Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Kruth közönyösen szemlélte az űrt. Régóta élt ebben az űrhajóban. Minden napja ugyanúgy telt el, mint az előző. A laboratórium egyik vezetője volt. Ő volt felelős a klónok kifejlesztéséért, azok tökéletesítéséért. Hozzátok be Maint!-szólt parancsolóan. Szája mozdulatlansága ellenére a többi egyed szolgaszerűen engedelmeskedett neki. Main engedelmesen közeledett. Hívtál. Mi okból?-kérdezte telepatikusan. Igen. Itt az ideje, hogy megtudj pár dolgot a célbolygóról, ahova nyersanyagért megyünk.- közölte Kruth. A bolygóról mindent tudsz, a lakói érdektelenek, a lelőhelyet fogom megmutatni a  képernyő kijelzőn. Várj! Mielőtt rátérnél, kérdeznék azért pár dolgot. A bolygón élőkről.Hol tartanak? Mit hisznek a keletkezésükről, a létezésükről? Mit tudnak rólunk?-érdeklődött Main. Nem tudom miért foglalkoztat ez téged, de legyen. A fejlődésüknek még igencsak az elején járnak, a létezésükről sok elképzelésük van, a keletkezésükről pedig a többség úgy hiszi, hogy a Mester alkotta őket, saját képmására. Teremtőnek, Istennek hívják őt. Ó, hát még csak ennyit tudnak?- sóhajtott csalódottan Main. De miért?  Van egy könyvük,az abban leírtak többségét készpénznek veszik., s sokan igyekeznek aszerint élni.-mondta a tanító. Azt a könyvet ismerem. Lehívtam az archívumból. Elképesztő, hogy a nyilvánvaló jeleket sem ismerik fel benne. Hogy bele sem gondolnak, hogy a Mester miként tudott egy a semmiből megteremtett hímnemű bordájából nőneműt teremteni. Hogy az első párból hogyan lett rövid idő alatt rengeteg egyed. Hogy miként lehetséges az, hogy többféle faj alakult ki. Fekete, sárga, fehér, masztic, s egyébb bőrszín. A vércsoportok, különbözősége, az RH faktorok  ordító sokasága, semmi nem jelez nekik. De még a fiú fogantatása sem, a képességei sem. Ezért vagyok kíváncsi rájuk tanitóm.- szólt Main. A kíváncsiságod hagyatkozzon az archívumra, a bolygóra nem mehetsz le. Már csak azért sem, mert azok az egyedek fertőzőek.Ez parancs!-jelezte határozottan Kruth. Elmehetsz, holnap megérkezünk, s a nyersanyag beszerzését te fogod koordinálni. Idefentről.Main biccentett, s elhagyta az irányítótermet.

Kruth hosszasan nézett utána, majd igyekezett a gondolatait kordában tartani:Ha tudnád, hogy te is csak egy klón vagy! Ha tudnád,... nem, azt sosem tudhatod meg...S mást sem.

Megcsinálta! Mégis volt mersze hozzá, és sikerült! Maint valami szokatlanul jó "érzés" járta át. A kis kabin egy ligetes részen landolt. Main óvatosan nyitotta ki a zsilipeket. Az archívum szerint, a földlakók veszélyesek. Ha elkapnak egy idegent, bezárják, és kísérleteznek rajta. De hiszen mi is ezt tesszük minden egyes fajjal, akik mások mint mi! Most először gondolkodott el ezen. A csalitosból kilépve egy kis fából épített házat pillantott meg. Arrafelé indult el. Már kezdett sötétedni, s valahol el kellett bújnia.  Gyorsan vágódott be egy bokor mögé. A ház előtt két ember ült, egy padfélén, amit a lábukkal hajtottak. Main figyelmét nem kerülte el, hogy világítanak. Mint az égen a csillagok. Mindketten más színűek, de fénylenek! Csodaszépek! Nem értette mi a jelenség oka,erről nem írt az archívum.Mikor az emberek bementek a házba, Mainnak sikerült belopóznia a pincébe. Mint a filmekben, pont olyan volt a helyiség. Mosógép, rég nem használt bútorok, ruhák, kacatok. Otthonosan elrendezve, mintha egy lakható mosókonyha lenne. Jó lesz itt nekem.- gondolta Main. Innen tanulmányozhatom őket. A lépcső feljáróhoz imbolygott. Szokatlan volt a vékony, satnya kis testének a gravitáció. A nappaliból beszélgetés szűrődött ki. Mike! Ne tedd ezr! Ne menj el! - kiáltotta sírva Melanie. A fénye egészen vakító vörös volt, ami hullámzott körülötte, s hol halványodott, hol karmazsin színűre váltott. A vörös összes árnyalata ott pulzált a nő körül, s a levegőnek feszültség illata volt. Kintről motorzúgás hallatszott. A férfi elhajtott, hátra sem nézve. Melanie keservesen zokogott. Main majdnem leleplezte magát. Valami különös indíttatásból kifolyóan vigasztalni akarta a nőt. Eddig azt sem tudta, mi az a vigasztalás. Lehet, hogy már megfertőződött? Órák teltek el,míg Mike végre visszajött. Most kékeszölden világított. S rózsaszínes lila fény is vibrált körülötte, a hastájékon pedig narancssárgás, vöröses volt. Olyanok, mint a szivárvány. Minden színből van körülöttük, s az érzéseik szerint váltakoznak a külső burok színei.  Main fáradhatatlanul leskelődött tovább. Mike az ágyhoz lépett, s simogatni kezdte az alvó Melanie haját. Ne haragudj drágám! Nem kellett volna kiabálnom veled. Csókolni kezdte a nőt. Egyre hevesebben, követelőzőbben. Pillanatok alatt a földön hevertek a ruhák. A két test eggyé vált. Main izgatottan nézte őket, a pulzáló színek kavalkádját, a levegő illatát, és... és azt az óriási szín, fény és energiarobbanást, ami a két ember beteljesülését jelezte. Ez, ez a vakító, maghasadáshoz hasonló esemény lett a veszte. Tudatvesztése közben is érezte a kábító sugár jegességét.

Egy eldugott, zümmögő hangot hallató helyen tért tudatához. Rögtön tudta, hogy az űrhajón van. Valahogy sejtette, nem lesz nekik akadály a holléte felderítése. De ez a helyiség ismeretlen volt számára. Körbekémlelve arra jutott, hogy egy ismeretlen laborban van.Miért ide hozták? Hol van a tanító? Ordítanak a gondolataid.-hallott egy hangot a fejében. A tanítód küldött ide. Ez itt a megsemmisítő. Main nem lepődött meg. Persze, hisz súlyos szabálysértést követtem el, ráadásul megfertőződtem. A szabálysértésért nem jár likvidálás. De a másikért igen. A másikért? Nem elég az elkülönítés? - reménykedett még Main. Te még mindig nem érted? A lent megszerzett tapasztalataidért, a tudásért kell bűnhődnöd. S mert a gondolataid végig azt ordították, hogy ember szeretnél lenni.Main elméje tisztulni kezdett. Ha képes lett volna rá, elsápadt volna. Ott lent... ott látta, igen látta az összefonódó testeket. S látta az ágyék feletti részt. Azon egy kör alakú sebhelyet. Neki nincs olyan. Pedig a tanító azt mondta, az ember az ő művük. Hogy a saját képükre... Hogy ők már tökéletes példányok, míg az ember selejt. Selejt, mert az érzelmi, pillanatnyi döntései befolyásolják az egyén egész életét, és a bolygó létét. Hogy pusztítják a környezetüket, kizsákmányolók. Main végre rádöbbent. Ő egy klón . Egy jól megalkotott klón, akit munkára teremtettek, nem gondolkodásra. Megadóan fordította félre a fejét. Tedd a dolgod. Ekkor meglepő kérdés hangzott el.Férfi vagy nő szeretnél lenni?

Csilla alig látta a könnyeitől a fényképet. Gyűrött volt és kopott, most már könnyáztatta is.Egy gyönyörű férfit ábrázolt. Azt a férfit, akit ő elvakultan szeretett. Élete első szerelme volt. Azt hitte, sosem fogja tudni nem szeretni. Tévedett.

A kertkapu halkan nyikordult meg. Szinte csak lehelte magából azt a kicsi hangot, ami tudatta a lánnyal, hogy a fiú a szomszédban hazaért. Az éj kellős közepén lopakodott a házba. Nem volt már kamasz, de még felnőtt sem. Éjfélre ígérte magát, hajnali 3 óra lett belőle. Hiába na, hajtotta a vére. Otthon illedelmes fiúnak tűnt, miközben a valóságban félelmetes ragadozó volt.Akit akart, azt megszerezte magának. Tehette, tette is. Impozáns külsejének, erős termetének, angyalian tiszta szemének kevesen tudtak s akartak ellenállni. Csillát féltékenység mardosta. Biztosan megint nőnél, nővel volt. Nem tudott elaludni. Reggel karikás szemekkel ment a konyhába. Apja, aki tudta, hogy szerelmes Áronba, gúnyosan förmedt rá. Ne vágj ilyen világfájdalom képet! Nem tudta kezelni lánya érzelmeit, s úgy gondolta, jót tesz, ha igyekszik kiverni  Csilla fejéből a fiút. Kint a kertben rengeteg munka volt. Mindkét fiatal megfogta a munka végét. Áron természetesen észrevette a lány vonzalmát, de mindig elkerülte őt. Fájt ez Csillának,. Évek kellettek hozzá míg úgy ahogy , csillapodott a fájdalom. El sosem múlt. Sok sok évvel később találkozott a férfival. Mindketten alaposan megváltoztak. Más, nagyon más lett a férfi. Ugye tudod, hogy annak idején tetszettél nekem?Hogy sokat gondoltam rád?-kérdezte Áron. Nem, nem tudtam.- felelte Csilla elképedve. Talalkozzunk jó?Beszélgetünk, aztán majd alakul valahogy. Talán egy kis etyepetye is belefér majd. -vigyorgott magabiztosan a férfi. A nő ereiben megfagyott a vér. Nem az ajánlattól leginkább, hanem saját magától. Attól, hogy képes lett volna engedni. Napokig tépelődött. A be nem teljesült szerelem képessé tette volna arra, hogy minden józan ész ellenére belemenjen egy méltatlan helyzetbe. A szíve és az esze harcolt.

Hogy nem történt semmi, nem csak rajta múlott. A férfi ismét eltűnt. Úgy, mint régen. Csilla pedig nézte azt a gyönyörű arcot a képen, s nem értette, hogy lehet ilyen kristálytiszta szeme egy kalandornak.Egy kalandornak, akit ő Istennek látott és hitt. S ekkor felcsendült a fejében rég elhunyt apja kedvenc mondása:"Hinni a templomban kell!"

Aaron görcsösen rándult össze. Új volt neki ez az érzés. Maga az érzés, mint olyan, félelemmel töltötte el. Félelem? Már a szó is hátborzongató. Épp elégszer látta odafentről. Lassan feltápászkodott. Testét kisebb nagyobb sebek borították. Némelyik vérzett is. Milyen különös dolog ez is! Pirosas,és kissé édeskés, fémes ízű. Igen, megkóstolta. Itt minden olyan új. Pedig évezredeken át figyelte őket. Az embereket. Hogyan élnek, mit miért tesznek. A mai napig nem tudta kiismerni őket. Mindig felfedezett valami újat bennük.Óvatosan lépkedett a kertes házak utcáján. Itt nehezebb eltűnni, ha valakinek szemet szúrna

Csecsemősírásra lett figyelmes.  Tétovázott, de a kínzó tudásvágy, az ismeretek gyarapítása miatt érzett kíváncsiság győzött. Pontosabban mérlegelt. A kockázati tényezőket számlálgatta. Miután nem számított végzetes veszélyre, belesett a kerítésen.Egy apró mózeskosárban göndör, barna hajú kislányt pillantott meg, az udvaron Szelídgesztenye színű kis szemecskéiben fájdalom ült. Aaron látta ezt a kifejezést elégszer, sőt, többet is a kelleténél. Tudta, a pici  jó ideje lehet már egyedül, s elhagyatottnak érzi magát. Bizonyára már éhes és szomjas is.De hol lehetnek a szülők? A leglogikusabb dolgot cselekedte. Becsengetett.Sokszor csengetett. Nem jött ki senki. Ekkor becsengetett a következő házba. A szomszédnak nem kellett semmit mondani, futva sietett segíteni. Későn.Az idős hölgy, a nagymama már nem élt.  Az események felgyorsultak. Megérkezett az anyuka, szinte egy időben a mentővel és a rendőrökkel. Míg Aaront kihallgatták, végignézte az emberek reakcióit. Ez az, ami annyira elbűvölte.  Ott, fent, kedvenc szórakozása volt, hogy tippeket, fogadásokat kötött magával. Néha nyert, de sokszor nem. Hiába olyan "egyformák", mégis, ahányan vannak, mind-mind más.Szokatlan  volt csak az újonnan jött érzéseire hagyatkozni. Meztelennek érezte magát, hiszen itt lent nem hallotta a gondolatokat.Észrevétlenül akart távozni, de az anya, Ancsika megállította. Kérem, ne menjen el! Szeretném megköszönni a segítségét! Ha ön nem jár erre... Tudja, csak késő este értem volna haza a munkából. Hárman élünk itt. Éltünk.- sírta el magát a nő. Nem tudom, hogyan tovább. Dolgoznom kell, de hova teszem addig Pancsikát? Beletelt még jó 3 órába, mire elcsendesedett a ház. Aaron megetette a picit, ellátta és lefektette. Nem a művelet volt új neki, azt a memóriája tökéletesen rögzítette és tárolta. Az érintés, a szagok, a valós, tudatos szemkontaktus, ez mind-mind elementáris erővel hatott rá. Mennyi, de mennyi ember nézett már szembe vele! Csakhogy senki sem tudta, kit, mit néz, s azt sem tudták, hogy ő nézi és látja őket.Most a kicsi Panna viszont tényleg őt nézi, és látja is...

Már több mint  hét  éve élt velük, hátul a nyári kislakban. Ancsival úgy beszélték meg, hogy szállás és ellátás fejében Aaron lesz a kislány bébiszittere. Napi 13 órán át voltak együtt, csak kettesben. A férfinak ez kapóra jött. Megfigyelhette, hogyan fejlődik egy ember lelke. Gyakran látta, hogy már a zigótába beleinplantált lélek  növekszik, de hogy miként, azr még sosem látta a maga teljes valójában. Így,ebben a formában nem. Eddig csak láthatatlanként adhatott hozzá a lélekhez, ott ahol igényelték, most azonban  teste is volt hozzá. Teste, és fizikai valósága, kézzelfogható tettei szépen gyarapították a két nő lelkét. Öröm volt magát, a gondolatait felfedezni a pici lányban. A szavaiban, tetteiben. Okos, talpraesett leányka lett, aki örömmel készülődött az új tanévre..De még előtte izgatottan várta a szülinapi buliját. Aaron különös meglepetéssel készült. Egy üres , vastag naplót vett Pannának, mellé pedig matricákat, és egy játék a betűkkel társasjátékot. A nagy nap estéjén , bármilyen izgatott is volt a kislány, Aaron mégis csak akkor adta át az ajándékot, mikor mindenki elment már. Panni kérdőn nézett a férfira. Ezekkel mit kell csinálnom?  Szeretném, ha magad jönnél rá.- felelte a férfi. Mikor eljön az ideje, tudni fogod.  Ezen az estén Ancsika egyedül fektette le a lányát. Mire a kertbe ért, Aaron már mindent elpakolt. A nő hálás tekintettel köszönte meg, és finoman megérintette a karját. Ne, kérem ne. Sosem kérdezte ki vagyok, honnan jöttem.Nem kellett.-mondta a nő. Az első pillanattól kezdve tudtam, különleges élőlénnyel van dolgom. Különben nem kértem volna, hogy legyen az életünk része. De még most sem tudja, ki is vagyok. Sok mindent bevállaltam ezalatt a 88 hónap alatt, de ez meghaladja az erőmet.Aaron a  gyerekszobába ment, és lassan magába szívta a szoba és a kislány illatát. Tengernyi, kincset érő élménnyel,de nehéz lábakkal indult kifelé.Visszament Ancsihoz..El kell búcsúznom, nem maradhatok tovább.Nem akartam Pannit elszomorítani, főleg a mai napon nem.Kérem köszönjön el tőle a nevemben.A nő szeme megtelt könnyel. Szó nélkül ölelte át a férfit, majd hirtelen kiszakította magát a karjaiból, és a házba rohant.

Másnap reggel a kicsi lány hiába kereste a barátját.Anya,Aaron hol van? El kellett mennie. Kérte, mondjam meg neked, hogy szeret, és ne haragudj rá. Mindig veled, benned lesz. Tudom anya.-szólt a kislány. Már tegnap tudtam, hogy el fog menni. Láttam a szemeiben.- Fent, a végtelenben, halkan zümmögött a számítógép. Aaron a monitoron át látta a fogadott családját. Látta a nőt, azt a nőt, aki egy felbecsülhetetlen mondattal köszönte meg létezését, mikor  élőlénynek, különleges élőlénynek titulálta őt. Látta ahogyan Panni minden este beragaszt a naplóba egy matricát, és szépen , gyöngybetűkkel levelet ír.:Kedves Aaron!...

A kis öregasszony lassan lépkedett az ágya felé. Tulajdonképpen még nem is volt öreg, 60 éves sem volt. Az átváltozás mestere volt. Az élet tette ilyenné. Ha figyelmet, szeretetmorzsákat kapott, vagy dobtak felé, akkor akár 45 évesnek is  tűnt, viszont, ha bántották, mellőzték, képes volt 65-70 évesnek is tűnni. Csörsz. Igy becézték a környezetében. Ezt még egy régi ismerősétől kapta, aki a csirsz , csirió helyett így köszöntötte egyszer. Az évek folyamán lett ebből, Csörszike, majd Dzsörzike is, végül Dörzsike, mint a mosogatószivacs. Így passzolt össze az élete a nevével. Kevés pénzből tengődött, segítség nélkül éhenhalt volna. Mégsem volt elégedett. Nem a pénz, nem az élelem volt mi éltette, hanem a szeretet. Amiből sosem kapott. Nemhogy elegendőt sem, de minimálisat is alig. Többnyire magában kereste a hibát, de néha fellázadt, s az üres lakás falainak kiáltotta: Nem vagyok rossz, nem ezt érdemlem! Szégyelte ilyenkor magát, hiszen annyi, de annyi ember él egyedül, magányosan! Olyanok, akik hozzá hasonlóan nem kellenek senkinek. Akit szívesebben látnának már az újságok gyászrovatában, mintsem az élők között. Mégis, még kereste azt, amiért jobb neki itt, mint ott. Egészen addig, míg...

Közeledett a hétvége. 2 hete minden nap lázasan kereste a lehetőségeket, mit vegyen csekély pénzéből a pici unokájának? Nem könnyű feladat, hiszen mindene megvolt a gyereknek. Annak a kicsinek, aki ösztönösen vonzódott nagyanyjához, mert könnyen szót értett vele. Aki szívta magába a nagyi szavait, és kíváncsian érdeklődött mindenről, amit az idős felmenője mondott neki. Törte a fejét, kínlódott, aztán úgy döntött, süt egy különleges tortát. Olyant, amivel mind a három embernek kedvez. A picinek, és a szüleinek. Különleges tetejűt szeretett volna alkotni. Kék zseléset, amiben marcipán halak úszkálnak, békalencsés környezetben. Bízott benne, hogy meg tudja csinálni. Hiszen beleteszi majd a szívét is!Azt a szívét, amit napok óta egy jeges kéz markolt. Markolta, és közben azt suttogta a fülébe: úgyis kihagynak!És ő mégis készülődött, hátha van számára is hely...

Eljött a várva várt vasárnap. Kora reggel kimérte a tortához való összetevőket. Marcipánt nem kapott, így más megoldáshoz kellett folyamodnia. Ekkor csengettek. Idősebb gyermeke állt az ajtóban. Egy doboz fagyival a hóna alatt, amivel igazán meglepte Csörszit. Szívét melegség öntötte el, mígnem meglátott egy doboz ajándékot a hóna alatt. Kérdeznie sem kellett, tudta kié az ajándék. Na, megyünk, ma van manó szülinapja, oda vagyunk hivatalosak. Csörszi nem szólt semmit. Nem szólt, nem tudott. Torkában akkora gombóc volt, hogy levegőt sem kapott, nemhogy hang jöjjön ki a torkán. Ekkor, csak ekkor jutott el az agyáig, hogy őt meg sem hívták...

A nővérpult melletti lámpa halkan villódzott. Mintha üdvözölte volna  pulzálásával az éjszakás műszakot, üzenvén, ma sem lesz unalmas az éjszaka.Andi elképedve nézte a lázlapon szereplő nevet. Kovács Félix. Valahogy érezte, hogy ő lesz az. Az a férfi, akit ő 10 évvel ezelőtt annyira bálványozott. Akit azóta sem tudott kiverni a fejéből. Akkor sem, ha tudta, nincs esélye. Annak ellenére sem sikerült elfelejtenie, hogy az utolsó találkozás alkalmával tőrt döfött a szívébe, a szavaival...

Viharos őszi nap volt az a péntek. A hirtelen lesett temérdek eső árvízként zúdult rá a község lakóira. Szinte nem maradt ép ház a településen. Mindenhol kidőlt fák, sérült tetők, leszakadt villanyvezetékek látszódtak. Mint egy természeti katasztrófa helyszíne, úgy nézett ki Sólyomfalva.A katasztrófavédelem nagy erőkkel vonult ki a helyszínre. A szivattyúk zaja elnyomta a sírások hangját. Andi mezítláb, feltűrt szoknyával állt az út szélén. Félixet nézte, aki 23 éves kora ellenére úgy osztogatta az utasításokat, mint egy tapasztalt veterán. Andi látásból ismerte, a közeli városban lakott, ott szokott találkozni vele hétvégenként, bevásárláskor, és az iskolában. Igyekezett közelebb férkőzni a férfihoz, s tudtára adni, hogy segítene. Mielőtt megszólalhatott volna, Félix kinézett az arcába hulló csapzott haja alól, és ingerülten megszólalt. Ne téblábolj itt kislány, találj valami tennivalót magadnak! Mintha leforrázták volna, úgy állt ott a lány. 15 évesen már nem tartotta magát kislánynak. Annál inkább nem, mert most kezdte meg az egészségügyi iskola második osztályát. Ott látta meg először Félixet, mikor is egy alkalommal ők mutatták be az újraélesztést a lányoknak. Ezek szerint nem emlékszik rám-gondolta elkeseredve. Még jó, hogy félre nem söpört. Kedvetlenül fordult el, s ment tovább, egészen az orvosi rendelőig. Ott örömmel fogadták, elkelt a segítség. Kisebb sebeket fertőtlenített, és lelket öntött az idősebbekbe. 

Kíváncsian és kissé félve lépett be a kórterembe. Kiosztotta a gyógyszereket. Félix ágyához érve, óvatosan vette szemügyre a férfit. Aludt a sok gyógyszertől. Nyugtalan álma lehetett, mert meg-megrándult, néha mozgott a szája, és a szemhéja is gyakran megrebbent. Jóval idősebnek néz ki a koránál-állapította meg Andi. Már amennyit látott belőle a sok kötés alatt.

Éjjel többször benézett a szobába, és örömmel nyugtázta, hogy minden rendben van. Hajnalban a váltásnak külön felhívta a férfira a figyelmét. Nocsak! Ismerős? -kérdezte Veronika nővér. Igen, egy régi ismerős. Mikor behozták , én voltam szolgálatban-mondta Veronika. A neje igencsak ideges volt. Neje?-kapta fel a fejét Andi. Igen, miért, nem tudod, hogy nős?-replikázott Vera. De tudtam, csak...-Na, hagyjuk. Nem tudta, persze, hogy nem tudta. Hét éve vesztette el a nyomát, mikor végzett a suliban. Két szabadnap után állt ismét munkába. Az izgalomtól remegő kézzel indult , hogy Félixnek bekössön egy infúziót. Szíve a torkában dobogott, mikor a férfi szemébe nézett. Sok mindent látott ott. Kiszolgáltatottságot, fájdalmat, félelmet. De felismerést nem. Félix nem ismerte fel őt, pedig 4 éven át járt a középiskolába előadásokat tartani.

Óvatosan bekötötte az infúziót, és ment tovább, a többi kórterembe. Azonban hiába a sok dolog, a munka, gondolatai vissza-visszatértek a férfihoz. Az a fájdalom a szemében... Nem csak testi fájdalomról árulkodtak a szemei.

Az esti gyógyszerelést végezte, mikor megkezdődött a látogatási idő. A 26-os kórteremből vészjelzés érkezett, valaki megnyomta a nővérhívót. Futva sietett a szoba felé. Félix ágya mellett egy dekoratív, 30 év körüli nő álldogált. Még oda sem lépett az ágyhoz, máris Andira förmedt a nő. Hogy néz ki a férjem ágyneműje? Mi ez a rendetlenség az éjjeliszekrényén? Lefolyt az infúzió, miért nincs levéve a palack? Még nyitotta a száját, de Andi belefojtotta a szót. Nézze hölgyem: a nővérhívó vész esetén használható. Az ön által felsorolt problémák megoldása nem látogatási idő alatt végzendőek el. Mindennek meg van az ideje, és miértje. Ha pedig a férje állapotáról óhajtana érdeklődni, azt az orvosnál tegye. Most megyek tovább , teszem a dolgom.-mondta, és kisietett a folyosóra. Kint a falnak támasztotta a hátát. Nagyokat sóhajtott. Nehezen tudták kihozni a sodrából, de most sikerült. Látogatás előtt mindig igyekeznek rendbe hozni a szobákat, de még így is beléjük kötnek, mint az előbbi példa  is mutatja.A paplanon 1 csepp vér "éktelenkedett", ami úgy  is odakerülhetett,hogy Félix piszkálta a branült. Sok beteg teszi ezt, nem viselik el magukban az idegen tárgyat. Az éjjeliszekrényen már a kímélő vacsora foglalt helyet, azt már látogatás előtt kiosztják. Félix nehezen étkezik egyedül, azt mondta, még nem kéri,majd később. Az infúzió meg biztonsági szerelvény, nem kell elzárni, mikor lefolyt. Ettől függetlenül a szükséges kellékekkel együtt Andi visszament, és kikötötte az infúziót. Na, csak hogy! -horkant fel a szőkeség megvetően. Andi szeme szikrákat szórt, de nem szólt egy szót sem.

Lassan, de biztosan épülgetett Félix.Ritkán került sor személyes beszélgetésre. A kórterem légköre, a betegek nem tették lehetővé a személyes kérdéseket. Andi megtudta, az egyik mentés során sérült meg ilyen csúnyán a férfi. Mindig is elítélte az internetes kutakodást, most viszont nem bírta megállni, és nyomozni kezdett. Legnagyobb meglepetésére a neten fellelhető képeken csak Félix látszódott. Sem a neje, sem a munkája, semmi, de semmi nem adott támpontot a lánynak.Az esti vizitnél az orvos úgy döntött, hétfőn hazaengedik Félixet. Otthon gyorsabb a gyógyulás-mondta az orvos barátságosan. Félix szemén egy pillanatra ború tükröződött, de ezt csak Andi vette észre. Szüksége lesz otthoni gyógytornászra, és ha  már elég erős lesz, akkor elküldöm egy rehabilitációs intézetbe is. Miért nem most?-kérdezte a férfi. Mert még gyenge, az intézetbe többnyire magukról gondoskodni tudó embereket fogadnak, ráadásul minimum fél év a várakozási idő manapság.-felelte az orvos. Nővérke készítse össze a zárójelentéshez a papírokat kérem, és hívja fel a gyógytornászt. 

Andi követte az orvos utasításait, majd bekopogott az orvosi szoba ajtaján. Doktor úr, majdnem minden kész van. Kivéve a gyógytornászt. Csak 3 hét múlva lesz szabad emberük, és csak napi 15-20 perc a kapacitása a hölgynek. Sok munkája van. Nekem van gyógytornászi végzettségem, és engedélyem. A nagybátyám miatt végeztem el, hogy neki könnyebb, jobb legyen. -szólt halkan a lány. Nocsak! És hogyhogy mégis a nővéri pályát választotta? Mert ez volt a gyerekkori álmom. Úgy érzem, itt, így többet tudok segíteni a betegeken. Ez nem monoton munka.Számomra nem. És munka után, előtt, a szabad és alvós napjain végig a beteg mellett tudna lenni? Napi kétszer 45 percen keresztül? Mert annyi lenne az optimális idő. És nem lesz könnyű dolga, a betegnek nem kis fájdalmai vannak.-jelezte az orvos aggódó hangon. Vállalom-emelte fel a fejét határozottan Andi.

Másnap  délután négy órakor csengetett be Félixhez. 18 órára kell beérnie, kiszámolta, pont elég ideje marad beérni torna után. Dacosan villogtak a szemei, arra készült, a szőke nő nyit ajtót. Tévedett. Egy galambszürke hajú , kedves arcú, szemüveges hölgy állt az ajtóban.Jöjjön be aranyoska! Ugye ön a gyógytornász? -kérdezte Amálka élénken. Igen, én-mosolygott Andi.  Nagy kő esett le a szívéről, hogy nem kellett már az első pillanatban csatároznia. A fiam még alszik. Felkeltsem?-pislogott ki a szemüveg mögül a vászonról lelépett Holle anyó.Ne, még van időm.15 perc alatt beérek a munkahelyemre, így elég fél öt felé kezdenünk.Akkor addig igyunk egy kávét!-ajánlotta Amália. A jó meleg konyhában a kávé ellenére kellemesen bágyasztó volt a légkör. Ha nem csivitelne Amálka, talán el is aludt volna. Ám így megtudta, hogy Félix 6 évvel ezelőtt megnősült, egy megyeszékhelyen élő nőt vett feleségül, az ország keleti régiójában. Odaköltözött, itteni munkáját feladva, és ott vállalt állást, távol édesanyjától. Fél éve azonban hazaköltözött, mert a frigy zátonyra futott. -Szegény fiam teljesen kiszipolyozta magát. Szinte csak aludni járt haza. A munkája mellett, egy autószerelő műhelyben vállalt másodállást, csakhogy a menyemnek mindene meglegyen-mondta könnyes szemmel Amálka. De neki egyre több, és több kellett. A fiam pedig a végére már csak önmaga árnyéka lett. Csontsoványra fogyott, és éveket öregedett. Nem 33 évesnek, hanem 53-nak néz ki.-Most már sírt az anyuka. Andi együttérzően simogatta a kezét. A szoba felől hirtelen csörömpölés, majd káromkodás hallatszott. Az a leborult... Egyszerre pattantak fel, és siettek a szobába. A földön üvegszilánkok hevertek, és Félix épp azon ügyködött, hogy  térdre ereszkedve összeszedje azokat.Azért ez a mozdulatsor még korai.-mondta aggódó hangon Andi. Félix meglepetten kapta fel a fejét az ismerős hangra. Ránézett a lányra, és a szeme furcsán csillogni kezdett. Hogy kerül ide?-kérdezte elcsukló hangon. Ami a kórházban olyan természetes volt, az itthoni környezetben már egyáltalán nem. Még így, ebben a legyengült állapotában is szégyellte magát a lány előtt. Tudta, hogy néz ki, látta magát reggelente a fürdőszobai tükörben. Ráadásul érzékei összezavarodtak. Azt hitte, remélte, hogy nem értette félre a nővér pillantásait a kórházban. Akkor, ott meglepődve észlelte, hogy a lány pupillái teljesen kitágulnak, mikor fölé hajolt a betegágyánál. Fájdalmai között is úgy érzékelte, hat a lányra. De most, hogy itthon van. már nem biztos benne. Tévedek, biztosan tévedek! Nem tetszhet neki egy múmia. Különben is, legalább 13 évvel fiatalabb nálam. -gondolta keserűen. 

Én vagyok a gyógytornásza, ha elfogadja.-szinte suttogta a mondatot Andi. Ön? De ön nem nővér? Miután minden kérdésére kimerítő választ adott, elkezdték a gyógytornát. Valóban nem volt könnyű dolga. Fájt látni, mennyire szenved a férfi. Minden erejét össze kellett szednie, hogy ne mutassa ki, mennyire sajnálja, és hogy neki is fáj így látnia, gyötörnie, de muszáj. Az ő érdekében muszáj. Kitartó munkájának köszönhetően szépen fejlődött Félix mozgása. Szinte észre sem vette, hogy beleszeretett a lányba.Úgy érezte, ismeri , régóta ismeri ezt az édes kis arcot. Reménykedni kezdett, hátha... Az utóbbi hetekben  édesanyja főztjének köszönhetően, és a tornának, erősödni kezdett, és az arca is kisimult. Már nem 53 évesnek nézett ki, hanem egy jó negyvenesnek. De ez még mindig nem 33 év!-gondolta elkeseredve maximalistaként.

A következő, utolsó  foglalkozás kellős közepén tartottak, mikor derült égből szörnyellaként berobbant az ajtón a szőkeség. Kikaparom a szemed!-visította Andi felé, és a lánynak esett. Félix habozás nélkül rántotta le a lányról az exét. Menj innen, nincs itt semmi keresnivalód!-kiáltotta a férfi. De igen, van! Még nem váltunk el! -hisztizett a nő. Semmi közöd nincs már hozzám. Soha többé ne gyere ide-sziszegte Félix. Minden tulajdonod elszedem! Semmid nem marad, ha nem jössz vissza hozzám!-üvöltötte a nő. Félix hirtelen lehiggadt. Hiszen az egész félrecsúszott házasságunk erről szólt neked. A pénzről. Aki kapja, marja! Csak tűnj el végre az életemből, de örökre.-sóhajtott nagyot a férfi.Andi nem bírta ezt a légkört, sírva rohant el. Nem gondolta, hogy búcsú nélkül, hogy így fog végződni az utolsó torna. 

Félix félkábán ténfergett a lakásban. 2 hete nem tudott semmit a lányról. Hiába hívta telefonon, sosem vette fel a hívott fél.Amálka aggódva nézte a fiát. Tudta, mi játszódik le benne. A teste szépen javult, de a lelke romokban. Kisfiam! Nézd csak, miket találtam! Régi újságkivágásokat, fényképeket. Az egyik újságcikknél te vagy a fényképen, és a lakosok a háttérben. Egy árvíznél. Nézd, itt egy  helyes kislány áll mögötted. És hogy néz rád! Mint egy hősre!. Hagyj anya, nincs most ehhez  kedvem.Amálka csendesen letette a képeket az ágyra, és kiment a szobából. Félix egy heves mozdulattal söpörte le a képeket. Egy azonban ott maradt. Egy, amin egy helyes kamaszlány imádattal néz a mentésvezetőre...