Mikijozsa blogja

Fürge halottak völgye a világ
Lopni, azt tudnak, egyébre ne számíts
hogyha nem vagy még svhihák
magas ám néked ez a grádics.
S megtanít az élet(méghogy élet?),
hogyan keresd meg azt a kevés lédet

Többet ne várjatok tőlem semmit
elegem van a poet.hu-ból
nem azért mert valami elkeserít
Hanem azért, mert hangulatom nyomott.,

Betérdel egy gondolat a blogba,
alázatos áhítattal mondva:
"Ó, te költő, szószakértő verselj!
Pegazust kapsz, hogyha még ma reggel
Múzsádról áradozol fennkölten,
sose jelents művet meg, letörten.

Mert miért? Kinek jó panaszkodni,
nem inkább reménybe kapaszkodni.
Fekete levesbe tehetsz cukrot,
hát még a tejlevesbe két combot:)
Még örömkönnynek is szebb a színe,
mintsem sápítozást rakni versbe

Én az égen fejjel lefelé járok
megkóstolok minden folyót, patakot.
lelegelem a gyümölcsök legjavát,
és ellopom az asszonyok mosolyát.

Ám, ha télen fehér minden, jégcsapos,
és odalent az ember is félarcos,
kis szemekkel megigézek valakit
és kinyitja meleg szoba ablakit.

Mert én éjjel egyedül nem alhatok
csak azzal kit paplan alatt gyóntatok:
"Mondd meg rózsám, mikor lesz már szép tavasz?
mikor mondod, hogy te soha el nem hagysz?

Kiterjedt a tér, és tétovázik az idő,
Bárcsak velem sétálnál, kis kutyát vivő nő,
határozottsággal elmesélnéd, ami fáj.

Tán rég volt, körzővel megrajzolható, belső
bánatod, vagy perced egy fénylő tiszta igazság,
melynek vonzalmát érzem, hisz napról napra nő,

Felőled jönnek a szavak, folynak hozzám,
lelkem a múltban nem ragadhat, hisz látlak
Álmodtam egy utazás nélküli találkát.

Tágul a tér, nőnek képzelhetőségeim,
Hogyha mellém állnál, mint sétát abba hagyó,
lényem rajongna, lennének boldog perceink,

Tán rég volt, mikor nevetni láttak téged is,
A szerelem megtanítana mindent újra,
e zsongító érzés vidítana kettőnket.

Gyertek hát szép igék,folyton a szívembe most,
lelkem múltban nem bolyonghat, kerek lett a Hold ;
éjjel-nappal sétál kutyussal, s nem alhatok