Perzsi. blogja ( novellák, versek)

Perzsi.•  2022. december 8. 16:04

Az üvegváros foglyai

Az erdő halk sóhajai vészjóslóak voltak. Mindenféle vadak hörgése, marakodása, haláltusája verte fel az alkony békés hangulatát. Néhol felvillant egy-egy zöldes, fluoreszkáló fény. Ennek forrása, a rengeteg közepén álló , 2000nm²-es kocka formájú üvegváros volt.  A javarészt föld alá épült monstrum a 2030-as évek elején készült el, a nagy keringőkór lecsengésének végén. Teteje törésbiztos , vastag falú, néhol átlátszó üvegből készült. Ez, a föld feletti rész volt a nagy csarnok, ami helyt adott mindenféle rendezvénynek. A föld alatti  középső részen, mintegy átmenetként , foglaltak helyet a kisebb egységek. Rendelő, elkülönítő,kisműtő, mozi, hobbibolt, könyvtár, sportcsarnok, tantermek, és egy nagy étterem-ebédlő.. A legalsó szinten  a hálószobák, amikhez kis zuhanykabin,  toalett, és egy apró nappali kapcsolódott. Konyha egyikben sem volt, az étkezések közösek voltak, felváltott turnusokban. Az itt lakó embernek ez a rendszer tökéletesen megfelelt. Világszerte ezt a stílust propagálták, így kb  ezer hasonló kocka épült, védett helyeken. Sziklák között, völgyekben, erdőkben, hegyek tetején.  A létszám mindenhol állandó volt, attól soha el nem tértek. Egészen pontosan 999 fő volt a létszám kockánként. Erre volt kapacitása az egységeknek. Vezetőjük láthatatlan volt, mindenki csak Ő-nek nevezte az irányítót. Reggelenként amolyan közös imára, mindenki megjelent a csarnokban. "Ő" ekkor számolta meg őket, bár a kis számítógépes egységeinek köszönhetően mindenkiről tudott mindent. Erről gondoskodott a kis kagyló, mely mindenkinek be volt ültetve a fülcimpája mögé. Tökéletes és totális kontroll alatt állt mindenki. S mégis, a csarnok kivetítőjén éjjel-nappal ez a mondat futott:szabad akarat! A kamerák folyamatos pásztázása, a piros számokkal virító létszám, az időnként felharsanó utasítások már rég nem zavartak senkit. Az idősebbek megszokták, a fiatalabbak ebbe születtek bele.  S a születéseknek szigorú szabályai voltak. A lakosság egynegyede lehetett gyermek,0-14 éves korig,  s ugyanennyi az idősebb korosztály. 50% pedig  az aktív, termelő réteg: a bányászok.  A kockák mind gazdag lelőhelyek felé épültek, mindegyik más anyagot termelt ki. Ha valaki váratlanul hunyt el, azonnal kijelölték azt a párt, aki utódot nemzhetett és vállalhatott. Erre azonban ritkán került sor, minden rendben ment, az "Ő" által megtervezett módon. Az utódnemzés kívánalmát már 14 évesen be kellett adni a lányoknak, s utána csak várni a határozatot, mikor kerül rájuk a sor. A szabad akaratot, a szabadság látszatát a kirándulások voltak hivatottak fenntartani. Az üvegbúrán kívül ugyanis elérte a maximumot a légszennyezés, s időnként random módon bekapcsolt az elmeroggyantó műhold sugárzás, ami kiváltotta a keringőkórt is, azonban rövid sétákat, kirándulásokat lehetett tenni, gondos előkészületek mellett. Az ilyen lehetőségeket "Ő" jutalomként állította be, azonban eddig ritka alkalmakkor került sor a kiruccanásra. 


Ancsa fiatal, még 18. életévét be nem töltött lány volt. Sápadtsága indokolt volt. Egy hivatalos értesítést olvasott a laptopján. Szülési engedély: ez állt a tárgy mezőben. De hisz én nem kérvényeztem ezt! S szerelmem sincs, hogy gondolja ezt "Ő"? Szerelem? Maga sem tudta, hogy került ez a szó a  gondolatai közé. Bár a vetítőteremben a gondos szűrés ellenére néha bekerült a műsorba régi romantikus film, ennek az új generációnak ez az érzés már szinte ismeretlen volt. Luxus. Ebben az irányított világban már látszat szinten sem szerepelhetett. Nem volt rá igény. Pontosabban "Ő" -nek teher volt. Néha akadt egy-egy lázadó, de alapjában véve a többség elfogadta azt társul, akit erre az irányító kijelölt. Itt valami tévedés lesz.- mormogta hangosan Ancsa, s a központi irányítóterem felé indult. Hosszasan várakozott, mire kinyílt az ajtó. Egy computer jelzőfényei adtak csak némi fényt a homályos teremben. A hang váratlanul érte. Nem is tudom, miért engedtelek be. A levél világos volt. Szülni fogsz. De hát!... háborodott fel Ancsa. A te génjeid passzolnak össze legjobban  Leóéval. Leó, Leó... Ancsa lázasan kutatott a fejében egy arc után. Az alacsony létszám miatt mindenki ismert mindenkit, még a szinte állandóan a bányában lévőket is. Mikor beugrott neki a névhez tartozó arc, meglepetésében nyitva maradt a szája. De hiszen Leónak van párja! Szilvi az, a rendelőből!-tiltakozott hevesen. És? Hol itt a probléma? Nem mondtam, hogy költözz össze vele! Csak foganj meg tőle! Hogy hagyományos  vagy művi úton, azt rád bízom. A többi az én dolgom! És ha nem fog menni? Ha Leó sem akarja?-kérdezte kétségbeesetten a lány. Akarni fogja. Erről gondoskodom.-mondta "Ő", majd a vitát lezártnak tekintve  készültségi fokozatba tette magát. 

Este újabb email érkezett. Itt az idő, menj  át Leóhoz! -jött az utasítás. Erős hányingerrel és fejfájással érkezett meg a B szekcióba, ahol a férfi lakott Szilvivel. Majdnem összeesett, mikor Szilvi nyitott ajtót. Sápadtan motyogott valamit, maga sem tudta, hogy mit. Szilvi azonban rá sem pillantva elsétált mellette, ki a folyosóra. Csukd be az ajtót, és gyere be!- szólt mély baritonján Leó. Külsőre megnyerő férfi volt. Duzzadó izmai, kreol bőre, dús arcszörzete vonzó külsőt kölcsönöztek neki. Mélyen ülő, apró, sötétbarna szemei azonban sivár belsőről tanúskodtak. Bal vállára hatalmas fekete párduc volt tetoválva, ami meglepte a lányt. A tetoválás ugyanis tiltott dolog volt üvegvárosban. A párduct nézed, látom.-szólt mosolyogva. Jól nézd meg, nemigen fogsz még csak hasonlót sem látni! Ezt csak a vezetők engedhetik meg maguknak. S én az vagyok. Vezető vájár. Hasznot hoztam, s hozok is. Én fedeztem fel egy lelőhelyet, s én vezetem annak a kitermelését is! De ennyi elég is a fecsegésből, most gyere ide! Ancsa szédült. Hogy időt húzzon, kérdezett. Szilvi? -Tud róla. És?... -Nem bánja. Az én kiváltságos helyzetem az ő javát is szolgálja.S most, hogy egyik társam kiöregedett, frissitésre van szükség. Azt mélyen elhallgatta Ancsa elől, hogy a gyermek világrajötte után elveszik tőle a babát, s náluk helyezik el. Nem kell tudnia róla. Most még nem. Hirtelen ragadta meg áldozatát, s egy gyors mozdulattal maga alá gyűrte. Az aktus kínzóan sokáig tartott. Ancsának nem maradt ereje kiabálni, értelme sem lett volna. Mikor úgy gondolta,hogy vége, óvatosan megmozdult, de ismét csalódnia kellett. Biztosra megyek, kell a plussz kivàltság.-szólt a férfi, majd újra és újra magáévá tette a szinte félájult lányt. 

A csarnok reggeli nyüzsgése, agya legkisebb zugáig hatolt. Fájó, lüktető testét nehezen vonszolta fel, alig várta, hogy leülhessen. A kijelzőn a 998-as szám állt, s mellette egy elhunyt bányász fényképe. Ancsa csak kicsit lepődött meg, mikor felismerte benne Leó bányászatból kiöregedett társát."Ő" most újra  megszámolta őket, s a kijelzőn megjelent a szám. 999 fő. Ez a szám tudatta a lánnyal, hogy terhes.Nem bírta visszatartani, hányt. Mosolyogva nézték el neki, s lelkesen gratulàltak. Magából kikelve kezdett kiabálni. Ti vakok vagytok? Hogyhogy mindig 999 fő a létszám? Hova tűnnek akik kiöregednek csak, de meg nem halnak? Egyedülállóként miért én lettem kiválasztva, mikor vannak párok akik évek óta szeretnének gyermeket? Még szólt volna, de az ápolók gyorsabbak voltak, s kivezették a csarnokból. Visszanézve rájuk, csodálkozó, értetlen arcokat látott. Milyen vakok!-gondolta magában, s szemét könnyek öntötték el. Két hét múlva újabb email érkezett. Jutalmat utaltam ki neked. Rád fér egy kis szabadság. Sétálhatsz a teraszon egy fél órát, ha szeretnéd. Ancsa közönyösen vont vállat, de hirtelen egy ötlet villant az agyába. Meg fog szökni! Elfogadom és köszönöm.-súgta halkan. Ezzel egyidőben Leó is hasonló üzenetet kapott. Élve a lehetőséggel, azt átruházta Szilvire. Újabban úgyis ingerlékeny, s indokokotlan jeleneteket rendez. Azóta, mióta Ancsa itt járt. S Leó fejében is körvonalazódott egy terv. Másnap a délelötti pihenőjében kihasználva az alkalmat, belepiszkált a munkagépek programjába..

Szilvi könnyű poncsót terített a vállára. Még sosem volt rajta, pedig régóta a szekrényében állt. Örült a kinti sétának, ösztönösen érezte, hogy mennyit ér egy ilyen kikapcsolódás. Ahogyan a körteraszon sétált, egy kis munkarobotra figyelt fel, mely mintha csontokat vonszolt volna maga után. Emberi csontokat. Képzelődöm! Ez nem lehet valóságos!-suttogta maga elé. Szinte ugyanekkor jelent meg egy másik kijáratnál Ancsa is. A szabályok szerint egyszerre csak 1 ember tartózkodhat a teraszon, most mégis kinyílt az ajtó. Senki sem sejtette, hogy Leó áll emögött. A bányarobotok kisebb üzemzavarának köszönhetően átírta, felülírta a szabályt.  Remélte, hogy Szilvi kinnreked, és soha nem tér vissza. Leó jobb megfigyelő volt mint bárki, így pontosan tudta, hova tűnnek és mikor az öregek, s néha a fiatalok. Ő is észrevette azt, amit Ancsa is, hogy nincs 60 évesnél idősebb ember a kockában. S észrevette a többi furcsaságot is. Könnyű dolga volt hát, mikor kitervelte, hogy kiiktatja a párját. Ancsára fájt a foga. Nem tudhatta, hogy ha kéri, meg is kapta volna, "Ő" utasítására. Így a tisztességtelen utat választotta. A teraszajtó kinyílt, s Ancsa kilépett a "szabadságba". Furcsa érzése támadt. Mintha sikolyt hallott volna. Nem tudhatta, hogy érzékei nem csapták be. Szilvi volt a hang forrása. Amikor kihajolt a korlát felett, hogy jobban megnézze, tényleg emberi csontokat vonszol a robot, valami elkapta. Egy hatalmas szárnyas valami. Akkora, amekkorát sosem mutatott egyik mozifilm, dokumentumfilm sem. Fogalma sem volt mi ez. Hogy tudta volna, mikor a griffekről, s egyébb mesebeli(?) lényekről szóló könyvek el voltak zárva az erősen kontrollált közösség elől! Pár pillanat múlva a madár eltűnt zsákmányával együtt a naplementében. Ancsa, aki végignézte a jelenetet, nem ijedt meg. Mindent egy lapra tett fel. Eldöntötte, inkább a halál, mint a fogság. Határozott mozdulattal vetette alá magát a mélybe, a korláton át. Nem tört csontja a csodával határos módon, csak a bokája ficamodott ki. A szinte már teljesen besötétedett erdő felé indult. Elborzadva látta, hogy ahogyan halad befelé, egyre több csontvázat lát.  Visszafordulni hiába is próbált volna, a teraszra nem vezetett fel semmi. A nem is olyan messzi távolban két férfi távcsövön át figyelte a közeledő lányt. Na lássuk csak mink van! Ha formás, egészséges, megtartjuk. Ha nem, megy állateledelnek, mint a többi kilökött. Ancsa pedig gyanútlanul botorkált feléjük...


"Ő" a rendszerellenőrzést követően döntést hozott. Természetesen észrevette, hogy Leó belepiszkált a biztonsági fájlba. Tudta, hogy a férfi eszes, s tisztában volt vele, hogy veszélyes is  ránézve. Simán kiiktathatta volna, ám túl értékes volt számára. Nélküle jóval alacsonyabb termelést tudott volna  felmutatni, s ez veszélyeztette volna a rangsorban elfoglalt előkelő helyét. Jelenleg a 8. helyen áll az ezer kockát számláló kolóniában. Ezért úgy döntött, máshogy oldja meg a kialakult helyzetet. S ebben épp Leó lesz segítségére, az aberráltságával. A reggeli gyülekezetnél az emberek megdöbbenve nézték a számláló kijelzőjét. Közösségben részt vevő emberek száma:996 fő. Volt akinek feltűnt Ancsa távolléte, mégsem gyanakodtak. Szilvi távollétét megszokták, hisz időnként más kockákban is dolgozott, mint nővér. A megcsappant létszám feszültséggel töltötte el őket, nem tudták, hogy miért.  Izgatottan sutyorogtak egymással.

Az ebédlőben eltöltött reggeli után egyszerre három zsenge lány kapott értesítő emailt. Mindhárom szövege ugyanaz volt. Gratulálunk, ön szülővé válhat! Egyikük sem értette, hogyan, miért.

A  szoba ajtaja halkan tárult fel. Egy  kis vékony, fekete hajú lány  lépett be rajta. A félhomályban is magára vonzotta a tekintetét egy hatalmas tetovált párduc...

Reggel a csarnokban  új szám villogott a kijelzőn. Létszám:997 fő. Megkönnyebbült sóhaj hullámzott át a csarnokon. Minden rendbe jön!...

Perzsi.•  2022. december 6. 12:13

Hallod már? ( Mikulásra)

Perzsi. : Hallod már?

*

Hallod már a száncsengők hangját?

A rénszarvasok fújtatását?

A friss hó hideg ropogását,

a fenyők karcos roppanását?


Megérkezett a Mikulás,

fehér szakálla lobog a szélben,

s ahogyan a kis madarakban,

úgy gyönyörködik a télben.


A zsákja vállát húzza,

földig lóg a nyelve,

hordó méretű hasa,

alig fér a kéménybe.


Bepréseli magát izibe,

hisz várják a lurkók, pizsibe,

az asztalon kalács és tej várja,

a csizmába beledagadt a lába.


Leül, szuszog nagyokat,

hallgatja a dalokat,

s titkon azt kívánja,

hogy ne fájjon úgy a lába.


Beleharap a friss  kalácsba,

hörpint egyet a  meleg tejből,

kocsonyát enne ő sutyiba,

csen pár szemet a tepertőből.


Az ajándékot  csizmába teszi,

majd mászna vissza a kéménybe,

azonban rögtön észreveszi,

hogy összement a kémény. Vesztére.


Szorult helyzetéből kisegíti,

s  udvariasan ajtót nyit neki,

Pistike, a kis csibész,

ki huncutságra mindig kész.


Suttyomba a zsákba tesz pár lapát szenet,

és vöröshagymát, mely csípi a szemet,

majd vigyorogva nézi,

hogy prüszköl Rudolf és Miki.


Háromszor rugaszkodtak neki,

mire fel tudtak szállni,

s az égen most furcsa cikk-cakkban,

száguld a Mikulás bácsi.


2022.12.06


Kép: VIVE le VENT d' HIVER

Perzsi.•  2022. december 3. 17:35

A meglepetés

Erika elgondolkozva ült a konyhában. Rég kihűlt kávéját kavargatva nézett ki az ablakon. A társasház 2.emeleti lakása egy parkra nézett. Most is csodás látvány tárult elé. Egy nyárvégi, kezdődő vihar varázsolt lenyűgöző látványt Erika elé. Szürke, már-már fekete felhők sodródtak a buja zöld park felett. A felhők aljánál átszűrődött a sárgásfehér napfény, s mint egy műtermi reflektor, széles ívben szórta a sugarait a tájra. Ám erre a szépségre ő most vak volt. Gondolatai a férje, Sanyi körül jártak. Korán, szinte még gyerekként házasodtak össze. Sanyi akkor 22, ő alig 20 éves volt. A szülők nem repestek az örömtől, korainak tartották az esküvőt. Főleg Sanyi szülei, akik bár kedvelték Erikát, nem tudták túltenni magukat azon, hogy a lány mozgáskorlátozott. Nem kényszerült tolószékbe, de a veleszületett csípőficama szemmel látható volt. Több műtéten volt már túl, és élete végéig szüksége lesz korrekciós műtétekre. Hátrányként rótták fel neki azt is, hogy valószínűleg sosem szülhet nekik unokát. Sajnos ebben igazuk is lett, az orvosok határozottan ellenezték Erikának a gyermekvállalást. Lebénulhat, tolószékbe kerülhet, s a végén inoperrábilissá is válhat.-szólt az "ítélet". Marad hát az örökbefogadás.-vélte a fiatal pár. Azonban az évek alatt ez az álmuk is szertefoszlott. Sanyinak sokat kellett dolgoznia, hogy leválva Erika szüleiről, saját lakást vehessenek. Már 37 éves volt, mikor hitelt is igénybevéve meg tudták venni ezt az alig 49 nm²-es kis lakást. Jó környéken,  volt, alig 5 percnyire a városközponttól, de az emelettel nap mint nap megküzdöttek, főleg az újabb műtétek után. A berendezés puritán volt. Két heverő összetolva, egy 2 ajtós böszme akasztós szekrény, 2 fotel, egy pici asztal,  szőnyeg. Egy ideig még függöny sem volt az ablakon. A sorozatos műtétek, a hiányos berendezés, a bizonytalan egészségi és anyagi állapotuk miatt visszautasították az örökbefogadási kérelmüket. Erika összetört. Sanyi tartotta benne a lelket, s szép lassan belenyugodtak a helyzetbe. Mindennapjaikat a munka töltötte ki, s a tervezgetés. Milyen bútort vásárolnának, mennyiből mit tudnak kihozni.  Erika számítógépes alkalmi munkákat vállalt el, Sanyi , hogy többet lehessen otthon, munkahelyet váltott. Hivatásos sofőr lett, s néha maszek fuvarokat is vállalt szabadidejében, hogy végre  ízlésesen berendezhessék kis otthonukat. A hétvégéket viszont kettesben töltötték, az szent volt számukra. Erika egyik álma, egy kézzel faragott , hattyú motívumos baldachines ágy volt, ami uralta volna a pici hálószobát. Hozzá egy szintén faragott, csigaformájú virágtartót képzelt el, apró üveg dohányzóasztallal, csipkefüggönnyel és mályva színű padlószőnyeggel, tejeskávészínű festett falakkal. Ehhez azonban pénz kellett, nem is kevés. Hétközben lassú sétákat tettek, bevásároltak, szabadtéri rendezvényekre jártak. A környék lakói megismerték és megkedvelték a mindig mosolygó párt. A házuk mellett volt egy óvóda, ott gyakran megálltak, s gyönyörködtek a picikben. S lassan kialakult egy bizalmi kapcsolat köztük, és a szülők, gyerekek között. Erika segített az óvónőknek szobát, udvart dekorálni az ünnepségek előtt, süteményt sütött, amit aztán örömmel osztogatott szét. Olyan igazi pótmamává vált.  A szülői közösség tiszteletbeli tagjai lettek, s ekkor változott meg az életük. Sanyit sokszor igénybe vették, mindig volt valami szerelni, javítanivaló.  Erika ekkoriban figyelt fel arra, hogy egyre több anyuka igényli férje segítségét az óvodán kívül is. Csöpögő csaphoz hívták, leszakadt csillárhoz, elromlott zárakhoz. S a féltékenység utat tört magának. Nem volt egy adonisz a férfi, a maga 165 cm magasságával, kopaszodó fejbúbjával, vékony testalkatával. Viszont vonzó volt a megbízhatóságával, segítőkészségével, s a legnagyobb aduja a neje iránti rajongása, hűsége volt. A tekintete, amivel ránézett Erikára még 20 évnyi házasság után is, a mozdulatai, ahogyan átsegítette egy-egy akadályon, a hangsúly, amivel hozzá szólt...ez volt az, ami a többi nőt elbűvölte.

Ez a váratlanul jött érdeklődés tette Erikát féltékennyé. És Sanyi egyre több időt töltött házon kívül. Elmaradoztak a közös séták, az esti beszélgetések is. Sanyi rendszerint fáradtan  és későn ért haza, s pár falat vacsora után hamar álomba merült. Pár hét őrlődés után , egyik este Erika a férje elé állt. Ez így nem mehet tovább! Hetek óta alig vagy itthon, s azt sem tudom merre jársz!-mondta már szinte sírva. Az ovi gazdasági vezetőjének, Ibolya  nagyszüleinek a kertjében dolgozom munka után, hogy egyről a kettőre jussunk!-szólt keserűen Sanyi a számonkérő hangsúly miatt. Kell a pénz nem?  Nem érdekel a pénz!-szólt Erika.Téged akarlak, magam mellett! Hirtelen nyílt fel a szeme. Most gondolkodott el rajta, hogy mit is tudott ő eddig nyújtani a férjének? Gyereket nem, kirándulásokat, sportot sem, amit a férje pedig kamaszként versenyszerűen űzött, gondtalan életet sem. Helyette élete állandó részévé vált az aggódás, folyamatos ápolás, kötöttség, és a rengeteg munka. Nem is lehetne felróni neki, ha Ibolyát választaná. Mert meg volt győződve róla, hogy férje a dekoratív szőke kis hölgy miatt maradozik el otthonról.

S most itt ül a konyhában, és üveges tekintettel nézi a parkot. Már este fél 9, és még mindig nincs itthon. Hiába volt a kérés, a könnyek, úgy tűnt, házasságuknak vége.

Másnap, botjára támaszkodva ismét egyedül indult el az egészségügyi sétájára. Céltalanul lődörgött a városban, semmi nem kötötte le a figyelmét. Már sötétedett, mikor a házukkal szembeni parkban megpihent egy padon. Átgondolva az elmúlt heteket,  utat engedett a könnyeinek, s jól kisírta magát. Hogy fogok boldogulni nélküle? -szipogta bele a sötétbe. Nehezen állt fel, s indult haza. A lakásban már várta a férje, aki rendkívül ideges volt. Hol voltál?-kérdezte szinte ordítva. Nem mindegy?-Úgyis mindig későn jössz haza, és nem is beszélsz velem. Már nem érdekellek.Sanyi mint egy dühös bika, úgy meredt a nejére, de elcsitult, mikor észrevette annak kisírt szemeit. Nagyot sóhajtva fogta meg a kezét, és vezette a hálószobába. A szoba közepén egy gyönyörű, faragott,  hattyús fejtámlájú baldachinos ágy állt, bevetve, az ágy végében pedig kézzel hímzett mályva színű ágytakaró díszelgett. A szülői közösség hímzőkörének  közreműködésével, Ibolya fafaragó művész nagypapájának a segítségével, az én kezem munkájával neked tőlem, tőlünk!

Nem tudott megszólalni. Csak állt ott lehajtott fejjel és csendben peregtek a könnyei.Ekkor Sanyi megszólalt: gyere, avassuk fel az ágyat!

Perzsi.•  2022. november 30. 20:51

Ugyanúgy

Lisát éles sípszó riasztotta fel gondolataiból. Bár a fülke fűtött volt, mégis fázott. Kint a kalauz még egyszer felemelte a tárcsát, intett, és a vonat lassan elindult. Lassú mozdulatokkal nyúlt a bőröndje felé. Előkotorta a jó meleg horgolt kardigánját, magára terítette, és bevackolta magát az ablak melletti ülésre.  Fiatal kora ellenére meglepően éretten gondolkodott és viselkedett. Sosem zárkózott el semmi új elöl, mindig igyekezett tárt elmével fogadni mindent. Sosem tudni, mi vezet célba!- ez volt a mottója. Ritkán volt rosszkedvű, úgy tartotta, a bú csak árt a testnek és léleknek. Most azonban letört volt.Magányosnak érezte magát. Évek óta várta, hogy rátalál a szerelem, de az még váratott magára. Szép nő volt, ezt sokszor a tudtára adták. Szőkésbarna, göndör fürtjei a válláig érve, szép koszorút vontak szív alakú arca köré, mintegy glóríába foglalva azt. Szürkéskék szeme, finom vonalú orra , a pár apró kis szeplő , a nevetőgödröcskék a szája sarkában, huncut kis anygyal külsőt varázsoltak neki. Teste idomai valahol félúton voltak a védelmeznivaló filigrán nő, és a vad dög között. Ellenállhatatlan volt, s mégis... mégis szívszorítóan magányos. A férfiak nem merték megközelíteni, s ő nem értette, hogy míért. Pedig szívből vágyott már egy társra. Talán ez a nagy akarás, a mindenáron akarás riasztotta a férfiakat. Pedig csak egy hétköznapi párt kívánt. Egy olyan valakit, akihez odabújhat, aki mellett reggel kócosan ébredhet, s beszédes csendben kávézhat. Olyanra, akinek főzhet, aki örömmel eszi meg a nem tökéletesre szaggatott nokedlijét. Olyanra, aki mellett egyszerre kötött, és szabad is.Aki hagyja magát szeretni, és viszontszereti őt, és ezt ki is tudja mutatni, és mondani is. Ez utóbbi azért is fontos neki, mert még sosem mondta neki senki, hogy szereti. A saját szülei sem, akikkel olyan felszínes volt a kapcsolata,   ami kölcsönös volt. Gondolataiba most újra és újra visszatért az éjjeli különös álom. Egy fiú ült ugyanígy , mint ő, az ablak mellett egy vonaton, és kifelé nézett.Tüsi haja pont úgy nézett ki, mint a pólóján lévő kis sün. Gyerekes stílus egy felnőtt férfitól. Ám ennél meglepőbb volt, hogy Lisa még álmában is érzékelte, őt keresi az a tekintet. Megzavarodtam.-gondolta keserűen.Agyamra ment a kollégák spirituális hókuszpókjai. Bár nyitott volt szinte mindenre, a spirituális világ nem vonzotta. Nem hitt a horoszkópokban, a misztikumban, az álmokban. Azt elfogadta, hogy minden mindennel, és mindenki mindenkivel összefügg, kapcsolódik, de ezt természetesnek tartotta, nem pedig túlvilági töltésnek.

Próbálta kavargó gondolatait kordában tartani, s szemét lehunyva félálomba merült. Álmából a vonat erőteljes lassítása zökkentette ki. Az állomásra befutva, egy másik bent várakozó szerelvény mellé kerültek, ami az ellenkező irányba tartott. A peronon nagy volt a nyüzsgés, ilyen zsúfoltságot ritkán tapasztalt. Ahogyan sejtette, késéssel indultak tovább. Egyszerre indultak el a másik vonattal. Ahogyan szép lassan gurultak ki az állomasról, Lisa ismét behúzódott a sarokba. Feje alá párnaszerűen összehajtogatta az időközben levetett kardigánját. Szemeit lehunyta, és... és valami azt súgta, nézzen ki az ablakon. A másik szerelvény egyre gyorsítva haladt el mellettük. S akkor hirtelen megpillantotta őt! Azt a férfit, akit álmában látott! Minden stimmelt. A haja, a sünis pólója, a szeme. A férfi is őt nézte. Egy másodpercig tartott csupán, de az a felvillanás a szemeikben egyértelmű volt. Ő az! Megtaláltam!-súgták a szemek. 

Ez a röpke pillanat elég volt ahhoz, hogy Lisa tudja, van akit neki rendelt az ég. Ahogyan ezt végiggondolta, vihar gyúlt a lelkében. A józan ész és a szív harca. Érezte, hogy nem tévedett, de az esze cinikus kis kacajokat küldött. Aha, elrendeltetés? Meg sors? Meg véletlen? Nincsenek is véletlenek... Mire hazaérkezett, már teljesen össze volt zavarodva. Most mit csináljon? Nem volt kérdés, hogy meg kell keresnie őt. De hogyan? És, ha csak képzelődött? Ha félreértette azt a pillantást? Ha kudarcot vall? Pár nap tépelődés , őrlődés után döntésre jutott. Bár nevetségesnek érezte magát, elment egy magánnyomozóhoz. Elmondta azt a kevés információt, ami rendelkezésére állt. Ő volt a legjobban meglepve, hogy a nyomozó elvállalta a megbízást. Nem ígért, nem áltatott, de vállalta. A napok ólomlábakon teltek, s eredmény semmi. 3 hét elteltével visszavonta a megbízást. Feladta. Álmatlan, átsírt éjszakák következtek. Siratta az álmait, magát, a világot. Egyik délután, miközben melankólikus zenemaratont tartott, fellépett egy közösségi oldalra. Görgette a hírfolyamot, s bosszús lett, hogy mindent ellepnek a vonatos képek. Már majdnem lecsukta a laptop tetejét, mikor felfigyelt a képre. Hívj fel!-Kérlek!- szólt a felhívás. Kinagyította képet, s elállt a lélegzete. A képen a sünipólós srác ült egy vonaton, s egy telefonszámos lapot nyomott az ablakhoz. Pontosan, mint anno az álmában. Ugyanúgy...

Perzsi.•  2022. november 18. 13:12

Éberen őrködő

Hát leküldött mégis,

hogy őrködj felettünk,

legyen valaki szép is,

most idelenn, közöttünk.


2022.11.17 =Gergő névnap.Ekkor született meg 2. kisunokám, akinek ez lett a 2.keresztneve.

Jelentése: Éberen őrködő





Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom