézett, s attól, amit látott, elsápadt. Bent Zsolt ölelte át szorosan Andreát. Szinte futva tette meg az utat hazáig. 

Másnap kedvetlenül dolgozott. Gondolta, hogy szabadságot vesz ki, de a hosszú állomány után nem volt mersze erre kérni a főnököt. A nyomozók irodáját  messziről elkerülte.Hazafelé bement a virágboltba. Maga sem tudta miért, oda vitte a lába. Andrea sürgött forgott, nagy volt a forgalom.Nem ért rá most Diával csevegni, de nem bánta, hogy a lány nézelődik. Egyszer csak Dia megpillantott egy csokrot. Hófehér fréziák között, a virágok kellős közepén egy szál vörös rózsával, ott hevert az asztalon a csokor. Ez kié?-kérdezte Dia. A bátyámé-felelte Andrea. Dia közelebb óvakodott a pulthoz, és ránézett a csokor melletti megrendelőlapra. Csak egy monogram állt ott: K.Zs.

Már képzelődöm is-gondolta letörten. Ez nem Lajos. de akkor ki? És honnan veszem, hogy az enyém a csokor? Csak egy szálat szoktam kapni, és nem is ismerem Andrea bátyját.Elköszönt, elindult kifelé, így már nem láthatta, hogy egy másik fréziacsokor kerül a pultra. Rajta monogrammal. T.L.

Bent a lakásban  átrendezte a falon lévő szemrajz gyűjteményét. Zsolt és Andrea szemét egymás mellé tette. Úgyis egy pár!- gondolta mélabúsan.Szemben a képekkel leült a kanapéra, és nézte a két szemet. Csak nézte, nézte, és zavarodottságot érzett. Az éles csengőszó visszatérítette a valóságba. Kinyitotta az ajtót, és sírógörcsöt kapott. Egy doboz bonbon, és két csokor fehér frézia volt az ajtó előtt. Az egyik közepén egy szál vörös rózsa...

Lili sietősen lépkedett a kórházi folyosón, a nővérpult felé. Telefonhoz hívták. Halló! Szia lányom!-hallotta az ismerős hangot. Szia Anyu! Baj van otthon? Nincs baj, miért kérdezed? Nem szoktál a kórházi vonalason keresni. Nem, persze, hogy nem. Kivéve, ha a mobilod kikapcsolod. -mondta Margaret. Ne haragudj, kiment a fejemből. Valami fontos dologról van szó? Lili, hát elfeledkeztél  nagyi szülinapjáról? Pedig tudod, hogy elvárja az egész családot. A helyi újság szerkesztője is jön, elvégre nagyanyád a legidősebb a városban, a maga 95 évével. Jó anyu, megyek. Vasárnap? Nem! Szombaton, 11 órára gyere, az újságírónő 13 órára jön. Addig is lesz mit tennünk.Rendben, ott leszek, de most leteszem a telefont, mert lassan itt a következő betegem. Menj csak, bár még mindig nem értem, miért nem jössz haza dolgozni. Ebben a kisvárosban is van szükség gyógytornászra. Ezt már elmondtam sokszor-mondta Lili, majd letette a telefont. Eddig sem volt jó a kedve, most még a tudat, hogy a hétvégét otthon tölti, még inkább beárnyékolta a napját. Ha hazamegy, látni fogja az ikertestvérét, Mimit is. Igyekezett minél kevesebbet rágondolni, de most nem tudta kikerülni. A kezelő felé haladva, felidézte azt a napot, amikor is végképp megváltozott az élete.

-Egy tágas tetőtéri szobában , rózsamintás pléddel letakart ágyon feküdt MImi. Szőke , hosszú hajfonata, zöldeskék szeme első pillantásra ugyanolyan volt, mint ikertestvéréé, Lilié. Csak aki jól ismerte a két lányt, az tudta, hogy a hasonlóság csak látszólagos. Lili csendes, szelíd kislány volt, akinek a tekintete okosságot, megértést sugárzott. És valami beletörődésfélét is. Az az érzése támadt az embernek, ha Lilire nézett, hogy láthatatlanná akar válni.

Ezzel ellentétben Mimi, hangoskodó,követelőző volt. Még csak 5 évesek voltak, mikor szánkózás közben felborultak, s Mimi jobb lába szilánkosra törött. Onnantól kezdve  körülötte forgott a világ. Otthon mindenki leste a kívánságát, kényeztették, hiszen sajnálták sántasága miatt, amit a rosszul összeforrt csontok okoztak. Meg is lett az eredménye. Egyik orvost váltotta a másik, senkit nem tűrt meg hosszabb ideig maga mellett a beteg. Ekkor történt az is, hogy a  mesebeli, tetőtéri, csupa ablak szobájukból Lilit átköltöztették egy jóval kisebb, sötétebb szobába, le a földszintre. Miminek lett volna szüksége a lenti szobára, a mozgása miatt, de kiharcolta magának a tetőteret, mert onnan messzire látott.Szülei magántanárt fogadtak, ám Mimi öntörvényűsége, hangulatingadozásai miatt, csakhamar lemaradt a tanulásban. Így Lilit  beíratták a helyi iskolába. Szeretett ott lenni, addig sem kellett testvére ugráltatását, piszkálódását elviselnie.

Egyik nap hazafelé, észrevette, hogy a nyitott tetőtéri ablak párkányára galambok szálltak le.Két nagyobb, és egy pici. Megszaporázta lépteit, és felszaladt Mimihez. Mimi, Mimi, nézd, galambok, ott! Adjunk nekik enni!

Ezek az én galambjaim-jelentette ki Mimi. De hiszen ma vannak itt először, szólt halkan Lili. Akkor is az enyémek.Csak én adhatok enni nekik, szólt Mimi, és mankóira támaszkodva az ajtóhoz bicegett. Mama, mamuci, hozz ennivalót, galambjaim vannak!-kiáltotta, majd félrelökte Lilit. Ettől kezdve, ha a galambok jöttek, Lilinek ki kellett mennie a szobából. Nem számított, hogy mit mesél az iskoláról, nem számított a társasjáték, a kifestő, semmi sem.

Egy délután, Mimihez új orvost hívtak, nézze meg, mérje fel, mire van szüksége a lánynak a gyorsabb gyógyuláshoz.Az orvos kiharcolta, hogy Mimit elvigyék a kórházi vizsgálóba. Otthon csak Lili maradt, és a  bejárónő. Játssz szép csendben, kérte Molly a lányt. Lili felszaladt a tetőtéri szobába, hátha ott vannak a galambok. Ott voltak, búgtak, pislogtak, s Lili rögtön hozott nekik eledelt. Belefeledkezett a nézelődésbe, így nem vette észre a közeledő kocsit. Annál inkább Mimi. Ő már messziről látta az autóból Lili fejét az ablakban, és a galambokat is.Nem szólt egy szót sem.

Másnap Lili iskola után felsietett a testvéréhez. Ahogy benyitott az ajtón, szörnyű látvány terült elé. A pici galamb élettelen teste hevert a szőnyegen, Mimi ágya mellett. Szólni nem tudott, hang nem jött ki a torkán. Csak kérdően nézett testvérére. Az megvonta a vállát, és elfordult felőle. Ekkor lépett be Margaret is, és észrevette a tetemet. Hát ez? Miért van a szőnyegen egy galamb teteme? Nézett kérdően a lányokra. Lili kitekerte a kisgalamb nyakát, mert azok csak tőlem fogadtak el ennivalót-szólt Mimi. De hát ez nem igaz!-kiáltotta Lili, és potyogtak a könnyei.Menj ki a szobából-szólt Margaret.

Lili sírva rohant le a szobájába. Vacsoránál néma csend volt. Ahogyan ezentúl mindig, ha Lili megjelent. Soha, egyetlen szóval sem említette senki a történteket, de onnantól Lili számkivetett volt a saját családjában. Így élte gyermekkorát, s mikor 14 éves lett, kapott az első alkalmon, és bentlakásos gimnáziumba kérte a felvételét. Sikerült. Az elkövetkezendő évek sem tudták azonban  feledtetni vele az otthoni légkört. Oly sokszor elgondolkozott azon, mit tehetett volna, hogy másképp alakuljanak a dolgok. Hogyan lehetett volna jobb testvére Miminek? Talán még nem késő-gondolta, s beiratkozott a főiskolára, gyógytornászi szakra. Hátha egyszer tud segíteni a testvérének...

Most, 32 évesen pedig már jó szakemberként a Megyei kórházban dolgozik, ahol szeretik a betegek.Gondolatai immár ismét a jelenre összpontosultak. Holnapután otthon lesz, addig még ajándékot is kell vennie nagyinak, s a többieknek is valami apróságot.

Szombaton reggel gyomorgörccsel ébredt. A kézzel horgolt kendő, amit nagyinak vett egy kézművestől, már be volt csomagolva. A könyv is Miminek, s a parfüm az anyjának. Minden útra kész volt, csak ő maga nem.Taxit hívott, és a pályaudvarra vitette magát. Fél órával a megbeszélt idő előtt ért a városba. Nem akart előbb érkezni, ezért beült egy cukrászdába. Kávét rendelt. A percek lassan teltek.Végül csak be kellett csengetnie.

Bent kicsit hűvös volt, Lili  legalábbis fázott. Köszöntötte a nagyit, és felment Mimihez. Meglepődve nézte testvérét. Olyan mint ő, mégis... Idősebbnek tűnt Lilinél. Ráncosabb, a haja fakóbb, a szeme pedig mintha sötétebb lenne. A mankót még mindig használta, bár már alig bicegett. Inkább a biztonságérzet  miatt volt vele. Nem találták a közös hangot.

-Lányok! Gyertek le, itt az újságíró, és a fényképész is! -kiálltott fel Margaret.

Miután a vendégek elmentek, a család asztalhoz ült, s csendben elfogyasztották az estebédet. Az ajándékozás is megtörtént, s ekkor Margaret belefogott abba a beszélgetésbe, amit Lili várt is, de félt is tőle. 

Van az itteni kórházban üresedés. Hazajöhetnél. Nem szeretnék, anya-mondta Lili feszülten. Halkabban, nagyanyád elaludt a fotelban-sziszegte Margaret. 

Megismétlem, nem szeretnék hazajönni, suttogta mostmár Lili. Ugyan! Nem volt szép amit tettél, de gyerek voltál, és szerencsére kinőtted. Biztosan ezért is mentél egészségügyi pályára, hogy feldolgozd gyerekkori tetted, és jóvátedd. Lili mellkasa nehezen mozgott, levegőt alig kapott. Hagyd már a csudába anya! Nem ő tekerte ki a galamb nyakát, hanem én!-szólt flegmán Mimi.Margaret üveges szemekkel nézett a lányára. Mimi meg csak unottan vonogatta a vállát, s minden magyarázat nélkül lassan felbicegett a szobájába.

Lil nem akart hinni a fülének. Bevallotta! Csak úgy egyszerűen bevallotta azt a tényt, ami az ő eddigi életét megkeserítette. Egy mázsás kő esett le a szívéről. Legszívesebben magához ölelné Mimit. De miért is ne tehetné meg? Gyors léptekkel futott fel a tetőtéri szobába.Mosollyal az arcán lépett be. Mimi az ágyán ült, és egykedvűen nézett ki az ablakon. Mimi, Mimikém! Lili boldogan huppant le testvére mellé az ágyra. Miért árultad el?  Miért most?   Mert már nincs jelentősége.Neked mindened megvolt, ami nekem nem.   Barátok, a szabad mozgás, a suli.Nekem meg a többi.Mindent megkaptam anyától. Azt is, ami téged illetett volna. Mindent. Sosem fog téged szeretni, erről gondoskodom.

 Hát nem változott, mégsem változott!Lili szemét elöntötték a könnyek. A könnyein át, még homályosan látta, hogy egy női alak áll az ajtóban...