Fecsegő

Fecsegőn, szikrázva hullámzik rajtad,

A szeptemberi aranyló fény,

Nincs mire, így nem szerény,

Temérdek kincseket csillantva halad.

Mosolyodban aggódó gondolat szűnik,

Hull el végtelen katlan mélyen,

Remény születik az új reményen,

Minden valóság vonal erősebbnek tűnik.

Elfeledkezem teljes magamról, benned,

Hol mint végtelen báltermek,

Csillogó padlóján táncol az élet,

És rájön, oktalan innen kiutat keresned.

Füleimben gondolataid lágy pulzálása,

Nemesedik ingereken tovább,

Virágozva ad ezer csodát,

Bőséghez juttat megismerésed áldása.