Mikijozsa blogja

Lábad nyomát eltakarja fűszál
Esni fog - úgy kell vízcseppek gyöngye;
Párás a gondolat is fent úszkál
mint felhő - fogd fel az edénybe.
Nádszálam ringásod lengve várja
gyöngédséged - lelkem pacsirtája.

Vénágak csonkja lennék , víz fölé,
hajló visszhang -, kit reggel a nap
vörösébe rejt a vágy, s beszőné
fanyílásba, onnan szólongat;
Jőj kismadaram keblembe fészkelj,
Virágszagú szelőként énekelj!

Pattanó rügyekből szárba szökkenj;
Pacsirta dalával orvosold
tavaszváró lelkem hű reményben,
Mely lepke röptében kóborolt.
Fészek rakó rigórikkantással
Hívj csókokra mint egykor a száddal.

Apró ibolyavirágot ki szedne
Néked, ha nem én, hajnali hűs
harmatokban mezítláb, remegve?
Méh zümmögésében egyedül
föld szagú mezőn dalom hozzád szól;
így csalogatlak, ne maradj távol!

Lesétál a Hold, na mondom - Megállj csak!
Faképnél hagyod a sok szerelmest?
Nem elég, ha folyton elfogysz - ne lássak
miattad minimum egy boldog embert?

Milyen lehet az, ha valaki boldog?
kikérdezett a Hold, felelni rá
nehéz nekem, félek, amit kimondok
hamis kép rólam, másokról - na ná;

Ha most fiatalabb lennék esetleg.
talán alkudoznék, de így minek?
Hisz az élet sok jóval nem kecsegtet.

Idomítgat inkább, nem testileg,
a lelkünket töri be, edzi holtig -
s aki szeret mindig rosszba botlik.

Bodzafurulyáját szólaltatva meg
szemléli a szöveget, s hopp - ez mi?
Rímrag! Még rám ragad, hiszen irtva szebb!
Ragnyesők kardját elő, s kiölni!

Ragtalanság farkasának falkabál,
cimborái a ragebek zöme
többsége jogán vén ragokat zabál,
s az ifjabbakat meghagyja persze.

Én is  s,őkapám tilinkómat -
érted, s őrzőm kincsem még ragozva bár,
énekét szerelmünknek - hódolat -

meghittség muzsikája mely szinte fáj
nem dalolni, annyira létrészem,
s máris elhozza újra születésem.

Lejjebb hajlik az ág . szépen hajol
az ablakpárkányra, míg te, babám, most
gyűröd a vánkost - hozzám tartozol;
fogadj engem bé mint egy szobatáltost.

Papucsban táncol az éj bajnoka
visszaszeretve szemedből a fényt is;
rajzolnám kezed csend ágát fogva.
Becézve válladra folyt hajad - szép tincs!

Minden alá siet, zuhan a kéz
de isten felfogja, s képeket firkál
azt hiszem ez álom, pedig dehogy.

Bennem arcod ébredve ide néz,
mosolyog - retinámon reggelit vár;
mint frissítő csikizés - körbezsong.

Vasutánzat a szó mit rozsda nem
esz, hiszen   - plazmatűz ég a betűkben -,
színacélgén   olvasztja egybe lenn
a torok mélyén, s  piám utána küldtem.

Nehéz ólom mondatim súlya -, még
a tegnapból valók, könnyen kihagynám
egyébként, de terhük nagy hátralék
közönséges ötvözet, légizzadmány;

Nyelvtannal képezett  - tegnapi elv;
Vajon kinek szánt gondolat  -, szerelmes
vagyok még? Nehogy átverjen a nyelv!

Szavakba foglalt dal, cifra-mentes,
nyakas zöngék dúdolják, - hogy szeretlek -.
eléggé kopnak az ige receptek...