Perzsi. blogja

Tavaly, vagy előtte, mit tudom én mikor, indítottam egy blogot.

https://felkelonaphaza.blogspot.com/?m=1&zx=aa3cbb4d23ded4b2

Ritkán tettem fel új írást. Pár hete rájöttem, jé, nekem van ám blogom is! Nosza! Igen ám, de ha valaki szerencsétlenebb nálam a számítástechnikában, az csal.

Asztali gépen már viszonylag tudtam kezelni, de telefonról nem. Aztán mikor pár embernek ajánlottam, nézzen be oda, ha van kedve, kiderült, nem tudnak hozzászólni. Büszke vagyok magamra, hogy a  magyar nyelvű útmutatót követve, megoldottam a problémát. :-):

( még jó, jogy tudok magyarul olvasni, értelmezni is, kivéve számtech)

A hozzászólásoknál sikerült úgy megejtenem a beállítást, hogy névtelenül is bárki hozzá tud szólni. Nem látszik az email címe  csak a megadott neve. Még én sem látom, pedig én moderálom a hozzászólást, kikerülhet e vagy sem. A levelezőmre jön először a hsz.

Örömmel láttam azt is, hogy van 2 hsz is. És akkor...Az egyikre az új felhasználónevemmel válaszoltam, tegnap, a másikra ma csak a régivel tudtam. Rejtély. A ma feltett verset frissítettem volna, de míg tegnap sikerült a művelet egy másik versnél, ma már nem. A főoldalon jól látszik a vers, de ha a saját levelezőmön át módosítanám, vers helyett jeleket látok. (Nem olyan jeleket! :-) ) Kacsacsőr, számok, egyebek, s nyomokban egy egy szó a versből.Sírógörcsöt nem kaptam ugyan, de bevallom, káromkodtam. Nem is keveset. 

Szolgálati közlemény! Ha van ilyen, vagy hasonló blogotok és tudnátok segíteni, és szeretnétek is, azt megköszönöm. Az első hsz-be beteszem a blog címét,mert itt a bejegyzésnél nem húzza alá a rendszer. De feltettem az adatlapomra is, délután, akkor még működött.

Ui: tuti megint elszúrtam valamit.

"Jól" indul ez a poetos év. Pont olyan jól, mint ahogyan záródott a tavalyi. Beleolvastam a fórumba. "Megdöbbenve" (?) vettem észre, hogy már saját készítésű képek is törlésre kerülhetnek, ha mittudomén mi alapján úgy dönt egy moderátor, hogy az nem saját kép. Előzetes értesítés, indoklás nélkül. Pont úgy, ahogy a blogbejegyzések, úgy tűnik el nyomtalanul. Nos, abból kiindulva, ami az én versemmel, majd egy blogommal történt az elmúlt 15 hónapban, úgy döntöttem, törlöm a feltöltött képeimet. 3 kép volt fent. Ebből kettő saját, egy pedig Tatabánya  város hivatalos  oldalán közölt, közkinccsé tett, nyilvánosan felhasználható , drónnal készített esti kép a városról. Döntésem oka :Elolvastam a Rozellának  szánt választ, amiben fel lett hívva a figyelem arra, hogy regisztrációkor elfogadtuk azt, hogy az általunk feltöltött tartalom bármikor törölhetö. Szövegkörnyezet kérem szövegkörnyezet. Megfeküdte a gyomrom. 2 és fél hónapja többnyire olvasni járok fel. A feltöltéseket igyekeztem elkerülni, ezután is ezt fogom tenni. 

Az én saját statisztikám 2021 -ről. 

Vers:0 db,, oka van.

Blogbejegyzés x db. Míg volt türelmem visszanéztem, s csak addig,  6000 olvasót vonzottam nektek. A múlt évben. Ez 2022 -ben terveim szerint nulla olvasó lesz.

Van fenn az fb oldalamon egy netről leszedett kép. Sajnos nem tudom, ki alkotta. A képen havazik, és két hóember bújik össze. Piros ernyő van a fejük felett, piros-fehér sál a nyakban, piros sapka a fejen. Talán egy kicsi zöld az, ami hiányzik a képről. Egy gyönyörű, örökzöld fenyő. Mert az jelkép. A hideg, hóból készült emberkék összebújása,a  piros  kiegésziítők, a hideg ellenére is sugározzák a meleget. A fenyővel együtt az örök szerelem szimbólumai lehetnének.A kép megtekinthető az fb-n, a  Pásku Etzsébet Perzsi.  név alatt.

 https://www.facebook.com/kekmagnolia     

https://felkelonaphaza.blogspot.com/?m=1

                                                          Zenének ajánlom : Soultans: Gimme more of your love

Amúgy eredetileg csak boldog új esztendőt akartam kívánni, előre! :-)

Vesszen (?)

Vesszen, ki valakinek hiszi magát,
na de kik adták alá a paripát?
Kik nyájasan körbedongták,
dobtak néhány tetszik morzsát,
vagy éppen azok, kik gödörbe tennék,
irigységükkel végleg betemetnék,
de jaj! nézd mit csinál, kimászik onnan,
s ha nem vigyázol rögvest eléd toppan,
és belemondja bátran a szemedbe,
éppolyan valaki vagyok, akárcsak te!

2021.11.11

Nina gyomra görcsbe rándult. A tévé napok óta az emlékezés, az elmúlás témájával foglalkozott. Bárhova kapcsolt, nem tudta kikerülni. Peti fia, hangosan berregve szaladt át a szobán. Nehezen állta meg, hogy rá ne kiabáljon.Holnap magával kell vinnie, nincs akire  bízza. Nem ilyen pici gyermeknek való hely a temető.Még élénken emlékezett arra, őt mennyire megviselte az első alkalom, amikor is kikísérte az anyját a sírokhoz...

Egy hatalmas őszirózsacsokor állt az asztalon. Nina a széken ült, illedelmesen várt. Nem mert mozdulni. Sosem bántották fizikailag, a kis lelkét azonban módszeresen törték össze a családtagjai. Szerelemgyereknek hívták. Többnyire a háta mögött, de az utóbbi időben már az sem érdekelte őket, ha meghallja. Mikor először kérdezett rá, mit jelent az a szó, nem válaszoltak. Aztán ahogyan nődögélt, megértette a szó jelentését. Azt azonban már nem, hogy ő mit vétett. Miért bánnak úgy vele, mint egy bűnbakkal? Megkapott mindent. Majdnem mindent. Kivéve a szeretetet. Sosem mondták neki, hogy szeretlek. Nem ölelték át, ha ő ölelt, eltolták maguktól. Ha puszit adott, letörölték az arcukat. Ha bújt volna, eltolták. Minek kell nyalakodni?-kérdezték ilyenkor.Az életvidám, izgága kislány emiatt egyre inkább magába roskadó, szomorú gyermekké vált. Sötétedett, mikor elindultak. A temető teljes díszében pompázott. Mécsesek tömkelege világított mindenhol. A szél a nyitott mécsesek lángjába bele-belekapott, imbolygó árnyak vetültek a sírokra. A virágok látványa, az illatok, így együtt békés hangulatot árasztottak. A nagyszülők sírboltjánál, miután elhelyezték a virágokat, Matild , az anya, imádkozni kezdett. Az imádság hosszúra nyúlt, Nina már fázott. Mocorogni kezdett. Anyja ráförmedt: Nem bírod ki, ugye? Fázol? Pedig itt nincs is hideg. Ott lent, intett a sír felé, na ott hideg van! Előbb utóbb mindenki odakerül. Te is.-szólt keményen az anyja.Nina ledermedt. Félni kezdett. Innentől kezdve mozdulni sem mert. Napokig izgatta gyermeki fantáziáját ez a mondat. Aludni nem tudott, legyengült, lebetegedett. Közel két hétig gyötörte magas láz. A láztól és  félelmében, hogy most aztán tényleg  ő is a sírba kerül, félrebeszélt. Mikor felépült, már nem volt a régi Nina.Ezután minden évben kitalált valamit, hogy ne kelljen kimennie a temetőbe. A nagyszülei, szülei temetése kész tortúra volt számára.

S most itt áll, tépelődve. Rajta kívül nincs más, aki gondozná a sírokat. Élénken emlékszik rá, mennyire adtak az ősei a külsőségekre. Mennyire figyeltek arra, mindig legyen friss virág a sírokon. Mekkora szégyen volt, és pletykaalap is, ha valakinek a sírjáról hiányzott virág. Főleg halottak napján. Nina megborzongott. Minden porcikája tiltakozott. Sosem értette, hogy miért nem az élőkkel foglalkoznak, amikor az még közöttük van. Miért holta után  kap csak figyelmet egy-egy ember. Figyelmet? Másnap lassan öltöztette fel Petikét. Amennyire tőle telt, beszélt a picinek arról, mit fog látni, és miért mennek oda. Beszélt a mennyországról, angyalokról is, csak hogy elfogadhatóbb legyen a gyermeki léleknek minden benyomás. A pici nyűgös volt.  Mindenáron magával akarta vinni a csíkos plédet, ami még Nináé volt gyermekkorában. Ráhagyta, most nem volt ereje a szócsatához. A temető kapujában jött rá, hogy idegességében nem hozott semmit. Se virágot, se mécseseket. A feszültségtől sírva fakadt. Ekkor vette észre, van egy kis bódé a sarkon, ami előtt koszorúk sorakoznak. Nagyot sóhajtva lépett oda. Miután sikerült mindent megvennie, a sírbolt felé lépkedett, erősen szorítva Petike kezét. A pici a plédet félig a földön húzva csetlett -botlott utána. Miután meggyújtotta a mécseseket, s a virágokat elhelyezte,, gondolataiba merült. Arra eszmélt, hogy fia rángatja a kezét. Tessék picim, mit szeretnél?-kérdezte halkan. A kisfiú anyja felé nyújtotta a csíkos plédet, és a sírra mutatott. Hideg van anyu, nem takarod be őket?