Szív tépőde

Érzek, félek, féltelek téged,

Szívedből szívembe légzek,

S bár ez kitűnő végzet,

Nézlek...

Szívembe markol e képzet,

S szemedben mint a fények,

Tündökölve élek, érted,

Most már érted, hogy e

Boldogság reménye mit

Féltek, magamtól, nem

Mástól, a béna folytatástól,

Ahogy elbaltázlak téged,

Talán végleg és késtségbe

Esetten szívembe markolok

Belőle neked mégse adok,

Mert írígy vagyok, semmi kétség,

S nincs bennem se késztetés,

Se kézsség, hogy ne magam tegyem,

Tönkre, miközben én üllök fel a,

Saját magam felszarvazott ökrére,

Repülve le róla mint ródeó bohóc,

Béna önokoló veszteség hallmozó,

Csodanélküli szeretet majmoló ki

Magárol mint férfi ábránd folyamatosan

Minden leplet leránt makogva önnön

Balsorsára fogva azt mi köztudott

Félelme, hogy se nem ember se nem

Férfi őkelme, csupán nagyra nőtt fiúcska

Kinek egyettlen barát maradt, maga

Ki szívét markolva szavalva ordítja:

Segíts, mert már egyedül tovább nem téphtem,

Képtelen szív fellegem s hidd el benned 

Lélegzem, létezem, légy velem s igérem nem

Támaszkodom csak dülöngélek ahogy

Önmagaban roskadva mindenki másból

Szívtépek.

És a szórakó előadásában is…