Mikijozsa blogja

Csiga, ki tekerte házát? belé
ki teremtett lakót?  nos, a mi éltünk
egy ilyen csigaház, de visszafelé
fogyogat már, s ha végső pontba érünk,

megint indul, s építi azt, teker
bele a következő nagy kalandba;
Szerelem a neve, rájöttem, ez
az erő, onnan ered, ő akarja.

Az a másik, a szerelmem egyik
pólusa, ki engem vonz, és nem érem
utol soha, mindig közeledünk;

valamennyire elérjük egyik
a másikat, de ez csalóka, mégsem
igazi, hiszen ez inkább a vesztünk...

Aki szerelmes nem érti a viccet;
nevet vagy sír, de nem a vicceken :),
Kinek tréfádtól a füle se viszket:
vezesd ám cukros csókkal, zsinegen.

Volt nekem is egy szépem, oly rezignált.
nem is érdekelte más - csak a csók.
ha ugrattam, hátha nevetésre vált,
sziszegett, hogy rám önti a lavórt.

El is tüntettem minden tálat egyből,
de Ő az ollóhoz kapott - ne már
leszúr, vagy tán a nyakkendőmbe vág?

Hiába mind okítottam, megértőbb
legyen, mert huncutságom neki fájt;
Ilyen a szerelem, sebző bumeráng.

Leányzók bája él örökre benned;
csinos csintalanság és anyaság
keveréke, mily lágyan szeret szíved!
Sehol nem terem nálad szebb virág.

Te labdarózsa, kihajolsz az útra?
leszakítalak naponta mikor
a Hold feljön, mindenem odanyújtva;
hogy megölelj, mint annyiszor

Dalolj szent lant eközben, mert a lelked
s a lelkem most táncot jár hajnalig;
szökellve figuráznak, amig alszunk.

S ha jön a reggel, szaladva lekerget
az égről, de nincs vége, vágyaink
pihenése látszat - fel jön szép napunk.

Ölében  létednek mint gőz a füstben;

horizontig  gurigázva velünk.

Az idő csörtet ufók is figyelnek; 

alant a tenger hullámzik nekünk.

A part virtuális - nagy  tenyerében

a jó istennek  -,  altat halakat;

s amott a jövő képlet   lebenyében

búvárokként szerelmük  megmarad. 

Valótlan írhat egy költő, bizony -,

azokat is amik csak elképzeltek;

olyasmit amit nem is élt át sosem.

Beállítva a tükröket, viszony

van köztem s köztetek - fiktív személyek -,

akár, vagy  akár nem -, sőt  sehol sem.

Téli rózsa, tavasz csókja te tartsd
meg e ritka haloványt, mint a szívem
szerelmed lélekvirágát - itasd
naponta, neveld ápold mint a kertben

ahogyan szokta az én angyalom.
Innem tovább már csak fehér virágot
fogok neked vinni -, önmagamon
kívül -, a pirost úgyis megtalálod.

Nem alvilág hasonmása a tél -,
ott minden sárga és fekete téboly
napvilágra sosem jutó esély.


De itt hallod a galamb is turbékol
hiszen tudja elmegy a tél hamar
és a fészekbe visszatér a zsivaj.