Perzsi. blogja ( novellák, versek)

A konyha levegője feszültséggel teli volt. Rea és Zsó az asztal fölé görnyedve próbálták értelmezni a matematika és fizika tananyag rejtelmeit. Rea jobban kiigazodott a tananyagban, mégis feszült volt. Már csak 4 nap van a vizsgákig, s alig haladtunk valamit!-szólt idegesen, s rágyújtott egy újjabb cigarettára. El fogok felejteni mindent hétfőre.-jegyezte meg Zsó, két köhögésroham között. Ekkor robbant be a konyhába Rea legkisebb gyermeke, Gábor. Szó szerint berobbant, bevágódott az ajtón. Anya, megyek fürdeni!-kiáltotta harsányan. Én engedem meg a vizet!-süvöltötte , majd a fürdőszoba felé száguldott. Olyan, mint egy hurrikán.-mondta Rea, és utánasietett. Mindent elrendezett a gyermek mellett, s most meglepő módon sikerült kiharcolnia, hogy köldökig érjen csak a víz a kádban. Akkor maradhatsz csak egyedül, ha csak kevés víz van a kádban! Az ajtó nyitva marad, hallani fogom, ha engedsz hozzá vizet!-szólt határozottan Rea.  Az alku sikerült. Egy gyors kávé , és némi siránkozás után folytatódhatott a tanulás. Anya!-kihűlt a víz! Cserét kérek-bömbölte kifelé a kisfiú.  A vízcsere után alig melegedtek bele a tananyagba, mikor újabb reklamáció süvöltött feléjük. A transzformeremet akarom!-jött a "parancs". Kérsz még valamit kisfiam? Maradjak itt melletted?-kérdezte Rea. Nem, nem!-felelte a csemete. Csendben maradok. És csendben is maradt. Úgy 10 percig, mikor is velőtrázó sikítás törte meg a csendet:Anya!Anya! Zsó és Rea egymás sarkára lépve rohantak az egy lépésre lévő fürdőszoba felé. Mi történt? Gábor kétségbeesett arcát látva aggódni kezdtek. Anya, teljesen kiázott a pöcsöm, nézd milyen ráncos! Azonnal kérek rá a Helia-D krémedből! A reklámban mondták, az ráncokra van!  -mondta, azaz inkább ordította, s csodálkozva nézte a két felnőtt nőt, akik a küszöbön ülve vidáman hullajtották könnyeiket...

Az évszakhoz képest elég erősen sütött a nap. A strand még csak fèlig üzemelt, mégis sokan  töltötték itt a szabad óráikat. A nő lassan sétált a part mentén, kezében elfért minden, ami a kellemes délutánjához kellett. Egy könyv, törölköző, napszemüveg, és napolaj. Vizsgálódva nézett körül, hol van annyi szabad hely egy árnyékot adó fa alatt, hogy ne kelljen a szomszéd hasába  könyökölnie. Szerencséjére talált is egyet, s gyors léptekkel közelített a kiszemelt fa felé. Ekkor vette észre a férfit.  Egy kis gurulós bőrönd mögött  álldogált, amin még strandszatyrok is voltak.Fekete hajában megcsillant a feltolt napszemüvege, acélkék szemei pedig gyémántként csillogtak. Arca nemes vonású, markáns, mégis kissé nőiesen tökéletes volt.  A nap már kölcsönzött neki némi egészséges színt, a hosszúra nyúlt tél után, mely szinte rögtön nyárba váltott, mellőzve a tavaszt.Ajka vonala hullámos, érzékien hívogató volt. Szebbet rajzolni sem lehetett volna.Még maga Alain Delon is elismerően biccentett volna e arc láttán. Kezében tölcséres fagyi kellette magát, melyet lassan, szinte érdektelenül fogyasztott. Tudta, hogy nézik. Már megszokta, mitöbb, elvárta. Szépségét hanyag testtartással, már -már unottan viselte. Belenyalt a fagyiba,miközben  szemei a vizet pásztázták. Egy nyalatnyi édesség elszabadult, és a mellkasán landolt. A fagyi útját követve a szemek láthattàk, hogy épp elegendő, fekete szőrszál rejtegeti az izmos mellkast, s rejti el félig a mellbimbókat. Izmos felkarja, ívelt  vállai , nyaka, minden porcikája izgató volt. Nem a konditeremből szabadult izomtömeg kellette magát, hanem a mindennapi fizikai munka arányos eredménye mutatkozott meg a testén. Nem nyúlt a lecsöppent fagyi után. Hagyta, hogy az lassan útra induljon, s beindítsa az ottlévő hölgyek fantáziáját. Körbenézve ez sikerült is. Mérges férfitekintetek, s izzó, olvadó női testek kereszttüzében állt a bálvány. Szinte hallani lehetett a nők gondolatait.

- Ne töröld le! Még hadd néztem kicsit!

-Hmm... de hazavinném! Most cseréltem le az ágyneműt...

-Lennék a törlőkendőd!

-Az a szőrős mellkas! De beletúrnék!

-Milyen ízű a szája?

-Napokig kóstolgatnám!

Eközben a fagyi egyre lejebb csúszott a felsőtesten. Elérte a köldök vonalát, ahol is megpihent, szinte belefolyt a köldökbe. Ekkor a férfi zsebkendőt vett elő, megtörölte magát, majd a szemétgyűjtő felé indult.  Kilépve a bőrönd mögül egészen jól láthatóvá vált tökéletes testén a combközépig érő fürfőnadrágja, rajta mosolygó gólyák hada,akik csőrükben pelenkás kisdedeket hurcolnak valahova. A nők még fel sem ocsúdhattak az első sokkból, mikor szemüket a megrökönyödés után lejebb eresztették, megpillanthatták az izmos vádlit, s a kecses bokát. S a feltehetően formás lábfejet, belepréselve egy nagypapaszandálba, amiből csak épphogy kiviláglott a bokazokni...

Alcím: Gyengéd  fogamzásgátlás

Egészen elfeledkezett róla. Csak akkor vette észre, mikor mellette repült el. Ő, egy  ideje minden reggel meglátogatta a nőt. Rövid ideig mutatta magát, mert tudta, az életére akarnak törni. Pedig ő nem akart mást, csak nyugalmat, meleget , biztonságot. No meg titkon talán azt remélte , "felesleges"kis lényét akár szeretni is lehet. Élni akart. Túlélni. Csak ezt a telet kihúzhassa! A nő lassan mozdult. Óvatosan közeledett felé. Elkésett. Mire az ablakhoz ért, ő már eltűnt. No, majd legközelebb!-kiáltott fel. Ő pedig megkönnyebbülve sóhajtott fel a szoba egy eldugott sarkában. Pál, a poloska. 

FIGYELEM!: A bejegyzés humor kategóriában íródott, egy  kitalált család életéről szól. Semminemű köze nincs egy valós személyhez sem. Ha igen, az a véletlen műve. Nem állt, s nem áll szándékomban senkit megbántani. Ezt a kiegészítést is csak a mai fura világ miatt ejtettem meg.

Csengetnek, hosszan, élesen,

Bumbi ordít :édesem!,

valaki ráragadt a csengőre,

felkérjem egy keringőre?,

s laza rugózással a lábában,

az ajtóhoz sétál:alsógatyában.

Sarkig tárja az ajtót, kedvesen,

majd fuldokolni kezd hevesen,

drága anyuka áll ott, csípőre tett kézzel,

már emlékszik, ezért volt rémálma az éjjel...

Aranyom, ordítja elbicsakló hangon,

megjött anyád,  ezernyi cucca a gangon,

behordjam, vagy küldjem a fenébe?

De Bumbi! Mi jár a vizenyős eszedbe?

Gyere anya, ne foglalkozz vele,

nincs már neki egy ép agysejtje,

elitta mind, még a múlt évezredben,

gyere van hely neked az emeleten!

Szólj rá lányom, kérlek szépen,

itt áll egy szál semmiben, retkesen,

retkes ám a lába k..e,

hogy a vasvilla lenne a fésűje,

morog Bumbi a bajsza alatt,

s lazán lehányja a falat.

Legyintenek rá a hölgyek,

felsietnek az emeletre sebtiben,

Bumbinak meg van hitele a restiben.

Meglógna, de rávisít Julis,

itthon maradsz, te bugris,

ma a mama főz finom vacsorát,

ne rontsd a renoméját!

Na, még ez is!-nyög fel Bumbi,

szélsebesen fogok berúgni,

ha megeszem azt a moslékot,

rögvest hívhatjuk a papot!

Míg mi főzünk, édes vejem,

öltözz fel szép rendesen,

kilóg az a pici részed,

csak tudnám, miért is félted...

Míg legurított három felest,

megrendelt pár franciakrémest,

felkészülve az estére,

páncélt húzott az ingjére.

Félve lépett a konyhába,

és nem számítva  a csodára,

hogy élve megússza ezt az egészet,

lassan törli le a verítéket...

Julis, földöntúli mosollyal az arcán,

mutatja, mi minden van a tálcán,

s kínálja urát mosolyogva,

mint egy baltás gyilkos a vadonba.

Mi az a guszta, fekete pöttyös, drágám?

Mákostészta? De jó! Azt bírnám!

Hát nem látod te Isten barma,

hogy az kaviáros sztapacska?

Több se kellett Bumbinak, ordítani kezdett,

mi vagyok én, kísérleti alany?

és még azt mondják a szívetekre, hogy arany!

Ne bomolj te böszme!

A séf sírva könyörögne,

a mama pikáns receptjéért,

csak neked kényes az izéd!

Nem szólt Bumbi egy szót sem,

csendben eloldalgott,

majd a fészerben egy ismerős dallamot dúdolgatott:

"Mellettünk szótlanul alszik el anyád,

Szívemből gýűlölöm a vén banyát"...

(Füstifecskék:Porhanyós)

Olyan szép vagy, mint az abált szalonna,

csak a tokád ne lógna az abroszra,

elmegy a kedvem a levestől,

meg a paprikától, a hegyestől,

keserű ez a dínom-dánom,

már az egész fiatalságom bánom,

csőbe húztál, de rendesen,

s most nézzek rád, oly kedvesen?

*

Ne nézz rám ilyen szépen,

mikor a hideg veríték ver ki éppen,

hogy gyűrűt kell húzzak az ujjadra,

teszem ezt ősi parancsra,

hja, hiszen ha nem tenném,

testem a keselyűk ennék,

minek is kértelek fel anno a táncra, 

nőtt volna inkább herpesz a számra,

vagy löktelek volna a Béla elé,

vitt volna ő, a kanapé felé,

akkor most nem kéne itt feszengenem,

s nem röhögnének a tetememen,

gyáva barátok, na megálljatok,

rátok is hulljon megannyi átok,

van még Julisnak testvére, épp három,

s mily örömmel mutatok majd rátok, 

nézzétek kancsal sógornőim,

facérok a barátaim!