Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Novella
Perzsi.•  2021. október 10. 08:35

Végrehajtás alatt

A játszótér zsivaja most nem segített Ella közérzetén. Kislányával, Dórival mindennap ide járnak, délutánonként. Mióta özvegy lett, egyik napról a  másikra élnek. Férjével devizahitelt vettek fel annak idején a lakásra. A Gyed összegéből nem tudja törleszteni az adósságát. Közel 2 éve megy a huzavona. Ma azonban hivatalos levél jött . Három nap haladékot kapott, utána kilakoltatják őket. Ella rettegett. Nem tudta mit tegyen, hova menjen? Kihez fordulhat segítségért? Idegesen babrálta a nyakában lévő medált, amit rég elhunyt, szeretett édesapjától kapott még gyermekként. Egy angyalszárnyat formált, ezüstből. Minden alkalommal, mikor bajban volt, ebből a medálból merített erőt. Szinte hallotta apja nyugtató szavait: " Ha bajban vagy, nem tudod hogyan tovább, csak simogasd meg a szárnyakat, meglátod varázserejük van!" Gyerekként hitt benne. A gondolataiból Dóri hangja riasztotta fel. Anya, éhes vagyok, menjünk haza!Otthon vacsora után fáradtan ült be a kádba. Tisztálkodás közben vette észre, hogy nincs meg a medál. Sírva próbálta felidézni,hol hagyhatta el. Hát persze, a játszótéren még megvolt! Úgy döntött, másnap lemegy megkeresni.Reggel a bölcsödében nem tudta befizetni a jövő havi gondozási díjat, sem a havi étkeztetést. A kérdésre, hogy mi történt, őszintén válaszolt. Nem volt már veszítenivalója. A vezetőnő megdöbbent, s megígérte, segít amiben tud. Bárcsak előbb szólt volna!

A bőröndök útrakészen álltak.Pár ruha, és a legszükségesebb használati tárgyak. Ez minden amit magukkal vihettek. Anyaotthonban sikerült ideiglenes helyet szereznie számukra a lelkiismeretes bölcsödei vezetőnőnek. Dóri fel-alá futkározott a lakásban. Játéknak fogta fel, még úgy is, hogy látta, érezte anyja szomorúságát. Anya! Ahova megyünk, lesznek gyerekek? Lesz külön szobám? -érdeklődött élénken.Nem kicsim, mondtam, hogy többen leszünk egy szobában. Te velem fogsz aludni. Természetesen lesznek ott gyerekek. De te bölcsibe fogsz járni, ugyanúgy mint eddig-felelte Ella halkan. Hogy meddig lesz ez így, azt maga sem tudta. Összerándult, mikor meghallotta a csengőt. A végrehajtók érkeztek meg, hozták a hivatalos papírokat is. Rendőr is volt velük. Nem tudhatták, hogy nem lesz szükség rájuk. Ella a szomszédoknak sem szólt, el sem köszönt tőlük. Nem csinált "műsort", szép csendben hagyta el a lakást a kislánnyal együtt. Az utcán azonban megállt. Hosszasan nézte az erkélyt, ahol pár éve még boldogan altatta el a kicsi Dórát a naplementében. Ő így búcsúzott el a helytől, az emlékektől, a biztonságtól.Az anyaotthonban nem lelte a helyét. Szótlansága miatt nem ment a beilleszkedés. Nehezen viselte a magánszféra hiányát is.Dórinak szerencsére könnyebben ment. A pici gyermeki lélek simulékonyabbnak bizonyult. Eleinte hétvégenként visszajártak a régi játszótérre, de ahogyan egyre hűvösebb lett az időjárás, erről is leszoktak. Sokat kellett gyalogolni, fáztak is. Ella már a medált sem kereste, feladta. Feladta, ahogyan a reményt is, hogy egyszer kikeveredik ebből a helyzetből.Munkát nem talált, olyant nem ami gyerekbarát időbeosztást ígért, és annyi fizetést, hogy albérletbe tudjanak menni. Fél évben határozta meg a lakhatást az anyaotthon. Ha addig nem talál munkát, kilátástalan lesz a helyzetük. Ilyen esetekben az anyaotthonok igyekeznek egymás között megoldani a feladatot. Áthelyezni oda az anyákat, ahol van éppen hely. Ha ez nem sikerül, akkor a gyermek  bekerül az állam által üzemeltetett intézetbe. Az anya meg oda megy, ahova tud. Híd alá, hajléktalan szállóra, bárhova. Vészesen közeledett a Karácsony. Az anyaotthonban élők száma egyre gyarapodott, ahogyan minden évben menetrendszerűen ünnepek tájékán. Elláéknak esélyük nem volt a maradásra, ráadásul megfázott, s majd 40 fokos volt napok óta a láza. A betegszoba, ahova elhelyezték, még ridegebb volt, mint a háló. Egyik kora délután hívatta az intézmény vezetője. Ella szeretném bemutatni önnek Etelkát. A gyermekvédelemtől érkezett. Üljenek le, beszélgessenek nyugodtan. Ellával megfordult a világ. Egy szót nem hallott abból amit  Etelka mondott, mégis a homályon át tudta, hogy el akarják venni tőle Dórit. Ideiglenesen. Erre a végszóra kapta fel a fejét. Nem, ezt nem tehetik! Mindenét , mindenkijét elvesztette,most az utolsó  kapaszkodót az élethez, Dórit is veszítse el? Hogyan mondja el neki? Sírva rohant ki az ajtón.


Kint havazni kezdett. Csodás ,hófehér háttérkép egy nyomorúságosan sötét élethelyzethez. A játszótér felé futott, míg bírta szusszal.Meg-megcsúszott. A magas láz, a kétségbeesés, a közelgő, sivár kilátásokkal bíró ünnep, az emlékek, mind -mind egy őrült gondolatot ültettek a fejébe.El innen messzire! Olyan messzire, hogy senki ne találhassa meg! A lánya nélkül minden értelmetlen. Esélyt nem látott a kiútra ebből a helyzetből. Koszos aluljárókat vizionált, hideg, bűzös hajléktalanszállókat, közönyös, durva embereket. A játszótér mellett futottak a  vasúti sínek. Arra szaporázta a lépteit.Csak gyorsan, legyek túl rajta!-doboltak a szörnyű gondolatok a fejében. Ahogyan átvágott a téren, elfutott a homokozó mellett. S akkor egy villanást látott. Egy fényt, ami a homokozót belepő havon díszelgett. Megtorpant, majd egy belső sugallat  hatására  odalépett a  csillogáshoz. A hótakaró tetején egy félig behavazott angyalszárny szórta szét a rajta megpihenő fénysugarakat...

Perzsi.•  2021. szeptember 30. 10:04

Szégyenérzet nélkül(?)

Pali fázósan húzta össze magáñ a vékony kabátot. Egyik napról a másikra lett ősz. Igyekezett időben gondoskodni mindenről még a tél előtt, de nem sikerült. Már az ősz is rendkívüli anyagi terheket rótt rá. Ketten éltek egy parányi,34m2-es önkormányzati bérakásban , rokkant édesanyjával együtt. Minden luxust nélkülöztek. Nem volt hűtő, tévé, mosógép, úgy általában semmilyen gép sem a lakásban.Még rádió sem. Könyvek, azok voltak. Nem vette őket,kapta. Hagyatékokból, könyvtári selejtezések alkalmával jutott hozzájuk. Esténként felolvasott belőle anyukának.Az ágyhoz kötött asszony semmiben nem tudott segíteni  a fiának.  A szúrást nem kérték, a krónikus és súlyos betegségek amúgy is kizárták ennek lehetőségét.A félelem, hogy egyszer csak elveszik tőlük ezt a pici lakást a bérhátralékok miatt, rányomta bélyegét a mindennapjaikra.

Egy pici, eldugott kis utcában volt a vöröskereszt elosztó helyisége. Pál most kifejezetten örült bozontos szakállának, amiről azt mondták, ápolatlannak tűnik tőle. Maga sem szerette, de pajzsnak használta. Jól eltakarta arca mimikáját, most pedig az arcpírt, amit a szégyen varázsolt rá.Ebben a hónapban már harmadjára jár itt. Anyuka gyógyszerei,és a többi váratlan kiadás miatt már nem jut élelemre pénz. A legutóbb pedig majdnem 30 ezer forintot kértek el egy tesztért.Annak hiányában nem kapott volna segítséget az asztmás anyuka.Az pont az összjövedelmük  40%-át tette ki. Most itt áll és remegő kezekkel nyomja le a kilincset. Bent jó meleg van, s keverednek a különféle gyümölcsök illatai. Hasa hangosan megkordul. Kezitcsókolom-suttogja halkan. Senki nem figyel rá, nagy munkában vannak. A beérkezett adományokat porciózzák, s csomagolják be. Jó ideig áll ott, s nézi a hölgyeket, mígnem egy nagydarab, vörös hajú nő felfigyel rá. Palika!Maga már megint itt van? Most nem érünk rá, de amúgy is, a havi csomagját már megkapta!Duplán! Folytatta volna még, de egy kolleganője karon fogta a férfit, s az ajtóig kísérte. Jöjjön vissza pénteken. Zárás után.-súgta gyorsan, szemlesütve.

Fásultan sétált be a városközpontba. Maga sem tudta miért ,arra vitte a lába. Mit remélt? Egy bevásárlóközpont elött hosszú sor állt. Keserű lett a szájíze. Nem irigységet érzett, ahhoz túl tiszta volt a lelke. Az élet igazságtalansága miatt volt keserű. A saját munkaképtelensége, a súlyos betegsége miatt, anyuka ágyhozkötöttsége, a mellette elrohanó élet, a nélkülözés, éhség jutatta ebbe a lelkiállapotba. Lám, van másfajta élet is. A jólét látványa, illata ez a sor. Közelebb óvakodott, hátha csoda történik. Sosem kéregetett, de ki tudja... A sor végén egy 60 év körüli férfi állt. Mosolyogva intett Pál felé. Kibírjuk igaz? Mit kell kibírni?-kérdezett vissza Pál. Hát azt a kis időt, míg  előre érünk aláírni! Aztán kapunk egy szatyorban krumplit. Jól jön az mindig. Bár már unjuk, adhatnának mást is . Jöjjön közelebb! A cimborám szólt, hogy a másik kerületben narancsot fognak osztani. Én oda is elmegyek. Úgysem tudják megjegyezni az arcom.-kacsintott cinkosan. Pál értetlenül nézett. A másik férfi ezt látva felnevetett. Honnan jön maga?A holdról?

Sosem politizált. Már kamasz kora óta úgy gondolta, a politikától távol kell magát tartania . Nem neki való.Vívódva sétálgatott a sor körül. Végül beállt. Lehajtott fejjel, szégyenkezve. Érezte, most adja el a lelki üdvét. Hiszen még csak szerda van, péntekig is enni kell valamit!Tudta, hogy lehetetlen, mégis úgy érezte az arcpírtól mindjárt lángra kap a szakálla. Sorra került, aláírt.Megkapta a "jussát".Lassan vonszolta magát , lábai nehezek voltak. Nem ment el a másik utcába.Aznap nem. Másnap beállt oda is.Végig arra gondolt, anyuka hogy fog örülni a narancsnak. Tavaly karácsonykor evett utoljára, akkor is a vöröskereszt ünnepi csomagja jóvoltából.Kivárta a sort, aláírt, megkapta a 2 db narancsot.Épp indult volna, mikor a tegnapi férfi felbukkant. Nocsak!Hát mégis csak aláírt?-kérdezte vigyorogva. Tudja mit? Várjon meg, s akkor együtt mehetünk a másik kerületbe. Pál felháborodott. De hiszen ott már tegnap is voltunk, felismernek!Micsoda szégyen!Dupla szégyen, motyogta maga elé, elhomályosodott szemmel.A köpcös férfi felnevetett. Miről beszél maga? Hát a másik sorba állunk be!Ahol  a hölgyek szegfűt is kapnak, a férfiak meg az alma mellé banánt is. Jól jön a potya mindig!  Megvárta. Addig félrevonult egy bokros részen, s jól kihányta a meg nem evett vacsoráját is. Hazafelé volt már nála krumpli, alma, banán, narancs. A vöröskeresztes hölgyhöz majd holnap tér be. Otthon nem merte elmondani anyukának, honnan vannak az élelmiszerek.Félve nyújtotta át édesanyjának a narancsot. Anyuka szeme felcsillant, majd halkan megszólalt:majd holnap fiacskám, tudod éjjelre savat csinál. Nehezen vette a levegőt. Pál előre retteget. Mi lesz, ha újból kórházba , ügyeletre kell vinni? Nincs pénze újabb tesztre.


Másnap délután , zárásra ott volt a vöröskeresztes elosztónál. Az ajtó hirtelen pattant fel. A kedves kis hölgy egy nagyobb szatyrot nyújtott át.  Vegye el gyorsan,  siessen! Senki meg ne lássa! Még egy köszönömöt sem tudott kinyögni, már csukódott az ajtó. Hazafelé belekukkantott a szatyorba. Kicsit csalódott volt, mert  két konzerven,1 kg liszten, s cukron kívül a tartalma burgonya, alma, narancs és banán volt. Sebaj, ez is több a semminél!-vette elő optimistább énjét. Jövő hétig elég lesz.A lakásba érve csend fogadta. Ez gyanút keltett benne. Az asztmás, sípoló lélegzetvétel hiányzott.A szobába rontva szörnyű látvány fogadta. Anyuka eltorzult, lila arca, görcsbe merevedett keze, ami a torkát szorongatta, iszonyú látvány volt. Azonnal mentőt hívott. A kiérkező egység megállapította a halált, s annak okát. Fulladás. Egy nagyobb gerezd narancs zárta el a légutakat...

https://www.facebook.com/kekmagnolia/posts/401637294866681

Perzsi.•  2021. szeptember 24. 15:22

Gyilkossá válni (?)

Beth csüggedten emelte fel a fejét az asztalról. Belefáradt már a válóperbe. Feri minden kapcsolatát felhasználta, hogy késleltesse az amúgy gyorsnak számító ügymenetet. Azt mondták, a közös megegyezéses válóper  gyorsan lezajlik. Nem így történt. 15 hónapig tartott. És még nincs vége Keserűen emlékezett vissza...

Hajnalban koppanások zajára ébredt. Az előszoba felől hallatszott a nesz. Mire felkapta a köntösét, már csak a csukódó ajtót látta. A fürdőszobába lépve ismeretlen parfüm illata csapta meg az orrát, ami bűzzel keveredett. Az otthagyott végtermék szaga, annak látványa,  s a parfüm illatának keveredésétől hányni kezdett. Gyomra görcsberándult. Csak nem? Csak nem merte felhozni a nőjét a családi fészekbe? Hiszen a másik szobában ott alszik a két gyermekük.Mióta beadta a válópert, külön szobában éltek. Beth a nagyobbik szobában a picikkel, Feri a kisszobában. Zárral az ajtaján. Az csak az ő területe. A többi helyiséget kényére, kedvére használta. A nagyszobát is. Mint egy átjáróházat. Kegyetlen bosszút állt nején, mert be merte adni a válópert  A fél város a szeretője volt, de az ő hitvallása szerint a nőnek tűrnie kell. Ez a dolga. Tűrnie kell, mert alárendelt. Ezt a tényt akarta prezentálni akkor is, mikor egyik délután hazaérve rámászott Bethre. A tiltakozás  csak még jobban felhergelte. Lefogta a felesége kezeit, s röhögve az arcába sziszegte;még a nejem vagy, házastarsi kötelezettségeid vannak! Beth kétségbeesve védekezett. Mássz le rólam, vagy feljelentelek! Nem vagyok köteles semmilyen nemi betegséget összeszedni tőled, és a nőjeidtől, még válási ajándékként sem! A rendőrség, bíróság emlegetése megtette hatását. Feri visszavonult. Beth sosem értette férjének ezt a megnyilvánulását. Sosem tett semmilyen törvénybe ütközőt, mégis , szinte betegesen tartott a szervektől .Ez most kapóra jött neki.Pár nappal később, munkából hazaérve a nagyszobában találta a férfit. Mit keresel itt?Miért nem a saját szobádban vagy? Pihenni szeretnék, kérlek menj ki. A válasz egy durva, hangos röhögés volt. Még este 23 órakor is ott ült, mint aki beleforrott a  fotelba. Hiába kérlelte, pihenni szeretnének, a gyerekeknek reggel oviba, suliba kell menni, csak ült ott, és tévézett. Nagy hangerővel, hogy ne hallja Bethet. A gyerekek már a sírás szélén álltak a fáradtságtól.Beth megfogta Feri karját, és fel akarta állítani a fotelból. Hiba volt. A férfi felugrott, s torkon ragadva fojtogatni kezdte. Nem bírt az erejével. Az utolsó pillanatban jutott az eszébe a mentőötlet. Gyerekek, siessetek az ajtóhoz, hívjátok a szomszédokat!Apátok mindjárt megfojt!-suttogta elfúlóan. Feri elengedte a nyakát, s a gyerekek felé fordulva, riadt képpel hajtogatni kezdte:nem tettem semmit, nem tettem semmit!-s a kisszobaajtót magára zárta.Beth ekkoriban jött rá, magán kívül senkire nem számíthat. A háziorvossal látleletet vetetett. A lila véralafutasos szem,a nyomok a nyakon, karon, oldalán, mind összevetve, 8 napon belüli sérülésnek lettek minősítve. A papír azonban megtette hatását. Onnantól a testi bántalmazás megszűnt. Maradt viszont a lelki terror, és az ellehetetlenítés. A megélhetés veszélyeztetése. Feri úgy gondolta, míg ki nem mondják a válást, addig nem ad pénzt a közösbe. A gyerekekre sem.Egy fillért sem.(Fogához verte a garast, s már'már betegesen pénzmániás volt. Az utcán is lehajolt a legkisebb fillérért is.Mindig , mindenhol jól jött neki a potya.)Cserébe viszont, a nehezen kigazdálkodott kosztot jóízűen elfogyasztotta,pedig munkahelyén napi három bőséges étkezést kapott, s a lábukról levett konyhai dolgozók mindig tettek félre neki repetát.. A gyerekek részét is felfalta. Rendszeresen. Gonosz vigyorral az arcán.Hiába volt a kérés, ne tegye, nincs  több pénz az ennivalóra.Beth az őrület határán állva, a lehető legképtelenebb helyekre dugta el, lábosban a főtt ételt. Ágyneműtartóba, a dunyhák közé. Bőrönd aljára, a szekrény mélyébe.  Mire hazaért a gyerekekkel , híre hamva nem volt a főtt ételnek. Helyette hallgathatták a röhögést, és a gúnyolódást:azt hittétek nem találom meg?   Közben a  bíróságról az idézés a tárgyalásra,  még mindig  nem érkezett meg. Beth gyanút fogott. Felhívta a bíróságot, ahol azt az információt kapta, hogy xxxx ügyiratszám alatt nem lett semmilyen válóper beadva. Megtépázott idegekkel ment be másnap a bíróságra. Több órás várakozás után behívták. Bemutatta a bírósági pecséttel ellátott hivatalos papírt, amit akkor kapott, mikor benyújtotta a válópert .Azt mondták, utána néznek, s majd levélben értesítik. Hazaérve észrevette, az üzenetrögzítő betelt.Valamilyen Isteni sugallattól vezérelve visszahallgatta az üzeneteket. Köztük egy érdekeset is, amit egy , a bíróságon dolgozó nő hagyott a férjének. Minden világossá vált. Feri tagadott ugyan, de 3 nap múlva levél jött a bíróságtól, miszerint a válópert végre elindították. Az "elveszett" okmányt takarításkor megtalálták az egyik irodai bútor mögött...


Most pedig itt áll, s nem tudja miért vállalta ezt a délutánt. Feri tegnap azzal állított haza, hogy fontos megbeszélnivalója lesz, ami a munkai előmenetelét illeti. S ide, az otthonukba hívta meg a kollegákat. Rendet,  és szendvicseket parancsolt. Viszont Beth a vilag minden kincséért sem állt ki a 8. emeletre ablakot pucolni .10 éves kora óta klausztrofóbiája volt. Férje mikor látta, nincs minden kész, kivételesen besegített. Székre állva suvickolni kezdte az ablakokat. Beth fáradtan rogyott le a kanapéra, s számolgatni kezdte a bukszájában lapuló aprókat. Mire elég, meddig elég?Szíve, az összeg láttan elfacsarodott. Nem tart ki, még hó közepéig sem! Szeme sarkából látta, hogy Feri lesi minden mozdulatát. Pénz, pénz! Beth agyát félelmetes gondolatok járták át. Ismerte a férjét. Mi lenne, ha most ezt a húszforintost elhajítaná mellette, a nyitott ablakon át? Utánanyúlna?Kizuhanna? Senki nem mondaná meg, hogy nem baleset volt, hanem kitervelt emberölés. Szíve hevesen vert, levegőt nem kapott. Elájult. A kapucsengő éles hangjára eszmélt. Kábán, zavarodottan nézett az ablak felé. Megtettem!? Uramisten, mit tettem?

Az előszobából hangot hallott. Feri invitálta be a vendégeket...

Perzsi.•  2021. szeptember 10. 17:04

L.A: A rozsdás könnyek városa (WTC:911)Novella(is)

Kedves olvasók! A novella előtt pár sor gondolatot írtam le a holnapi évforduló apropóján.

Hiába az elmúlt 20 év, hiába a makacs csend, a megfélemlítés, a vagyonelkobzás, kisemmizés, a gyenge elméjűnek beállítás, az eltusolás. A könnyek továbbra is hullanak, a miértek elhangzanak, még ha válasz nem is, vagy alig jön rájuk. Egy hölgy, név szerint Dr Judy Wood gépészmérnök írt egy könyvet. Címe: Hová tűntek a WTC tornyok? Egyre nehezebb, vagy talán könnyebb (?) bizonyítékokat találni a merényletre. Hiányzó repülőgépek, hiányzó láng és tűz, hiányzó holttestek, hiányzó gépalkatrészek, hiányzó épülettörmelékek, hiányzó berendezési tárgyak. Hiányzó minden. Ordít a hiány. Van helyettük ezernyi kérdés, hitetlenkedés, félelem. És megannyi rozsdás autó és fémtárgy. No nem az elmúlt 20 év alatt váltak rozsdássá. A "robbanás" után 15 perccel váltak a teljesen ép járművek rozsdássá. A földeletlen járművek. A mentőegységek tagjai pedig hatféle rákban hunytak el, tömegesen. De beszéljen erről Dr Egely György.

https://www.youtube.com/watch?v=GmnzcPTP8iQ

A rejtély megoldódott (?) https://www.youtube.com/watch?v=7PJSlKCJNR8


Az alábbi kis novella pedig kizárólag a képzelet szüleménye, az esetleges  hasonlatosságok az életben történt dolgokkal, eseményekkel, merő véletlenek.





Rob nem hallott semmit. A sokktól, vagy a "robbanástól, ő maga sem tudta. Manhattan szívében, a tornyok melletti épületben, szám szerint a 4-esben dolgozott. Volna, hiszen mára utasítás szerint otthon kellett maradniuk. Azonban a tegnap vásárolt méregdrága gyógyszert, amit anyjának váltott ki, bent hagyta az irodájában. Az ajtóhoz érve, meglepetten észlelte, hogy az őrök nincsenek a helyükön. Sehol semmi mozgás. Nemzetbiztonsági ember lévén gyanút fogott. A gondolatok villámgyorsan cikáztak a fejében.Menyasszonyának, Mandynak sem kellett ma bemennie az 2-es toronyba.Őt, és a többi titkárnőt is szabadságolták. Valami felújításról pusmogtak, de  biztosan senki nem tudott semmit. Rob magával hozta Mandyt, mert a tervezett esküvőjükhöz néhány dolgot a toronyban kellett elintézni.Most azonban minden elmosódott. Mindenütt por, finom por. Fojtó, szürke, átláthatatlan...

*

Rob szemei összeragadtak. Az irritációtól könnyezni kezdett, a ráhullott finom por összekeveredve a könnyével, valami ragacsos sárfélét vont a szemére. Botorkálva, tapogatva indult a torony felé. Mandy!-kiáltozta kétségbeesetten. Hangját elnyomta a körülötte lévők sikolya. Tovább botorkált, néha hasra esett, de kitartó volt. Egyszer csak egy éles női hangot hallott. Nézzék! Ott! Ott!-mutatott a megroggyant kettes torony felé egy nő. Istenem! Ugranak! Kiugranak! Rob a mutatott irányba nézett. Még látta a szeme sarkából,  hogy egy neonzöld ruhás nő őrjítő sebességgel zuhan lefelé.Mandy! -ordította artikulálatlan hangon a férfi, és rohanni kezdett. Nem engedték oda. Senki nem mehetett a tornyok közelébe, senki nem nyúlhatott semmihez. Halványan emlékezett rá, az a gondolat suhant át rajta, hogy milyen hamar itt vannak a segítők.

A kórházban tért magához. Egy bogárszemű, fiatal nővér vigasztalóan simogatta a homlokát.Maradjon kérem fekve!-kérte halkan a férfit. Körülöttük mindenki sietett, rengeteg hordágy lepte el a kórház auláját.Rob idegesen kapkodta a fejét. Hol jobbra, hol balra nézelődött. Zaklatott elméje Mandyt kereste. Mandyt, aki a szíve alatt hordta a gyermeküket. Egy kislányt, akit Norának neveztek el. 

Hetek teltek el ama szörnyűséges nap óta. Rob már nem dolgozott. A történések, az ezernyi kérdés, kétségek, a gyanú , mind elég volt ahhoz, hogy elbocsájtsák. Tim, a  volt főnöke hívatta magához. -Figyelj csak cimbora! Idegkimerültségre hivatkozva mentettelek fel az állásodból, de tudd, ha a fantazmagóriádat máshol is előadod, nem lesz több esélyed! Egy ilyen eszmefuttatás káoszt okozna az amúgy is meggyötört emberek fejében. Lavinát indítana el. S akkor nem lesz  kegyelem. -Értem főnök.-szól Rob. Tehát ne beszéljek arról, hogy nem láttunk tüzet, az emberek mégis kiugráltak az ablakon? (Ennél a mondatnál nagyot rándult a férfi teste). Ne beszéljek arról, hogy minden, nyom nélkül porrá vált? A kiugrott emberek holttestei eltűntek. Nyom nélkül. Az épületek tömege kámforrá vált. Az a kevés törmelék, ami megmaradt, nem egyenlő az összedőlt 5 épület anyagmennyiségével, tömegével. Nem csak a tornyok, de a 3, 5, 7-es épületek is elporladtak. Porladtak! Rob most már ordított. A tornyok legalsó szintjein lévők közül páran túlélték. És az alagsorban lévők közül is. Ott nyoma sincs pusztításnak. A környékbeli autók 15 perc alatt rozsdaroncsokká váltak! És az épletek fémrészei is, már ami megmaradt. És a trícium! Mindent bevon a trícium!Tim fenyegetően felállt. Na most már elég! Elég?-kérdezte halk, de gúnyos hangon Rob. Hibát követtetek el. Mikor kiengedtek a kórházból, még aznap, ti behívtatok. Mondván, hogy Nemzetbiztonsági tagnak itt a helye. Egy érzelmek nélküli bábot vártatok. Tévedtetek. Az ajtóhoz érve a válla mögött még hátraszólt. Ti sem vagytok pótolhatatlanok, majd becsapta maga mögött az ajtót.

*

  A következő 15 évet az építőiparban dolgozva töltötte. Nehezebben ment a kutatómunka, mint gondolta. Munka mellett sokszor ideje sem maradt rá. Minden megtakarított pénze elúszott , elvitték-vették a "fecsegő" jól értesültek. Az egyik építkezésen megvágta a kezét. Nem foglalkozott volna vele, de a munkavezető ragaszkodott hozzá, hogy a kórházban kapjon rá tetanuszt. No meg ki tudja cimbi, hátha jelen van még a trícium, mondta elhalkuló hanggal, szinte csak magának.Rob felkapta a fejét. Még egy ember, akinek  tudomása van valamiről.De majd bolond leszek jelezni.-gondolta fellángoló dühvel. A kórházban ismerősbe botlott. Ina nővér hívta be a kezelőbe. Ő is meglepve nézte a férfit. De régen találkoztunk!-kiáltották szinte egyszerre. Mi történt azóta magával? -kérdezte a nővérke. Ha lehet, inkább este beszéljük meg egy pohár bor mellett.-mondta Rob. Lehetséges?. Ina mosolya volt a válasz. Egy hangulatos kis sarki étteremben találkoztak.Otthonossága ellenére is kevesen látogatták, így estefelé. Ina elmondta, hogy elvált, immár 13 éve, és még mindig ugyanott dolgozik. Gyereke nincs, megbízható apajelölt híján. Rob beszélt a munkájáról, és tőle szokatlan módon a nyomozásáról, bizonyítékairól is. Valamiért megbízott ebben a kis tüneményben. Pár röpke hónap együttlét után esküvőre készültek. A sors ismételte önmagát. Ina már állapotosan állt az anyakönyvvezető elé.2017 tavaszán megszületett Mary. Tartózkodó, mégis vidám kislány volt. Sokat mosolygott, de beszélni nem akart.Álló nap azt a neonzöld furcsa babát dajkálta, amit egy kirakodóvásáron pillantott meg, s sírt ki magának. Már majdnem 3 éves volt, de még mindig csak mutatta mit kér, nem mondta. Szülei aggódni kezdtek. Kórházról kórházra jártak vele, annak ellenére, hogy egy ismeretlen új kór ütötte fel a fejét. Robot majd felvetette az ideg. A magánnyomozása  során az egyik informátor elmondta, hogy csúcstechnológiával készült vakcina fog forgalomba kerülni. Grafit-oxiddal dúsított, más néven grafén-oxid. Rob fejében ismét feltörtek a rozsdás autók képei. Nem tudta mi köze a kettő dolognak egymáshoz, lehet semmi, de az ő vészcsengője mégis jelzett. Nem volt ideje ezzel foglalkozni. Egyik este Mary belázasodott. Rob ölbe kapta, és bevitte oda, ahol Ina dolgozott. 39.8 fok a láza!-sikította Ina. Miért nem hoztad be előbb? Nem mértem a lázát.-mondta a férfi feldúltan. Mary az ágyon fekve nyöszörgött.Furcsa, barnás vöröses könny szivárgott a szeméből. Rob!-Rob! kiabálta. A két szülőbe belefagyott a szusz. Rob az ágyhoz lépett, és halkan Mary fülébe súgott. Mit mondtál kicsi Mary? Mandy. A nevem Mandy-szólt kristálytisztán a gyermek...

                  -Vége-

Ui:Henry Ford szavai kísértenek:"A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen.“ 

Perzsi.•  2021. szeptember 3. 12:41

Visszakézből

Rudi a konyhaasztalra borulva zokogott. Az  élet visszakézből adott neki egy olyan pofont, amit sosem tud majd elfelejteni. Felesége Beáta, csitítóan simogatta a haját, de lerázta magáról a hűsítő kezeket. Az az átkozott gyerekkor, az a hibás mindenért!-kiáltotta feldúltan, és a garázsba  rohant. A tolókocsit kiŕángatta a sarokból, s teljes erejéből rugdosni kezdte...

Ijedten nézte a földön fekvő apját. Még csak kilenc éves volt, de már annyi munkát végzett a ház körül, mint egy felnőtt. Ma is, az udvarról kellett elpakolnia mindent, és az állatokat bezárni, nehogy bajuk legyen. Az udvar közepén álló eperfát készült kivágni az apja, mert a fa megbetegedett. Rudi sajnálta a fát, szerette a termését. Szerette nézni a berúgott kacsákat is, akik az erjedésben lévő eperszemeket felcsipegették. A kötelet szorosan tartotta, amit az apja a kezébe adott. Minden egyes fejszecsapaskor összerándult. Valamiért félt. Félelme nem volt alaptalan. Apja rosszul számította ki a dőlésszöget, Rudi pedig  gyenge volt egyedül megtartani a feszítőkötelet. A fa  ráborult a férfira. Bénultan nézte a fekvő testet. A nyöszörgés térítette magához. Futva fette meg az utat a postáig, ahol volt működőképes telefon.Szegénységben éltek, nem futotta saját vonalra. A mentők sokára érkeztek meg, a sáros, aszfalt nélküli utca is lassította a mentést. A fát a tűzoltók emelték le az apjáról, aki addigra  újra eszméletét vesztette.

A kórházban kiderült, gerincvelősérülés és csigolyatörés lépett fel a sérültnél. A műtét nem járt maradéktalan sikerrel, Pál lebénult. Több hetes rehabilitáció után, tolókocsiban közlekedve tért haza. Rudi és az édesanyja Kata, mindenben kiszolgálták. Ám hiába minden igyekezetük, Pál egyre elkeseredettebb, arrogánsabb lett. Félig -meddig a gyereket hbáztatta a balesetért, természetesen jogtalanul, ám fontos volt számára, hogy legyen egy bűnbak. Öt év telt így el, zsarnokságban. Ekkor Rudi felvételt nyert egy bentlakásos gimnáziumba. Lelkiismeretfurdalás gyötörte, hogy anyjára hagy mindent, de megkönnyebülést is érzett, hogy megszabadul apja indulataitól. A hétvégekre így is hazajárt eleinte. Az állandó ingázás, a stressz meglátszott a jegyein, ezért tanárai azt javasolták, ritkábban járjon haza, hétvégi tanulószobát vegyen igénybe. A tanulás mellett a feszültség levezetésére sportot javasoltak neki, amit örömmel fogadott. Teste építésére nagy figyelmet fordított, már-már túlzottan is. A vékony, izomtalan fiúkat lenézte, a mozgásukban korlátozottakat nagy ívben kikerülte. A felzárkózás meghozta a várt eredményt, kitűnő eredménnyel.érettségizett. Külön kitüntették a kiváló sportteljesítményéért. Az egyetemet már szándékosan úgy választotta, hogy nagyon messze legyen az otthonától. A jogi egyetemen nemcsak fellélegzett, hanem el is kanászodott. Buli, kicsapongás, és kétes nőügyek kísérték ezeket az éveket. Egészen addig, míg meg nem látta Beátát. Első pillantásra szerelem volt Az esküvőre senkit nem hívtak meg, nem is értesítettek senkit. Beáta szüleitől szép házat kaptak ajándékba, anyagi gondjaik nem voltak. Hamar jelentkezett a kis trónörökös is. Egy édes kisfiú. Rudi egyszer vitte el a családját haza, a szülői házba. Nem találták a közös hangot, ennek ellenére jó volt a hangulat, mert a nagyapa az akkor már 5 éves unokáját egész nap az ölébe ültetve furikázta végig a házon és az udvaron. A gyerek élvezte, tetszett neki itt minden, ilyet otthon nem látott. Ám a látogatás a férfiak ellentéte, veszekedése miatt csúfos véget ért. Újabb öt év telt el, mikor jött a hír:meghalt az édesapja. A temetésre egyedül utazott haza. Anyja hiába reménykedett, Rudinak nem ált szándékában hazaköltözni. Ezért Kata postán küldte el a tárgyi hagyatékot a fia számára. A kerekesszéket. Ez volt Pál utolsó ajandéka, üzenete a fia számára. Maga sem tudja miért, de nem dobta ki. Bevágta a  hatalmas garázs egy eldugott sarkába.



Családi ünnepségre sietett haza. A fia tizedik születésnapjára sok vendéget hívtak meg. Mértéket nem ismerve már napokkal a jeles nap előtt ajandékokkal.halmozták el a fiút. Épp tegnap kapott egy szuper  biciklit.Felnőtteknek valót, mert a gyerek ahhoz ragaszkodott. Rudi túllépte  a sebességhatárt, s csak akkor vette le a gázról a lábát, mikor a 2 sávos úton egy mentőautó mögé ért. A mentő szirénázott, ám még így sem kapott szabad utat. Rudi előzni akarta, de erre nem volt lehetősége. Hosszú percek teltek így el, mikor fittyet hanyva a szabályokra rátaposott a gázra. A mentőtiszt arcát világosan látta, dühös volt, s a kezével jelzett is, ne akadályozza őket. Rudi agya elborult. Mivel már úgysem ér haza a megbeszélt időre, hát belefér egy kis "lecke" a mentősöknek. Becsúszott eléjük, s lassított. Mikor a mentős jelezte, engedje el őket, elégedetten felnevetett. Nyomta a féket, nyomta, és újra nyomta.Mikor megunta, integetve  maga elé engedte a járműt. Most ő került a mentő mögé. Követte... Egészen hazáig. A kocsibeálló előtt  ott feküdt a földön  a fia, mellette az összetört nagy bicikli...