Perzsi. blogja

Személyes
Perzsi.•  2020. július 22. 16:47

Töröltem 2 bejegyzést.

Elnézéseteket kérem. Töröltem a fiatalemberről szóló 2 blogbejegyzésem. 

Oka: A fiatalember fb PRIVÁT csoportjában egy nem jóindulatú hölgy a csoport megszüntetésére tett javaslatot,írván, hogy a fiatalember így nem csak saját kinti szabad életét kockáztatja, hanem a többi szabadon élőét is, és hogy az interneten rá lehet keresni, be lehet azonosítani, és mindenkit el lehet onnan üldözni, a közzétett videók, írások miatt. Úgy gondolom, ha egy csoport privát, és a tagok száma a 300-at sem éri el, akkor ha valaki a külföldi hatóságoknál felnyomja a fiatalembert, az csakis csoporttag  lehet. Hogy a "kedves" (kisípolni való jelzőkre gondolok) csoporttag, aki a törlést kéri, nehezebben találjon rá, és bárki más is a csoportra, ezért töröltem a blogbejegyzéseket. 

Megértéseteket köszönöm.

Perzsi.•  2020. július 8. 14:34

Balatonkenese

1975-76 nyara.

 Tikkasztó hőség volt. (Akkor még csak nem is sejtettük, hogy mára kb 10 fokkal melegebb nyarak jönnek.) Apu kollegájának ismerőse "átadta" 2 hétre a "nyaralóját". Pontosabban az a nyaraló úgy nézett ki, mint egy gazdasági épület. Mint itt a városban a garázssor. Neki megérte, mi meg örültünk, hiszen szó szerint az egész napot a Balaton partján töltöttük. Az ingyenstrandon, bár tudomásom szerint akkor még nem volt fizetős strand, vagy ha igen, az egy szállodához tartozó partrész volt. Pl Siófoknál. A strand hosszú partszakasszal rendelkezett, és egy vontató platójára kihelyezett büfén és illemhelyen kívül más nem rondította a környezetet. A víz csodás volt, bár iszapos, hínáros, tele vizisiklókkal, de mienk. :-) ("sárga, kicsit savanyú, de a miénk." :-)))  ) Emlékszem, szép mintájú és színű fürdőruhám volt, de az elején kis fodorral, mint amilyen a balerinák ruháján látható. És ezt én 9 évesen, de utáltam! A garázssortól, akarom írni, a szállásunktól a part 5 percnyire volt gyalog.Tűző  napon, mezítláb az aszfalton, 15 percnek tűnt az út. De megtettük, mert a Balaton csodás volt. (Ma is az) A parton az aszfaltsétányon szép, magas ,  karcsú kb 18 éves lány sétálgatott fel s alá.  Nem értettem, miért nézi mindenki. (nem, nem azért. :-) ) Mikor közelebb ért, akkor láttuk, hogy egy hatalmas vizisikló lóg a nyakában. Befutottam a vízbe. Kinevettek. Okkal. Ugyanis a lány onnan halászta ki az állatot, és oda is szándékozott visszatenni. Na, aznap már  nem fürödtem, lestem a különböző viziszörnyeket. Mint pl angolna, rengeteg volt belőlük, sikló, és kis izék, máig nem tudom mik voltak azok, de a part melletti kis köves sávban nyüzsögtek.

Aztán ahogyan illik, jött az eső. És 3 napig el sem állt. A szálláson nem bírtak velünk, gyerekekkel, pedig csak öten voltunk.Jobb híján bementünk a központba a boltokat látogattuk, családostól. Beültünk egy családi ház garázsából (minden garázsból állt? ) kialakított pici kávézóba, pontosabban az udvarra felállított asztalokhoz kávézni, fagyizni, bambizni. És ott találtunk egy szép pirosas esernyőt: A tulajt nem érdekelte, mondta keressük meg mi a gazdáját. Így az esernyő ott maradt, pedig.... mintha előre vetítette volna az eseményeket. Nem, nem Szent Péter esernyőjére gondolok, hanem Mary Poppoinsra. Ugyanis...Én csak a könyvesboltra emlékszem, akkorra keresztanyám már belém oltotta a könyvek szeretetét. Szerencsém  volt. Itthon elolvastam Mary Poppins történetének első részét, Kenesén pedig negkaptam a 2. kötetet. Innentől nem érdekelt, hogy zuhog, hogy befolyt a víz a szállásra, hogy angolna lesz ebédre, (irtóztam tőle), hogy csípnek a szúnyogok, mikor 10 percre eláll az eső, hogy az fiúk szekálnak, szóval semmi. Még a láz sem, pedig megfáztam, belázasodtam. Csak arra vágytam, hogy olvashassak. Legalább rólam levolt a gond. Adj könyvet a kezébe, s ellesz... Ma sajnos a gyereket a tv elé teszik le vagy a számítógép, okostelefon elé, hogy ellegyen. (Kis kitérő: A filmajánló fórumba belinkeltem egy filmet pár napja, az arról szól, büntetik akinél könyvet találnak, és eleve csak a rend őrei tudnak olvasni. 1966-os film. Remélem nem válik valósággá, közel állunk hozzá.)

Miután átvészeltük a mini özönvizet, ismét a part "lakói", vendégei lettünk. Pléd, kenőcs, némi szendvics, főtt kukorica, bambi, felnőtteknek kévé, sör. A kis helyi büfévé előléptetett bódé már akkor is drága volt. Ettünk "otthon" palacsintát, lángost, és vittünk is magunkkal minden reggel. Meg zsírosdeszkát sok paradicsommal, paprikával, uborkával, piros fűszerpaprikával, borssal, és cukorral. Ki hogyan szerette. Szóvcl éhen nem haltunk. Az esték azonban. A melegtől mi gyerekek sem tudtunk időben elaludni. És a szúnyogok mioatt sem. Annyi szúnyogot egyszerre, egy időben szerencsére azóta sem láttam. Nem voltak válogatósak: jól esett nekik a gyerekvér, a nagyik vére, a szülőké, még az NDK-ból érkezett vendégek vérét sem köpték ki. Ami kicsit jólesett, ugyanis ők kapták meg az igazi nyaralót fürdőszobával, konyhával, mindennel együtt. (Persze, akkor ennek gazdasági vonzatával még nem törődtem). A lényeg, őket is csípték, szó szerint, és átvitt értelemben is. A mi szállásunk végében az egyik helyiség ki volt nevezve konyhának. Ott volt egy nagy lavór. Tele angolnával, és más vizilénnyel. Amikor ott kellett volna ebédelni, én rögtön vegetáriánussá váltam, már ha létezik olyan fajtája, mely csak a vizidögök mellőzésére, fogyasztására irányul. (Azóta már szeretem a halat, kivéve az angolnát)

Napközben, a déli órákban a szállás előtti füves részen  labdáztunk, tollasoztunk, a fiúk gombfociztak(volna a füvön!  eszük annyi:-) ), és óvatosan ismerkedtünk a német túristákkal, üdülőkkel. Óvatosan, mert olyan távolságtartónak tűntek. Pedig nápolyival is megkínáltak minket, persze jó minőségüvel, de úgy nyúltunk érte, mintha a vasorrú bába kínálta volna a Jancsi és Juliska meséből.Butuskák voltunk. Finom volt, és még élünk, mindannyian. :-) Innentől őket is bevontuk a tollasozásba. Igaz nem értettünk egy kukkot sem abból amit kiabáltak, így összeveszni sem tudtunk.:-)

Sajnos hamar eltelt a 2 hét. De megmaradt az emlék, az élmény, a könyv, és a nyomok. A sebnyomok, szúnyogcsípések, stb.

Felnőttként is vissza-visszatértem Kenesére. Máig kedvenc helyem a Balatonon.

Szép nyarak voltak.

Perzsi.•  2020. július 7. 12:25

De minek?

Szeretem a számokat, a kalkulátorokat. 

Így ma 19779 napos vagyok. De minek, miért, kinek?

A kérdés költői, a választ nekem kell(ene) tudni rá. Ez ma így sikerült, ma borús nap van. Szerencsére a nap süt, de nincs meleg. Aztán majd csak lesz valahogy. Vagy nem. Mindenkinek szép, nyugodt vagy izgalmas nyarat kívánok. Fájdalom menteset.

Perzsi.•  2020. június 25. 18:17

A Bánhidai kertben

Sokszor eszembe jut nagyszüleim kertje. Családi ház mögött fekszik, s illatozik. Minden évszakban más-más illata, szaga van. Tele gyümölcsfákkal. Barack, fehér húsú, dió, körte, meggy, és cseresznyefa. a hatalmas, az óriás, melynek csodájára járt a városrész. Másnak is volt hasonló fája, De ilyen nagy, terebélyes, sok gyümölcsöt hozó, senkinek. Csak nekünk. Még ínséges időkben, mikor  másé elfagyott, Ő, igen Ő, még akkor is megerőltette magát, és ellátott minket. Nagy szemű sötétbordó, már-már fekete bogyóival. Jó volt befőttnek, lekvárnak, ékszernek, csemegének. Mindennek, de pálinkának nem! Azt nagyanyám nem engedte. Mivel mindennap felszedte a földre véletlenül lehullott pár szem gyümölcsöt is. Ő ellátott minket, mi óvtuk, lestük "kívánságát" a fának. Elég alacsonyan ágazott kétfelé a törzse. Oda felmásztunk, mi , unokák. Igaz, én csak egyszer. Egyszer, mert fel még csak tudtam, de leugrani már nem mertem. Persze a többiek kinevettek, nem segítettek. Így hát szorgalmasan őriztem a fát, míg keresni nem kezdtek. Akkor már el kellett mondani, hogy bizony engem otthagytak a fán. Nosza, segítsetek lejönni Erzsikének !: szólt a parancs. Segítettek. Lerántottak, s én  halk puffanással landoltam a fa tövében. Persze nem mertem árulkodni. A fiúk mindig erősebbek...ezt korán megtanultam...volna, ha elhittem volna. :-) Hasfájásig tömtük magunkba a hívogató bogyókat. Azt az ízt azóta sem éreztem a számban. Nem is fogom, tudom jól. Mert azt az időjárást, azt a fát, azt a kertet, a nagyszülői gondoskodást, szeretetet semmi nem hozza vissza már.Ahogyan a csodás látványt sem, mikor virágba borultak ezek az óriások.

-Volt egy diófa is. szintén terebélyes, dús termésű. Őt sem feledem.Ahogyan a többi növényt sem.

Érdekes, de olyanok közvetve, mint az emberek. Őket az időjárás teszi próbára.A fagy, melyben nem tudnak megmelegedni, a hőség, melyben nem tudnak hűsölni, melyben akár szomjaznak, a szélvihar, melyben fáznak, a zivatar, melyben néha fuldokolnak. A telet, melyben alszanak ,csendben .Mégis túlélnek. Mint az emberek : túlélik a bánatot, a reménytelenséget, az elveszített álmokat, szerelmeket, barátságokat.



Perzsi.•  2020. június 24. 18:05

Gizinek Windsorba


Egy barátság emlékére.


Szia Gizi!

Emlélszel még a régi kirándulásainkra? Vitány várának a romjaira?Ahova eső után mentünk el, és cirka 46 percbe  tellett feljutni, mert mindig visszacsúsztam, persze néha azért, mert nevetőgörcsöt kaptunk magunktól. Mert ki kirándul özönvíz után egy romhoz, ahova csak föld, pontosabban dagonya vezet fe l.Persze, hogy mi. A fiainkkal együtt.

Síkvölgy bánytavaira?Az ottani fürdőzésre, mely szintén nevetőgörccsel párosult? Hogy gyalog indultunk haza az autóúton? Persze vendégünk tanácsára a rossz irányt választottuk, s megkerültük a fél világot. Több órányi gyaloglás után sikerült egy buszt leinteni.A Turul madárra?Az ottani csavargókra, akiket én üldöztem el? Máig nem értem, hogy-hogy néptelen volt aznap a kirándulóhely. 2 nő a csavargók ellenèben... De győztünk!És persze a bombáról, ami a híradóba is bekerült.Szépasszony völgyére?  Az ottani szalonnasütésre? A pöffeteg gombára, amit az erdészek futólépésben közelítettek meg, elhalászva a zsákmányt az orrunk elöl? Mi meg ott álltunk percekig tátott szájjal, majd percekig csak kacagtunk... És persze a bombára. Ami másnap szintén a híradó témája volt. Már azon gondolkodtam, leállunk egy időre a kirándulásokkal, mert bombamágnes lettem.És a csónakázó tóra?A napozásra, koncertekre?

Én örültem, hogy kollegák voltunk, hogy figyeltél, és igen, vigyáztál rám. Bizonyos szemszögből nézve nem csak kollega, barátnő, hanem második anya is voltál. Akkor még távol levő lányod helyett pátyolgattál.Aztán 1998 -ban nem bírtad tovább lányod nélkül, és költöztél. Kalandos körülmények között, melyről csak hárman tudtunk. Még 2003-ban hazajöttél. újdonsült férjeddel.Én akkor lábadoztam. Örültem nektek, és az addig kapott leveleidnek.

Aztán csend... váratlan, tőled nagyon , de nagyon szokatlan csend. Fájó csend. Tudod, ha az embert úgy mellőzik, hogy fogalma sincs, vétett e hibát, vagy egyszerűen csak érdeltelenné vált a személye, az nagyon szívbemarkoló tud lenni. Máig nem tettem túl magam rajta. Talán mert sokat jelentettél.(?) A címed tudtam, írtam. Válasz nem jötrá. Persze tudom, hogy jól vagy, volt sógornőd mondta. Többet nem kérdezősködtem, mert fájt, és fájni is fog, míg nem rendezzük. Abban a városban él az egyik unokabátyám is. A sors fintoraként, talán már találkoztatok is. Sőt, biztosan, mivel nektek hîres boltotok van. 

Szóval hiányzol, gondolok rád. Még valamit Gizi. Létezik szabad akarat, nem kell mindig, mindenki előtt fejet hajtanod. Még ha függsz is tőle.

Gondolatban ölellek.


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom