Perzsi. blogja
Fóbiák
Hallgattam a rádiót, szokás szerint. Reggelente nem a kedvenc adómat hallgatom, de ezen az adón is vannak érdekes témák. Ma a fóbiákról volt többek között szó. Szokás szerint elviccelték a műsorvezetők a témát, pedig közöttük is van fóbiás. Az sms-ek szerint a gombtól való félelem a leggyakoribb fóbia. De a felsoroltak között volt a lufitól, pillangótól, alagútaktól, tengertől, fáktól, mélységtől, ételektől, számoktól való félelem.Azután a mosogatószivacs látványa, a kézzelírástól való undor, (rejtély ez is, hogy miért alakult ki, talán pálcával ütötték a kezét, ha nem voltak formásak a betűk), a propán-bután szagolgatása, stb. Ahogy telt az idő, egyre több mindentől való félelemre érkezett voks. Eleinte némelyiket megmosolyogtam, becsületszavamra nem rosszindulatból, csak szokatlansága miatt. Ilyen volt a pillangótól való félelem, és a virágoktól való rettegés. Azután bevillant a fejembe, hogy nekem van e fóbiám? Van, de előbb leírom, mi szomorított el. Nemcsak a műsorvezetők nevetgélése, az szinte már megszokott, sajnos. Hanem a felsorolásnál megütötte a fülem 4 fóbia. S ráadásul ezeket egymás után sorolták fel. Úgy mint: félelem a mosolygó embertől, pontosabban a mosolytól. A jó hírtől, a templom látványától, és fóbia, rettegés a nőktől. Görcsbe rándult a gyomrom. Mit élhettek át azok, akik félnek a mosolytól? Valószínű, sokkhatás érte egy személytől, aki mosolyogva közölt vele valamit, ami számára fájó volt.Aki rosszul lesz, ha jó hírt hall? Mi zajlik le benne? Valószínű, ő is sokkot kaphatott, mikor egy jó hír hirtelen átváltott rémálommá. A templomoktól? Talán erőltették az imát, a térdepelést, korán kellett kelni télen-nyáron, hogy odaérjenek a reggeli misére. A többire gondolni is szégyen. A nőktől rettegőt, milyen hatás érhette? Verték? És ezért szegény ember minden, tehát minden nőtől fél. Lélekrengető számomra belegondolni is.
Rengeteg ember sokféle félelmet, fóbiát cipel. És ez egyáltalán nem mulatság tárgya. Szerintem. Még ha némelyik első hallásra viccesnek is tűnik.
.Mire vége lett a műsornak, rájöttem, nekem is volt, és van is fóbiám. Régebben a liftben tartózkodástól rettegtem. Levert a víz, szapora volt a pulzusom, légszomjam volt, ha igénybe kellett vennem. De én tudom az okát. Kicsit mindig is tartottam ettől a kicsi, szűk és zárt helytől. Aztán egyszer utazás közben a lift rángatózni kezdett, majd süllyedni, de szerencsére megállt. Bent szorultunk, kb 10 percre. Halálfélelmem volt süllyedés közben. Elmúlt, saját magam gyógyítottam meg magamat, igaz időbe telt. Pusztán a gondolataimat kellett rendezni.A másik a gázpalacktól való félelem, mivel helytelenül többször szereltek fel úgy palackot a jelenlétemben, hogy attól tartottam, felrobban. Szappanos habbal való ellenőrzés helyett, hogy szivárog e, a szerelőnek megfelel az öngyújtóval, gyufával való ellenőrzés. S közben nyugtatgat, kár elfutni a lakás másik végébe, ha berobban, itt falak nem maradnak. A kis édi...Rájöttem arra is, ma is van fóbiám, ezt viszont míg élek magammal fogom cipelni. Szerencsére ritkán találkozom vele, így "elfér".
Tanulság: Az a fóbia, ami nekem, másnak viccesnek, bagatell dolognak tűnik, az az érintett személy életét beárnyékolja.
Szökevény gondolatok
Olvasom a blogokat. Pici szeletek az írók életéből, versben vagy prózában. Van ki a verses formát jobban érti, van aki a prózát. S van olyan, aki néha egyiket sem érti. Jó pár napja foglalkoztat a gondolat. A versek olvasása formálja e az embert? A választ tudom, természetesen igen. De mennyire?. Megállunk, elgondolkodunk e azon, hogy valójában mit akar a blogíró közölni? Itt a valójában szón van a hangsúly. Innen egyenes út vezet ahoz az igényhez, hogy igyekezzünk megérteni, elfogadni a másikat. A csillogó felszín, az ékes sorok is takarhatnak fájdalmat, szomorúságot. Egy vidám vers is lehet álarc. Fordítva nehezebben tudom elképzelni. Mármint azt, hogy egy bús, szomorkás vers írója vidám. A magabiztos lehet igazából félénk, visszahúzódó író. A lendületes író, na róla nem tudom elképzelni, hogy csak addig energikus, míg leírja az a pár sort. Lehetne ezt még ragozni, tulajdonképpen a lényege az egésznek az, hogy tudunk e a sorok között is olvasni. Tudjuk e egymást formálni az írásainkkal? ( Nem befolyásolni, formálni.) Akarunk e formálódni?Félre tudunk e tenni olyan negatív dolgokat, mint előítélet, irigység, duzzogás,, mellőzés, stb.
S itt jut eszembe, vajon Petőfi Sándor korában ezek hogyan nyilvánultak meg? A tetszésnyilvánítás, és a negatívum. Tudom, az írásaik leközlése vagy épp elutasítása egyértelmű visszajelzés volt. Lassú visszajelzés. Szűkebb köreiben talán le tudta mérni, melyik írása népszerű. Vajon hogyan kezelték akkoriban, hogy csigalassúak a visszajelzések? Manapság ez nagyon fel van gyorsulva, a netnek "köszönhetően". Ami részben jó, hiszen megállíthatja az írót, ha úgy ítéli meg, hogy mellőzik, s bátorítást is kaphat azonnal, ami lendületet adhat neki. Csak őszinte legyen a visszajelzés.
Olyan vagy mint egy néma kő,
mely érdesen karcolja lelkem,
durva dörzspapír, mely feszültséget sző,
s fekélyes sebeket hagy a testen.
Tüskéid húsomig hatolnak,
mérgüket belém lövellnék,
de az évek simára csiszoltak,
s megmaradt bennem minden, mi érték.
Őszi merengés
"Rohan az idő". Ez egy dal címe is egyben.Csodás színei, illatai, hangjai vannak az ősznek. Éppolyan színes, mint a tavasz, csak más árnyalatai vannak. Nem a megújulás, hanem az elmúlás, az alkony jut róla az eszembe. Mégis csodás, mert lassításra készteti az embert. Mindenkit. Az ember ösztönösen lassít ilyenkor, s vele együtt mindenki. Az utcák szinte elnéptelenednek. Itt legalábbis ma ilyen nap van. Nem láttam , csupán 2 embert az utcán. A csendre figyeltem fel, s néztem ki a Főútra. Mintha varázsütésre eltűntek volna az autók is, nincs forgalom. Akár ijesztő is lehetne, de mégis jó érzés.Hallgatni a csendet.Nézni a hulló faleveleket. Ujjainkkal dobolni az eső ritmusát. Orrunkkal érezni az ősz illatát. És valamilyen "megmagyarázhatatlan" okból,. szeretni embertársainkat. Gondolatban azokhoz repülni, akikről tudjuk, szomorúak, fáj nekik valami. Csendben mögéjük lopózni, s átkarolni a vállukat. S üzenni, itt vagyok, számíthatsz rám...
Az ősz aranybarnán belepte a tájat,
s alvásra készteti a sóhajtó fákat.
Az alkony vöröse izzón ül a létre,
halk eső dobolása inti a csendre.
Ezerszínű falevelek hajtanak fejet,
majd lágy hullásukkal beterítik a teret.
Gesztenyék bújnak meg dús paplanuk alatt,
s dideregve várják a kristályos havat.
Zene: Zorán: Számíthatsz rám
Megzenésített vers 1
Ma ráleltem egy több mint 50 éve hallott dalra. Már pici gyermekként szívtam magamba a zenét. (is)
A dal zenéjét Victor Máté szerezte.
Kántor István, Huszár Erika és Fodor Ákos költő írta a szöveget.
Énekli:Turai Tamás.
Erről a dalról, illetve a Non-Stop együttesről érdekes cikkek találhatóak a neten.
A dalszöveget szívesen idemásoltam volna, ám Victor Máté oldalán láttam, ez tiltott. Így csak a dalt linkelem be. Jó zenehallgatást kívánok!
Non-Stop együttes: Lélegző furcsa hajnalon
Az ősz fagyos csókja
Bársonyos léptekkel,oly puhán érkeztél,
miként az álmos ősz ,harmatkék hajnalon,
ködfátyollal vontad be a kies tájat,
s gyémántcseppeket szórtál szét az avaron.
Hajnal pírja festette vörösre orcádat,
mikor felidézted a forróan vad nyarat,
suttogva egy név szállt vágytól duzzadt ajkadon,
elkéstél;az ősz már betemette a fagyalt.
Akarom, hogy zokogj, sirasd azt, mit veszni hagytál,
őt, ki rózsának öltözve elmegy a fagyos széllel,
s könnyedben gyémántként ragyogjon a holdfény, napvilágnál,
magányos zárkád legyen egy szív, s ölelkezz a téllel.
Zene: Neoton: Fúj a szél
https://www.youtube.com/watch?v=0b4KogIhpCc