Mert élni kell

S eljöve a perc talán, nem mindél de legtöbbnél igen,

Mikor a mindent vagy semmit kérdés fel dereng

Az mibe egykor Hamlet omlott össze,

Neked királyi trón nem jutva, mégis utat találni

Eme kegyetlen dilemmából, áll a semmi lét,

S te közted

Élni fáj és élni szenny, sokszor, és sok szép is vele adatik

De a mulandóság mint alap üzenet

Már az értelem korai gyenge gyertyalángjánál

Benned pereg mint kegyetlen belső vissza számoló homok órában,

A homok szemek

Ó és emlékezés te gyámoltalan, hazug, szűkölő kutya

Ki félelmedben inkább gyönyörűre színezel mindent

Mint sem legyen benned alázat, vagy őszinte hit

Így megóvsz az ön magam igazától, mi támaszom lehetne

S így elvágyódva tovább gyengítesz, engemet

Lassan lebomló váram elnyújtott erózióját végig nézhetem

Míg mit nappal felrakott két kezem

Azt az éjszaka lebontja újra, hiába temettem bele

Lelkesen lelkeket, míg ordítottam Szeretlek…

S nézetek rám, keresztül haldokló szemeiken - Fenét!

Ön magadat szeretted csak, rég

S mikor mindennek A legmélyén a tornácon állsz, ott

A minden és semmi között, megtudhatod,

Hogy az elméd egy bolyongó áruló s nincs rá jobb szó

Mert ott nincs semmi félelem csak hihetetlen béke

Elvégre ide nyugodni jár A történeted vége

Most jöjjön a tanulság, mert kijár és van az is

Mind ki arra járt akarva-akaratlan, szívében látja ezt

Mert a tornácra ez van felírva:

Feladni mindíg könnyebb, az élethez kell a bátorság, hisz

Semmi sem végleges

Ne higgy a pillanatnak, csak légy ott éld át, tanulj

S emberként menj tovább!

És a szórakó előadásában is…