Mikijozsa blogja

Szép villan a rútba
két-ujjal a lukba
fekete báj de vonz
fehéren áll a torz

színlelés a mérce
mindent a tenyérbe
hadd zúgjon szebben
az a ronda szégyen

Állok. mint kiszáradt szálfa kertben
de szívemben zöld színű szavak
S míg a nap rám süt, mind fényesebben
kezem a hegyek felé mutat.
Erdő felett sas köröz serényen
s fák közt egy lány közeleg csöndesen

Szép Múzsám, barna hajú leányzó,
Őzike szeme tűzben csillog.
Piros arcán ég egy égre áldó
csillagfényes tündöklés. Ó, hogy
keresgél engem , elmondja végre

Az ég akaratát, hogy az ének
kinek szólhat még, mely hazába,
világban buzdítson, vagy temérdek
fájdalommal sírjon mint árva,
ha könnyei apadnak, már csak ír,
mert végakarata volna még itt

Még zenél a hárfa még fejemben dallama,
versbe így szelídül és betölti újra
küldetéseit ; áthat eszméket csöndben -
érzem áthatón, amint villanyoz engem
áramerővel dúsított taktusok tára -,
éneket keverget az idő falára

Szét repeszti kockaköveit kedvemnek,
bánatomnak, makacskodva születik meg
és fütyül vígan minden slamasztikára
mint a vízre tett hajó, szelet kap újra,
partokat hagy el, viszi bátran,s azt érzi:
Tenger és napfény hulláma megfüröszti

sárgakő hamuba süllyedő ganaj

márga közt palára málló kacaj 

lárvaélet kitüremlik az utcára

árvaságtól visszeres a lába

szótlan ahol zokog bujkáló tetve

ütve agyon zenerontó lelke 

csámpás csapat menetel bálba

prímás belesül a legjobbik táncba

sápadt nő sálat köt s lejebb vacakol

drágacsöpp szájával picit udvarol

 hátaközepén a kéz úgy megizzad

foltos lesz inge  s ő mosdóba szalad.

hártyazöld szívében szerelem újul 

mint falevél a szélben gyámoltalanul

aztán elsárgul barnul fonnyad össze

tudta jól nem lesz lagzi belőle

Gyönge fény vagyok

leértékelt vénség ;

de mint szövétnek,

ha villany kikapcsolt

tiértetek még égek

Gyertya, vagy kova,

sőt fáklya is hasznos

magamból kikínlódva

szikrát adok lantotokhoz

miközben jól tudom

gyufalobbanásnyi erőm

talpak alatt kihuny

de szélre számítok, s a hőn

kívánt csere alkun

ellobban a lelkem