Mentális mentol

A státuszom meglehetősen aktív,

Belső monológom minden csak nem narratív.

Bizarrul kacagva kolompol a felismerés belül bennem fel,

Engem már valahogy ez az egész nem érdekel.

Lángolva tűz óceánt játszik gondolataim vihara,

Nem szent neki többé a nappal se éjszaka ritmusa.

S impulzusaim mint egy megkergült szeizmográf,

A világból kirohanón őrült eklektikus táncolva jár.

Ó te hűvös ön-elégia! Kívánlak, hogy menj te a jó büdös…valahova!

S midőn nem találsz majd vissza soha, jön el a mosolyom kora.

Lázas álmomban eközben feldereng a vágy,

Mi hozzatok vezet, közétek, mosolyogva hűvös nyugalomban át.

S megszüli kívánat-terhes lehetőségét annak, hogy ismét,

Belső zen-em kolostor kertjének falai közé helyezzem lelkem kincsét.

Keresve kutatom annak hihetetlen nyugalmas hűsítő sorait,

Mi lelkem kihányt láva salak rétegeiből öntörődő lélek képet alakít.

S mint a nyári forróságot megtörő imára étkező hűsítő csoda,

Felsejlik legbelül a mentális mentol egy szabály, örök megoldó sora:

“Mivel most nehéz, nehéz vagy ön magadnak, vagy a külvilág neheztel rád oda,

 A következő dolog mostantól mindig csak egy lehet, többre senkinek nincs joga.”

“A következő lépés, légzés, gondolat, cselekvés, csak és kizárólag a következő és egy,

Ez ami számít, se nem gondolsz se nem képzelsz még ez kész, nincs más csak ez az egy.

S legfőképp nem tervezel, teszel nagy élet alakító dolgokat te magadtól egyszerre,

Nincs új szerelem, házépítés, munkahely, költözés mit te magad róhatsz ki lelkedre.”

“Mert a mentális mentol egy dolgot tanít meg mit te észre nem veszel, igazán tisztán neked,

Ha megreccsen lélek térded hida, tedd mit tested térdével tennél s gyógyító kötésbe teszed.

S eme gyenge pontod létezve a tied s sántikálva azt tovább nem terheled.”

Ó drága mentális mentol! Bölcs szavaid a hűs ige s de jó hogy, vagy mert mi lenne velem nélküled.

És a szórakó előadásában is…