Perzsi.blogja (novella,vers ,elbeszélés)

A 3 szavas történet című fórumból hoztam. Nagyon örülnék, ha a megadott 3 új szóval folytatnátok a történetet. Miért? Mert játszani jó!

Igaz, manapság az emberek már ennyit sem adnak magukból. Hova lettek a régi jó beszélgetések? Szomszéddal a lépcsőházban, osztálytárssal a boltban, stb? Manapság minden második mondat: " a ChatGPT szerint... sírni tudnék, de már arra sincs erőm.

Jöjjön hát a történet eleje

Ruth lázasan törte a fejét. A munkája éberséget és kitartást követelt meg tőle. Egy éjjeli megfigyelésen volt, kábítószer csempészeket igyekeztek lebuktatni. Az egység közel 15 éve ugyanazokból a tagokból állt. Most úgy érezte, figyelik-tarkóján ismerős bizsergést érzett...

Új: tekintet, megérzés, tapasztalat

Teddy várt. Hosszú ideje várt. A park legsötétebb zugának rejtekéből leste az ösvényen haladókat. Ha meglátott egy hosszú hajú lányt, megborzongott. Szinte születése pillanatától vonzódott a hosszú hajúakhoz. Már-már betegesen. Családjában azt suttogták, hogy fétise van. Ahogyan teltek az évek, minden a helyére került. Vágya a hajak után csillapodott, helyét átvette az akrobatika iránti szeretet. Mint mindenben, ebben is első akart lenni. Életét sokszor hozta veszélybe, de mindig győzött. Legújabb mutatványának ma volt a főpróbája. Egy irodaház negyedik emeletéről szándékozott leugrani. Kiállt a teraszra, hosszú, fekete köpenyét széttárta, és borzongott. Borzongott az élvezettől. A háta mögött felcsattanó sikolyok zeneként hatottak füleinek. A levegőben úszó félelem illata bőrét balzsamként simogatta. Lent a mélyben, a parkhoz vezető ösvényen ekkor egy csapat kamaszlány bukkant fel. Közöttük gyanútlanul sétált egy kacarászó fiatal nő, Liza. Hosszú, mézszőke haja ingerlően lengte körbe bájos kis arcát. Teddyt annyira lenyűgözte e látvány, hogy majdnem lezuhant az erkély korlátjáról. Megingott, mire háta mögött ismét felhangzott az irodisták sikolya. Hátrapillantott, és elégedetten nyugtázta, hogy azok az iroda egy sarkában összekuporodva remegnek. Egy gúnyos mosoly után figyelmét újra a mélyben lévő Lizára öszpontosította. Kell nekem.-motyogta félhangosan. Érinteni akarom a haját, érezni az illatát! Egy pillanat múlva már döntött is. Ugrik. Alaposan felmérte a távolságot, osztott, szorzott, majd ugrott. Fekete köpenyét szélesre tárta, fellebbentve a titkot formás testéről. Vigyorogva konstatálta a háta mögötti sikolyokat. A művelet mindössze pár másodpercig tartott. Hajszálpontosan érkezett célba. Kéjesen túrta bele magát Liza hajába. Tobzódott benne. Illatát szinte tébolyultan szívta magába. Élvezete nem tartott sokáig. Liza eszeveszetten sikított, fejét rázta, sírt, zokogott. Le akarta magáról rázni Teddyt. Viszolygott tőle. Segítségére egy csoporttársa sietett, aki letépte róla Teddyt, majd a baseball ütőjével jól helybenhagyta a kis fickót. Miután kissé lenyugodtak a kedélyek, óvatosan piszkálták meg a még mindig vergődő Teddyt egy bottal. Pár percig nézték, majd mikor nem mozdult többé, otthagyták. Másnap, a hajnali napsugár első sugaraiban minden arra járó kíváncsi szempár megcsodálhatta a halott akrobata fekete köpenyes titokzatos lénýét, Teddyt, a fiatal denevérfiú tetemét.

Viharos májusi szél.

Nézem, ahogyan tépi az ágakat,

felhőt kerget az égen,

könnycseppet ejt a képen,

vagy harcol a nappal, fegyvertelen,

s azt sem tudja, kit csókolt az esten.

Illatokat fú szét mindenfelé,

az egyik egy kisgyermeké,

ki az előbb szopott anyatejet,

de nem volt elég, kér még csecset.

Vagy egy kamaszleány illatozó vágyát,

ki még be sem vetette az ágyát,

álmodozik az első csókról,

az ifjú legény meg  mellbimbóról.

Öregasszony dohos szagát,

ki keményen gürcölt egy életen  át,

fát aprítani már képtelen,

át is fázott e télen.

Gyáróriások kapitalista bűzét,

megfáradt lelkek pislákoló tüzét,

háborúk piros aranyát,

a vért, a rabszolgavalutát.

S a szél csak süvít és üvölt,

felkap minden útjába kerülőt,

hírét viszi a világban,

a májusi tavaszorgiában.

Perzsi.: Ébren álmodom

*

Álmaimban nincsen tévé,

minden harc az enyészeté,

a pénz, melyért megkopik a becsület,

egy csettintésre tűnik el.

Nincs politikus, egy sem,

őket elviszi egy Batman,

s helyettük jön a szakértelem,

apanázsként  kamrányi élelem.

A korruptság már rég rémálom,

a harács csak egy öreg várrom,

s a dagadtra hízott egyedek,

olyanok akár a kopott gettónegyedek.

Az emberek fellélegeznek,

életük végéig nyugodtan élnek,

a rettegés üres frázis,

marad a hold és az fázis.

Emlékszem, 39 éve, mikor az atomerőműben baleset történt, nyugtalan voltam. Mintha fentről súgtak volna, hogy veszély közeleg. 6 hónapos várandós voltam. Megettem a rokonok kertjéből kapott zöldséget, gyümölcsöt, és azt is, melyeket a szabad ég alatti standokon árultak. Volt már újhagyma, piros retek, petrezselyem zöldje, stb. Később derült ki, nem szabadott volna. Nem jött időben a figyelmeztetés. Tiszteletem azoknak a dolgozóknak, katonáknak, akik életüket kockáztatták azért, hogy a világ minél kevesebbet vegyen észre a tragédiából. De azoknak nem foglalom imába a nevét, akik ködösítettek, halogattak, félre vagy sehogy nem tájékoztattak,  s mikor már nyilvánvaló volt a baj, akkor   is flegmáztak, igyekeztek kicsinyíteni a valót. Hónapokon át rettegtem, milyen következményekkel járt a baleset a magzatra és rám. 

Ezen a napon, de máskor is, sokat gondolok a hősökre, és tisztelem a bátorságukat. A bátorságukat, és azt, bizton tudták, hogy ők nem fogják túlélni, mégis tették a dolgukat. Parancsra vagy  önként, de mentették a menthetőt.

Ma értük hull a könnyem.