Perzsi. blogja

A tolókocsi lassan, szinte nesztelenül közlekedett az előszobai folyosón. Mara kezei már sebesek voltak,folyton nekiütődtek a falnak. Jó ideje már, hogy tolószékbe kényszerült. Egészen fiatalon, már 10 évesen gond volt a  gerincével. Hirtelen nőtt meg a nyáron, jóval nőiesebb is lett, mint kortársai. A fiúk érdeklődésének a középpontjába került, ami kellemetlen volt számára. Folyton védenie kellett pici melleit, így kezeit mindig maga előtt tartotta, keresztben, s szemei ide-oda jártak, honnan jön a következő támadás. Sok atrocitás érte. Lökdösték, kigúnyolták, falhoz szorították, lelökték a lépcsőn, és még körzőt is szúrtak pici dombjaiba, cserébe, mert nem hagyta magát fogdosni.. Nem járt másképp egyik osztálytársa is, aki szintén hirtelen indult fejlődésnek. Ők ketten voltak a kiközösítettek. Úgy próbált védekezni, hogy még a tanórák alatt is a pad felé görnyedt, hátát mérges macskapózba domborítva, hogy takarja a takarnivalót. Nem telt el fél év, s már látványosan görbe volt a háta.Írtak ugyan fel gyógyúszást, de az uszoda a város másik végében volt. Egyedül  nem engedték el, kísérő pedig nem volt. "Jobb" híján maradt a sodrófa, gyógyászati segédeszközként. Nem segített, sőt! Még az amúgy  törékeny lelkét is kikezdte.

Így nőtt fel. Jelentős hátránnyal indult  társai között. A sors kiszámíthatatlanságának köszönhetően azonban sosem volt társtalan, mikor felnőtt. Magányos igen, de nem társtalan. Mindig kiemelkedően jóképű fiúk csapták neki a szelet. Maga sem értette, miért.Egy ilyen jóképű fickóhoz hozzá is ment feleségül, majd a bűvös hetes év eltelte után el is váltak. Mara egyedül nevelte fel két fiát. S most itt áll, egyedül, és esélye talán van, de reménye nincs, hogy párt találjon.Nem társat, nem férjet, nem kapcsolatot, társat. Nagybetűs társat.

-Hosszasan csengettek. Kétségbeesetten igyekezett a beakadt kereket kirángatni a küszöb mellől. Mennyire utálta ezt! Annyit, de annyit könyörgött a gyerekeknek, tegyék akadálymentessé a lakást. Mint a legtöbb kérés, ez is süket fülekre talált. Végre, sikerült. Az ajtóban az ismerős betegszállító állt. Jó napot Mara, indulhatunk? -kérdezte Ákos. Igen, csak a ridikülöm hiányzik még. A betegszállító mentő jó másfél órát keringett még a városban, mire összeszedte a betegeket, és a közeli városba indult. Itt kapták a speciális kezeléseket. Ki gyógytornát, ki fizikoterápiát, mindenki mást. Mara izomerősítő tornára jött. Meglehetősen megviselte a foglalkozás, néha lopva törölte le a fájdalom szülte könnyeket. Utálta az egészet, úgy , ahogy volt. Nem látta értelmét. Ha letelik az évente igénybevehető 6 hét, otthon úgysem fogja tudni csinálni, főleg nem eszközök nélkül. Ezt az emelőeszközt, ami egy gép, és fel-le emelgeti az egész lábat, ha kell, nem tudná megvenni.

Elkeseredetten dobta a táskájába a szemüveget, és iparkodott egyedül átevickélni a kerekes székébe.Félúton elakadt. Magatehetetlenül csüngött a kezelőágy és a kocsi között. Karjai remegtek. Érezte, nem bírja sokáig, a földön fog kikötni. Határozott kezek ragadták meg, és óvatosan a tolókocsiba helyezték. -Máskor kérem ezt ne próbálja meg egyedül! Nem ér annyit.-szólt egy melegbarna hang. Mara kíváncsian pillantott fel. Őszes hajú, bajuszos, férfi állt előtte. Szakálla alatt kisfiús, csibészes arc rejtőzött. Borostyán színezetű szeme vidáman csillogott. Marának viszont nem volt kedve nevetni. 

Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Ferenc vagyok, azaz Feri.Én vagyok az új segítője. Miért, Franciska hova lett?-nézett kíváncsian Mara. Küldföldre költözött. Váratlanul alakult így. Sajnálom, hallottam, hogy jó gyógytornász, de ha nem így alakul, akkor én most nem lehetnék itt. Átkísérem a masszőrökhöz, ha megengedi-gurgulázta vidáman a férfi. 

Másnap, és egész héten Feri várta Marát. Lssan oldódott fel, de a férfi annyira közvetlen volt, mindig mesélt valamit az életéről. Így tudta meg, hogy özvegy. A honvédségnél dolgozott, repülőgépeket szerelt, amíg hirtelen derékba nem tört az élete. Autóbaleset. Akkor hunyt el a neje, s vitte magával angyalnak a pici lányukat is. Ennek már 10 éve. Feri 2 éven át volt az intézmények lakója. Műtétek sora, és intézetről intézetre vándorlás következett. Akkor döntött úgy, ha újra fog tudni járni, gyógytornász lesz. Sikerült. Neki sikerült-gondolta Mara. Én viszont örökre székhez leszek kötve.A következő napokban már könnyebben ment neki a torna, ugyanis Feri becsempészett egy magnót, és a zene ütemére szórakoztatóbb volt mozogni. Az ütemre végzett gyakorlatok, mintha kevésbé fájtak volna. Vagy más miatt érezte így? Sokat beszélgettek, mindenféléről. Könyvekről, filmekről, komolyzenei koncertekről, a zenéről, úgy általában az életről. Egyik gyakorlat közben Mara feljajdult.Feri aggódva ugrott oda. Mi a baj? Nem tudom-mondta a nő. Ennél a terpesztéses gyakorlatnál a jobb lábam forgója nem akar engedelmeskedni. Próbáljuk meg egy lassú zenére, figyeld az ütemet.-suttogta halka a férfi. Melyik zenére gondolsz?(Berlin-Take My Breath Away). De hiszen ez a kedvenc zeném! Kiálltott fel Mara! Akkor már ketten vagyunk. Legalábbis, itt, és most. A zene, és Feri hozzáértése eredményre vezetett. Mara szinte fájdalom nélkül hagyta el a tornatermet. 

Este álomba sírta magát. Nem jött rá miért, hiszen ritkán engedte meg magának a kesergést. Reggel az intézetben nem látta Ferit. Hiányzott neki. Most döbbent rá, hogy  a vidámságával, őszinteségével , a rá való figyeléssel megkedveltette magát a férfi.Volt a szeme csillogásában valami ismerős, rég nem látott valami, a hangjában valami bizsergető dallam.

Három nap múlva került elő, szinte önmaga árnyékaként. Mara óvatosan, halkan érdeklődött:mi történt? Meghalt az édesanyám-felelte a férfi. Segíthetek valamiben-érdeklődött Mara. Majd szólok, ha igen, és szívből köszönöm!

A következő napokon alig beszéltek. Mara becsületesen végezte a gyakorlatokat, nem akarta magára vonni a férfi figyelmét.Mikor letelt az összes kezelés, feszengve búcsúzott Feritől. Otthon nem találta a helyét, a lakásból pedig hiába mozdult ki, mindenkivel ingerült volt. A napsütés sem segített rajta. Nem messze a lakásától, volt egy kis kávézó,fagyizó. Oda ült be. Mikor fizetni szeretett volna, meglepetés érte. A számla rendezve volt. Lassan teltek a nyári napok. Találkozott ismerősökkel , akikkel együtt járt tornára, de Feriről senki nem tudott semmit. Augusztus 20-án az ismerősök elhívták a tüzijátékra. Nem volt kedve menni, mégis elígérkezett. Úgyis lassan ősz, és akkor már kevesebb lehetősége lesz kimozdulni. A postaládánál megállt a kerekes székkel. Kiürítette a ládát. Egy feladó nélküli levél is volt benne, de ez most nem izgatta.

Lassan haladt a járdán, úton-útfélen kerülgetnie kellett a tömeget. Mindenki a tüzijátékra sietett. Az egyik biciklis fiatal annyira sietett, hogy a kocsi szélére akasztott táskáját leverte. Vissza sem nézve száguldott tovább. A táska tartalma a földre  borult. egy idős néni szedegette össze a holmijait. Megköszönte, s míg könnyeivel küszködött, visszapakolt a táskájába. Legfelülre került a titokzatos levél. Mikor kiért a ligetbe, egy  fa alá húzódott. Ugyan már lement a nap, s az égbolt épp bíborszínben tündökölt, a fény bántotta  a szemét. A színpad felöl, ahol eddig koncert volt, ismeretlen dallamok szálltak felé. Nézelődött, majd úgy döntött, elolvassa a levelet. 

-Drága Mara!

Kérlek ne haragudj rám, amiért eddig nem jelentkeztem! A szülőfalumba utaztam, hosszas szabadságra. A hagyatéki ügyeket intéztem, s a házat hoztam rendbe. Tudom, telefonálhattam volna, de nem volt bátorságom hozzá.Régóta élek egyedül, mégis bízom benne, hogy van remény. A kezelésed alatt megváltozott bennem valami. Valami, amire szavakat nehezen találok. Ezért inkább leírom, ha megengeded.

Kérlek, engedd, hogy két karomban   tartsalak,

mert önző módon, csak  magamnak akarlak,

eláll a lélegzetem, mikor rám nézel,

vadul éhes ,kínzó sóvárgás tép széjjel,

és ha elgyengülne a remény,

a szíved úgyis visszazenél!

Mara vagy tízszer elolvasta a verset. Egyszerre szeretett volna sírni, és nevetni. Az arca lángolt, egészen melege volt, alig látott a könnyektől. Mégis, homályosan érzékelte, hogy a háta mögött egy árnyék fölé tornyosul. S ekkor felcsendült egy zene. Egy zene, mely olyan ismerős volt... Take my breath away

Figyelem a szerelem ostoba játékát,

mely a végtelen óceánon át elkísér,

s szégyentelenül járja át a mindenséget,

hogy végül egy titkos helyen megpihenhessen.

Eláll tőled a lélegzetem, 

eláll tőled a lélegzetem...

*

Nem megy ez  nekem. Ez lett volna az alcím..Nem tudok udvarolni, igaz nem is akarok.Amúgy is ciki, ha egy nő udvarol egy férfinak. Ezenkívül, az sem mindegy, ki az illető.  Kb 2 hete egy parkban múlattuk az időt. Napoztunk, unoka játszott, stb. Egy kiadós fagyizás után voltunk. Egyszer csak megjelent egy volt családtag. Pórázon vezetett egy kistestű kutyát.Egy yorkit. 4  éve láttam utoljára ezt az ebet. A neve nem könnyen megjegyezhető, külföldi hangzású.Akkor egy kiadós eső után ejtett meg nálam egy látogatást. A megázott szőre bűzlött, és a szája sem volt illatos. Meg is említettem a gazdájának, hogy büdös a kutya. Cserébe ezért a kijelentésemért rámsózta úgy jó fél-1 órára, ugyan legyek már a kutyaszittere. Hát, mit ne mondjak, majdnem csipeszt tettem az orromra. És most, így 4 év elteltével, megjelenik a parkban a kis eb. Természetesen most sem emlékeztem a nevére, ezért  lazán, spontán csak úgy üdvözöltem: szia büdös kiskutya." Sikerem" osztatlan volt, mind a 3 családtagom furán nézett rám. Persze, magyarázkodni felesleges is volt. Azért túlélték. Azonban az a szombat nem volt az én napom. Beszélgetünk, beszélgetünk, mikor is ránézek a volt családtagra, és mintha egy ördögtanonc ücsörögne a vállamon, már mondom is: Te egyre jobban hasonlítasz a Magyar miniszterelnökre. Mázli, hogy kitört a nevetés, de azért szóltak, hogy ez erős sértés. Szóval este, mikor gondolatban összegeztem a napot, rájöttem mi gyorsabb a gondolatnál. A szám. 

Igyekszem. Már keresem az önképző kurzusokat a neten: Hogyan fogjuk be a szánkat erős kísértés ellenére is? :-)

Kérlek, engedd, hogy két karomban   tartsalak,

mert önző módon, csak  magamnak akarlak,

eláll a lélegzetem, mikor rám nézel,

vadul éhes ,kínzó sóvárgás tép széjjel,

és ha elgyengülne a remény,

a szíved úgyis visszazenél!

És egy novella:Az első hsz-nél látható a link.

https://www.facebook.com/kekmagnolia/posts/326738862356525

Olyan szép vagy, mint az abált szalonna,

csak a tokád ne lógna az abroszra,

elmegy a kedvem a levestől,

meg a paprikától, a hegyestől,

keserű ez a dínom-dánom,

már az egész fiatalságom bánom,

csőbe húztál, de rendesen,

s most nézzek rád, oly kedvesen?

*

Ne nézz rám ilyen szépen,

mikor a hideg veríték ver ki éppen,

hogy gyűrűt kell húzzak az ujjadra,

teszem ezt ősi parancsra,

hja, hiszen ha nem tenném,

testem a keselyűk ennék,

minek is kértelek fel anno a táncra, 

nőtt volna inkább herpesz a számra,

vagy löktelek volna a Béla elé,

vitt volna ő, a kanapé felé,

akkor most nem kéne itt feszengenem,

s nem röhögnének a tetememen,

gyáva barátok, na megálljatok,

rátok is hulljon megannyi átok,

van még Julisnak testvére, épp három,

s mily örömmel mutatok majd rátok, 

nézzétek kancsal sógornőim,

facérok a barátaim!

Ágnes szomorúan nézett körbe a szőlősben. A birtokot dédnagyapja vásárolta, s ő ültette be szőlővel. Nem a legnagyobb gazdaság volt, de jó hírnévnek örvendett.A nagy vaskapu mellett két sorban csodaszép magnóliafák magasodtak. Saját mivoltukban is kiemelkedett a szépségük, ám különlegesek is voltak, kék virágzatuk miatt. Nehezen marad meg magyar földön a magnólia, ritkaságnak is számít, ám  ezek a kék magnóliák messze földön is híressé váltak.Dédnagymama egyetlen úrizálási kedvtelése volt, amit dédnagyapa váltott valóra, s gondozta különös figyelemmel a fasorokat. Boruk kiváló, díjat is nyert, több évben is. Limitált mennyiség, de cserébe kiváló minőség! -ez volt a jelmondatuk.  A család tagjai dolgosak és összetartóak voltak, de mintha átok sújtotta volna őket. Kevés férfinak sikerült eddig a 60. életévét megélnie ebben a családban. Tegnapelőtt temették el hőn szeretett édesapját is. Nem volt semmi előjele, mégis infarktust kapott.  Már csak egy férfi maradt a családban, az öccse, Kálmán, aki még csak 20 éves, és egy Budapesti egyetem hallgatója. Építészmérnök lesz, őt a gazdaság sosem érdekelte. Ágnest viszont annál jobban, mégis apjuk végig abban reménykedett, hogy majd fia észhez tér, és felhagy álmaival.

-A házból telefoncsörgés hallatszott ki. Nem tudni ki az, de kitartó, mert vagy 5 perce egyfolytában csörget. Ágnes lassan ment oda a telefonhoz. Lábai mintha ólomból lettek volna. Nem akart senkivel sem beszélni, de muszáj volt, mert egyedül ő őrizte meg valamennyire a hidegvérét ebben a helyzetben.

-Halló! Korrai  Ágnes beszél! -Itt Balkai Nimród, kezit csókolom. Balkai és társa ügyvédi irodától hívom. Ágnes mérgesen nézett maga elé. A név nem volt ismeretlen számára, tudta, hogy apja ezzel az irodával nézeti át a szerződéseket. Valahogy érezte, hogy most mégsem szerződésről lesz szó. 

-Miért hívott? Még csak két napja volt a temetés. Tudom-szólt Nimród, ám apja kívánsága volt, hogy rögtön a temetés után hamar jelentkezzek, amennyiben ő elhunyna. Ágnes már szédült is, de még így is éber volt. Tessék? Apa tudta, hogy meg fog halni? Kérem Ágnes, ezt inkább személyesen. Holnap felkereshetem? Legyen-mondta Ágnes. Itt, nálunk, délután.

Letette a telefont, majd a konyha felé indult. Ott ücsörgött az édesanyja, akit mindenki csak Riának szólított. Anya! Holnap jön valaki az ügyvédi irodából délután.Ilyen hamar? De miért? Apa kívánsága volt. De nem az öreg Balkai jön, hanem a fiatal. Az, aki külföldön tanult, s fél éve jött csak haza? Igen, ő.

Másnap ebéd után kiültek a lugasba. Innen ráláttak a magnóliákra, amiknek a látványa mindig erőt adott nekik. Erőt a folytatáshoz, a gondok megoldásához.Most különösen gyönyörűek voltak, hiszen így május eleje felé virágoztak. Olvasni próbáltak, de egyikük figyelmét sem tudta lekötni a könyv. Lassan teltek az órák, végül 16 órakor megjelent a fiatal ügyvéd. Kezüket csókolom-szólt udvariasan. Apám elnézésüket kéri, hogy nem tudott itt lenni a temetésen, és most, a végrendelet felolvasásakor sem. Külföldön tartózkodik, engem bízott meg ügyei intézésével. Ágnes még nyomott hangulata ellenére is megállapította, hogy Nimród jóvágású férfi. Negyvenes évei legelején járó, szőkésbarna hajú, mélykék szemű adonisz. Erős testalkata , széles válla magabiztosságot sugárzott. Körszakálla nem öregítette, kifejezetten jól állt neki. Tisztára mint Russel Crowe a szerelem és mennydörgés című filmben-gondolta révedezve. Álmodozásából Ria szipogása térítette magához. Átölelte anyját, és halkan csitítgatta. Jól van, nyugodj meg, ezen túl kell lennünk. Nimród felolvasta a végrendeletet. Mindent a gyerekekre hagyott,a neje a haszonélvező lesz. Azzal a kikötéssel, hogy amennyiben 3 éven belül nem sikerül egyenesbe hozni a gazdaságot, akkor a  gazdaság tulajdonjoga is  nejére száll. Ezt nem egészen értem-szólt Ria. Asszonyom, a gazdaság nem ment zökkenőmentesen, férjének jelentős jelzáloghitele van, volt. Ezt örökölték meg. A két gyermeknek kell küzdeni a birtokért. Munkájukkal, ötleteikkel, bármivel, különben három év múlva ön kénytelen lesz kártalanítani a hitelezőket.El kell adnia mindent.Riának ez sok volt. Először elsápadt, majd elájult. Óvatosan bevitték a hálóba, és orvost hívtak hozzá, annak ellenére, hogy hamar magához tért. 

-Lányom, hagyjatok pihenni, egyedül szeretnél lenni-szólt Ria. A folyosón Nimród egy levelet adott át Ágnesnek, aki kérdően nézett rá. Édesapja írásban utasította az irodát, hogy ezt a levelet átadjam önnek.A  borítékon ott volt az ügyvédi iroda jól ismert pecsétje, amin két fekete hattyú nyaka fonódik össze, egy nagy N betűt formázva. Ágnes mindig elmosolyodott, ha ezt a hattyúpárt meglátta, most azonban nem tudott vidámkodni.  Van másik kettő levél is. Az öccsének és az édesanyjának is. Tényleg! Hol van az öccse-húzta fel kérdőn a szemöldökét az ügyvéd.- Kínában.Az ottani egyetem vendéghallgatója fél évig. A temetésre sem tudott hazajönni, s leghamarabb is csak 2 hét múlva ér haza. Akkor átadom a neki szóló levelet is önnek, ugyanis én meg épp 2 hét múlva utazom vissza az Államokba. Végleg? -kérdezte Ágnes. Nem, nem végleg. Ha minden jól megy, 3 hétre, de el is húzódhat a látogatás. Nimród nem akarta magára hagyni ezt a gyönyörű teremtést, aki első pillantásra megigézte. Megvárta míg az orvos megérkezik, addig is felajánlotta a segítségét. Mindenben számíthat rám-mondta halkan. De tényleg mindenben. Kérem hívjon, ha szüksége van rám. Ne legyen szégyenlős-esdekelt Nimród. Rendben. Akkor már most a segítségét kérem. Hogyan kecmeregjünk ki ebből az anyagi csődből? Legjobb lenne, ha ismeretségi körében keresne egy befektetőt. Amolyan csendestársat: hiszen, ahogyan informálódtam, úgysem tűrné, hogy a birtok ügyeibe bárki beleszóljon. A birtoknak, a bornak, de önnek is híre van a környéken. Itt született, együtt élt, él a birtokkal. No hiszen! Ha csak a hírem elég lenne ahhoz, hogy valaki pénzt fektessen a birtokba!-kiáltott fel Ágnes. Sose adja fel a reményt-súgta halkan a férfi, egészen közel hajolva a lányhoz. Önfeledten szívta magába a lány hajának illatát, melyben ott bujkált a  napfény. Ágnes elpirult, és dühös lett. Örült a férfi közelségének,de szégyent érzett, hogy ebben a helyzetben képes másra is gondolni, mint a gyászra. Tapintatlannak érezte a férfi viselkedését. Kimérten elhúzódott tőle. Kikísérem a kapuig-mondta ellentmondást nem tűrően. Nimród szemének csillogása hirtelen eltűnt. Akkor viszont látásra, és hívjon!

-Két hét múlva megérkezett Kálmán. Hárman, együtt mentek ki a temetőbe. Hazafelé szóba került a levél, amit kaptak. Úgy egyeztek meg, a lugasban ülnek le, s mindenki elolvassa a neki szólót. Ágnesnek valahogy rossz előérzete volt. Hibiszkuszteát főzött maguknak, mézes puszedlit tett egy tálra, és kivitte a lugasba. Csendben bontották fel a leveleket. Pár perc múlva Ágnes csendesen könnyezve emelte fel a fejét. A többiek is sírtak. Kiderült, apja mindenkinek külön elmagyarázta, hogy tudott a betegségéről, s titokban kivizsgáltatta magát , mikor Ausztriában volt üzleti úton. A betegség örökletes sajnos, s az esetek 80 %-ban a fiú utód örökli. Sokat vívódott, hogy elmondja e, leírja e, ezzel beárnyékolva Kálmán életét elsősorban. Végül úgy döntött, kötelessége elárulni, hisz mindig vannak csodák, és az orvostudomány fejlődik. Másrészt mentegetőzött, hogy nem akarta azt, hogy ez a betegség ott lebegjen az egész életük felett. Végezetül leírta, mennyire sajnálja, hogy különbséget tett fiú és lány között, és nem bízva Ágnesben, Kálmán álmait is semmibe akarta venni. 

-Érezte, éreznie kellett, hogy valami történni fog, hiszen a levélből kitűnik, szóban mondta volna el azt, ami a levélben áll-mondta Ria. Igen anya, igazad van.Mi már megbeszéltük Kálmánnal, hogy én viszem tovább a gazdaságot, ő visszamegy külföldre. Keresek befektetőket, vagy befektetőt.

-Hat hét múlva felszólítás jött a hitelezőktől, hogy 1 hónap haladékot kapnak az adósság törlesztésére. Az első harmadra. Ha azt kifizetik, a többire haladékot kapnak. Jelentős összegről volt szó, Ágnes számításai szerint közel 20 millió forintról. Elkeseredetten nézte a felszólítást. Nem ült a babérjain eddig sem, kilincselt, puncsolt több helyen de nem talált ezidáig befektetőt. Eszébe jutott Nimród. Hallotta, hogy már itthon van, de nem akarta felhívni. Titkon azt remélte, a férfi újból betoppan.De hiába várt.

Három hét múlva újabb levél jött, az ügyvédi irodától, melyben azt írták, lenne egy befektető, de nem kívánja felfedni kilétét, s teljes titoktartás mellett az ügyvédi irodára ruházza a kezelést, felügyeletet, mindent, ha a Korrai családnak ez így megfelel. Ágnes tanácstalan volt. Már kiskorában eleget hallotta nagyapjától, hogy arctalan, névtelen emberrel ne kezdjen. Felhívta az öccsét. Kálmán, mit szólsz ehhez? Ha nem fogadom el, csak egy megoldás marad. Szétbontani a gazdaságot, és a magnóliafasorral együtt el kell adni az előkertet, és a lugast is. Anélkül is élne tovább a borászat, de olyan lenne mint az amputált ember. Kálmán racionális volt, mint mindig. Menj bele! Én ezt tenném. Ha nem tisztességesek a befektető szándékai, akkor is ugrik a lugas és a fasor, nem? Ha viszont jó ember, minden marad a régiben. Akkor nem kell semmit eladni.Anya mit szól hozzá? -Anya azt mondta, ő döntésképtelen. Szinte még mindig átalussza a napokat. Aggódom érte, lehet el kell vinnem orvoshoz. Tarts ki Ágnes.szólt az öccse. Két hónap múlva ha nem is otthon, de az országban leszek. A hétvégéket otthon fogom tölteni, s ketten együtt felrázzuk anyát.

-Ágnes mereven hajolt a szerződés felé. Aláírta a nevét, s közben nem pillantott fel. Nimród arcszeszének az illata csiklandozta az orrát. Kellemes volt, illett a férfihoz. Hát ez is megtörtént-gondolta letörten. Nem így képzelte a jövőt. Egyáltalán nem. Kedves, meghívhatom vacsorára?-szólt Ágneshez az adonisz. Ünnepel? megünnepli a győzelmét? -ellenségeskedett a lány. Dehogy! Eszembe sem jutott. Tudom milyen nehéz  magának. Azt sosem tudhatja, hiszen nem volt még ilyen helyzetben-replikázott Ágnes. Vagy igen? Nem, nem voltam. Nem értem a viselkedését-szontyolodott el az ügyvéd. -Ne haragudjon kérem! Önnek igaza van, csak ez a helyzet megvisel. Esetleg elkísérne a temetőbe? Ma lenne apa névnapja, és nagyon magam alatt vagyok. Anyáért is aggódom, ő azt mondta, nem képes ma kijönni a sírhoz. Rendben, elkísérem, ha vár rám még 10 percet.

-Alkonyodott, mire kiértek. Már hűvösödött is, ezért Nimród a zakóját Ágnes vállára terítette.Miután hosszú perceket töltöttek a sírnál, elindultak a temetői fasoron át, ki a határ szélén fekvő erdős területre. A lenyugvó nap bíborvörösre festette Ágnes szőke fürtjeit. Glóriát vont a haja köré, hogy amúgy is angyali arcát szinte már földöntúlivá varázsolja. Nimród érezte, ha most nem lép, sosem lesz ennél jobb alkalma. A kis láthatatlan pufók Cupidó segített. Ágnes megbotlott, Nimród utána kapott. Ahelyett azonban, hogy talpra segítette volna, hirtelen átkarolta a lány derekát, és erősen szájon csókolta. Nem volt ebben a csókban lágyság, inkább vad szenvedélyvágy tombolt, de már mindkettejükben. Már sötét volt, mire hazaértek az oly tündöklő fasorhoz.

- Hetek múlva megérkezett Kálmán is, és örömmel látta, hogy Ágnes boldog. Minden rendben?-kérdezte. Igen, minden. Vagyis majdnem minden. Anya is jobban van kissé, örül nekünk. Nocsak! Nekünk?-kérdezett vissza a kisöccs. Igen, Nimród és én... Kálmán felnevetett. Jól áll neked a pirulás! Nyugi, mindent tudok. Ahogy hazaértem, mindenki ezzel a hírrel fogadott. De mi az ami nincs rendben? Azt mondtam csak majdnem minden... Tudod Kálmán, nem hagy nyugodni az a rejtőzködő befektető. Addig nem tudok felhőtlenül nyugodt lenni, míg nem tudom ki ő. Nimród pedig nem árulja el, nem árulhatja el. Sokat kockáztatna vele. A szakmai hírnevét, szerződéseket.. Sok mesélni valójuk volt egymásnak, így alig vették észre, hogy besötétedett.

-Másnap Nimród hívta telefonon Ágnest. Figyelj szívem! Ma este 19 órára légy a Captain étteremben. Teljesült a kívánságod. A rejtélyes befektető találkozni szeretne veled-mondta Nimród. De csak így, egyszerűen? Semmi kérés, csak úgy oderendel?-bosszankodott Ágnes.És csak mi ketten , te nem leszel ott? Elmész vagy sem? -kérdezte a kedvese. Elmegyek, persze, hogy megyek. Kíváncsi vagyok, meg amúgy sincs más választásom. Letette a telefont, majd percekig nézett maga elé. Olyan furcsa volt Nimród hangja Feszült, kimért. Ágnes szorongás fogta el.

-Pontban 19 órakor lépte át az exklúzív étterem ajtaját. Egy alkalmazott lépett oda hozzá, s lesegítette a blézerét, majd egy asztalhoz vezette. Ízlésesen volt megterítve. Fehér abroszon halványlila dekoráció, halványkék orchidea a vázában, középen egy ezüst színű gyertyatartó, melyen két fekete hattyú fonódott össze...