Elektron kék

Mint szemeidben egyszer még,

Lézer csillanva át törik a tér,

Éltem benned én, jó volt és elég,

Szerettem, ahogy te szerettél,

Önmagad dalával kiteljesedtél.

De ahogy lelkünk dolga a hasonulás,

Én maradtam én és te maradtál más,

Kezeink nedvesek csúszik a fogás,

Elvétett lépések, elvétett fohász,

Mindent betölt a furcsa suttogás.

Mutasd mi szép, mutasd mi elég,

Magamat vesztem de tudom, felég,

Párnába harap az éjszakai görcs,

Önmagunk volt mi mindent megölt,

Rideg bauxit barna és smaragd zöld.

Szól a zene, valahol némán üvölt a vágy,

Halott nyelveken várom hogy kommunikálj,

Szétesik a kép, fókusztalan rajta a táj,

Milliárd agyi átvivő néma parancsra vár,

Az anyag módosult már, a végtelen térben nem talál.